Kardok ​ege (A király pengéinek története 3.) 7 csillagozás

Dave Duncan: Kardok ege

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A királyság leghatalmasabb kardforgatóit bűbáj köti nemes védencükhöz,
hogy óvják őt – mindhalálig.

A Király Pengéi

A gátlástalan Ambrose király elhanyagolt leányaként Malinda korán megtanulja, hogy harcolnia kell azért, ami jog szerint megilleti, az uralkodó halálával azonban elkeseredett polgárháborúba keveredik. A cselszövések és árulások bizonytalan, véres útvesztőjében Malinda egyedül a Királyi Testőrség Pengéiben bízhat – ám őket is végzetes veszély fenyegeti. Az ifjú hercegnőre élete legkomolyabb döntése vár: egy döntés, ami megmentheti Chivialt a zűrzavartól… vagy végső pusztulásba taszíthatja az országot, a Pengéket, és őt magát is.

Eredeti mű: Dave Duncan: Sky of Swords

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Delta Vision, 2017
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951712 · Fordította: Zámori Máté

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

>!
vicomte MP
Dave Duncan: Kardok ege

A Király Pengéi sorozat második része meglehetősen furcsán ér véget – nem csupán az egyértelmű függővég miatt, hanem mert ha valaki olvasta az első részt is, akkor az bizony nehezen tudta elrendezni magában a két történet ordító ellentmondásait.
A trilógia befejező kötetére várt, hogy megadja a magyarázatot az eseményekre, és ezt a feladatát tökéletesen teljesíti is, ám regényként sajnos korántsem annyira szórakoztató, mint a trilógia középső kötete volt.
A Kardok ege főszereplője és nézőpont karaktere Ambrose király leánya, a heves vérű és szenvedélyes Malinda. Az ő gyermekkorát és ifjúságát követhetjük nyomon: azokat az eseményeket, amelyek az ő irányából vezettek el A Tűzföldek urának meglepő végkifejletéig, majd azt is megtudhatjuk, hogy a kialakult interregnumot ki és hogyan próbálta meg a saját javára fordítani.

Mivel ez a rész szinte teljes egészében Chival királyi udvarában játszódik, s az eseményeket egy fiatal királyi hercegnő szemén keresztül látjuk, természetesen elsősorban a politika és az udvari intrika uralja a porondot, azonban mivel a főszereplő és környezete (elsősorban a megkötött Pengéire és udvarhölgyeire gondolok) meglehetősen ifjak és forróvérűek, ezért a szerelem és a vágy is sokkal nagyobb szerepet kap a cselekményben, mint a korábbi részek esetén.
Ez önmagában még nem feltétlenül lenne gond, ám Duncan szerintem némileg elvétette az arányokat: bármilyen fontos is ugyan, hogy az olvasó értse, hogy Malinda hercegnő egy-egy döntésében milyen nagy szerepet játszanak a hormonok által olykor erősen túlfűtött érzelmei, mégis úgy gondolom, hogy nem feltétlenül lett volna muszáj ezt ennyire túlspilázni a szövegben. spoiler

Persze ettől még a regény olvasmányos és fordulatos maradt, és ha a Jég és Tűz dala intrikus-politikus vonulatának fogcsikorgató kegyetlenséggel és vérzivataros árulásokkal teli eseményein nevelkedett fantasy olvasó számára már nem lesznek túl meglepőek vagy megrázóak a történések, de az is egyértelmű, hogy akárcsak Martin, Duncan is sokat merített az európai történelemből és az Elátkozott királyok spoiler históriájából.

>!
Noro MP
Dave Duncan: Kardok ege

Bevallom, eleinte arra akartam kihegyezni az értékelést, hogy miben marad el a Kardok ege A Tűzföldek urától. Ez a kötet ugyanis több dologban is visszacsatol az Aranyszín lánc nemszeretem elemeihez. A történet középpontjában ugyebár Ambrose király lánya áll, ami óhatatlanul eltávolít minket a Pengéktől és közelebb visz az udvari piszmogás világához. Ez hősies fantasyben nem kimondottan előnyös felütés, és „női sors” témában sem mutat fel semmi újat. Ráadásul megint sok az ugrás a történetben, és továbbra sem érzem azt, hogy Duncan profin kezelné az ezzel járó infodumpokat (odavetett mondat egy háborúról vagy más világrengető eseményről, hogy aztán visszatérhessünk a királylány gyermekkorára). A fantasztikus elemek pedig ismét visszaszorulni látszanak. (Mivel Malinda anyja belekontárkodik a varázslásba, ez jó alkalom lett volna, hogy közelebb hozza a mágiát az olvasóhoz. Ami persze nem történt meg. Pedig jól össze lehetett volna kötni a történet végével. És egyáltalán, milyen érdekes lenne egy olyan fantasy, amelynek varázsló főhőse csak laboratóriumi körülmények között tud mágiát űzni! Ez a világ ugyanis így működik.) Egyszóval az első száz oldalt illetően az a benyomásom, hogy ezt „le kell tudni”, csak hogy végre felzárkózhassunk a korábban már elmesélt eseményekhez.

Szerencsére, amint eljutunk oda, ahonnét látható közelségbe kerül a második rész zárójelenete (az esküvő), az események határozottan kezdenek erőre kapni. A regény második felében pedig egy egyre gyorsuló spirálban válik rendkívül érdekessé a történet. A pengék és védencük között az írónak ismét sikerült kidolgoznia egy újfajta kapcsolatrendszert, amely különbözik mindkét korábbi regényben szereplőtől. spoiler Bár emberileg nem éreztem olyan kidolgozottnak a karaktereket, mint a középső kötetben, de az első könyv hőseinél mindenképpen hitelesebbek. A korábbiaknál jóval nagyobb hangsúlyt kap viszont az, hogy a Pengékhez kötött bűbáj mennyire veszélyessé válhat, mennyire instabillá válhatnak lelkileg – ezt felhasználva komoly antihősies szálak fonódnak a sztoriba. Duncan ráadásul egyik katasztrófát küldi rájuk a másik után, meglepően kegyetlen fordulatokkal élve. Hangulatában ez a könyv eléggé más, mint az előzőek, és fokozatosan válik egyre sötétebbé.

Talán nem mondok nagy újságot azzal, hogy e trilógia részei többé-kevésbé egymással párhuzamosan futnak, de ennek itt, a befejezésben lesz igazán nagy szerepe. A Kardok egéhez már valóban sokat ad hozzá, ha összevetjük a többi kötettel, és vadászunk az összefüggésekre, de különösen az ellentmondásokra. Egy ponton túl már-már úgy éreztem, hogy egyetlen pimasz fordulat kedvéért lett Az aranyszín láncból trilógia. (Ámbár én ezt szívesebben értelmezném fordítva: a második és a harmadik könyvek a trilógia érdemi részei, az elsőt pedig csak azért érdemes elolvasni, hogy minden téren átjöjjön a kontraszt.) Ezt a csavart – ami fantasyben, pláne relatíve low fantasyben, eléggé szokatlan és bátor húzás – pedig egészen zseniálisnak tartom.

Ui: a könyv hátsó borítóján az előző kötet fülszövege olvasható. Ezúton is gratulálok az új nyomdának!

>!
Dominik_Blasir 
Dave Duncan: Kardok ege

Elég megdöbbentő olvasni az első két rész kifejezetten férfi-központú cselekménye után a Kardok ege első száz-százötven oldalát, főszerepben egy fiatal lánnyal, értelemszerűen fiatal lány gondolkodással. Aztán fokozatosan magára talál a cselekmény, köszönhetően annak, hogy immár főszereplőnknek sem az okozza a legnagyobb fejtörést, hogy vajon melyik Penge lenne a Tökéletes Férfi. (Ez egyébként kifejezetten érdekes megközelítése ugyanannak a problémának, és bár nem hiszem, hogy ezt élveztem a legjobban, azért nagyon jól elvoltam vele.)
Az utolsó száz oldalon pedig annyira felpörög a történet, amire már nagyon régen áhítoztam, ráadásul végre kiderül egy s más a trilógia központi, amúgy veszettül ötletes koncepciójáról (és bár egy ponton azért rájöttem, hova fog kifutni, így is elég sokáig sikerült megvezetnie, szóval ezt a részét is nagyon élveztem).
Nem mondom, hogy kedvencem lesz a trilógia, de az biztos, hogy egyszer szeretném még viszonylag gyorsan végigolvasni, hogy jobban átjöjjenek az utalások – nem mellesleg pedig jó szórakozás.

>!
Szabolcs_Holló
Dave Duncan: Kardok ege

Fura trilógia a Király Pengéinek története, mivel a három könyv egymást kiegészíti, árnyalja, és át is értelmezi, amit én példának okáért még nem láttam. Persze ez lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom:) A három könyvből magasan a középső a legjobb, de a harmadik is nagyon kellemes olvasmány. Továbbra is tetszik az ál-Európa, ami a 16.-17. századi kort idézi meg nagyon minimális mágiával. Ügyesen beépítette a mágiát az udvar és a mindennapok életébe, de keveslem, hogy erről keveset tudtam meg. A könyv eleje, egy hercegnő életét az udvarban mutatja meg és ez eléggé elüt az eddigi történésekkel,de aztán beindul a cselekmény. Izgalmas Malinda útja a királynői székig és különösen ami azután jön. Sorscsapás, árulás övezi az útját, ahol gyakorlatilag a Pengék jelentik az egyetlen támaszt számára, de annyira kilátástalan lesz a végén a helyzet, hogy nagyon sötét hangulata lesz az addig kissé könnyedebb regénynek. Most megmutatja, hogy a Pengék kötéseinek milyen árnyoldalai vannak és valós indokot adja, hogy miért nő velük szemben az ellenszenv. Mindenképpen ajánlom, hogy az első kettő elolvasását követően kezdjen bele mindenki ebbe a könyvbe, mivel sokkal teljesebb képet kap az olvasó. Az egyetlen kifogásom, hogy a végét leszámítva úgy éreztem, mintha történelmi regényt olvasnék a középkori Francia Királyságról, ami egyszerre előny és hátrány. Mindenesetre jól szórakoztam, mivel Duncan stílusa nagyon tetszik, remek íróval van dolgunk.

>!
Profundus_Librum
Dave Duncan: Kardok ege

A szerző stílusa mit sem változott az első két rész óta, szóval akiknek bejött ez a néha meghökkentően vicces, de összességében sötét tónusú történetmesélési forma, ahol a cselekményt fordulatos események sora viszi tovább – néha meg-megdöccenve –, az most sem fog csalódni. A regény erényeire túl sok szót nem is vesztegetnék itt, nekem az egyik kedvenc sorozatom, így aki olvasott tőlem több más ismertetőt is, az már tudhatja, körülbelül miféle könyvre számíthat, ráadásul a hibák úgyis mindig érdekesebbek.

Bővebben a blogon:
https://profunduslibrum.blogspot.hu/2018/02/dave-duncan…


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
J. K. Rowling: Harry Potter
Rick Riordan: Athéné jele
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
George R. R. Martin: Kardok vihara
Susan Kay: A fantom
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
L. M. Montgomery: Anne otthonra talál