Az ​aranyszín lánc (A király pengéinek története 1.) 31 csillagozás

Dave Duncan: Az aranyszín lánc

A ​király Pengéi, Chivial leghalálosabb kardforgatói. A hely, ahol ezen hús-vér fegyvereket edzik, a zord és ódon Vascsarnok, ahová kitaszítottként érkeznek, és ahonnan csak úgy szabadulhatnak, ha az ember, akit esküjük és mágikus kötésük révén egy életen át védelmezniük kell, kardot döf a szívükbe. Az egyik legígéretesebb a Pengék közül sir Durendal, akihez hasonló emberemlékezet óta nem lépett ki a Vascsarnok falai közül.

Durendal hosszú éveken át dédelgetett álma, hogy imádott királya oldalán lovagol majd háborúba, hogy pártütőkkel és szörnyetegekkel számolhat le, hogy az udvari élet elismert alakja lesz; mindez darabokra hullik, mikor nem uralkodójához kötik mindhalálig, hanem egy nyámnyila, piperkőc nemeshez. A szeszélyes sors azonban számos furcsa és kifürkészhetetlen csavart tartogat még az ifjú harcos számára: egy küldetés, egy megmérettetés, és talán egy minden képzeletet felülmúló kincs várja őt egy ősi és elszigetelt városban a világ másik… (tovább)

Eredeti mű: Dave Duncan: The Gilded Chain

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Delta Vision, Budapest, 2013
360 oldal · ISBN: 9786155314490 · Fordította: Zámori Máté
>!
Delta Vision, 2013
ISBN: 9786155314773 · Fordította: Zámori Máté

Kedvencelte 6

Várólistára tette 50

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
vicomte MP
Dave Duncan: Az aranyszín lánc

Meglehetősen ambivalensek az érzéseim ezzel a könyvvel kapcsolatban.

Egyrészt bőszen ajánlanám mindenkinek, aki kedveli A három testőr– féle kakaskodó párbajhősök kalandjait, és a késő-barokk udvari intrikákat, de unja Dumas szájmenését, és csak a jó részek verzió érdekli. Mert azt itt megkapja.
A szereplők a kor legkiválóbb kardforgatói, akik ennek megfelelően esztelenül merészek és legalább annyira pökhendik is, de ha kell, a halállal is dacolnak. A kétségtelenül furcsa borító a király Pengéinek beavatási szertartásának egyik kulcsmomentumát ábrázolja.
Felteszem, az is élvezné a könyvet, akit titokban működő szabadkőműves társaságok intrikái, vagy épp a bujkáló boszorkány szekták sötét és emberáldozó rituáléi csigáznak fel.
Sőt, még a régi vágású kard és boszorkányság történetek rajongói is elégedettek lehetnének, mert a könyv közel felét egy olyan, egzotikus helyen játszódó kaland teszi ki, amit akár Howard is megírhatott volna.

Szóval, minden van ebben a regényben, ami egy kellemes, néhány, strandon, vagy kandalló előtt heverő délután alatt elolvasható regény kerekedhetne belőle, ami ugyan nem váltja meg a műfajt, de azért nem is ragad le a csontig koptatott sablonoknál, sőt a humor és a dráma is kellő ritmusban váltogatja egymást.
De mégsem merem ajánlani…

A magyar kiadás gányoltsága ugyanis számomra tönkre vágta az egészet. Ennyire csapnivalóan fordított, és félbemaradt szerkesztésű könyvvel már rég találkoztam.
OK! Nem éri el azt a mélypontot, ahonnan a ’90-es évek eleje óta felküzdötte magát a magyar SF&F kiadás, de az én tűréshatáromat már jócskán feszegette.

A tervek szerint folytatják az író regényeinek kiadását, és állítólag az már mentes lesz az ilyen bosszantó hibáktól.
Remélem, arról már kevésbé savanyúan tudok majd írni.

16 hozzászólás
>!
Leonidas
Dave Duncan: Az aranyszín lánc

Idén hallottam először az íróról. Amikor megjelent, a borzalmas borító ellenőre is úgy döntöttem, hogy nekem kell ez a regény. Nagyon jó döntés volt!
Az értékelések elolvasása után már sejtettem, hogy ez egy modernebb világ, ahol nem lovagok rohangálnak bűzös páncélban, hanem magasan képzett testőrök harcolnak tőrkarddal és szablyával. Ez óriási plusz, mivel nem igazán kedvelem a középkort.
Maga a történet végig nagyon izgalmas. Duncan remekül adagolja a feszültséget, nem bonyolítja túl, mindig megfelelően adagolja az információkat, és nem veszik el a részletekben. Ennek köszönhetően, végig jó iramban halad a történet, nincsenek unalmas részek. Hihetetlenül jók a párbajok leírásai. Részletesek, de nem zavaróan részletesek. Rengeteg az intrika és politikai csatározás. Durendal mocskos hatalmi játszmákba keveredik, sokszor csak hajszálon múlik az élete. Plusznak érzem még a mágiát, a működéséről ugyan nem kapunk részletes leírást, de kétségtelenül tovább növeli a történet amúgy is remek hangulatát.
Lényegében egy fantasy kalandregény, egész jól kitalált mágiával megfűszerezve. Remek olvasmány, amit minden fantasy rajongónak csak ajánlani tudok. Remélem még sok Duncan regényt megjelentet a kiadó, mert ezután mindet el fogom olvasni.

5 hozzászólás
>!
Tarja_Kauppinen IMP
Dave Duncan: Az aranyszín lánc

A negatív reklám is reklám, bennem meg van egyfajta zsigeri viszolygás a kockahasborítós könyvekkel szemben (ez a Félig Fej Nélküli Nyikhaj a fejléchirdetésben is megint mi?!); eme figyelemre méltó illusztráció nélkül aligha akadt volna hát meg a szemem ezen.* Nem puszta művészi baki azonban, hogy a csávónak szemmel láthatóan meg se kottyan a szívébe döfött penge: a testőrlovagok beavatási szertartása látható a képen, amely rituálé egyfajta mágikus kötéssel ruházza fel őket hűbéruruk felé.
Maga a történet nem kiemelkedő ugyan, de korrekt darab. Cselszövésben és kardcsörtékben gazdag retro fantasy némi Dumas felhanggal.

*https://moly.hu/kihivasok/je-suis-snob-vol-ii-meg-ket-ev-eloiteletek-nelkul – 17. pont

3 hozzászólás
>!
Hanaiwa
Dave Duncan: Az aranyszín lánc

A Pengék azért születnek, hogy meghaljanak.
Ez a szinte egy az egyben bushido idézet szerepel a könyvben, összefoglalva a mentalitását, hozzáállását egy harcos rendnek, ami gyerekkoruktól neveli jelöltjeit tökéletes és odaadó kardforgatókká. Hasonló szamurájvonás hogy a Pengék törhetetlen hűséggel tartoznak annak aki mellé kirendelik őket, akár életüket áldozva fel.
Duncan ezt a keleti szellemiséget azonban belehelyezi egy inkább középkorra hasonlító kitalált fantasy környezetbe. Ami remekül működik, mivel beleírja azt a lelki tusát amit hőseink vívnak a beléjük nevelt elvek és a valóság elkerülhetetlen ütközésekor. Főleg Örökkétig és Farkasmaró összefonodó történeti szálában jön ez elő nagyon erőteljesen. Főhösünk Durendal néha el-eltörpül picit a karakteresen megírt mellékszereplők között, jobban is ki lehetett volna dolgozni a jellemét, de ez igazából csak szőrszálhasogatás részemről. Mert a regény egyébként remek. Olyan szinten olvasmányos, hogy -elcsépelt frázis- de gyakorlatilag letehetetlen.
Gördül a történet, jók a párbeszédek, apró, finom, kellően adagolt a humor, és kellemes meglepetés a harcok, párbajok leírása. (ez utóbbi egyébként sok fantasy és történelmi regény gyenge pontja, vagy rövid, semmitmondó, vagy unalmas és részletes. Itt nagyot dob az élvezhetőségen az, hogy Duncan nevesíti a stílusokat, az alkalmazott technikákat amik külön magyarázkodás nélkül is átélhetővé teszik a kardforgatás mikéntjét)
Jöjjön a végére egy nagyon alapos kritika is. A borító. Az egyik legfontosabb eleme a könyvnek, hiszen sokszor egyedül is eladja a mögé rejtett szöveget, és sokszor egyedül is képes arra hogy távol tartsa a vásárlót. Ez az ízléstelen förtelem engem (és ahogy olvastam itt a moly-on, másokat is) jó ideig távol tartott. Ez több mint hiba amikor a kiadó egy új írót akar bemutatni a műfajt kedvelőknek. Őszintén remélem hogy a folytatásai is kijönnek az Aranyszín láncnak és azok már illő külcsínnel.
De ez nem von le semmit abból, hogy ez egy nagyszerű fantasy regény.

8 hozzászólás
>!
Fallen_Angel P
Dave Duncan: Az aranyszín lánc

Az alapötlet kiváló, a főszereplő pedig tökéletes alany egy heroikus fantasyhez. Mégsem vagyok teljesen elégedett a könyvvel, mert a sztori helyenként hiányosnak és szerkesztetlennek tűnik – bár amit hiányosnak gondoltam, az talán részben betudható annak, hogy Durendal életét 350 oldalban, és nem a mostanában jellemző, kötetenként hatszáz oldalas trilógiában dolgozza fel az író.

Olvasás előtt a borítón akadtam fenn, közben és utána már inkább esetlen megfogalmazáson, félresikerült mondatokon. Van egy olyan érzésem, hogy a fordítás nem az igazi, néhányszor legalábbis szívesen belenéztem volna az eredeti szövegbe.
A csillagozást tekintve hezitáltam, hogy mennyit is adjak. Végül azért kapja meg a négyet (és nem kevesebbet), mert tetszik a könyv világa, tervezem a folytatás olvasását. Annak egyelőre csak a százalékát néztem meg, és biztató, hogy jobban áll, mint az első rész.

>!
Dominik_Blasir
Dave Duncan: Az aranyszín lánc

Kezdjük az alapoknál: iszonyatos a borító. Jó hír, hogy gyakorlatilag más problémám nem is volt a kötettel.
Dave Duncan egyfajta kora újkort mutat be világában, mely engem leginkább Dumas testőreinek Franciaországára emlékeztetett (nem kizárólag, mert Duncannél is testőröké a központi szerep), természetesen egy apró csavarral, ami annyira azért nem rengeti meg a világ alapjait. Cserébe ügyesen vegyíti a tollas kalapokat és a fodros ingujjakat a rapírral vívott párviadalokkal, az udvari intrikákkal, illetve a könnyed kalandokkal.
Ettől függetlenül egészen meglepő volt, hogy gyakorlatilag önállóan is élvezhető regényről van szó, nincs olyan érzetem, mintha elvágták volna a végét: végigkövethetjük főhősünk életét és nagy tetteit, amelyek bizony komoly morális dilemma elé is állítják (ahol már nincs könnyű megoldás). A hasonló kérdésfeltevések egyébként nem ritkák Duncannél, előszeretettel játszik a (nagyjából azonnal adódó) hűség témakörével, viszont humorral és lendületes, bár nem sok újdonságot tartalmazó történettel vegyíti.
Minőségében kicsit Michael J. Sullivanre emlékeztetett: nem lesz világmegváltó, de sokszor elég egy jól megírt kaland is. Soha rosszabbat.
Bővebben az ekultura.hu hasábjain.

7 hozzászólás
>!
ftamas
Dave Duncan: Az aranyszín lánc

Pengének lenni egyet jelent a feltétlen hűséggel, egyet azzal, hogy mindent feláldozol a védencedért. Mindezt meglepően drámaian kapjuk meg, mert bár a pengék harcosok, ebben a könyvben nem ( csak ) azt kapjuk, hogyan harcolnak, hanem megtudjuk milyen pengének lenni. Tetszenek a harci jelenetek, nincsenek túlírva és eltúlozva. A könyvnek nincs is hibája, azaz egy van, de az nagy, mégpedig a borító. Amikor letettem a könyvet, mindig hátlappal felfele fordítottam… A deltának el kellett volna zavarnia a festőt ezzel a borítóval…

>!
Dávidmoly 
Dave Duncan: Az aranyszín lánc

Röviden: Alexandre Dumas és Robert E. Howard művészetének zabigyereke, S. Morgenstern* stílusában ("csak a jó részeket"). Még rövidebben: ez kifejezetten tetszett. Mondjuk nem volt nehéz tetszenie: szeretem mind a kardozós-kalandos, mind az összeesküvős-intrikás történeteket.
Valamivel bővebben: nagyon bírtam, hogy nem vállalta túl magát. Roppant üdítő volt végre egy olyan hősies fantasyt olvasni, ahol nem kellett megmenteni az egész világot, és nem volt tébolyult és/vagy balfácán főgonosz. Imádtam, hogy önmagában is megálló, kerek egész a történet – ezt egy olyan korban, amikor a legtöbb szerző képtelen nem (legalább ezeroldalas) trilógiákban gondolkodni, nem lehet eléggé megbecsülni. Tetszett, hogy a mágia nem csak tessék-lássék van odakenve a kora újkori kulisszák mögé. Jó volt látni, ahogy a szétszórt darabkák a végén mind a helyükre kerültek, és az előreutalásokat a későbbi események visszaigazolták. Megkedveltem a hősöket és megutáltam az ellenlábasaikat, és ha néhol a tempó vissza is esett, a két idősík használatával végig fenntartotta az érdeklődésemet.
Na de. A magyar kiadás. Na az! spoiler
Szöveggondozás, na az nem volt, és itt nem csak a vicomte molytárs által gondosan összegyűjtött leiterjakabokra gondolok, hanem az olyan mondatszerkezetek szövegben felejtésére, amik magyarul értelmetlenek, meg a központozás ankh-morporki** használatára. Nagy kár, mert amúgy a könyv olvastatja magát.
És a borító! Ezt a borítót tanítani kéne. Mint elrettentő példát. spoiler
Igazából több csillagot levonhattam volna a fentiek miatt, de maga a regény elég meggyőző volt, hogy ne legyek szőrösszívű. Négy Penge az ötből.

*: A herceg menyasszonya (The Princess Bride) című könyv fiktív szerzője William Goldman azonos című regényéből spoiler
**: értsd: önkényes
***: spoiler

1 hozzászólás
>!
Profundus_Librum
Dave Duncan: Az aranyszín lánc

Az aranyszín láncban sir Durendal hosszú életét és legendáját követhetjük nyomon – pár (hét) rövidebb novella-szerű részletben. Hogyan lesz egy vakarcsból minden idők legjobb Pengéje, legnemesebb, leghűségesebb kardforgatója, Chivial hőse, később mégis ura és jótevője – a mindenki által igen tisztelt és hőn szeretett (vagy félt), ravasz és bátor Ambrose király – végzete.

A könyv nagy erénye, hogy az intrikus részek egyenértékű minőséget képviselnek az akciókban, világi kalandokban gazdagabb részekkel. A mű egyes részei kifejezetten felkavaróak, akár az Örökkétig-ről szóló részre gondolok (az színtiszta horror!), akár csak arra, hogy a szerző milyen bőkezűen osztja hősei számára a halált. Ez egy ilyen életút regénynél mindenképpen üdvözlésre méltó, hiszen ettől – hogy egyaránt látjuk a legnagyobb hősök és a szürke kisemberek halálát is – válik hihetővé, életszerűvé, de egyúttal komorrá és lehangolóvá egyaránt (tehát stílusossá, nem pedig giccsparádévá) a mű és a benne szereplő karakterek egyaránt. Nekem a jellemfejlődéseken túl egyébként az alaptörténet is roppantul tetszett, ahogy az egyedi – elementáris – mágiarendszer, sőt a szerző karcos humora szintén.
Roppant hangulatos, minőségi, hősies „középkori” fantasy – egy majdhogynem realisztikus világban –, ami egyetlen rajongó polcáról sem hiányozhat. Robin Hobb, George R. R. Martin, Glen Cook, David Eddings – valamint Henry Rider Haggard és Alexandre Dumas – rajongóknak egyenesen kötelező darab. Melegen ajánlom! A sorozat második része, A Tűzföldek Ura – ami egyébként nem klasszikus folytatás (mint ahogy a sorozat többi rész sem), hanem ugyanebben az időben játszódik, csak egy másik szereplő szemén keresztül vizsgálhatjuk az eseményeket – remélhetően még az idén megjelenik. Nálam mindenesetre keményen várólistás lett, sőt felkeltette a kíváncsiságomat a szerző más könyvei iránt is. Abszolút kedvenc – még sok ilyet kérünk!

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2013/09/dave-duncan-…

>!
girion
Dave Duncan: Az aranyszín lánc

A borító sajnos leginkább a klasszikus, lovagváras-hercegnős romantikus giccs regényeket idézi. A jó hír viszont hogy ezen, és a könyv első néhány, elbizonytalanító oldalán túljutva, egy nagyon is jó regényt kapunk. Euránia (Európa) és Chivial (Dumas Franciaországa) egyértelmű helyet foglal el az anakronisztikus kora újkori világok tablóján. A történet a könnyed kalandregények hátterére vetít rá egy hosszú és komor életutat. Ambrose király és hűséges alattvalója és Pengéje Lord Durendal Roland kapcsolata viharos, néha talán ellentmondásos a végén pedig éppen kellemes mértékben tragikus végkifejletbe torkollik.
Kukacoskodó alakként többet olvastam volna a mágia elméletéről vagy a külső országokról (bár Baelmarkot már nem szeretem) de összességében nagyon is jól összerakott történet volt. Vagy inkább történetek, mivel határozott elkülönítés volt tetten érhető a nagy fejezetek által határolt epizódokban. Igazából lehet jobban is állt volna ha ténylegesen elkülönülnek önálló novellákká és jobban kihangsúlyozódik az életút tabló jellege. Lehet akkor jobban álltak volna a többi kötetre tartozó, balladai homály fedte elemek is. Mint például Malinda hercegnő élete.


Népszerű idézetek

>!
mezei P

-….Igazán ki kellene próbálnod az erjesztett kecsketejet, az után semminek nincs rossz íze.

2 hozzászólás
>!
vicomte MP

– A legidősebb – jelentette ki Cabuk. – Hát nem bőséges? Egész Altainban nincsenek kegyesebb keblek.

148. oldal

12 hozzászólás
>!
mezei P

A férfi nagyjából annyira volt szerethető, mint valami, amit most kapartak ki a kerti árnyékszék alól.

>!
mezei P

Farkasmaró figyelmeztető arckifejezést öltött magára, azt, amelytől úgy nézett ki, mint egy székrekedéses pisztráng.

>!
mezei P

A megkötés napján a zúgó-búgó barlangot átadták a résztvevőknek, akiknek már hajnal előtt el kellett kezdeniük a meditálást. Egy nagyon hosszú nap múltán Durendal még mindig nem tudta biztosan, hogy sikerrel járt-e, mert korábban még soha nem meditált, de ha az unalom volt a sikeresség fokmérője, akkor remekül teljesített.

>!
vicomte MP

A lápon át lovagolt el a könnyfakasztó szélben.

206. oldal

7 hozzászólás
>!
vicomte MP

Valóban úgy tűnt, hogy a néhai parancsnok nem színleli az örömét.

218. oldal

6 hozzászólás
>!
mezei P

Nem hazudott neki. Soha nem hazudott nőknek, és nem volt oka hazudni férfiaknak.

>!
Dávidmoly

Kevéssel később azon kapta magát, hogy áll, és beszédet tart Durendal Éjszakáján, s előadja az összes közhelyet, amelyet ötször kellett végighallgatnia fiatalkora során – becsület, kötelesség, szolgálat. Ám a száz ifjú arc a távolban, úgy tűnt, nem ismer rá az elcsépelt mondatokra. Talán segített, hogy egy igazi hős szórta szét a trágyát, vagy talán az ember jobban örült a trágyának, amíg növésben volt. Egy szoprán se ment aludni, egy szenior sem ásított, Nagymester pedig esküdözött, hogy ez példa nélküli dicséret.

133-134. oldal

>!
Dávidmoly

A kellemetlen igazság visszatartása nem hűség.

225. oldal


A sorozat következő kötete

A király pengéinek története sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Brandon Sanderson: Ködszerzet – A korok hőse
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Megdicsőülés Kútja
Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Végső Birodalom
Anthony Ryan: A várúr
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei
Elaine Cunningham: A varázsló lánya
Anthony Ryan: A vér éneke
David Gemmell: Hollószív
David Gemmell: Viharlovas
David Gemmell: Éjféli sólyom