Az ​árvízi csónakos 23 csillagozás

Dave Eggers: Az árvízi csónakos

Hát ​valóban megtörtént mindez? Itt, az Egyesült Államokban? És velünk?
A szíriai halászcsaládból származó Zeitoun Abdulrahman hosszas vándorlás után köt ki New Orleansban, ahol építési vállalatot alapít, és tisztes vagyont gyűjt. Feleségül vesz egy elvált amerikai asszonyt, aki egy fiút hoz a házasságba, majd három kislányt szül.
2005-ben a Katrina hurrikán erre a rokonszenves, egyszerű családra is lesújt. A hivatalos felszólításnak engedelmeskedve Zeitoun felesége a gyerekekkel együtt elhagyja a várost, ő azonban marad. Küldetést érez: emberéleteket akar menteni, hogy lerója háláját választott hazája, imádott városa iránt.
Ám egyszer csak eltűnik, és a család egyre borúlátóbb a sorsa felől. A hírek a kihalt városban dúló rablóbandákról, gyilkosokról, gyújtogatókról szólnak. A valóság azonban minden képzeletet felülmúl. A New Orleansba özönlő, fegyelmezhetetlen „rendcsinálók”, katonák, rendőrök, nemzeti gárdisták egy különítménye saját házában fogja el Zeitount… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Park, Budapest, 2011
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635309115 · Fordította: Szántó Judit

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Nasser Dayoob · Todd Gambino


Kedvencelte 1

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Ikarosz>!
Dave Eggers: Az árvízi csónakos

A szerplők elmondása alapján íródott a könyv. Kicsit sorsszerűen túldramatizáltnak éreztem a nyelvezetét, de ez legyen a legnagyobb hibája. Érdekes dolgokat mutat be, kicsit el vannak rejteve a sorok közé az értékek és a tanulságok. A szorgalaom, a tenni akarás, ami jellemzi a főhőst. A katasztrófa, ami felforgatja az életüket és a kaotikus kis események lavinája, ami végül rájuk szakad. A sok szomorúság végére azért boldog a befejezés, szerencsére nem lett túl nyálasra írva.
Hiába van kihangsúlyozva sokszor a főszereplőről, hogy iszlám vallású és bevándorló, a letartóztatás kapcsán sokkal inkább csak egy meg nem értett ember, aki rosszkor rossz helyen volt, és bárki mást ugyanígy elsodort volna az események kusza láncolata.

Ami még érdekes volt, az a vízben álló város leírása. Amikor az ember lakóhelye hirtelen katasztrófasújtot terület lesz, abban van valami szürreális. Amikor végigsétál az utcákon(vagy kenuzik), és az ismerős házak furcsán ismeretlenek, megpróbál visszaemlékezni arra, milyen is volt itt egy héttel azelőtt, és nem megy. Csak az érzés marad, hogy valami elveszett, és semmi sem lesz már olyan, mint előtte volt.

nyolcadikutas>!
Dave Eggers: Az árvízi csónakos

Érdekes, mert ez a könyv addig tetszett igazán, míg Abdulrahman meg nem kezdte a börtönkálváriáját. Talán, mert addig furcsán festői, ahogy hősünk evez az alu kenujában a kihalt, vízzel elöntött városban és eteti az elhagyott kutyákat.
Aztán a rabosítás maga a nagy nemzeti szégyenfolt.
Jah! Kérem! Ez nem Hollywood! Ez (is!) Amerika.
A jogállamiság egy nagy-nagy lufi, ami nagyot szellent, amikor kipukkad és az ilyen, vagy olyan fél, vagy egész katonai ad hoc alakulatok a bakancsukkal a sárba tapossák.
Persze, van a regény sorai mögött néhány meg nem válaszolt kérdés a számomra. Egy tehetősebb szíriai család sarja, aki beutazza a fél világot, miért pont Amerikában telepszik le? Ha tudjuk, hogy Florida és New Orleans tengerpartja és a beljebb fekvő részek ciklon érzékenyek, miért épülhetnek ott újra és újra házak, hogy aztán ismét elfújja őket valami? Mi az oka, hogy egy amerikai katolikus nő, felveszi a muszlin vallást? Miért szajkózzuk azokat a szavakat, hogy demokrácia, vagy jogállam, amikor tudjuk, hogy ezek csak üres frázisok? Ohh! Mennyi mennyi kérdés.
Érdekes könyv. Kicsit dramatizált, de ez rendjén van. Olykor emelkedett és kicsit hatásvadász, de ez is rendben van.

ciemat P>!
Dave Eggers: Az árvízi csónakos

Egy olyan komplex társadalmi probléma kerül a szemünk elé, amelynek egy szeletével ismerkedhetünk meg a regény olvasása közben, mindezt úgy, hogy az író ügyesen játszik azzal, hogy ne foglaljon állást egyik történetszál esetében se. Egy bevándorló család, azon belül is egy apa/férj/férfi története. Szépen kibontakozik, hogy ugyan nemes célok és hagyományos értékrendet követő, szorgalmas, rendes családdal van dolgunk, ennek ellenére a bajban azért csak a saját népe, saját családja az egyetlen, akinek a segítségére számítani lehet. Mindez olyan egyszerűséggel és jó fogalmazással jelenik meg a könyvben, ami nagyban hozzájárul, hogy magunkénak érezzük a magányukat. Erre még ráerősít egy katasztrófa súlytotta, majdnem elnéptelenedett város hangulata.

Félcsi>!
Dave Eggers: Az árvízi csónakos

Voltatok már úgy, hogy 20-30 oldal után úgy éreztétek, hogy kedvenc könyveitek listája újabb kötettel bővült? Én ennél a könyvnél így voltam. Imádtam, és biztos vagyok abban, hogy nem először olvastam el.

BarbieB>!
Dave Eggers: Az árvízi csónakos

Bár az „árvízi csónakos” szókapcsolatról nekem először Wesselényi Miklós alakja rémlett fel, ezúttal nem róla szólt ez a könyv, hanem a szír származású Zeitoun Abdulrahmanról, aki nagyjából hasonló hőstetteket vitt véghez – kb. másfél évszázaddal később és egy fél világgal odébb.
https://litfan.blog.hu/2019/11/23/dave_eggers_zeitoun_a…

Mrs_Capote>!
Dave Eggers: Az árvízi csónakos

Az árvízi csónakos nem szimpla dokumentarista mű, hiszen a szerző a fikció, a regény eszközeivel adja vissza az eseményeket, mégpedig Abdulrahman és Kathy Zeitoun visszaemlékezése alapján. A könyv mégsem kelti az elfogultság látszatát, aminek legfőképpen az lehet az oka, hogy Dave Eggers felkereste a letartóztatásban résztvevő rendőröket és azt a börtönt is, ahol Zeitount fogva tartották.

A szerző érezhetően igyekezett visszafogni magát, és nem is esett túlzásokba, egy-egy ponton azonban mégis úgy éreztem, hogy talán túl sok a körítés, a fikciós manír, ami egy efféle kötetnél éppen a realizmus erejét gyengítheti. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy a regény nyelvezete ettől eltekintve alapvetően nagyon letisztult, sallangmentes – de egy ilyen sztorit nagyon nem is szabad megírni másképp, különben hitelét veszti.

http://gerincrevagva.blog.hu/2011/11/17/az_arvizi_csonakos


Népszerű idézetek

SteelCurtain>!

Régóta félt, hogy eljön ez a nap. Ha nagy ritkán leállították valami kisebb közlekedési szabálysértés miatt, minden esetben számolt a lehetőséggel, hogy zaklatni fogják, félreértik a szavait, és kétes üzelmekkel gyanúsíthatja meg bármelyik termékenyebb képzeletű rendőrtisztviselő. A 9/11 utáni időkben Kathy is, ő is tudták, hogy sokaknak elszabadult a fantáziája, és megjelent az „alvó sejtek” elmélete, amely szerint önjelölt terroristák csoportjai élnek az Egyesült Államokban, akik éveken vagy akár évtizedeken át készülnek rá, hogy lecsaphassanak. Az elmélet értelmében mindenki, aki a mecsetekbe jár, sőt esetleg az egész muszlim vallási közösség csak arra vár, hogy az afganisztáni vagy pakisztáni hegyekben megbúvó állítólagos vezérei kiadják a megfelelő utasításokat.

SteelCurtain>!

Találkozott egy emberrel, aki közvetlenül a vihar kitörése után a bútorokat cipelte odébb a házában. A rendőrök kiszúrták, és berontottak hozzá. Amikor tiltakozott, és az ártatlanságát bizonygatta, összeverték, és faképnél hagyták. Néhány nap múlva panaszt akart tenni a Greyhound pályaudvaron. Ekkor letartóztatták, és a Huntba küldték.

SteelCurtain>!

A férjéről ugyan semmit sem tudott meg, de talált egyéb, félelmetes adatokat. Az egész világháló tele volt az erőszakcselekményekről szóló hírekkel, ugyanakkor az is kiderült, hogy a beszámolók túloznak. Egyfelől gyilkosságok százairól, a vízben megjelenő krokodilokról, grasszáló bandákról esett szó, másfelől leszögezték, hogy egyetlen csecsemőt sem erőszakoltak meg, a Superdome-ban nem történtek gyilkosságok, és a Kongresszusi Központban sem voltak halottak. A félelem és a zűrzavar gátlástalanul terjedt, szaporodtak a rasszista vádaskodások, a rémhírek.
Senki sem vitatta, hogy a városban elszabadult a pokol, ám most felmerült a kérdés: ki a felelős a történtekért? A város polgárai, vagy éppenséggel azok, akiket oda küldtek rendet teremteni? Kathy elszédült, ahogy kirajzolódott előtte, micsoda példátlan mennyiségű fegyveres embert, férfiakat és nőket vontak össze New Orleansban.
Először a zsoldosokról szerzett tudomást. Közvetlenül a vihar után számos gazdag vállalat és magánszemély biztonsági magáncégeket rendelt a városba a világ minden tájáról. Legalább öt különböző szervezet küldött zsoldosokat; többek közt izraelieket is. Kathy megborzongott. Izraeli kommandósok New Orleansban. Hát erről van szó! A férje arab, és a városban izraeli paramilitáris alakulatok cirkálnak. Rögtön levonta a következtetéseket.
És ott voltak a Blackwater katonái is. A Blackwater, USA leszerelt amerikai és külföldi katonákat foglalkoztat, és máris több száz embert küldött a térségbe. Ezek hivatalos minőségben tartózkodtak ott, mivel a belbiztonsági minisztérium szerződtette őket a rend fenntartására. Teljes harci felszerelésben érkeztek, néhányan a louisianai állami rendőrség jelvényét viselték.

1 hozzászólás
SteelCurtain>!

De vajon miért fosztják meg a foglyokat a telefonálás jogától? Akárhonnan vette szemügyre a kérdést, nem fedezett fel a tilalomban semmiféle logikát. Persze elég fáradságos volna a rabokat egymás után bekísérni a pályaudvarra a telefonhoz; viszont a hívások jóvoltából a börtön legalább a rabok egy részétől megszabadulhatna. Nézete szerint a városi fogházak arra vannak berendezkedve, hogy az őrizetesek többsége egy-két napon belül elhagyja őket; elejtik ellenük a vádat, óvadékot tesznek le értük és így tovább, egyszóval a pitiáner kis bűnözők könnyen szabadulnak.
A telefontilalom eszerint merőben büntető célzatú; mint ahogy a gyerekember lespriccelését is együttesen sugallta az alkalom, a kegyetlenség, a formátlan düh meg a szórakozás. Értelme, haszna nem volt; mint ahogy nem szolgált semmiféle célt a rabok teljes elszigetelése sem a külvilágtól.

SteelCurtain>!

Egy másik cellatárs elmesélte, ő tűzoltó New Orleansban. A vihar után felkérték, ne hagyja el a várost, és ő maradt. A saját háza udvarán tartózkodott, amikor egy arra tévedt Humvee kiszúrta. Öt is fosztogatással vádolták, felpakolták a kocsi csomagterébe, és elszállították a Greyhound-telepre.

SteelCurtain>!

Zeitoun így tudta meg, hogy a Camp Greyhound foglyainak túlnyomó többségét nagyjából azonos jogi eljárásnak vetették alá. Zömüket letartóztatásuk másnapján hozták a buszpályaudvarra, és az emeleten egy irodában tárgyalást rögtönöztek. Volt bíró és legalább egy ügyvéd is. Az őrizetesekkel ismertették a vádat, és a legtöbbjüknek alkut ajánlottak: ha elismerik a vádakat, csak szabálysértésért marasztalják el őket, és legfeljebb közmunkát kell végezniük, amelyet máris megkezdhetnek. Azok közül, akik ráálltak az alkura – és ezzel beletörődtek, hogy büntetett előéletűvé váljanak –, többeket azonnal a belvárosi rendőrkapitányságra szállítottak, ahol hozzáláthattak a kárt szenvedett irodák helyreállításához és kifestéséhez.

SteelCurtain>!

Másfelől azonban ismerte a sötét történeteket is. Egyetemi tanárokat, orvosokat, mérnököket fogtak el, akik aztán a nemzetbiztonság nevében hónapokra vagy évekre eltűntek.
Miért ne történhetne meg ugyanez egy szobafestővel?

SteelCurtain>!

A legképtelenebb história azonban Merlene Matennel esett meg; az egyik rab éppen aznap látta a tévében. Az öregasszonyt egyébként a szomszédos testvérintézményben őrizték, a Hunt női börtönében.
Maten, mint mesélték, hetvenhárom éves, cukorbeteg, és a Feltámadás Missziós Baptista Egyház segédlelkésznője. A vihar előtt nyolcvanéves férjével együtt bejelentkeztek egy belvárosi szállodába, hogy ne maradjanak egyedül. Tudták, hogy itt szükség esetén segítséget kapnak, és mivel a szálloda magaslatra épült, nagyobb biztonságban lesznek. Saját kocsijukon érkeztek a hotelbe, és a hitelkártyájukkal fizettek a szobáért.
Már három napja laktak ott, amikor Maten lement a kocsijukhoz ennivalóért. Nagin polgármester mindenkit figyelmeztetett a városban, hogy tartsanak kéznél háromnapi élelmet, és a kötelességtudó Maten meg is pakolta rendesen az autót, amely a szállodával szomszédos telken parkolt. Állt benne egy hűtő is, tele a férje legkedvesebb ételeivel. Maten kivett belőle egy csomag kolbászt, és már indult is vissza a szállóba, amikor lépéseket és ordítozást hallott. A rendőrök voltak, és azzal vádolták, hogy részt vett egy közeli üzlet kifosztásában.
A közeli Check In Check Out csemegeboltot éppen akkor rabolták ki, és a rendőr hajszát indított a fosztogatók után – így találtak rá Matenre. Megbilincselték, és azzal vádolták, hogy 63,50 dollár értékű árut lopott. Egy telefonon felhívott bíró 50 000 dollárban szabta meg az óvadékát. Az ilyen vétségért általában 500 dollár óvadékot szoktak megállapítani.
Az öregasszonyt elszállították a Camp Greyhoundba, ahol ő is a betonon aludt, aztán átvitték a Louisianai Női Büntetés-végrehajtási Intézetbe, a Hunt testvérintézményébe, ahol több mint két hetet töltött. Szabadulását végül az idősek segély- és szolgáltató egyletének, az AARP-nak, továbbá néhány önkéntes jogásznak, egy magánügyvédnek, valamint az Associated Press egyik róla szóló cikkének köszönhette.
A jogászoknak sikerült meggyőzniük a bírót, hogy ha egy hetvenes éveiben járó asszony szállodában lakik, nem szorul rá, hogy kolbászt lopjon. Bebizonyították, hogy a kifosztott boltban nem is árultak ilyen kolbászt. Maga Maten a lábát sem tette be a szóban forgó üzletbe. Mi több, a roncsokkal és üvegcserepekkel teliszórt helyiségben olyan ügyesen kellett volna mozognia, hogy az idős asszony arra nem is lett volna képes.

Kapcsolódó szócikkek: Merlene Maten
SteelCurtain>!

Kathy előadta, nemrég tudta meg, hogy a férjét letartóztatták, és immár a tárgyalást is kitűzték. Mindössze azt szeretné megkérdezni, hol lesz ez a tárgyalás.
– Ó, ezt nem árulhatjuk el – felelte a férfi.
– Hogyhogy?
– Ez titkosított információ.
– Ki előtt titkolóznak? Én a felesége vagyok!
– Sajnálom, ez magánjellegű, titkos információ!
– Ez nem magánügy, hanem közügy! – sikította Kathy. – Mint ahogy közügy a tárgyalás is!

SteelCurtain>!

A New York-i merényletek óta az a helyzet, magyarázta, hogy valahányszor egy muszlim követ el valamilyen bűnt, mindig megemlítik a vallását, még akkor is, ha az adott esetben ennek semmi jelentősége. Ha egy keresztény követ el bűntényt, vajon megemlítik-e a vallását? Ha egy keresztényt feltartóztatnak a repülőtéren, mert fegyvert akart felvinni a gépre, közlik-e a nyugati világgal, hogy a mai napon egy keresztényt fogtak el és hallgattak ki? És mi a helyzet az afroamerikaiakkal? Amikor egy fekete követ el bűncselekményt, már az első mondatban közlik: „A mai napon egy afroamerikait tartóztattak le…” De mi van a német-amerikaiakkal? Vagy az angol-amerikaiakkal? Ha egy fehér férfi rabol ki egy vegyesboltot, megtudjuk-e, hogy skót származású? A származást semmilyen más esetben nem hozzák szóba.


Hasonló könyvek címkék alapján

J.D. Barker: Az ötödik áldozat
Colleen Hoover – Tarryn Fisher: Never never – Soha, de soha 2.
Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete
Brittainy C. Cherry: A szív ritmusa
Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok
Jeaniene Frost: Sírig hű szerelmed
Meghan March: Tiéd vagyok
Adriana Trigiani: A cipész felesége
William R. Forstchen: Egy másodperccel később
Jodi Picoult: Törékeny