Az ​élő bolygó (Élet) 165 csillagozás

A Föld mai arculata
David Attenborough: Az élő bolygó David Attenborough: Az élő bolygó

Bolygónkon ​nincs olyan hely, ahol ne lenne élet. Éghajlatának szélsőséges és élőhelyeinek szinte végtelen változatossága mindenütt otthont nyújt a növényeknek, az állatoknak és az embernek. Igaz, vannak dúsan termő területek, ahol élőlények tömegei élnek, másutt kevés képviselőjük éppen csak életben marad. Az egyes fajok, de sokszor egész életközösségek is képesek úgy alkalmazkodni környezetükhöz, hogy a lehető legjobban kiaknázhassák a jégtakaró vagy a tundra, az erdő vagy a síkság, a sivatag vagy az óceán, de még a tűzhányó adta feltételeket is. Alkalmazkodásuk néha egészen rendkívüli: vannak halak, amelyek járnak, vagy a szárazföldön, levelekre rakják le ikráikat: kígyók, amelyek repülnek, és madarak, amelyek nem tudnak repülni, de úgy legelésznek, mint az őz; és vannak medvék, melyeknek szőr nő a talpukon.
David Attenborough televíziós sorozata nyomán készült könyvében az Élő bolygóban, a kutató szemével, fáradhatatlan kíváncsiságával és ragályos lelkesedésével világítja… (tovább)

Eredeti cím: The Living Planet

Eredeti megjelenés éve: 1984

Tartalomjegyzék

>!
Park, Budapest, 2022
392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633558553 · Fordította: Makovecz Benjamin
>!
Park, 2022
ISBN: 9789633559635
>!
Park, Budapest, 1995
324 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635300077 · Fordította: Szilágyi Tibor

4 további kiadás


Enciklopédia 7

Helyszínek népszerűség szerint

Bajkál-tó · Mauritius


Kedvencelte 24

Most olvassa 14

Várólistára tette 140

Kívánságlistára tette 121

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

bambali>!
David Attenborough: Az élő bolygó

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Elöljáróban leszögezném, hogy hatalmas tisztelője vagyok Sir David Attenborough-nak. Fantasztikusnak találom a munkásságát és a természetfilmjei is elvarázsolnak. Nagyon sok olyan ember kellene a Földre, mint ő!

Ez a könyv lenyűgöző részletességgel kalauzol el minket a bolygónk növényei és állatai között, és egyszerűen érezni belőle a természet szeretetét, a lapokról is ez árad felénk. Logikus, tanulságos, egyszerűen olvastatja magát, és csodaszépek az illusztrációk.

Kötelező olvasmánnyá tenném, talán ha mindenki elolvasná, mennyire fontos (lenne) a környezetvédelem, az élővilág megóvása.

Szürke_Medve>!
David Attenborough: Az élő bolygó

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Attenborough egy fogalom a természettudományos ismeretterjesztés terén. A sorozatai és abból született könyvei szerintem egy egész generáció világképét határozták meg a 20. szazad végén.
Ez a könyv élőhelyekől élőhelyekre haladva veszi sorra a Föld élővilágát, elsősorban a élőlények egymással és környezetükkel való kapcsolatát középpontba állítva. Számomra egy lenyűgöző és sordó lendületű könyv volt, a nehezen letehető információbomba formájában. Van valami benne ami függőséget okoz, és újabb és újabb oldalakra, fejezetekre, kötetekre vesz rá. Határozottan addiktív…

Angele>!
David Attenborough: Az élő bolygó

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Attenborough minden könyve olyan, mintha regényt olvasnál. Érdekes és izgalmas. Mindenkinek ajánlom, Gyereknek, fiatalnak, öregnek egyaránt.

3 hozzászólás
Lunemorte P>!
David Attenborough: Az élő bolygó

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Vegyük kezünkbe David Attenborough: Az élő bolygó könyvét és induljunk el képzeletben egy világkörüli utazásra, ahol David Attenborough a kalauzunk. Távcsőt se felejts el magadnál tartani, de kivételesen az sem baj, ha épp nincs, ugyanis a tájakat, állatokat egész nagyban fogod látni még ha csak a könyv lapjain keresztül is…Gyerekeknek, serdülőknek, de igazából mindenkinek ajánlom, aki egy kis pihenésre és álmodozásra vágyik!

Gyöngyi0309>!
David Attenborough: Az élő bolygó

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Apukám nagy rajongója volt az általa készített természetfilmeknek, úgyhogy akaratlanul is Szersén Gyula hangjával nőttem fel a csodálatos állatokról készített felvételeken. A véletlen úgy hozta, hogy férjem is nagy rajongója, úgyhogy ez folytatódott, annyi különbséggel, hogy már Végvári Tamás narrál és egy-egy filmet a technika fejlődése miatt 3D-ben néztük. Ez a könyv apunak is megvolt, gyerekként imádtam lapozgatni és a gyönyörű fotókat nézegetni benne.De el nem olvastam.
Most egy véletlen folytán férjem példánya akadt a kezembe, elolvastam.
Olvasás közben beutaztam a Földet, íróként sem bukott el a szerző. Finom humorával, magával ragadó stílusával olyan volt, mintha filmet néztem volna. Noha nem mai darab a könyv, most is megállja a helyét, talán csak a legutolsó fejezet avult el kissé.
Sajnos önhibámon kívül a biológia tudásom hézagos, de ez nem akadályozott olvasás közben, mert érthetően és érdekesen tanít. Sok állatról, növényről már sokat hallottam, mivel a filmekben is megjelennek, de ettől sem vált unalmassá. Érdekes, félelmetes és lenyűgöző bolygó a Föld, jobban kellene becsülnünk.
Ajánlom mindenkinek, a fiataloknak is, engem maximálisan kikapcsolt.

1 hozzászólás
Bogi_könyveskuckója>!
David Attenborough: Az élő bolygó

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Teljesen odavagyok Dávid Attenborough munkásságáért és egyben hatalmas nagy csodálója is vagyok. Ha csak a 10%-át élhetném át annak amit Ő átélt, már boldogan és gazdagon halnék meg. Számomra Ő a példakép.
Na de térjünk rá magára a kötetre néhány gondolatban. Attenborough ebben a kötetében az egyes ökoszisztémák élővilágát mutatja be, azok kialakulását és dinamikáját, életciklusait. Biológia szakos tanárként teljesen belefeledkezve olvastam minden egyes fejezetet. Voltak új információk, érdekességek is, amelyek fokozták számomra a könyv értékét és az olvasás élményét. Többek között Attenborough pár tévhitre is rávilágít egy-egy állatfajjal vagy jelenséggel kapcsolatban.
A kötet „Galéria” része egyszerűen fantasztikus. „Megelevenedik” az olvasó előtt a puszta szöveg. A képek nézegetése közben csak egy gondolat motoszkál az ember fejében: Bárcsak láthatnám egyszer én is a saját szememmel.
Fantasztikus kötet egy Csoda Embertől!

>!
Park, Budapest, 2022
392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633558553 · Fordította: Makovecz Benjamin
1 hozzászólás
Hirsch_Betti P>!
David Attenborough: Az élő bolygó

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

„Az élő bolygó” – Sir David Attenborough újabb mesterműve
Sir David Attenborough hosszú és lenyűgöző karrierje során számos dokumentumfilmet készített, amelyek nemcsak a természet csodáit mutatják be, hanem arra is ösztönöznek, hogy óvjuk és tiszteljük környezetünket. Az „Az élő bolygó” nem kivétel: ez az alkotás ismételten megmutatja, hogy Attenborough mesterien képes ötvözni a lenyűgöző képi világot a mélyebb, üzenettel teli narratívával.

A film kritikátlan őszinteséggel mutat rá a Föld életét fenyegető veszélyekre. Attenborough szavai és a gyönyörűen megörökített jelenetek felkavaróan hatnak, miközben ráébresztenek bennünket arra, hogy milyen sürgető szükség van a globális cselekvésre a klímaváltozás és a biodiverzitás csökkenése ellen.

A dokumentumfilm nem csupán egy figyelemfelkeltő figyelmeztetés, hanem inspiráló is. Attenborough bölcsessége és elkötelezettsége olyan érzést kelt bennünk, hogy még mindig van remény a változásra, ha megfelelően cselekszünk. A film által közvetített üzenet arra buzdít, hogy minden egyes ember tehet valamit a Föld és annak lakóinak védelmében.

Az „Az élő bolygó” nem csupán egy kivételes filmművészeti alkotás, hanem egy olyan eszköz is, amely felkavarja az emberekben az érzelmeket és az akciót, hogy változtassanak. Ez egy megrázó és lenyűgöző szerzemény, amely méltó hozzáállással mutat rá az emberiség jövőjének kihívásaira.

Belle_Maundrell>!
David Attenborough: Az élő bolygó

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Senki nem tud olyan élvezetesen tanítani, mint David Attenborough.
Csodás volt ismét bejárni vele a Földet és megismerni mindenféle gyönyörű és izgalmas tájat, növényt és állatot, és látni az elképesztően szerteágazó összefüggéseket az ökoszisztémában. Bár ebben a könyvben kisebb hangsúlyt kap, de mindig elborzaszt, hogy használhatja ki így a hülye emberiség a bolygót. Hogy lehetünk ilyen hülyék?

Nagyon hálás vagyok a Park kiadónak, amiért újra megjelentetik ezeket a nagyszerű könyveket, és csendben reménykedem, hogy előbb-utóbb Attenborough egész életművére sor kerül.

Hiranneth>!
David Attenborough: Az élő bolygó

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Amikor kicsi voltam, általában kétféle típusú filmet néztem a tévében. A Walt Disney meséket, és David Attenborough sorozatait. Imádtam őket. Lehet, hogy ezért is lettem később biológus, ki tudja? De azokat a nyugis délutánokat hozta vissza, amikor még tágra nyílt szemekkel csodálkoztam rá a világ tájaira. Ezért duplán volt számomra élmény ezt a könyvet olvasni. Egyrészt emlékeket idézett, másrészt pedig érdekes információkat tudtam meg, még úgyis, hogy elvileg 3 éve ilyenekről tanulok :D.

ÁrnyékVirág>!
David Attenborough: Az élő bolygó

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Tudod, hogy mi az a rózsaszín hó? Vagy hogy milyen bonyolult vegyi háborút folytatnak a lárvák az őket megenni próbáló hangyák ellen? Hogy milyen gondos anya a bölcsőszájú hal? Hogy a mélytengeri állatok baktériumlámpással világítanak? Hogy nem csak az ember tenyészt haszonállatokat, hanem a hangya is? Hogy hogyan vadászik a sebes sodrású patakmederben a vizirigó? Hogy hogyan alkalmazkodott az ember a szélsőséges éghajlati körülményekhez? Vagy az állatok a nagyvárosokhoz?
Megannyi kérdés, amire választ kapunk ebből a csodálatos könyvből, amely nem kisebb feladatra vállalkozott, mint néhány száz oldalon bemutatni az élővilág fantasztikus változatosságát és alkalmazkodóképességét, a leghidegebb sarkköri jégmezőktől a perzselő sivatagokig és az óceánok mélyéig. Mégis sikerült egy átfogó képet adni róla. Közérthető, olvasmányos, de ha valakit komolyabban érdekel valamelyik rész, van latin neves tárgymutató is, utána lehet nézni a különböző megemlített állat- és növényfajoknak.
Valódi élmény ezt a könyvet olvasni és a csodálatos fényképeket nézegetni. Ott a helye minden természet és élővilág iránt érdeklődő polcán.


Népszerű idézetek

Belle_Maundrell>!

A dél-amerikai esőerdők legnagyszerűbb táncosa, a vörös szirtimadár nem egyedül, hanem vagy tucatnyi egyedet számláló csoportokban adja elő a mutatványát. A hím csodaszép narancsszínű, a szárnytollai feketék, a fején félkör alakú, narancssárga taraj fut végig, amely elöl a csőrét is csaknem elfedi. Párzási időszakban a hímek összegyűlnek, és mindegyik birtokba vesz egy kicsiny területet. Többnyire a környező fák alacsony ágain üldögélnek, de ha megjelenik egy jelentéktelen külsejű, szürkésbarna tojó, egyetlen rikkantással mind ott teremnek a saját kis porondjukon, és táncolni kezdenek. Leguggolnak, és fejecskéjüket oldalra hajtják úgy, hogy a tarajuk teljesen vízszintesen áll. Később a csőrüket csattogtatva ugrándozni kezdenek, időnként feszült mozdulatlanságba merevedve megállnak. Idővel aztán a tojó leszáll az egyikükhöz, és megcsipkedi a művész hátsó felének vékony, oldalsó tollait. Ezután ott, a táncparketten végbemegy a gyors, mindössze pár másodpercig tartó párzás. Ezt követően a tojó eltűnik az erdőben, és egymaga rakja le a tojásait, majd neveli fel a fiókákat. Barna tollazatában szinte észrevehetetlen, miközben a rikító narancssárga hím a többiekkel együtt tovább táncikál hetvenkedve.

124-125. oldal, 4. Az őserdő (Park, 2022)

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

1 hozzászólás
Belle_Maundrell>!

A roppant síkságokon, ahol egykor bölények és villásszarvú antilopok irdatlan tömegei legelésztek, ma külföldön kitenyésztett szarvasmarhákat tartanak. Az emberek húst akarnak maguknak, ennél mi sem természetesebb. Csakhogy a préri füve ezekből a szarvasmarhákból furcsa módon mindössze harmadannyi élősúlyt képes eltartani az eredetileg itt élt és minden porcikájukban ehhez a környezethez alkalmazkodott bölényekhez és antilopokhoz képest.

151. oldal, 5. Fűóceánok (Park, 2022)

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Belle_Maundrell>!

Napjainkban erősen megnőtt az esőerdőkre nehezedő nyomás. A környező vidékeken megnőtt a népsűrűség, ezért egyre nagyobb erdőrészeket irtanak ki, hogy a megtisztított földön élelmiszert termeljenek – többnyire nem a helybelieknek, hanem tápszert a húsmarháknak, vagy olajpálmát, amit a városokba vagy külföldre szállítanak. Ma már tisztában vagyunk azzal, hogy az esőerdő termékenységének kulcsa nem a szegényes, kilúgozott talajban rejtőzik, hanem a növények anyagában. A tarra vágott, megtisztított földek pár év alatt kimerülnek és terméketlenné válnak, így egyre újabb területeken irtják az erdőt. A helyzetet tovább rontja, hogy a modern gépek segítségével minden eddiginél könnyebben és gyorsabban lehet az eleven fát piacra vihető árucikké változtatni. Egy kétszáz éves fát egyetlen óra alatt vágnak ki és szállítanak el. Rettentő erejű traktorok könnyedén vonszolják ki a sűrűségből a ledöntött törzseket, közben pedig sok olyan fát is tönkretesznek, amelyeknek semmiféle piaci értékük nincs. Az őserdő tehát soha nem látott tempóban tűnik el. Évről évre egy-egy Svájc nagyságú területen pusztítják ki a fákat. Ahol a gyökerek már nem tartják össze, a talajt elmossa a zuhogó eső; a rohanó víz barnán, zavarosan hömpölyögve sodorja el a termőréteget, a föld kopár és terméketlen marad; a növények és állatok szemkápráztatóan gazdag kincsestára végleg odavész. Ha a pusztítás ilyen tempóban folyik tovább, az esőerdők a század végére eltűnnek bolygónk felszínéről.

358-359. oldal, 12. Új világok (Park, 2022)

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

itskriszti>!

A környezetükre mindössze annyi hatást gyakorolnak, hogy rózsaszínűre festik a havat. Egyszerűen csak vannak, azt a megindító igazságot bizonyítva, hogy az élet a legkezdetlegesebb formájában is nyilvánvalóan csak a maga kedvéért és örömére létezik.

44-45. oldal

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Belle_Maundrell>!

A később síksági indiánoknak elnevezett őslakos törzsek élete szorosan kapcsolódott a végeláthatatlan csordákhoz. Íjjal és nyíllal vadásztak a bölényekre, jószerivel mindent belőlük nyertek, amire csak szükségük volt. Húsukat megették, bőrükből ruhát varrtak, szarvukból ivóedényeket, csontjaikból szerszámokat faragtak. Kötelet, zsákot, szántalpat, sátortakarót – mindent a bölények részeiből készítettek. A bölény kínálta számukra az isten alakját és szellemét is. Ember és nép sem azelőtt, sem azóta semmiféle állattal nem fonódott össze szorosabban.
    A síksági indiánok a lehető legalaposabban kihasználták a bölényeket, de mindig csak annyit vettek el a természettől, amennyire közvetlenül szükségük volt. Nem így az első fehér telepesek. A bölények lelegelték a füvet, amin pedig jól eladható húsú marhákat lehetett volna nevelni. Patáikkal letiporták a préri őshonos füvét, aminek nemesített rokonából, a búzából lisztet lehetett volna őrölni. Akárhogy is: ha a bölényektől megszabadulnak, megszabadulnak a kellemetlen őslakos népektől is, akik csak nagy nehézségek árán tudtak volna életben maradni nélkülük. A bölényeknek tehát veszniük kellett.

148-149. oldal, 5. Fűóceánok (Park, 2022)

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

ClariceS>!

A tündérrózsa szirmai délután lassan bezárulnak, és foglyul ejtik a lakomázó rovarokat, egészen másnapig a csapdában rekednek, amikor a szirmok újra kinyílnak.
Ám addigra a bogarakat már vadonatúj virágporkabát borítja, és amikor elrepülnek, hogy egy másik növényen folytassák a táplálkozást, ezt magukkal viszik.
A virág pedig a megtermékenyítés után lassan bíborszínűvé válik és elpusztul.

8. fejezet - Az édesvizek

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Kapcsolódó szócikkek: tündérrózsa
ClariceS>!

A lemezek legnagyobb része – mint a vaníliakrémen a hab – kontinenseket hordoz magán: Százhúsz millió évvel ezelőtt Afrika és Dél-Amerika még összefüggő szárazulat, szuperkontinens volt.

1. fejezet - A Föld kohói

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

MissWenut>!

Márpedig a hideg öl. Ha annyira átjárja egy növény vagy állat testét, hogy sejtjeiben megfagy a folyadék, akkor a sejtek, igen ritka kivétellel, egyszerűen kipukkannak – ahogyan a házi vízvezetékben a fagy hatására csőrepedés keletkezik –, és a szövetek fizikailag elpusztulnak. De a hideg már jóval előbb elpusztíthatja az állatokat, mielőtt még keményre fagynának.

39. oldal (Park,1992)

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Kapcsolódó szócikkek: hideg
MissWenut>!

A harkályok erős csőrükkel fészküknek is lyukat vájnak a fa törzsében. Először egy csinos, vízszintes lyukat fúrnak belé, aztán körülbelül harminc centiméternyire lefelé vésnek, mélyítik – így vájják ki a kamrájukat. Gyakran halott fákat választanak a fészekhez, kétségkívül azért, mert a korhadó fa puhább, így sokkal könnyebb megmunkálni, mint az élőt.

78. oldal (Park, 1992)

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Kapcsolódó szócikkek: harkály
MissWenut>!

A Bajkál-tó a világ legmélyebb tava. A tófenék egyes helyeken 1,5 kilométernyire fekszik a felszín alatt. Az óceánokhoz viszonyítva ez ugyan nem rendkívüli mélység, de míg az óceánok nagy részét áramlatok járják át, a nagy édesvizű tavak zárt világát kevés áramlás zavarja meg.

217. oldal (Park, 1992)

David Attenborough: Az élő bolygó A Föld mai arculata

Kapcsolódó szócikkek: Bajkál-tó

Hasonló könyvek címkék alapján

Peter Wohlleben: A fák titkos élete
Jane Goodall – Douglas Abrams: A remény könyve
Jane Goodall – Gail Hudson – Thane Maynard: Nálatok vannak még állatok?
Csodálatos állatvilág
Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne
Elizabeth Kolbert: A hatodik kihalás
Rachel Carson: Néma tavasz
Kovács Róbert: Klímaváltozás
Helen Fewster: Az ökológia nagykönyve
John Vaillant: A tigris