Az ​irgalom útja (Atlee Pine 1.) 78% 64 csillagozás

Újabb Baldacci sorozat kezdődik, juhhé!!! …. ???
Közhelyesen kifejezem azt, hogy megpróbálok nem közhelyes lenni ebben az esetben (ilyen van?), de abból főzünk, ami van, vagy ahogy orvos berkekben mondják, hozott anyagból dolgozunk. Így egy kis színnel mesélek: élt egyszer egy nagyon elcseszett sorsú lány Linda (hájjá!), aki a vak kardforgatónő, és Chuck Norris szerelemgyerekeként ikerként született USA alsón. Ikre nagyon hamar elhagyta, majdnem olyan hamar, ahogy a sztoriban is kikopott e része, de mindegy is. Linda olyanokat tesz, és tett, hogy ahhoz képest Jack Reacher smafu (pár helyen hasonlatként hozták őt, ezért pont ő, akiről írtam). Linda körforgó rúgásait úgy osztogatja, mint Bagaméri a fagylaltot. Partnere Aranka (mert ez jutott eszembe) meg szimplán okos. Harcolnak Jackie Channel, oszt ennyi. És itt jön a mindennapos rész, a globális atomfegyver izé, bizé, GMO, és világösszeesküvés.
Ja, és azért nem spoilerezem, mert majd minden Baldacci könyvben ez van, mit is változott mindez? Szeretem, ezért a felpontozás, de a Chio reklám itt is él!

Nos, Pine nem lett kedvenc, nem mintha nem tartanám jó ötletnek a női főszereplőt. Baldaccit írói rutinja nem hagyja cserben,számtalan elem ismerős lehet korábbi könyveiből.
Az irgalom útja kellően bonyolult, izgalmas és fordulatos könyv, a végére már túlságosan is nagy az anomália.Nekem így a sokadik olvasás után azonban nem volt meggyőző. Baldacci érezhetően rutinból dolgozik.

https://gaboolvas.blogspot.com/2019/10/az-irgalom-utja.html

Baldacci egy újabb sorozatának első kötete. Egy lelki traumán átesett ikertestvér, akit e trauma terelt a FBI-hoz. Szinte keresi magányt, az arizonai Grand Canyon térségében egyedüli képviselője a szövetségi nyomozó hivatalnak. S történik valami, eltűnik egy ember, s egy öszvér elpusztul. Innen indul az ügy, amely mögött olyasmi húzódik meg, amire senki sem számít. A nyomozás során megismerkedhetünk a Grand Canyon rejtelmeivel, s olyan jellegzetességeivel is, amelyekről nem tudtunk. Atlee egy okos női nyomozó, kiképzése során mind szellemileg, mind fizikailag jól felkészült és helyén van az esze és a szíve. Nélküle nem így alakulna a végkifejlet, amelyben magas politikusok sötét szándékai is lelepleződnek…
Kezdő kötetként jó, de Amos Decker már jobban a szívemhez nőtt…

Ahogy az értékeléseket olvastam, sokak szerint ezt a könyvet rutinból írta Baldacci, sok más könyvében előforduló elemet vitt bele a történetbe, ezért félve is kezdtem neki az olvasásnak. Hát bevallom nekem ez még csak a negyedik könyvem az írótól, lehet, hogy a legjobbakat még el sem olvastam, így nekem nem tűnt elnyűttnek, sőt kifejezetten szórakoztató volt. Már az Amos Decker sorozatában is észrevettem, hogy Baldacci nagyon szeret összeesküvéseket gyártani, itt sincs ez másképp, pedig nem hittem volna, hogy egy halott öszvértől idáig juthat egy történet.
Pedig nagyon nem ilyen irányban indult nálam a történet, adott a főhősünk Atlee, aki a Grand Canyon közelében lévő FBI iroda egyetlen nyomozója, akinek testvérét még hat éves korukban elrabolták és mai napig nem találták meg. Szabadságán ellátogat egy szigorított börtönbe, ahol az egyik legveszélyesebb sorozatgyilkost próbálja rávenni, hogy mondja el az igazat a testvéréről. Itt azt hittem ezen a vonalon fog folytatódni a történet, de tévedtem, sikertelen börtönbéli látogatása után, Atlee-t egy halott öszvérhez hívják, akinek gyilkosa egy monogrammot vésett az állatba, utasát pedig mintha a föld nyelte volna el. És innen indul a nem mindennapi nyomozás, ahol is a bátor FBI ügynöknek segítői támogatásával meg kell akadályoznia egy világméretű katasztrófát.
Nekem nagyon bejött a főszereplő karaktere, valamint az akció jelenetek is, kellő feszültség volt végig a könyvben, bár és itt van a fél csillag levonás a végére más befejezést vártam. Ha főhősünk egész könyv alatt tudta osztogatni a köríves rúgásokat, akkor a végére is tartogathatott volna belőle, plusz egy kis fegyverropogást elbírt volna az utolsó pár oldal, de lehet ez csak nekem volt hiánycikk a mű végében. Mindenesetre aki nem nagyon olvasott Baldacittól még és kedveli az összeesküvés elméleteket, valamint az akciót az bátran vegye kezébe, én mindenesetre nagyon várom a következő Atlee Pine sztorit.

Nehezen barátkoztam meg Atlee Pine ügynökkel, nőként nekem nem volt nagyon hiteles,hogy ennyire agyafúrt és megtalálja a megoldást a problémákra, férfiakat képes két vállra fektetni.
A történet elején egy kis betekintést kapunk a magánéletébe és kiderül,mi hajtja, mi a legfontosabb célja az életben. Ez később háttérbe szorul, mert egy különös eltűnéssel kapcsolatban kell nyomoznia titokban, ugyanis hivatalosan leveszik az ügyről. Elég izgalmas utat jár be, míg rájön ki áll a rejtélyes ügy mögött. Én szívesen vele tartok majd a következő feladatának megoldása során is :)

Mivel a szerző köteteit kifejezetten szeretem, nem nagyon akarok kritikát megfogalmazni. Még akkor sem, ha most több mindent találnék, amibe bele lehet kötni.

A történet krimi, melyben a szerzőre jellemző magasabb machinációk is megjelennek majd. A hősnő FBI ügynök, de az ügy az egész világpolitikáig nyúlik majd. A történet és amire készülnek, azt mutatja, hogy mennyire korrupt és mocskos játék a politika. Ha belegondolunk abba, hogy itt is mi derül ki, Baldacci elég élesen kritizál. Akkor is, ha ez fikciós regény. Az iraki háború, az ellenség gyártás politikája is mélyen rossznak van feltüntetve.
Maga a krimi, ami gyengébb a szokottnál. Mozgalmas és izgalmas, ebben nincs hiba. Viszont, lassan indul és hatalmas ugrások vannak benne. Azért onnan, hogy egy megölt öszvér bőrébe bele van karcolva két betű eljutni a spoiler Valahogy túl sima, ahogy Atlee mindenre könnyeden rájön, noha kormány szintű összeesküvés van itt.
A megoldással ugyanez a bajom. Amilyen játékosok vannak itt, túl egyszerűen tesz az FBI ügynöknő rendet. Nem tudtam elhinni, bár a szórakoztató faktor megvolt.

Atlee Pine alakja: kemény Baldacci hős tipikus. Megszállott ügynök, akinek megvan a maga családi terhe. Ez szinte minden Baldacci-hős sajátja. Egy elrabolt iker Atlee terhe, és van egy sejtésem, ez átívelő szál lehet a további kötetekben. Magánakvaló, kemény, erős etikai kódexe van, amivel szintén Baldacci-tipikus. A sport múlt, az olimpia emlegetése: volt már ilyen hősnő a szerzőnél… Kedvelhető és jó ember Atlee, csak éppen annyira nincs benne semmi nőies, hogy az már fájdalmas.
Baldacci elkezd egy szerelmi szálat is alapozni az ex-katona, most vadőr Sammel. Az a mélypont. Két szimpatikus ember, de olyan kis esetlen, ahogy Baldacci egy randit próbál írni nekik…
Több mellékszereplő is mozgásban van. Talán kissé fekete-fehér a karakterek világa, egyértelműen vannak köztük jók és rosszak, nem is bonyolult jellemek, de könnyű őket elképzelni és hitelesnek éreztem őket. A regény fő konfliktusa is ilyen fekete-fehér különben, de legtöbbször ez is igaz a Baldacci-regények világára.

A stílusa a szokott tárgyilagos, lényegretörő. Mozgalmas, gyors. Kevés leírás, sok párbeszéd. A humorát kifejezetten szeretem. Száraz, maszkulin, de nem egyszer azt vettem észre, hogy jókat tudok mosolyogni az elbeszélőn vagy Atlee egy-egy mondatán.

A Grand Canyonért önmagában megérné elolvasni. Szokatlanul sok mindent beletett Baldacci erről a nevezetességről. A története, hogy néz ki, legendák, élővilág. Most úgy érezhettem, nem csak szórakozom a köteten, de tanultam is valamit közben.

Nagyon érdekes krimi, izgalmas és fordulatos eseményekkel. A főhős, Atlee Pine karaktere annyira nem volt szimpatikus kezdetben, aztán a könyv végére megszerettem.
Ez volt az első könyvem a szerzőtől, de úgy érzem többet nyújtott a könyve mint egy átlagos krimi, akár egy akciófilmnek is megállná a helyét.

Ez volt az első Baldacci-könyv, amit olvastam, és elképzelhető, hogy egyben az utolsó is.
Ott kezdeném, hogy a címnek (mármint az eredetinek) gyakorlatilag semmi köze a történethez.
Attlee Pine (akiről én azelőtt mindig azt hittem, hogy férfi, talán Clement Attlee miatt, és aki kb. az amerikai Kim Stone/Helen Grace) ki szeretné deríteni, hogy mi történt spoiler kb. 30 évvel korábban. Fel is csillant a szemem, „hú, ez biztos izgi lesz”, ez a szál viszont amilyen könnyen jött, olyan könnyen ment, és még fel sem ocsúdtam, mikor már a spoiler, spoiler, spoiler…
Vagy Baldacci nézett túl sok akciófilmet, vagy én túl keveset, mindenesetre David én én nem illünk össze, ezért kénytelenek vagyunk külön utakon folytatni az életünket: ő Attlee Pine-nal akciózik majd kedvére, én meg megmaradok a jól bevált krimi-thriller könyveknél.

A százalék miatt nem igazán tudtam mire is számítsak és voltak bennem fenntartások, de semmi baj nem volt szerintem ezzel a könyvvel. :)
Atlee persze igazi G.I. Jane, mert jó párszor elkalapálják, méghozzá nem is kicsit, de ő akkor sem lassít vagy áll meg. A karaktere is teljesen rendben volt, semmi sztárallűr, kivéve a fene nagy arraesküdtemhogyszolgáljakésmegvédjemazembereket ideológiát, de nem vitte azt sem túlzásba, hogy megunja az ember.
A nyomozás mozgalmas volt, nem egyszer jó sok akcióval. Minden egy öszvér meggyilkolásával kezdődik, aztán szépen eldurvulnak a dolgok. Mindezek mellett persze ott van Atlee személyes tragédiája, ami még mindig beárnyékolja a mindennapjait.
Pozitívan csalódtam, megy a folytatás a várólistára. :)

Jo kis porgos konyv, viszont mar szinte a fantasy hatarat surolja, hogy Atlee mindenre rajon. Egy komoly politikai kormany szintu osszeeskuves az egesz tortenet alapja, ahova egy megolt oszvertol jutunk, na persze. Kozben pedig ottvan Baldacci komoly kritikaja Amerikaval szemben a haboruik miatt. Ami miatt viszont egyertelmuen kedvenc az a Grand kanyonos leirasok.