Titokzatos ​állatok nyomában (Zoo Quest 1-3.) 26 csillagozás

Utazások Guyanába, Indonéziába és Paraguayba
David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában

A ​legtöbb állat, amely 1950-ben brit televízióban adásba került, lábtörlőn, vagy pokrócon üldögélt. A televízió lényegében élő műsorközeg volt. A filmet – mivel drága volt, ritkán használták, kivéve a hírműsorokat, így ha egy személyt, vagy egy állatot meg akartak jeleníteni a képernyőn, akkor annak el kellett mennie az észak -londoni Alexandra Palace-be. Az országban egyedül ott működött két apró stúdió, ahol a napi, mindössze négy-öt órányi televíziós műsort összeállították. A műsorok készítői és a nézők is azt gondolták, hogy a még gyermekcipőben járó médium legnagyobb erénye az azonnaliság. A képernyőn megjelenő események valóan akkor és úgy történtek, ahogyan a nézők látták. Ez a tudat különös ízt adott a televíziózásnak, mely azóta jórészt elillant már. Ha egy színész elfelejtette a következő mondatot, a súgást mindenki hallhatta. Ha egy politikus kijött a sodrából, azt ország-világ láthatta, és szó sem lehetett arról, hogy később meggondolja magát, és ragaszkodjék ahhoz,… (tovább)

Új fordításban, átdolgozva Egy ifjú természettudós történetei címmel is megjelent.

Eredeti cím: The Zoo Quest Expeditions

Eredeti megjelenés éve: 1980

>!
Holló és Társa, Kaposvár, 1993
352 oldal · ISBN: 9638380012 · Fordította: Káldos Zsolt

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Ibanez P>!
David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában

David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában Utazások Guyanába, Indonéziába és Paraguayba

Sokáig gondolkodtam, hogy levonjak-e csillagot két érzésem miatt, de végső soron úgy döntöttem, hogy nem. A két érzés egyike az volt, hogy mennyi állat került az ilyen állatgyűjtő utakon rács mögé, szűk helyekre, sokszor igencsak rossz sorsba, ahelyett, hogy szabadon élhetett volna az eredeti élőhelyén (és itt nem olyan állatokról beszélek, amit azért fognak el és visznek állatkertbe, mert a kihalás szélén áll és így talán védett helyen szaporodhassanak). A másik az, hogy akármilyen jó cél vezérelte/vezérli Attenborough-t és társait, hogy bemutassa könyvben-filmben ezeket az állatokat, vajon hány állat végzetét okozhatták ezzel. Hiszen ki tudja, hány ember figyelt fel ezekre a különleges állatokra, kapta meg az információt, hogy hol található meg és hogyan érdemes elfogni (levadászni) őket, hogy mennyire ritka, s így – akinek anyagilag megadatott – kapta meg ezáltal a tökéletes „fülest”, hogy mehessen ezeket az állatokat is legyilkolni? (Örültem annak is, hogy végül a komodói sárkánygyíkot nem vihették magukkal.)

Ezek voltak a „negatív” élmények (szó se róla, még Durrell humoros írásainál is rendre felmerül bennem ezen érzések valamelyike). A könyvben három különböző világtájra, Guyana-ba, Indozéniába és Paraguay-ba utazhatunk a szerzővel. Az első részben, mely Guyana dzsungeleibe vezetett, nagyot derültem az egyik apró történeten, mikor a bokrokban megbújva a tavi életet filmezték és megjöttek a tehenek: „Eljöttünk egészen Dél-Amerikáig, a jaguár, a mérges kígyók és kannibál halak hazájáig, erre jön egy tehén, és halálra rémiszt minket.” Velem ugyanez esett meg a nyáron a Dolomitokban, ahol éppen fotóztam az egyik kis tavat, egy domb volt mögöttem és egyszer csak megjött a csorda és két, hatalmas szarvú marha ahogy felfutott a dombra és hozta a lendület, előttem torpantak meg, egyik balról, másik jobbról előttem és annyira bámultak rám, hogy gyorsan „elnézést kértem”, felkaptam a cuccom és nyúlcipőt kötöttem, mielőtt valami lökdösődést találnak ki (szerintem meglepődtek ők is, hogy hirtelen előttük „termettem”, de tényleg annyira sandán néztek rám, hogy jobbnak láttam elpucolni onnan) :-D

Azt hiszem, a három helyszín közül talán Guyana a legkevésbé vonzó számomra, a rengeteg rovar, vérszívó denevérek, kajmánok és piranják, engem tuti félig megenne valami ott :-D
„… a szájukban ott van az a két háromszögletű, pengeéles metszőfog, amelyekkel a vámpírok az áldozat bőrének egy darabkáját leborotválják. Miután megsebezték, a seb mellé kuporodnak, és lenyalják a kiömlő vért. S teszik mindezt anélkül, hogy az ember felébredne álmából, így reggelre az egyetlen jel, mely látogatásukra utal, egy véráztatta pokróc. Az illetőn pedig három hét múltán esetleg megjelennek a paralitikus veszettség első jelei.”

A második részben Balira, Indonéziára utazott a csapat, ahol kígyókból sem volt hiány: „Az indiai piton hossza a hét métert is meghaladja, a csipkés piton pedig még annál is nagyobbra nőhet. Egy példányát egyszer tizenegy méter hosszúnak mérték, amivel elnyerte a világ leghosszabb kígyója megtisztelő címet.”

(tizenegy méter, gondoljatok csak bele… :-O)

Az indonéz részben a legvidámabb rész szerintem a lóbérlés volt :-D
„Charles még az után sem osztotta a lelkesültségemet, hogy kiderült: az út nagy részét lóháton lehet megtenni – így aztán csak egy lovat rendeltem másnap reggelre a házunk elé. A hajnali szürkületben hozta meg egy tolakodóan kedves öregember. A ló aprócska, csontos jószág volt, fejét lelógatta, képén mélabús kifejezés ült. Gazdája túlzó érzelmességgel cuppanós csókot nyomott az oldalára, aztán szélesen elvigyorodott, kivillantva a bételdiórágástól elfeketedett fogcsonkjait, és biztosított felőle, hogy az ő lova a legerősebb és leggyorsabb egész Tretesben; derekasan megszolgál majd a rettenetesen magas bérleti díj minden egyes rúpiájáért. Felkászálódtam a hátára, és csaknem röstelltem magam, amiért egy ilyen nyomorúságos teremtmény segítségét fogom igénybe venni. Az öreg erőteljesen megbökte, és a lovacska csigalassúsággal elindult. A kengyelek csaknem a földet súrolták. Az út hamarosan egyre meredekebb lett. A ló bánatosan bámulta az emelkedőt, hosszan és kifejezően szellentett, aztán megállt. A gazdája vigyorgott, és vadul rángatni kezdte a kantárt. A ló nem moccant. A fenekem alatt zajló korgásokból és morranásokból ítélve egyértelmű volt, hogy szegény párának súlyos emésztési zavarai vannak. Megsajnáltam és leszálltam róla, mire azonnal elindult, és fürgén haladt felfelé a kaptatón. Vagy nyolcszáz méter után kevésbé meredek szakaszhoz értünk; az öreg kijelentette, hogy itt már bízvást felülhetek megint. Eleinte minden rendben ment, de a ló tíz perc után újra lelassult, majd megállt. Az öreg megint a kantárt ráncigálta, ezúttal olyan erősen, hogy leszakadt a zabláról – irányításról így már szó sem lehetett, úgyhogy ismét leszálltam, és ebben a pillanatban elszakadt az egyik nyeregszíj. Most, hogy gyakorlatilag lemállott róla minden szerszámzat, a szerencsétlen állat hihetetlenül szívfacsaró látványt nyújtott; többé nem is tudtam rávenni magam, hogy ráüljek. Együtt bandukoltunk tovább felfelé. Nagyon lassan haladtunk, mert félóránként meg kellett állnom, hogy a méregdrágán bérelt ló meg a gazdája utolérhessenek.”

A bakancslistámra került a Bromo vulkán megtekintése és természetesen Borobudur is. Igaz, a vulkán már nem olyan, mint anno Attenborough-ék idejében, most már fizetős a hely és ahogy olvastam útibeszámolót, meglehetős tömeg van, még éjjel kell felmenni, ha jó helyet akarunk a fotózáshoz :-O

Paraguay talán még vonzóbb számomra (a klíma azért mégiscsak jobb és azért vannak ott hegyek is, hmmm..) :-D A fő állat, amit itt „üldöznek” az a tatu… De irigykedtem a pillangó-mezőre is és a nanduk megfigyelésére.

„Az oroszlán nem különös, mert hát végül is csak a jól ismert házimacska nagyra nőtt változata. Nem nyújt különös vagy meglepő látványt a jegesmedve sem, hiszen tulajdonképpen csak egy nagy kutya fehér bundával, hogy ne legyen olyan feltűnő a sarkvidéki hómezőkön. Nem különös még egy olyan furcsa teremtmény sem, mint a zsiráf, hiszen valójában csak az egészen gyakori európai szarvas rokona. Európában azonban egyetlen állat sem emlékeztet az olyan rendkívüli teremtményekre, mint a kenguru, a sörényes hangyász, a lajhár – vagy a tatu. Külsejük és testük anatómiai felépítése is élesen különbözik a mi kontinensünkön élő állatokétól; csoportjaik utolsó képviselői ők, túlélői egy rég letűnt geológiai korszaknak, amelyben a ma élő állatfajok többsége még meg sem jelent a Földön. Nos, ők valóban különösek. Fennmaradásuk okai maguk is érdekesek és izgalmasak. A kenguru ősei valaha a Föld csaknem minden táján elterjedtek. A maguk idejében a legfejlettebb teremtményekké tette őket újonnan kifejlesztett képességük, hogy parányi magzatukat egy sajátos erszényben őrizzék, táplálják és védelmezzék. Ahogy azonban létrejöttek a náluk is fejlettebb fajok (a méhlepényesek, amelyek a testük belsejében lévő méhben hordják magzataikat, amíg alkalmassá nem válnak a megszületésre és az önálló életre), az erszényesek csillaga leáldozott, és többé már nem tudtak helytállni a táplálékért és az élettérért folyó küzdelemben. Túlnyomó többségük kihalt, néhány faj – például az oposszum – fennmaradt Dél-Amerikában, de a ma élő erszényesek csaknem mind Ausztráliában élnek, mert ezt a kontinenst hatalmas óceán vágta el a világ többi részétől már jóval a méhlepényesek megjelenése előtt. A „régimódi” erszényesek itt az életért folyó versengés kényszerétől megkímélve, sokféle formában élhettek tovább, így a mai Ausztrália valójában az eleven régiségek múzeuma.”

Összességében egy nagyszerű kötet, olyan helyekre utazhatunk el, ahová talán sosem juthatunk el, rengeteg ismeretanyagot közöl élvezetes módon és hajmeresztő kalandokat is olvashatunk és persze irigykedhetünk a szerzőre és társaira (ráadásul arra is, hogy milyen fiatalon eljuthatott ilyen helyre..) :-D

Maribeth P>!
David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában

David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában Utazások Guyanába, Indonéziába és Paraguayba

Nagyon érdekel a természet, leginkább az állatvilág. Így anélkül, hogy igazán ismertem volna David Attenborough munkásságát, már tini koromban megvettem az egyik könyvét. Szép sorban beszereztem még párat, azonban még mindig nem olvastam el őket.
Aztán eljött 2020 és az Egy élet a bolygónkon című, megrázó dokumentumfilm. Amúgy is elolvastam volna a könyveit, de lehet, hogy gyűjtögettem volna őket még pár évig. Ez a film nagyon meghozta a kedvem. Kronológiai sorrendben szerettem volna haladni, ezért kezdtem ezzel a kötettel.
A könyvből megismert David egészen más, mint a fent említett dokumentumfilmben megismert Sir David Attenborough. Fiatal és gondtalan. Még nem nyomja a vállát az egész bolygó sorsának súlya. Utazásaival nemcsak új műfajt teremtett az állatok filmezése terén, hanem rengeteg új fajjal és új egyeddel bővítette a Londoni Állatkert gyűjteményét. Manapság annyira beszűkült az állatok élettere és kicsi a vadon élő populáció, hogy örülhetünk, ha a természetes környezetében megfigyelhetünk egy fajt. David meg kisétált Paraguayban a pampára, és fogott egy tatut. Bár neki se ment minden állat befogása egyszerűen, elsősorban az állatok életmódja jelentett nehézséget.
Az elején szakmai könyvként tekintettem rá, de a humora gyorsan magával ragadott, és a végére egy vicces regénynek éreztem. Süt belőle az állatok iránt érzett rajongás és a természet szeretete, de még nincs benne az aggodalom.

Bee>!
David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában

David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában Utazások Guyanába, Indonéziába és Paraguayba

Izgalmas, élménydús és néhol vicces történetek a három érintett országból. Mindegyikben volt egy kedvenc részem, állatom, így nem is igen tudnék választani hogy melyik volt a legkedvesebb számomra. Amikor ilyen könyvet olvasok sajnálom igazán hogy nem akkor élek amikor még voltak érintetlen és felfedezetlen területek.

EszkiMóczy>!
David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában

David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában Utazások Guyanába, Indonéziába és Paraguayba

Kb. 12 lehettem, amikor megkaptam, mert nagyon szerettem volna elolvasni, de már a bevezetőn sem jutottam túl. Aztán hosszú ideig egy polcnak szolgált lábként, majd mikor 20 éves koromban elővettem, akkor döbbentem rá, hogy milyen jó könyv. Ez a könyv szerette meg velem az útinapló típusú könyveket. Meg persze az sem mellékes, hogy egy a témakörben végtelenségig hiteles ember (minden tisztelet Attenborough mesteré!) írta, ami eleve emeli a könyv ázsióját.

W_L I>!
David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában

David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában Utazások Guyanába, Indonéziába és Paraguayba

Az elso utleiras amit Attenboroughtol olvastam, korabban csak kulonbozo ismeretterjeszto filmjeinek konyvvaltozatait olvasva.
Itt meg fiatalon, egyetlen angol tarsaval egyutt megtett utazasairol szamol be Guyanaban, Indoneziaban es Paraguayban. Az utak otvoztek az ekkor meg kulon stab nelkul, szereny felszerelessel vegzett filmezest, es allatok gyujteset a londoni allatkert szamara, vagyis nagyon hasonlitottak az irokent alighanem nepszerubb, de filmeskent kevesbe sikeres Gerald Durrell expedicioira (akivel es felesegevel egyszerre voltak a paraguayi uton, es nagyon roviden emliti is ezt, nevuk kimondasa nelkul).
A fiatal Attenborough irasa kevesbe humoros es szemelyes hangvitelu mint Durrell konyvei, es nehol a fordito sem allt a helyzet magaslatan (az indoneziai vizibvalyokat pl. bolenynek forditotta) de igy is lebilincselo. A 3 utleiras kozul szamomra, szemelyes okokbol, az altalam is jol ismert indoneziai ut volt a legerdekesebb, megallapithattam, mi minden valtozott ott az 50-es evek ota (jobb kozlekedes, tobb turista) es mi nem (a burokracia). Nagyon jo a paraguayi utleiras is.
Kivancsian folytatom az olvasast a „sorozat” masik, hasonlo terjedelmu reszevel: Utazás a múltba.

padamak>!
David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában

David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában Utazások Guyanába, Indonéziába és Paraguayba

Főképpen a sárkányos út eseményei okoztak maradandó emlékeket. Elmennék egy ilyen jellegű útra…

Gábor1>!
David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában

David Attenborough: Titokzatos állatok nyomában Utazások Guyanába, Indonéziába és Paraguayba

Részben talán ez a könyv határozta meg az életpályámat. Az utolsó nagy felfedezések, Földünk természetközeli állapotának talán utolsó, hiteles lenyomata. A műben mégis központi helyen szerepel az ember. A szó legnemesebb értelmében primitív törzsek szokásairól, hiedelmeiről és mindennapi életéről nagy tisztelettel számol be a fiatal David Attenboroug, saját csetléseikről-botlásaikról humorral nyilatkozik.


A sorozat következő kötete

David Attenborough: Utazás a múltba Barangolások Új-Guineában, Madagaszkáron és Ausztrália északi területén

Zoo Quest sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gerald Durrell: Vadállatok bolondja
Steve Irwin – Terri Irwin: A krokodilvadász
Peter Aughton: Cook kapitány
Andrea Wulf: A természet feltalálója
John Simmons: 100 híres tudós
Siegfried Niese: Hevesy György
Velner András: Jedlik Ányos
Hubert Mania: Isten mégis kockázik!
Paul Strathern: Newton
Földes András: Erőss Zsolt – A Himalájánál magasabbra