Egy ​ifjú természettudós történetei (Zoo Quest 1–3.) 152 csillagozás

Állatkerti gyűjtőutak
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

1954-ben ​az ifjú David Attenborough-nak káprázatos alkalmat kínált az élet: világ körüli útra indulhatott, hogy ritka és különleges állatokat gyűjtsön a Londoni Állatkert számára, és minderről filmeket készítsen – a BBC új, Állatkerti gyűjtőutak című sorozatát.
Ez a könyv három ilyen utazás története. Társaival a helybeli őslakosokkal együtt kutatott az akkori Brit Guyanában óriáshangyászok, Indonéziában komodói sárkányok és Paraguayban tatuk után. Volt dolguk pirájákkal, dühös kúszósülökkel és szökésre mindig kész pekarikkal. Megküzdöttek a komisz terepviszonyokkal, a kiszámíthatatlan folyókkal, hogy megörökíthessék e távoli vidékek hihetetlen szépségeit és mesésen változatos élővilágát. Módszereik ma már idejétmúltnak tűnnek, de az állatok, növények, helybeli emberek és a környezet iránti csodálatuk és tiszteletük még mindig példamutató.
A szerzőre oly jellemző szellemességgel és bájjal megírt történetek nemcsak az emlékezetes kalandokról szólnak, hanem arról az… (tovább)

A Titokzatos állatok nyomában új, átdolgozott kiadása.

Eredeti megjelenés éve: 1980

>!
Park, Budapest, 2022
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633554456 · Fordította: Makovecz Benjamin
>!
Park, Budapest, 2020
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633554456 · Fordította: Makovecz Benjamin
>!
Kossuth, Budapest, 2020
ISBN: 9789635441136 · Felolvasta: Csőre Gábor

2 további kiadás


Enciklopédia 10

Helyszínek népszerűség szerint

Dél-Amerika · Bali


Kedvencelte 20

Most olvassa 28

Várólistára tette 205

Kívánságlistára tette 215

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Linszyy P>!
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Valami állatos csatornát néztünk egyik reggel és szembejött Attenborough. Mivel egyébként is terveztem még olvasni tőle, ránéztem a molyra, hogy mik a lehetőségek. Emlékeztem, hogy mikor ennek a könyvnek a majmos borítóját láttam anno, mindig kivert tőle a víz. Ki akarna ilyet olvasni? Hát most már rájöttem, hogy én is. :D

Nagyon érdekes volt ez a sok utazás, főleg mert abban az időben még nehezebb volt az utazás, az állatok befogásáról és a filmezésről nem is beszélve. Nagy odafigyeléssel hallgattam a hangoskönyvet, ami egyébként nagyon élvezhető. Sokat nevettem Attenborough mesélésmódján, a rázós és vicces történeteken, viszont az őslakókat érintő leírások nem izgattak annyira, mint az állatos részek. Az igaz persze, hogy nem feltétlen állatbarát az, hogy befogták és hazautaztatták őket az állatkertbe, de hát nem születünk rögtön nagy állatvédőnek. Az egész utazás egyébként is szinte csak véletlenek miatt alakulhatott ki.

Még inkább tisztelem az írót, hogy ennyire bátor és bevállalós volt a kalandok során, és hogy nem felejtette el ezeket lejegyezni sem. A könyv második felében azt éreztem, hogy fogy a türelme a nehézségekkel szemben és többször is ordított rá emberekre, de én ezeken hangosan nevettem, elvégre igaza volt, és én már sokkal hamarabb kiakadtam volna ezekben az életveszélyes szituációkban. :D Nagyon örülök, hogy megismerhettem az író fiatalkori kalandjainak egy részét, máskor is szívesen olvasok tőle. :)
https://youtu.be/ZXIyeS7csqE

Belle_Maundrell>!
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Annyira imádom a bácsit, és annyira érdekesen tud mesélni a legnyamvadtabb hangyáról is, hogy nem is volt kérdéses, hogy ez a könyv telitalálat lesz nálam.
David Attenborough bebizonyította, hogy írásban is legalább olyan jó mesélő, mint amit megszokhattunk tőle. Nagyon érdekes volt szembesülni a fiatalkori énjével (menő volt), valahogy annyira a kedves öreg bácsi képével mostam össze. Tudom, hogy mindenki volt egyszer fiatal, de ő már akkor öreg volt, amikor én megszülettem, szóval na.
Nagyon élvezetes a stílusa, végig könnyed és humoros, de közben azért sok hasznos információval is szolgál. Nekem az év felfedezése, hogy a tatuk csikisek, ez iszonyú aranyos.
Egy icipicit aggódtam, hogy nem fog-e kiakasztani az állatok begyűjtése (amit jó, hogy már nem csinálnak), de teljesen meg tudtam érteni, hogy akkor más volt az emberek szemlélete, és végül is jól sült el, mert sajnos egy csomó faj rég kihalt volna, ha nincsenek az állatkerti tenyészprogramok. És az általuk begyűjtött állatok tök jól alkalmazkodtak a körülményekhez, szóval semmi szívfájdító nem volt benne. Az különösen tetszett, hogy amikor egy állat étrendjét nem sikerült elsőre eltalálniuk, vagy volt valami baja, akkor nem is volt kérdéses számukra, hogy ha nem eszik vagy nem lesz jobban, akkor visszaengedik a természetbe. Egyébként személyes kedvencem Houdini, a pekari és Charlie, az orángután voltak, de a Benjamin nevű kismaci is megmelengette a szívemet. Meg minden, a békákat kivéve.
Gondoltam, hogy nem olyan egyszerűek az ilyen utak, mint egy séta a parkban, de én meglepődtem, hogy mennyi kalandon mentek keresztül. Az utolsó óriástatus fordulatot pedig el se hinném, ha nem lenne igaz.
Sajnos a kicsi képek minősége nem valami jó, amit nagyon sajnálok, de gondolom ennyit várhatunk el az ötvenes évek fényképezőgépeitől. Én megoldottam, és a vizuális kényeztetés nevében végig kéznél tartottam a telefonomat, hogy gyorsan szemrevételezzek minden állatot, növényt vagy hegyet, ami eddig ismeretlen volt előttem. Szóval még okosodtam is.
Végig látszik, hogy Attenborough milyen tisztelettel és szeretettel ír a természetről és az állatokról. Szomorú belegondolni, hogy azóta mennyi állat sodródott a kihalás szélére, és hogy az érintetlen természet lassan valami utópiába illő gondolat lesz. Még jó, hogy vannak ilyen emberek, mint ő (vagy pl. Jane Goodall), akik ilyen sokat tesznek a Földért. Nekik örökké kéne élniük. :)

5 hozzászólás
Green69>!
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Fantasztikus olvasmány volt, Velük utaztam Brit Guyanába, Indonéziába, a Komodó szigetre,és Paraguayi tatu keresésre:-) Ez egy felejthetetlen utazás volt és állíthatom ez már egy másik univerzumban történt, egy olyanban amit csak az ilyen történetekből ismerhetünk meg. Várom a következő könyvet és a történeteit!

Sister>!
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Ha eddig nem lettem volna oda David Attenborough-ért, akkor most egész biztos egy újabb rajongót nyert volna magának! Ugyanis az Állatkerti gyűjtőutak még távolról sem egy száraz, unalomba fulladó, érdektelen iromány – sokkal inkább egy életteli, magával ragadó, lebilincselő beszámoló. Ráadásul olyan helyeket mutat be, melyek akkoriban csupán keveseknek adatott meg, hogy személyesen is bejárhassák őket.

Az 1950-es évek derekán, a Londoni Állatkert megbízásából lefolytatott gyűjtőexpedíciónak három hosszabb szeletét ismerhetjük meg: kettő a Dél-Amerikában történt kalandokról, míg egy a Délkelet-ázsiai felfedezőútról mesél. Mindhárom szórakoztató, olykor kissé ironikus hangvételű elbeszélés, melyben az ifjú zoológus nem csak kiváló humorát, de széleskörű képzettségét is rendre megcsillogtatja. Emellett roppantul élveztem, hogy betekintést engedett az ottani kultúrákba, a helyi őslakosok szokásaiba is. Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy én vajon miképp reagálnék egy-egy ilyen helyzetre, ám David & Charles olyan belülről fakadó derűvel és nyitottsággal kezelte valamennyit, ami folyamatosan azt bizonyította, mennyire barátságos, őszinte és humánus emberek ők.

A Park Kiadó nagyon kitett magáért, már ami a kiadást illeti: egyszerűen gyönyörű, mind a küllemet, mind a tipográfiát tekintve; emellett számtalan fekete-fehér, sőt még színes fotót is tartalmaz! A magam részéről már izgatottan várom, hogy újra együtt barangolhassak a szuper duóval a világ távoli tájain – így még inkább felértékelődik, hogy a folytatás karnyújtásnyira van a polcon. :)

Totti86 >!
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Az én gyerekkoromból kimaradtak az Attenborough-féle természetfilmek. Már bőven felnőtt voltam, amikor láttam, miféle karrier áll mögötte, milyen csodálatos filmeket köszönhetünk neki. Éppen ezért Attenborough nevét összekötöttem ezekkel a vizuális behatásokkal. Így kicsit furcsa volt a kezembe venni egy olyan könyvet, amiben szinte alig vannak képek, azok is főleg fekete-fehérek.
Attenborough könyve, ahogy az alcím is mutatja, azokról a gyűjtőutakról szól, amelyekkel a londoni állatkertet töltötték meg ismeretlen vagy kihalás szélén álló állatokkal. Ám ennél sokkal többről szól a könyv.
Attenborough mindössze 2 társával indul el az utakra, ezt ma már szinte elképzelni se tudnánk. Olyan istenhátamögötti helyekre kalauzolnak el bennünket, ahol még a helyiek puszta túlélése is csodaszámba ment a szememben a szükséges infrastruktura hiányában. Mégis, tudósaink úton-útfélen belebotlanak néhány európai emberbe, akik hátrahagyva a civilizációt, a vadregényes erdőségekben élik mindennapjaikat.
Sokszor azonban nincs ilyen szerencséjük és mutogatással vagy kezdetleges helyi szókinccsel próbálják megértetni magukat az ott élőkkel.
Ellenben mindenhol tárt karokkal fogadják az idegen tudósokat, szállást, ételt adnak nekik ott, ahol még maguknak is szűkösen van.
Egy-egy utazás pedig önmagában annyi veszélyt rejt, hogy tudósaink puszta túlélése, célbaérése is kérdésessé válik. Hihetetlen kalandokban volt része Attenborough kis csapatának, mégis töretlenül haladtak előre és gyűjtötték és gyűjtötték az állatokat, miközben olyan helyeken hajtották álomra a fejüket, ahol még sokszor tető sem volt a fejük felett, az eső viszont olykor megállás nélkül szakadt.
Az első két utazás leírása kissé csapongó, több hangsúlyt fektetve a helyi közösségek, az utazás unalmasabb részleteinek leírására, mint az állatok begyüjtésének kalandos történeteire. Szerencsére a könyv második felében már összeszedettebb az elbeszélés, már-már történetté állnak össze a kalandok, részletesebben leírva az állatok utáni kutatás részleteit.
Mindenképp ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretnék megismerni egy végletekig kitartó, céltudatos és bátor természettudós rendkívül olvasmányosan megírt kalandjait a világ eldugott, a maga korában szinte megközelíthetetlen, sőt ismeretlen területein.

anesz P>!
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Nagyon szerettem David Attenborough filmjeit, ezeken nőttem fel. Elősorban neki köszönhettem, hogy ennyire megszerettem a természetet, és érdekelnek az állatvilág titkai. Most hangoskönyvben hallgatva a humora tűnt fel a leginkább. A filmekhez hasonlóan itt is szemléletesen magam elé tudtam képzelni az állatokat, a tájat és az embereket. Mert sok szó esett az indiánokról, a helyi lakosokról is. Többször felnevettem a kulisszatitkokon, az elbeszélés módján.
Csőre Gábor olvasta fel, először rá kellett hangolódnom, mert én nagyon szeretem az orgánumát, de olyan gyorsan olvasta, hogy csak kapkodtam a fejemen. Persze amikor már hozzászoktam, akkor tetszett.

2 hozzászólás
_Nikki>!
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

„Az Egy ifjú természettudós történetei három könyvből épül fel, amely egy-egy ilyen gyűjtőútját meséli el Attenboroughnak és társainak. Mindegyik út fő célja az adott ország jellegzetes állatainak begyűjtése volt, Guyanában például a lajhár, a tamandua és a lamantin, az Indonéz-szigetvilágban a komodói sárkánygyík és Paraguayban a tatu.
Ami számomra teljességgel meglepő és újdonság volt tehát (feltehetően azért, mert még nem olvastam korábban semmit Attenboroughtól) az a történetek regényessége. Alapvetően ugyanis egy képes albumszerű, száraz adatokkal teli könyvre számítottam, de cserébe kaptam egy izgalmas és humoros, teljes mértékig igaz történetet, ami bármikor megállná a helyét fikcióként is.

A körülmények okozta kalandok és a különleges fajok felkutatása mellett nagy hangsúly helyeződik a könyvben helyi kultúrák bemutatására is, ami persze elkerülhetetlen a közös munka végett. A sorok mögül viszont egyértelműen átsejlik Attenborough személyisége, a szenvedélyes szeretete az élővilág irányába, a nyitottsága, elkötelezettsége és nem utolsó sorban jó humora. Az írásmódja is olvasmányos, így senkinek nem kell attól tartania, hogy száraz szakszövegen kell majd végigrágnia magát.”

Bővebben»https://nemfelunkakonyvektol.blogspot.com/2019/03/david…

amanda888 P>!
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Tavaly olvastam Attenborough-tól Az első édenkert c. könyvet, akkor kissé aggódtam, hogy nem fog lekötni. Az a könyv érdekfeszítő volt, érdekes, tele-tele új és lenyűgöző információkkal. Stílusa abszolút nem volt nehézkes, jól, érthetően és szórakoztatóan ír Attenborogh. Ebben a könyvben is ugyanezt a színvonalat kaptam, egy kis humorral megfűszerezve. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy engem ennyire érdekelni, szórakoztatni fog egy útleírás, expedíció… Lenyűgöző volt, hogy milyen elhívatott emberek voltak az expedíció/expedíciók résztvevői, mennyi nélkülözést, nehézséget vállaltak a cél elérése érdekében. Nagyon sok mulatságos kis apró történettel színesítették a leírást, rengeteg állattal ismerkedhettünk meg, és persze kultúrával. Úgy érzem, hogy mindenre próbált odafigyelni Attenborogh.
Örülök, hogy ha még csak most, de felfedeztem Attenborough írásait, illetve egyúttal az ismeretterjesztő irodalmat.

agnesasszony P>!
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Attenborough-nak szerintem még a bevásárlólistáját is szívesen olvasnám. Olyan karizmatikus, okos, bölcs, sugárzik belőle a természet szeretete, hogy ha a tévében meglátom, tutira a képernyő előtt ragadok.
A könyvre nagyon kíváncsi voltam, de még annál is jobb volt, mint amire számítottam. Imádtam velük tartani az utazásaik alatt, jobban megismerni Brit Guyanát, Indonéziát és Paraguayt. Külön élveztem, hogy nemcsak az állatokra, hanem az ott élő emberekre is kiemelt figyelmet fordítottak, nem gázoltak bele sem a természet rendjébe, sem a helyi kultúrába, és ha egy befogott állattal nem boldogultak, akkor sem próbálták mindenáron elvinni az állatkertnek, hanem egyszerűen szabadon engedték, és belátták, hogy ez most nem jött össze.
Sok vicces történet is helyet kapott a könyvben, igazán jól szórakoztam végig, szinte láttam magam előtt az egészet – amihez valószínűleg az is nagyban hozzájárult, hogy gyerekként az összes létező természetfilmjét legalább 20-szor láttam. Egy olyan világba nyerhettem bepillantást, ami sajnos már a múlté, olyan emberek társaságában, akik ha itt hagynak minket, sokkal-sokkal szegényebb és sivárabb lesz a világ. Természetesen minden létező könyvét el fogom olvasni a jövőben, szerintem többször is.

Bogi_könyveskuckója >!
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Ez volt az első ilyen, útleírásokkal kapcsolatos olvasmányom. Féltem tőle, hiszen még ilyen fajta könyvet nem lapoztam. Attól tartottam, nem fog tudni teljesen lekötni és nem lesz egy kerek egész story a fejemben utána. Azonban kellemeset csalódtam. Nagyon élveztem a könyv olvasását.
A kötet három „kalandot” mutat be nekünk, mely során állatkerti állatok kerültek felkutatásra és begyűjtésre. Nagyon izgalmas volt David Attenborough történeteit olvasni. A tájleírások annyira pontosak és részletesek, hogy szinte ott éreztem magam egy-egy helyen.
A természettudós leírásaiból átfogó képet kapunk egy-egy földrajzi terület kultúrájáról, vallásáról és élővilágáról. Attenborough nem „sminkelni ki” a dolgokat….megosztja az olvasóval az utazások nehézségeit, kudarcait és veszélyeit is. Milyen állatokat figyeltek meg és hogy milyen módon sikerült őket becserkészni és életben tartani is őket.
Ismételten csak azt tudom írni, hogy irigylésre méltó ez a kalandos élet, amiben neki része lehetett. Ha tehetném, én is szívesen csatlakoznék ilyen különleges expedíciókhoz.


Népszerű idézetek

Belle_Maundrell>!

A lajhár látta, hogy közeledem, és mint egy lassított filmfelvétel, elindult felfelé. Olyan lassú volt, hogy vagy tizenkét méter magasságban könnyűszerrel utolértem.
Akkora volt, mint egy nagyobb juhászkutya, fejjel lefelé csüngött, és bozontos arcán valami kimondhatatlan szomorúság kifejezésével bámult rám. Lassan kinyitotta a száját, láthatóvá téve zománctalan, fekete fogait, és minden tőle telhetőt elkövetett, hogy megrémítsen: olyan hangosan ordított rám, ahogy csak bírt – vagyis elhaló, asztmatikus sípolást hallatott.

53. oldal, ELSŐ KÖNYV: Gyűjtőút Guyanában - 4. Lajhárok és kígyók

Kapcsolódó szócikkek: lajhár
2 hozzászólás
Belle_Maundrell>!

– Hát, az indiánok általában a halleluja-vallás követői. A kereszténységnek ez a furcsa változata Brit Guyana déli részén alakult ki a 19. század elején, de a hetednapi adventista misszionáriusok megtérítették Wailamepu lakosait, és egyúttal európai nevekre is keresztelték őket. Persze – folytatta – maguk között azért még használják a régi neveket, de nem hiszem, hogy sok indián lenne, aki elárulja nektek az igazi akavajó nevét. – Nevetett. – Az az érzésem, hogy remekül össze tudják egyeztetni a régi hiedelmeket a misszionáriusoktól tanult újakkal, és kedvükre váltogatják őket aszerint, hogy mikor melyiket érzik hasznosabbnak. Az adventisták például azt tanították nekik, hogy nem szabad nyulat enni. Errefelé persze nem élnek nyulak, de van egy jókora rágcsáló, a paka, az nagyjából ugyanolyan. Sajnos a pakahús mindig is az indiánok egyik legkedvesebb eledele volt, és a tilalom igazi csapásként érte őket. Beszélik, hogy egy misszionárius egyszer belebotlott az erdőben az egyik megtérített indiánba, aki éppen pakát sütött a tűz fölött. A fejére olvasta, hogy mekkora bűnt követ el. „De ez nem paka – mondta az indián –, ez hal.” "Ostoba beszéd! – csattant fel mérgesen a misszionárius. – A halaknak nincs elöl két nagy foguk, mint ennek itt." „Nem, uram – mondta az indián. – Amikor először jöttél a falunkba, azt mondtad, hogy az én indián nevem rossz, vizet fröcsköltél rám és azt mondtad, hogy John lesz a nevem. Hát én ma az erdőben jártam, megláttam egy pakát, lelőttem, és mielőtt meghalt, vizet fröcsköltem rá és azt mondtam: A paka rossz név, te hal vagy. Úgyhogy, uram, én halat eszem.”

56-57. oldal, ELSŐ KÖNYV: Gyűjtőút Guyanában - 4. Lajhárok és kígyók

Kapcsolódó szócikkek: paka
Belle_Maundrell>!

Tim oposszumai úgy festettek, mint jól megtermett patkányok. Hegyes orruk volt és egészen ritkás szőrük, hosszú, hegyes fogaik és csúf, pikkelyes farkuk – kétségkívül ők voltak az egész gyűjtemény legcsúnyább állatai. Tim nagy vígan közölte, hogy habozás nélkül a David és a Charles nevet adta nekik.

109. oldal, ELSŐ KÖNYV: Gyűjtőút Guyanában - 8. Mr. King és a sellő

Kapcsolódó szócikkek: oposszum
1 hozzászólás
K I>!

Úgy vélik, hogy a lajhár bundájában mikroszkopikus növények tenyésznek, ettől nyeri az állat a zöldesbarna színét, aminek fontos szerepe van az álcázásban. A kölyök színe nem támasztotta alá ezt a feltételezést; még semmiképpen sem tehetett szert saját „kertecskére”, de a bundája ugyanolyan zöldesbarna volt, mint az anyjáé.

55. oldal (Park, 2019)

Kapcsolódó szócikkek: lajhár
1 hozzászólás
Belle_Maundrell>!

Dél-Amerikában él a világ néhány legszeretetreméltóbb és legrémisztőbb állata. Aligha képzelhető el valószínűtlenebb teremtmény, mint a lajhár, amely egész életét fejjel lefelé lógva, némán és csigalassúsággal mozogva tölti a fák ágain: bizarrabb, mint a szavannán élő, képtelenül aránytalan felépítésűnek tűnő sörényes hangyász, loncsos zászlóra emlékeztető farkával és hosszú csővé módosult, fogatlan koponyájával. Ugyanakkor olyan gyakoriak a káprázatos szépségű, színpompás madarak, hogy az ember szinte már oda sem figyel rájuk: az esőerdőkben tarka arapapagájok csodaszép tollazatukhoz teljességgel méltatlan repedtfazék hangon rikácsolva repdesnek az ágak között, a nektárt szívogató kolibrik cseppnyi drágakövekként libbennek virágról virágra, irizáló tollaik a szivárvány minden színében tündökölnek.

17. oldal, ELSŐ KÖNYV: Gyűjtőút Guyanában - 1. Indulás

Kapcsolódó szócikkek: Dél-Amerika · lajhár
Belle_Maundrell>!

A fazekasmadarak bátrak, és úgy tűnik, hogy kedvelik az ember társaságát, mert gyakran építik fészküket a házak közelében. A tehenészek – peónok – is kedvelik ezeket a barátságos és merész madárkákat, és sokféle szeretetteljes nevet adnak nekik, hívják őket Alonzo Garciának vagy Joao de los Barriosnak, ami nagyjából Sárjancsit jelent. Úgy tartják, hogy igen derék, nagyszerű tulajdonságokkal megáldott madarak: vidámak, hiszen szüntelenül énekelnek, példás erkölcsűek, hiszen egész életükre választanak párt, és rendkívül szorgalmasak: a fészeképítés időszakában hajnaltól alkonyatig fáradhatatlanul munkálkodnak, kivéve – mondják – vasárnaponként, mert fölöttébb jámborak és istenfélőek is.

288. oldal, HARMADIK KÖNYV: Gyűjtőút Paraguayban - 24. Madárfészkek

Riru>!

– Nem nagy ügy – mondta Daan – elrepülünk Makassarba, onnan Maumerébe, megkeressük a kínai barátunk sógorát, bérelünk egy teherautót, megtesszük azt a háromszázhúsz kilométert Flores tulsó végéig, találunk egy csónakot vagy bármit, átkelünk azon a nyolc kilométer szélességű szoroson Komodóra, és már csak meg kell fognunk azt a sárkányt…

204.

Kapcsolódó szócikkek: Makassar
Riru>!

Ragyogó volt a reggel. A láthatáron jobb felől vulkánok sora látszott, Jáva hegyek alkotta gerincének részei. Az út közelében lapos kúp alakú, irdatlan kalapot viselő parasztok gázoltak a teraszos rizsföldek bokáig érő vizében, és palántáztak; körülöttük a dágványban kócsagok lépdeltek. A ritkásan ültetett rizspalánták zöld levelei távolabb belemosódtak a felhőket, a vulkánokat meg a kék égboltot visszatükröző barna víz fölött lebegő párába.

140.

Riru>!

– Hát, ember – felelte látványos pofaszakállát babrálva – errefelé rengeteg van, de nehéz megfogni, mert a vízi mama nagyon szenvedélyes jószág. Ha a hálóba kerül, szörnyű haragra gerjed, és úgy hánykolódik, hogy a legerősebb hálót is szétszaggatja.
– Akkor mit lehet csinálni? – kérdezte Jack.
– Csak egyvalamit – mondta Mr. King sötéten. – Amikor a vízi mama bekerül a hálóba, ütögetni kell a köteleket, hogy a rezgések a vízen át eljussanak hozzá. Ha jól csinálja az ember, annyira tetszik neki, hogy ott fekszik mozdulatlanul, és akkor áááá…
Mr. King arcán szeráfi mosollyal igen beszédes és elragadtatott hangot hallatott.
– Egyetlen embert ismerek, aki meg tudja csinálni – tette hozzá –, és az én vagyok.

112.

3 hozzászólás
Totti86 >!

Estefelé aztán előkerült a főnök.
– A señors fizetni akarnak az állatokért – mondta Sandy. – Hol van a tatu?
– Megszökött.
– És a sörényes hangyász?
– Az megdöglött.
– És a tukán?
– Azt megette egy héja – mondta gyászos hangon a főnök.
– És a tinamuk?
– Hát igen. Azokat valójában nem fogtam meg, de azt hiszem, tudom, hogy merre vannak. Én csak azt mondtam, hogy megfognám őket, hogy lássam, mennyit fizetnek értük.
Egyszerűen nem értettük, miért mondta a főnök, hogy megfogta az állatokat, amelyeket nyilvánvalóan még csak nem is látott. A magyarázat, amit kínomban kieszeltem, igen bizonytalan volt; valamiképpen az udvariasságról szólt, meg az arcvesztés szégyenéről egy primitív közösségben. Charles sokkal józanabb és egyszerűbb megoldást talált.
– Szerintem – mondta mogorván – csak arra akart megtanítani, hogy ne tegyünk fel hülye kérdéseket.


A sorozat következő kötete

David Attenborough: Utazás a múltba Barangolások Új-Guineában, Madagaszkáron és Ausztrália északi területén

Zoo Quest sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gerald Durrell: Fogjál nekem kolóbuszt!
Lawrence Anthony – Graham Spence: Babilon bárkája
Gerald Durrell: Vadállatok bolondja
Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka
Jane Goodall – Douglas Abrams: A remény könyve
Peter Wohlleben: A fák titkos élete
Bajor Zoltán: Baglyok
Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne
Jane Goodall: Nálatok vannak még állatok?