A ​Tűzföldek ura (A király pengéinek története 2.) 26 csillagozás

Dave Duncan: A Tűzföldek ura

Lázadó ​fiúk, kik senkinek nem kellettek – mégis menedékre
leltek a Vascsarnokban. Évekkel később a királyság legjobb kardforgatóiként indultak útnak…

A KIRÁLY PENGÉI

Miután a védencéhez kötöttek egy Pengét, az nem rendelkezik többé saját élete fölött. Csak a halál szakíthatja szét a bűbáj aranyszín láncát, mely ahhoz köti a testőrt, kinek védelmére fölesküdött. Emberemlékezet óta soha senki nem utasította vissza a megtiszteltetést, hogy a királyát szolgálja… egészen eddig.

Az ifjú Darázs soha nem akart lázadó lenni – ám megkötése előtt mégis barátja, Rabló pártjára áll, s egyenesen Ambrose király akaratának szegülnek ellen. Rabló és Darázs immár törvényen kívüliek, és azok a Pengék vadásznak rájuk, akiknek soraiba hajszál híján bebocsáttatást nyertek. Oly végzet köti össze a fiúkat, mely erősebb minden köteléknél, amit hagyomány vagy bűbáj kovácsolhat. Darázs és Rabló az árulásuk keltette felzúdulás közepette veszélyes útra vállalkoznak a rettegett… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Delta Vision, 2015
472 oldal · ISBN: 9789633950821 · Fordította: Zámori Máté
>!
Delta Vision, Budapest, 2015
472 oldal · ISBN: 9789633951163 · Fordította: Zámori Máté

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Dave Duncan: A Tűzföldek ura

Valami bűzlik Baelmarkban…

Az Aranyszínű lánc után némileg felemás érzésekkel vettem a kezembe ezt a részt a sorozatból, hogy aztán kellemes csalódással tehessem le, amikor pár nap múlva végeztem vele.
Kezdjük azzal, hogy többnyire nincs ellenemre, ha egy klasszikus témának a megszokottól eltérő feldolgozásával találkozom, ezért aztán sem nehezményeztem, hogy Duncan gyakorlatilag a Hamletből és a viking sagakból gyúrt egy új, mágiával jócskán megszórt történetet, amelyben azért a valós európai történelemből is ismerős motívumok és események is visszaköszöntek.
A regény szerkezetileg is sokkal jobban felépített, mint az első rész – mert bár itt is több évtizednyi eseményt követhetünk végig, de a történetbe illesztett visszatekintések nagyon is szervesen illeszkednek a fő cselekményvonalhoz.
Bár a két főszereplő Chivalban a király Pengéinek tanonca volt, mégis a történet javarészt Baelmarkban (azaz Tűzföldön) játszódik, ahol aztán mindenből akad bőven, amit az ember egy viking sagától elvár: feleségrablás, vérbosszú, árulás, kalózkodás, boszorkányság, fejszesuhogtatós királycsinálás és udvari intrika.
Arról nem is beszélve, hogy Baelmark nem csak a kétségbevonhatatlan skandináv hangulata, hanem a mágiával kapcsolatos sokkal szorosabb viszonya miatt is izgalmasabb egy fantasy olvasó számára, mint a civilizáltabb Chival.

A regény nagy erénye egyébiránt, hogy az előző résztől teljesen függetlenül is olvasható és úgy is tökéletesen zárt egységet alkot, amelyhez az előzmény és a folytatás ismerete elsősorban az összkép szempontjából izgalmas. spoiler

>!
Noro 
Dave Duncan: A Tűzföldek ura

Azzal kell kezdenem, hogy az első kötettől egyáltalán nem dobtam hátast. Sőt, tulajdonképpen leginkább untam. Ezért nagy meglepetésként ért, hogy a folytatás ennyivel jobb tudott lenni. A főhősök sokkal emberibbek, szimpatikusabbak, esendőbbek. A szerző végre bemutatta – amit a The Gilded Chain-ből alapvetően hiányoltam – milyen érzés is Pengének, pláne frissen megkötött Pengének lenni. Illetve milyen egy Penge gazdájának lenni, ráadásul olyannak, aki törődik a testőrével. A történet is sokkal koherensebb – annak ellenére is, hogy egy jó kétszáz oldalas flashback ágyazódik be a sztoriba mindjárt az első rész után. Persze a cselekmény nem forradalmi újdonságokra épül: bosszú, intrika, kalózkodás, meg ilyesmi – de azt szórakoztatóan műveli. (Illetve egy szépirodalmi klasszikus is bekacsint néha az oldalvonalról, de nem az, akire gondolnál.) A világ ezúttal jóval kevésbé épül történelmi klisékre – és azok is viking klisék, amikkel szemben sokkal elnézőbb vagyok :) Nagyobb hangsúlyt kapnak, és szervesebben épülnek a világba a mágikus elemek. A Tűzföldek ugyanis itt nem csak egy rakás vulkáni sziget, hanem a mágikus nyolcszög tűz-elemének fókuszpontja is, ennek pedig nagy szerep jut a történetben. Egyszóval ezúttal már nem egy tessék-lássék muskétások-átirattal van dolgunk, hanem egy jól felépített és egyedi kard és boszorkányság regénnyel. Dave Duncan fantáziája nagyon sokat fejlődött a két könyv között.

Egy fordítási apróság: a sok magyarított beszélő név mellett nagyon furcsán hatnak a Sir és Lord címek. A Lovag és Nagyúr szerencsésebb volna.
Mellesleg: végre egy Delta Vision kiadvány, amelynek nem túl kicsik a lapjai és nem túl nagyok a betűi. Az évtized kérdése most már csak az, hogy miért nem nyomtatják ebben a formátumban a többi könyvüket is?

7 hozzászólás
>!
Leonidas
Dave Duncan: A Tűzföldek ura

Eddig ez a legjobb könyv, amit idén olvastam. Nagyon vártam, és nem csalódtam. Remek regény, egy pillanatig sem unatkoztam.
Szeretem, ha egy fantasy világ egyedi, ne utánozza a földi középkort, a mágia legyen érdekes, de egyben látványos is. Az írónak sikerült teljesíteni ezeket az elvárásokat.
Duncan remek hangulatot tud teremteni. Izgalmas pillanatokkal teli, fordulatokban gazdag történet, többnyire nem bírtam letenni, pedig volt alkalom, mikor már nagyon álmos voltam.
Chivial mellett, egy másik jelentős országot is megismerhetünk. Baelmark teljesen más kultúra, kevésbé modern, több szempontból a vikingekhez hasonló nép. Meggyűlt a bajom a bael nyelvvel. Próbáltam helyesen kiejteni a neveket, nem vagyok biztos benne, hogy mindig sikerült.
A végén aztán jött a nagy ellentmondás, amire ugyan még a könyv elején figyelmeztettek, mégis csak pislogtam, mikor elolvastam. Kíváncsi leszek, a 3. részben ezt hogyan oldja meg Duncan.
Nagyon szép a borító. Egy-két hibát meg furcsa mondatot leszámítva, nem volt vészes a szöveg. Bár el kell ismernem, ha izgalmas részhez érek, csak a történetre koncentrálok, és többnyire nem szoktam észrevenni a hibákat.
Nagyszerű regény. Érdemes elolvasni.

2 hozzászólás
>!
mezei P
Dave Duncan: A Tűzföldek ura

Két könyv, az érem két oldala. Majdnem.

Míg az első kötet, Az aranyszín lánc, Chivialt, a chiviali udvart, Ambrose királyt és sleppjét mutatja be, elsősorban sir Durendal szemén keresztül, addig A Tűzföldek ura az ellenség, a baelek életét, szokásait, az uralkodói hierarchia felépítését, szintén egy Penge, Darázs nézőpontjából. (Bár míg az első kötetben sir Durandale volt a domináns szereplő, az udvari események, mint az ő kalandjainak háttereként tűntek fel, addig itt Radgar személye volt az elsődleges, az ő életén keresztül ismerhettük meg a baeleket.) Bevallom őszintén, hogy nekem minden barbársága ellenére a baelek voltak szimpatikusabbak, – számomra különösen megható volt AEled és Radgar, apa és fiú, király és aetheling kapcsolata –, bár kiderült, (micsoda meglepetés!), hogy a politikai csatározások, manipulációk, az árulás, az intrika mindkét oldalon egyaránt jellemző. Ebben a kötetben egy teljesebb képet kaptunk a két birodalom közötti háború kitörésének okairól, a békekötésről ill. az újabb háborúról, és bár sok mindenre választ kaptunk, a meglepő befejezés után még több kérdésünk maradt. Melyek közül számomra talán a legfontosabb:

MIKOR JELENIK MEG A HARMADIK RÉSZ?????

>!
Szirmocska
Dave Duncan: A Tűzföldek ura

Mivel egyben olvastam az előző kötettel, együtt értékelném a kettőt. :)
Először is! Ne higgyetek a borítónak (első kötet), se a kicsit középszerű indításnak (szintén első kötet). Dave Duncan úgy írta meg ezt a kimondottan fordulatos, izgalmas és sodró fantasy-kalandregényt, hogy tulajdonképpen, ha megvizsgáljuk a részleteket, semmi extrát nem mutat fel. A recept a következő: végy egy klasszikus testőrös-párbajozós történetet, nem kiemelkedő, de szerethető és a mellékszerepekben is érdekes karakterekkel, adj hozzá egy adag egyszerű, de kellően érdekes mágikus világot, fűszerezd némi bajtársiassággal, no meg mindhalálig tartó hűséggel, titkos küldetéssel, ízlésesen adagolt intrikával és politikai csatározásokkal, valamint öntsd nyakon az első kötet esetében egy kis kora újkori, A Tűzföldek uránál pedig inkább némi vikinges hangulattal. Voilà! Kész is van a garantált szórakozást nyújtó történet! Ilyen egyszerű az egész.
Imádom, hogy nem akar több lenni, mint ami: egy izgalmas kalandregény és annak tökéletes! Letehetetlen volt! :) Kis csavar a végén az alternatív befejezés, így még inkább várom a folytatást, ami az író elmondása szerint lekerekíti amit kell és megmagyarázza, ami mostanáig homályban maradt.

2 hozzászólás
>!
Hanaiwa
Dave Duncan: A Tűzföldek ura

Duncan megtette!
Az elmúlt pár évben jobbnál jobb sorozat indító, első regényeket olvastam. Ebből Lawrence kedvenc lett, Ryan nálam elbukott, Morgan-ben, Staveley-ben és Duncan-ben reménykedtem/reménykedem hogy nem egyszeri eset volt az erős nyitány.
Duncan megtette, megismételte és meg is ugrotta az első rész színvonalát.
Méghozzá úgy, hogy nem a kitaposott ösvényt követte, hanem egy eltérő szerkezetű történetben egy teljesen új sztoriszálat emelt ki. Akár külön is olvasható ha valaki így fut össze vele…
Nem különösebben egyedi, nem lesz tőle senkinek „hűha” érzése, de maximálisan szórakoztató és ez nem is olyan kis érdem.

2 hozzászólás
>!
NewL P
Dave Duncan: A Tűzföldek ura

Ez a könyv ugyan nem közvetlen folytatása az előző kötetnek, de nagyon sok szálon kapcsolódik hozzá. A regény első fele Rabló történetét meséli el, amin keresztül betekinthetünk a bael nép életébe. Engem egy kicsit a vikingekre emlékeztetett, de szerintem az író csak fogta a népet, és kitalált egy újat erre alapozva.
Valahogy ez a könyv jobban tetszett, mint az előző, itt több minden ki van fejtve, a politika és az intrikák nagyon lenyűgöztek. Ajánlom az előző kötettel együtt elolvasásra.

>!
Dominik_Blasir
Dave Duncan: A Tűzföldek ura

Anno kifejezetten szerettem Az aranyszín láncot, de aztán valahogy nem maradt meg olyan erős élményként bennem – olyannyira, hogy a megjelenés után nem is éreztem nagy késztetést, hogy azonnal elolvassam a folytatást. Pedig!
Azért muszáj rögtön vallomással kezdenem: az északi barbár / viking hatásokkal engem mostanság egyre nehezebb lenyűgözni. Ilyen szempontból sokkal izgalmasabbnak tartottam az első rész francia barokk világát, és talán azért sem kapkodtam az olvasással, mert tudtam, hogy most nem oda térünk vissza. Ugyanakkor jó pont Duncannek, hogy azért az északi barbárok sem épp olyan barbárok, mint amire számítanánk…
Na és persze a történet újfent nagyon szórakoztató, nagyon visz magával, kifejezetten tetszett a karakterek kezelése (főleg, hogy a Penge-létnek is egy egészen más oldalát mutatta meg most), bár mintha az első kötetben jobban sült volna el a cselekmény több darabba szabdalása. A párbeszédekért és a humorért újabb plusz pont, a morális dilemmák rejtélyekre való cseréléséért mínusz, de azért még mindig kiváló kalandregény.
Jöhet a következő.

Ps. azért a borítótól most sem dobtam hátast.

2 hozzászólás
>!
Profundus_Librum
Dave Duncan: A Tűzföldek ura

A Tűzföldek ura a trilógia második része, ám a szerző a történetmesélés rögösebb útját választotta, és a sztori nem Az aranyszín lánc után folytatódik időrendben, hanem azzal párhuzamosan, jórészt új szereplőkkel a középpontban. Az aranyszín lánc úgynevezett életút-regény, a főszereplő, Sir Durendal egész életét felöleli, míg a második részben Sir Durendal – nyúlfarknyi szerepében – nagyjából negyven éves, és az események sokkal inkább Penge-társára Sir Darázsra és annak barátjára, Rablóra koncentrálnak, akik a kalóz-birodalom, Baelmark (a „vikingek”) nevében öldöklő háborúba taszítják a chiviali királyságot (a „franciákat”, már csak a Dumas-könyvekbe illő Pengék miatt is).

A két regény tehát külön-külön is egész, egyaránt élvezhető akár az első rész olvasása nélkül is – hogy erre miért vetemedne valaki, azt mondjuk nem tudom –, de a trilógia egyben egy igazán nagy, epikus történetet ad majd ki. A könyv előszavában Duncan előzékenyen felhívja a figyelmet arra, hogy a két kötet eseményeiben látszólagos ellentmondásokra bukkanhat a figyelmes olvasó, amiket majd csak a harmadik kötet fog megmagyarázni!

A könyv nagy erénye, hogy az intrikus részek egyenértékű minőséget képviselnek az akciókban, világi kalandokban gazdagabb részekkel. Szerencsére a karakterfejlődés ezúttal is töretlen, a két főszereplő folyamatosan érik, változik nem csak a telő idő miatt, hanem az események hatására is. A regény nem lineáris. A két Penge-jelölt történetével nyitunk, amit hamarosan felvált Rabló visszaemlékezése apjára, ami a teljes szöveg felét is simán kiteszi. Közben néha vissza-visszaugrunk Rabló jelenébe, majd egyszer csak valóban elkezdődik hőseink kalandja is – a könyv közepén. Ez a furcsa, ide-oda ugráló elbeszélési mód már az első kötetre is jellemző volt, gyanítom a harmadik is hasonlóan „kaotikus” lesz majd. A sorozatban központi szerepet kap az elementáris mágia, ami egyedi és jól kitalált. Nem nyomja el a történetet a csodái sorával, hanem finoman beleépül abba és erősíti azt. A cselekmény pedig a mágia ellenére is roppant reálisnak, majdhogynem „hihetőnek” hat, ami újabb pozitívum.

A szerző kiváló – sokszor humoros, néha véres és majdnem mindig komor, sötét – stílusa nélkül azonban ez a sorozat lehet, hogy valóban átlagos lenne csak, így azonban kötelező olvasmány a fantasy-t olvasók számára, ami egyetlen rajongó polcáról sem hiányozhat. Dave Duncan méltán említhető együtt Robin Hobbal, George R. R. Martinnal, Glen Cookkal, vagy David Eddingssel.

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2015/06/dave-duncan-…

1 hozzászólás
>!
ftamas
Dave Duncan: A Tűzföldek ura

Végig lekötött és végig tetszett. megismertünk egy másik országot, amely a kalózok földje. Érdekes módon bár persze pengék a főszereplők, itt mégsem magán a pengén van a hangsúly, hanem a politikán, a taktikán és ármánykodáson. Persze párharcok is vannak bőven. Nagyon minimális a mágia, vagy bűbáj, de mégis ott van és akkor van amikor kell. Már várom a harmadik részt!


Népszerű idézetek

>!
Noro 

A vörös haj sokkal jobban állt a nőknek, mint a férfiaknak. Ha Darázs valaha is megpróbálja majd embernek elfogadni a baeleket, a lányokkal fogja kezdeni.

323. oldal

>!
Noro 

– A legrosszabb harc az, amit te kezdesz, és utána elveszíted – egyszerre tűnsz hülyének és gyengének.

213. oldal

>!
mezei P

Ha AEled parancsba adta volna az udvarmesterének, hogy egyen meg egy sárkányhajót, az még sót se kért volna hozzá.

121. oldal

>!
mezei P

– Szóval te vagy Radgar?
– Maga pedig Rodney bácsi. – Megint nekifeszült a dühroham.
– Nos, fiú, elismerem, igen kellemesen csalódtam. Anyád megtanított a jómodorra.
– A jövőben még nagyobbat is csalódhat. Apám harcolni tanít.

226. oldal

>!
mezei P

– Ne menj! – suttogta Leofric a fülébe. – Újabb csapda!
– Menned kell, ha nem akarod, hogy gyávának lássanak – motyogta ugyanekkor a könyökének Ceolmund.
Végül is senki nem mondta neki, hogy a politika egyszerű lesz.

402. oldal

>!
NewL P

Minden új jövevény Kölyökként kezdte. Az ideális újonc tizennégy körül járt – éles szemű, jó reflexekkel megáldott, árva, vagy családja által kitagadott, és legalábbis lázongó, jobb esetben gazfickó. Ahogy az öreg Sir Ezüst mondta több alkalommal: „Minél vadabb, annál jobb. A puha fémet nem tudod megélezni.” Néhányat a szekálással kergettek el, páran később adták fel, és nagy ritkán ki is csaptak egy-egy fiút. Azok, akik kibírtak öt teljes évet, a világ legjobb kardforgatóinak egyikeként bukkantak elő újra, a Király Pengéi Ősi és Hűséges Rendjének tagjaként – mindegyikük olyan éles, csiszolt és halálos volt, akár a macskaszemes kard, melyet kiváltságként hordhattak. A király körülbelül a felüket beválogatta a Királyi Testőrségbe, a többieket pedig beosztotta miniszterek, rokonok, udvaroncok, vagy bárki más mellé, akit ő választott. A szolgálat megtiszteltetés volt, és Nagymester sokkal több fiút küldött el, mint amennyit befogadott.

I. fejezet, 15. oldal

>!
mezei P

Darázs a korlátnak dőlve élvezte annak a látványát, ahogy hatvan bael evezett izzadtságban úszva, miközben arcpirító dalokat énekeltek.
Már nem zavarták őt annyira, mint eleinte. Most már egyszerűen csak úgy tekintett rájuk, mint veszélyes állatokra – farkasokra vagy vadkanokra. Nem számított, hogy a szeme azt mondta neki, emberek: nem jobbak vagy rosszabbak, tisztábbak vagy mocskosabbak, durvábbak vagy műveltebbek, mint ami elvárható az életerős, javarészt fiatal, nyitott hajóban összezárt emberek bármely csoportjától. Még úgy is megvetette őket, mint népet, hogy tudta, mind jó szándékkal viseltettek védence iránt. A lenézés kölcsönös volt. Leofric a teljes werodot figyelmeztette, hogy a chiviali cniht egy Penge, és bármilyen hirig Radgar athelinggel halálos ellenlépést szülhet. Az ő előadásában Darázs rosszul idomított őrkutyának tűnt.

313. oldal

>!
NewL P

A legalantasabbak legalantasabbika a Kölyök volt, tizenhárom esztendős, akit mindössze két nappal azelőtt fogadtak be a Vascsarnokba. Abból kiindulva, hogy az ember bármit meg tud szokni, arra jutott, hogy ez élete harmadik legrosszabb napja. Épp térdelt, és a nagy udvart próbálta fölmosni egy vödör víz és egy kis rongy segítségével – lehetetlen feladat, melyet néhány zöldfülű szabott ki rá. A Kölyök őrületbe kergetése az ifjoncok hagyományos szórakozása volt. Miután mindannyian átvészelték a Kölyökséget, úgy érezték, jogukban áll ugyanazt adni, amit ők is kaptak. Kevesekben tudatosult, hogy eközben ugyanúgy próbára tették őket, mint magát a Kölyköt, és ha valódi szadizmusra vetemedtek volna, azonnal kicsapják őket.

I. fejezet, 14. oldal

>!
Dávidmoly

– Nagymester! Gratulálok!
– Helyettes! Én is gratulálok neked!
Hoare szorítása erős volt, akár egy favágóé.
– Szavamra, törünk felfelé a világban, igaz-e? – Tekintete átfésülte a szobát. – Milyen érzés főgondnoknak lenni az állatkertben?
– Igazán örömteli. Milyen érzés Durendal csizmájában járni?
Hoare színpadiasan megremegett.
– Azt hiszem, nagyon szerénnyé varázsolna, ha tudnám, mit jelent ez a szó.

29. oldal

>!
Dávidmoly

Bárki, aki azt állította, hogy ismeri a királyi rókát, őrültebb volt, mint a vadnyúl háromholdkor.

282. oldal


A sorozat következő kötete

A király pengéinek története sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Anthony Ryan: A várúr
Nicholas Eames: A Wadon királyai
Gabriella Eld: Remények Jordan számára
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.
Raymond E. Feist: Az érzőszívű mágus
Peter V. Brett: A Sivatag Lándzsája
Margaret Weis – Tracy Hickman: A téli éj sárkányai
Gail Z. Martin: Az árnyak háborúja
Brian Staveley: A tűz kegyelme
Elizabeth Bear: Range of Ghosts – Szellemek hegyei