A ​gerinctelenek élete (Élet) 18 csillagozás

Földön, vízen, levegőben
David Attenborough: A gerinctelenek élete

Rovarok, ​amelyek virágokra vagy levelekre hasonlítanak. Pók, amely lasszóval fogja zsákmányát. Egy bogár, amely méheket vesz rá arra, hogy felneveljék a saját utódait. A kicsik – szépek. Hihetetlenül változatosak, hiszen sokkal több, mint egymillió van belőlük. És nagyon fontosak is.
Csontváz híján a gerinctelenek nem nőhetnek nagyra. Jóval korábban megjelentek, mint mi, és akkor is élnek majd, amikor mi már nem leszünk. A Földön ők végzik a megporzás, a takarítás és az újrahasznosítás túlnyomó részét. Szerepük volt abban, hogy emberré váltunk. Nélkülük nem sokáig élnénk.
Sok ember mégis előítélettel viseltetik irántuk – tudatlanságból, félelemből, vagy csupán azért, mert mások a méreteik, és nehezen láthatók. A gyerekek azonban közelebb vannak hozzájuk, ezért ők észreveszik és kedvelik őket, miközben a felnőttek túl könnyen nyúlnak a rovarirtó szerért.
David Attenborough – korunk egyik legnagyobb hatású és legkedveltebb tanítója – már akkor tanulmányozta és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Kossuth, Budapest, 2006
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630948834 · Fordította: Merkl Ottó

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 29


Kiemelt értékelések

lenne P>!
David Attenborough: A gerinctelenek élete

David Attenborough: A gerinctelenek élete Földön, vízen, levegőben

Csodálatos ez a mi világunk. Ezt mindig is sejtettem, ám ilyenkor, amikor más földrészek állatairól is olvashatok és láthatok gyönyörű képeket, mintha nem is ezen a bolygón élő-lényekről lenne szó. Sok érdekesség van ebben a könyvben, jól elmagyarázva. Könnyeden tudományos. Igazából a BBC-s filmmel egyidejűleg készült e mű, így tehát forgatókönyvként is felfogható, bár sokszor a megjelenő állatok alakították a filmet és könyvet is(ami már önmagában nagyon tetszik).
Attenborough nekem befejezésként mindig azt súgja, beszéljen akár a növény- vagy állatvilág rejtelmeiről, hogy mi nudlik vagyunk. Te is, én is… Húzzuk meg magunkat, vissza a mészárkésekkel és stílfűrészekkel, mert itt sokkal nagyobb dolgot gyilkolunk meg, mint egy-egy faj! Egy teremtett világ kincsét. (nincs olyan, hogy ronda állat!)

11 hozzászólás
xabolcs>!
David Attenborough: A gerinctelenek élete

David Attenborough: A gerinctelenek élete Földön, vízen, levegőben

Első blikkre aszittem, a politiqusokról ír…

1 hozzászólás
govica>!
David Attenborough: A gerinctelenek élete

David Attenborough: A gerinctelenek élete Földön, vízen, levegőben

Egyszerűen zseniális! Nagyon élvezetes, lenyűgöző! Számtalan érdekesség van benne, Mióta elolvastam, egy pókot sem bántok, annyira kis zseni állatok:)


Népszerű idézetek

lenne P>!

Egyes táncoslégyfajok hímjei az ajándékot selyembe csomagolják , amelyet maguk termelnek az elülső lábakon lévő fonómirigyekből. Amikor a nőstény kicsomagolja, néha rájön, hogy ehető dolog helyett ehetetlen magot vagy akár pihedarabkát kapott. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem szegi kedvét, mivel így is hagyja, hogy a hím megtermékenyítse. Az ajándék valaha megvesztegetésnek számított, amellyel a hím rá akarta venni a nőstényt, hogy fogadja el őt; ma viszont szertartásos formalitás. Úgy tűnik, maga a szándék számít.

2. Először a levegőben 108.old.

David Attenborough: A gerinctelenek élete Földön, vízen, levegőben

lenne P>!

Őszi reggeleken a tájat gyakran pókhálók finom leple díszíti. Ennek zömét azok a kispókok hozták létre, amelyek első útja itt végződött. Némelyikük nem tett meg többet egy méternél. Mások több kilométert utaztak a levegőben. A fonalak egy részét a helyben lakó idősebb pókok helyezték el éjszakai portyáik során. Az olyan reggeleken, amikor a felkelő nap alacsony sugarai hatalmas, fénylő selyemlepleket világítanak meg, fogalmunk lehet arról, hogy mennyire sikeresek és gyakoriak a pókok a mi vidékünkön. A rét egy hektárján több mint egymillió is lehet belőlük.

3. A selyemszövés mesterei 163.old.

David Attenborough: A gerinctelenek élete Földön, vízen, levegőben

lenne P>!

Bolygónk szárazföldjeit elsőként a gerinctelenek hódították meg. Tagjai voltak az első ökoszisztémának. Ha az emlősök eltűnnének a Földről, az erdők és számtalan gerinctelen lakójuk ugyanúgy élnének tovább, ahogy teszik már több mint négyszázmillió éve. Ha viszont ezek a gerinctelenek tűnnének el, a Föld ökoszisztémái összeomlanának. A növények jelentős részét nem lenne, ami beporozná, ezért kihalnának. Sok kétéltű, hüllő, madár és emlős, amelynek étrendjét rovarok alkotják, éhen pusztulna. A trágyát és a tetemeket semmi nem dolgozná fel. Azok az állatok, amelyek e fontos szolgáltatásokat elvégzik, itt élnek körülöttünk, észrevétlenül a növényzet sűrűjében.

5. Szuperközösségek 276.old.

David Attenborough: A gerinctelenek élete Földön, vízen, levegőben


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Macfarlane: Lennvilág
Schmidt Egon – Bécsy László: Ezer ágán ezer fészek
Alan Weisman: A világ nélkülünk
Peter Wohlleben: A fák titkos élete
Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne
Jane Goodall – Gail Hudson – Thane Maynard: Nálatok vannak még állatok?
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek
Csodálatos állatvilág
Jane Goodall – Douglas Abrams: A remény könyve
Elizabeth Kolbert: A hatodik kihalás