Már egy hete elolvastam a könyvet, de még mindig nem tudtam eldönteni, hogy inkább tetszett vagy nem…
És ennek az okára akkor jöttem rá, amikor olvastam @Sicc értékelésében ezt: „néha úgy éreztem, hogy nem döntötték el teljesen, hogy legyen a határ az ijesztgetés és a humor között” – hát valahogy én is meg tudom ezt erősíteni – bár a könyv, annak ellenére, hogy nyolc író is írta, nagyon összeállt, nem húz szét, mégis érezhető, hogy bár a végére egyben van, de valahogy az az érzésem volt, hogy hiányzott a szabadulást követően a felszabadulás.
Aki ismer, és olvasott már rőlem értékeléseket ifjúsági, vagy gyerek témában, az tudja, hogy a felnőttek ábrázolásmódja a vesszőparipám, és igen kényes vagyok arra, ha felelőtlen, pipogya, gyerekellenes, közömbös, nyers, bizalmatlan, zsarnok, ellenséges, koncepciótlan, következetlen stb. felnőttábrázolásokba ütközök.
És ha már ilyennel találkozom, akkor számomra a könyv minden érdemét csorbítják az abban ábrázolt felnőttek defektjei.
A menekülőszobába átmenő kastély helyszín nem rossz, igazi kalandos elképzelés, jó kiindulópont, és az is, hogy nem a „leg-gyerekek” lettek kiválogatva az osztályból. Nekem viszont bántotta a szememet, és igen hibásnak tartom a tanári ábrázolásokat – nem értem, miért kell ilyen fals-képet adni a gyerekeinkre vigyázó, felügyelő felnőttekre, azokra, akikre a gyeremekeinket rá merjük bízni egy vagy akár több napra is (itt: Dóra néni és Szlopák) – miért lehet cél ez felelős szerzőktől is??? Felnőttként és félig pedagógusként nem köszönöm ezt a hamisan kialakított képet – a tanárok (még ha a felnőttek között is akad olyan) azért nem ilyen felelőtlenek, nem ilyen meggondolatlanok, természetesen vannak helyzetetek, amikor ad hoc kell dönteni, de olyan sosem történik meg (remélem), hogy egyedül, felügyelet nélkül hagyjanak egy csapat (=8 főből álló) gyereket. Még akkor sem, ha van egy házmester, vagy gondnok (aki történetesen ebben a regényben gyerekgyűlölő, gonosz, magányos, félelmetkeltő öregnek van elénk téve).
(Ami igaz, igaz, ez a leírás róla mégiscsak sántít, mertha a másik oldalról nézzük, akkor meg egy ötletes, emlékeihez, értékeihez ragaszkodó, abból profitáló valaki, aki másokat is szórakoztatni szeretne azzal, ami az agyában megszületett…)
Szóval az olvasásom és az azt követő hét egy alapos hezitálás alapján, nem hiszem, hogy javaslom a 2019-es top10-be.
Maga az ötlet, mármint az osztálykiránduláson egy logikán, talpraesettségen és ügyességen alapuló szabadulószoba teljesítése egy vegyes összetételű, de akár egy véletlenül lúzer, félénk, magányos, visszahúzódó és egyéb démonokkal küzdő gyerekekből összeálló csapatnak nagyon jó, de az, hogy felnőttek nélkül történik ez, az nem tetszett egyáltalán.
A másik gondom, az az, ha egy ötlet hasonlít egy másik könyvben már alkalmazott és felhasznált ötletre – természetesen nem a szabadulószoba, de a csoport magában, a feladványok teljesítése félelemből/félelemben igen emlékeztetett Wéber Anikó: El fogsz tűnni c. könyvére, aminek emlékétől mind a mai napig ráz a hideg.
Vilma és Kitti voltak akiket kedveltem, de Döme és Lilili is szerethető karakterek. De végül is minden karakterábrázolás jól sikerült. Ez a könyv másik érdeme.
„A látványtól mindenki bevadul. Az osztálytársaink csapatostul rohannak a táncparkettre, mi pedig úgy istenigazából belecsapunk a húrokba. Zeng az ének, visít a répa, a sütőtök, üresen kong a bambusz; az egész terem nem más, mint egy óriási, kavargó biomassza.”
A könyv címe egyébként jól sikerült, ötletes, frappáns választás – tetszett a magyar nyelv érdemeinek kiaknázása.
Utánanéztem Vilmácska által kedvelt hősnőnek, Aveline de Grandpré -nek – hát tényleg nagyon szép és bátor harcos amazon! „Az asszaszin rendbe tartozó hősnő, aki a rabszolgaság ellen küzd; francia és afrikai ősöktől származott. New Orleans környékén élt a 18. század közepe és a Francia-Indián háborúk vége felé. A rabszolga-kereskedelem titkait kutatja, Cég Ember-t keresi és a Prófécia lemez darabjait igyekszik összegyűjteni.
A kétkezes harcstílus jellemzi, Szabadfutónak lett kiképezve, három kosztümmel (asszaszin, rabszolga, arisztokrata) és hatodik érzékkel, azaz a saslátással rendelkezik. Az Aveline név hasonlít a latin Avis szóra, ami madarat jelent; az első női főszereplő, aki nem csuklyát visel, hanem kalapot; heg van a felső ajkán, a látványtervek zöld szemmel ábrázolják, azonban a játékban ez barnává változott.”
„Láthatatlanul mozgok, és lecsapok, amikor a legkevésbé számítanak rá. (…) A szabadságot és a függetlenséget keresem, nem magamnak, hanem azoknak, akiktől ezeket az alapvető jogokat megtagadják. Én vagyok a pajzsuk, én vagyok a kardjuk, az egyetlen reményük. Az utak, melyeken utazom, sötétek, de közelebb hozzák a fényt.”
Forrás: https://assassinscreed.fandom.com/hu/wiki/Aveline_de_Gr…
Az értékelés megírása után a döntésem is megszületett a könyv pontozásával kapcsolatban.