A sikeres horvát írónő újabb regénye a Sonnenschein témájának szabad folytatása. A regény főhőse a Berlin területén lévő Wannseeben tölti írói alkotószabadságát. A hely szelleme (a zsidókérdés végső megoldását eldöntő 1942-es konferencia helyszíne) felidézi a régmúlt emlékeket, s különböző egyéni sorstragédiákon keresztül felelevenedik a 20. század története.
Április Berlinben 10 csillagozás
Enciklopédia 6
Kedvencelte 1
Várólistára tette 18
Kívánságlistára tette 16
Kiemelt értékelések
Kuszma>!
Daša Drndić könyvéről két írónk is beugrott. Egyrészt Závada Pál, aki néha úgy alakítja irodalommá a történelmi alapanyagot, mintha az valamiféle kriminalisztikai feladvány lenne, ahol a végső kérdés a gyilkos személye. Másrészt pedig Kertész Imre naplóírói munkássága – ugyanaz a makacsul következetes konfrontáció a jelenkor álszentségével és múltra (jövőre?) való vakságával. Ugyanakkor Kertésztől horvát kolléganője mindenképpen különbözik abban, hogy nála a szöveg tónusában nem a keserűség, hanem a düh dominál – és egy percre sem szűnik meg nyaggatni az olvasóját. Nyugtalanít, helyenként irritál, de lényegében ez is a célja: keresztbe tenni a felejtés rutinjának. Nem hagyományos értelemben vett regény, inkább kísérlet a személyes emlékezés és a nemzeti-történelmi emlékezet fúziójára, önvizsgálat egy önvizsgálatra képtelen közösség helyett. Mélázás konyhaművészetről, irodalomról (sok irodalomról: Bernhardról, Gombrowiczról és másokról), bűnökről, áldozatokról, horvátokról, szerbekről, németekről, osztrákokról és egy kicsit rólunk, magyarokról* is. Külön értékeltem, hogy Drndić nem a belső monológok eszközeivel maszatolja szét a szöveget, hanem egyszerűen mesél – aminek következtében nem csak súlyos, de végig érdekes is. (Merthogy amúgy ez egy iszonyatosan kemény szöveg, időnként kiszorítja a szuszt az emberből.) Magas irodalmi szinten megvalósított figyelmeztetés: ha egy ország nem akarja ismerni a történelmét, akkor mindig mindent első szóra meg fog bocsátani magának. És ha mindig megbocsát magának, el fogja követni ugyanazokat a hibákat, ugyanazokat a bűnöket. Újra meg újra. És aztán: megint újra.
* Amit csak marketing-okokból emeltem ki. Igazából nincs jelentősége**.
** Hogyne lenne. Hisz valahol pont ez a lényeg: hogy magunkra ismerjünk.
Rákhely_Mónika P>!
Méltó párja/folytatása – másabb aspektusból, mégis szorosan hozzátartozóan – a Sonnenschein-nek.
tominho68>!
Küzdelmes egy könyv volt, legalábbis nekem. Az író a berlini Wannsee egyik kastélyában tölti „betegszabadságát”, itt találkozik jó néhány kortársával, itt elevenednek meg emlékei. Ezek közül a náci németek és a velük kollaboráló személyek által elkövetett (bűn)cselekmények taglalása nem kíván különösebb előtanulmányokat, azokról mindenki hallott, tanult, tud. Így is érdekes volt számomra néhány, ma is ismert nagyvállalat, már akkoriban is ismert vállalkozó szerepvállalása az eseményekben (lásd „Bayer” gyógyszergyár, „Hugo Boss”, stb.). Némelyik a meglepetés erejével hatott, míg másokról már tudtam, hallottam, most viszont részletesebben ismerhettem meg történetüket.
Az irodalomról szóló részekkel viszont küzdöttem rendesen, mégpedig azért, mert be kellett látnom, a könyvben felbukkanó szerzők jó részéről még nem hallottam. De a XXI. században már nem szégyen a gugli használata – így viszont lassan, de eredményesen haladtam: ez alatt a pár nap alatt jó pár szerző műve felkerült a kívánságlistámra!
Ami miatt csak négy: sajnálatos módon a fordító, a kiadó azt gondolta, hogy aki ezt a könyvet kézbe veszi, minimum társalgási szinten beszéli a déli szomszédok nyelveit, ezért verseknél, idézeteknél nem tartották szükségesnek a magyar szöveg megjelenítését. Sajnálom, én nem beszélni szerb, horvát, román.
btunde P>!
Örülök, hogy az írónőnek egy másik könyve is a könyvespolcomon van.
Kivételesen utólag elolvastam a fülszöveget, és azt kell mondjam, minden benne van. Nem olyan értelemben, hogy felesleges is elolvasni, hanem abszolút jó értelemben.
Hihetetlen mennyiségű információt ad olyan formában, ahogyan én szeretem: egy-egy ember történetén keresztül. Egészen rendkívüli látásmód és életszemlélet jellemzi, ami közel áll hozzám. Különösen tetszik az a rész, ahol leírja, hogy nem csak ő megszállottja ennek a témának, és példákat hoz. Amellett rengeteg íróról is szó esik, akiknek érdemes utána olvasgatni (be kell valljam, sokukról még csak nem is hallottam).
Számos kasszasiker készült már a második világháborúról és Hitler világáról, az ember könnyen azt hihetné, már nincs mit megmutatni, de ebben a könyvben szinte az összes történet megérne egy egész estés filmet. Kár, hogy nem lehet ezeket úgy megcsinálni, hogy ne legyen lebutítva, meghalivúdizálva.
Szívem szerint a nyolcvan százalékát kiírnám idézetnek. Ide jöjjön egy:
„Apám üzletét BATÁ-nak hívják…
1935. december 21-én ebben a cipőboltban vásárolt cipőt Peter Fischer zsidó kereskedőtől Johanna Uhlmann, az AEG cég gépírónője.
…
1935. december 29-én Johannes Weichert, a chemnitzi kórház fertőzőosztályának főorvosa három pár cipőt vásárolt.
Az 1935. szeptember 15-én hatályba lépett 2. törvényrendeletnek megfelelően, mely tiltja a zsidó boltokban való vásárlást, a fent említett polgároknak legkésőbb 1935. december 30. 12 óráig kötelességük jelentkezni a legközelebbi rendőrőrsön.
…
Dr. Johannes Weichert ősz szakállát a város központi terén nyírták le. Az emberek nézték és hallgattak. Dr. Johannes Weichert egy táblát cipel a hátán. Weichert doktorból szendvicsember lett. Azt írja a táblán:
Ich habe von den Juden gekauft. A betűk nagyok és feketék.”
Ugye? A diktatúra nem attól az, hogy nem veszi figyelembe a törvényeket, hanem, hogy olyan törvényeket hoz, amelyek magasabb rendű törvényeket figyelmen kívül hagynak.
Elgondolkodtam azon, hogy értem és egyetértek azzal, hogy ezeket a dolgokat nem szabad hagyni elfelejteni, hogy tudatosítani kell, hogy ez bűn, és hogy miért az. Azt hittem viszont magam is, hogy ennek már nincs értelme, mert ez egy olyan dolog, hogy amit az ember nem a saját bőrén tapasztal, nem tud igazán átérezni. Igen ám, de mivel nem követem napi szinten jó ideje a történéseket, magam sem tudtam róla, hogy ez igenis a mai napig óriási és tulajdonképpen létező probléma. Félelmetes hely a világ, de azért mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el.
Mágikalány>!
A mű tulajdonképpen egy áprilisi berlini ott-tartózkodás előhívta önreflexió, memoár, visszaemlékezés, mások visszaemlékezése, élettöredékei. A tőle megszokott pontossággal és az iránti vággyal, hogy a második világháború áldozatairól ne csak számokban beszéljünk, hanem neveket, arcokat közöljünk, akiknek elmondjuk a történetét, fájdalmát. Nem lehet elégszer érinteni ezt a témát, de még mindig újra és újra vannak olyan részletek, amik megdöbbentenek. Ebben a könyvében sok utalást tesz korábbi műveikre – kettő magyarul is olvasható. Érdekesség, hogy nem csak második világháborús történeteket ír le, hanem viszonylag sok horvát és önéletrajzi elemmel bővült ez a kötet. Érdekesség a sok magyar vonatkozás is. Olvasván Drndic eddig magyarul megjelent összes regényét, én azt mondom, hogy ez a legösszetettebb, legszerteágazóbb regénye eddig, de élvezhető – ha valaki szereti a stílusát –, érdekes és a témából fakadóan sokszor lehangoló, megviselő – na és minden sora mélyen elgondolkoztató.
Népszerű idézetek
Kuszma>!
Azt mondja a barátnőm, ne csak a régi dolgokról írj, a fiatalabb nemzedékek azokat már nem tudják elképzelni. Dehogynem, válaszoltam, csak másként. A saját múltjukat fogják beleképzelni, nem az enyémet. Elképzelnek egy múltat, amit majd az ő gyerekeik fognak „elfeledni” a saját eltűnt idejük nyomába eredve, melyet nem biztos, hogy elő tudnak majd hívni.
181. oldal
Kuszma>!
2 hozzászólás
A nosztalgia ereje a múlt visszahozhatatlanságában rejlik. Ezért a nosztalgia talán mégis inkább a jelennel foglalkozik, mint a múlttal. A nosztalgia Bahtyin „történelmi inverzió” elvének megfelelően működik: a jelenben megvalósulatlan eszményeket a múltba vetítjük. Ezért ha teljesen átadjuk magunkat a nosztalgiának, s elvetjük az iróniát mint annak ellenpárját, akkor a nosztalgia a szelektív emlékezet és a szelektív feledés vésőjével kivájt „arany pillanatok” sorozatává kristályosodik, melyet eltorzít a sóvárgás, időrendje pedig összekavarodik. Az ironikus nosztalgikus nem vágyik vissza a múltba, mert tudja, hogy a múlt, melynek tájain olykor sétálgat, őbenne van eltemetve, ez csakis az ő múltja, megismételhetetlenül személyes alkotása.
177. oldal
ppeva P>!
Jacques talán azért érzi borzalmasnak Berlint, mert nem beszél németül. Lehet, hogy Jacques-nak Berlinben nincsenek barátai, ellenben Párizsban, Brüsszelben és Amszterdamban vannak. Egyébként Jacques filozófus, márpedig a filozófusoknak, bárhol legyenek, mindig rossz a közérzetük, és minden borzalmas nekik.
148. oldal
Kapcsolódó szócikkek: Berlin
ppeva P>!
1 hozzászólás
Nem csodálkozom, hogy annyi úgynevezett nosztalgia támad a kelet-német élet bizonyos aspektusai iránt. Ez az Ostalgie teljesen természetes jelenség, mely minden érzékenyebb lényre ráragad. A Nyugat már-már elviselhetetlenül kinyaltnak látszik, az ordnungja egyre visszataszítóbb. Európa egyöntetűsége meg a hülye, ám annál veszélyesebb törvényei és szabályai, az egyforma, sima uborkái ("ésszerűen szép formájúak, gyakorlatilag simák, ívük 10 centiméterenként maximum 10 millimétert emelkedhet"), a vízben nevelt burgonyái, melyek héja sápadt és áttetsző, földnek nyoma sincs rajta, a klónozott paradicsomja, földiepre és málnája, mely tíz óra alatt megpenészedik a levegőn, a göcsörtök nélküli répája, a pánik s a hisztéria a házi készítésű mozzarella meg sonka miatt (hiszen emberi kéz éri őket), a „bolognai reform”, melynek eredményeképp felhúzható bádogjátékokhoz hasonlító bamba, engedelmes robotok hagyják el az egyetemeket. Ezzé válunk, sorozattermékké, konfekcióvá, uborkákká. És így, egyformára préselve, logókba öltözve sétálunk a városokban, melyek múltját átmázolják, emlékezetét felhígítják, zsilipeit fokozatosan, de kíméletlenül, baljóslatún leeresztik, úgyhogy a repedéseken még egy aranyhalacska sem tud beúszni ebbe az új földi mennyországba. Egyesek egyenesen azt javasolják, hogy a be nem illeszkedőket – a bűnözőket, a lúzereket és a külföldieket – chipekkel jelöljék meg, ahogy a kutyákkal már megtették. Ezért olyan jó Ljiljanánál Szkopjéban. Vannak sikátorok, meg por és káosz, vannak szenvedélyek, meg görbe paprikák és törpe zöld dinnyék, mindegyik más méretű, és a polcon Gombrowicz fekszik.
171. oldal
ppeva P>!
Azért jöttem Berlinbe, hogy egy kis ideig élvezzem az egyesült, összefoltozott berlini jelent, hogy végignézzek egy „Kurázsi mamát”, hogy legalább kis időre megváltozzon a szemléletem, a sínek, raktárak, konténerek helyett a sugárutakra lássák, gesztenyefák alatt sétáljak, meg hasonlók. És mi történt? Berlini tartózkodásom elejétől végéig folyton és mindenütt a sarkamban volt a tébolyult Történelem, és rám ordított: Hallgass ide? Nézz ide! A Wannsee-parti pázsitról, az aszfaltozott sugárutakról, a monumentális épületekből, az előkelő áruházakból, a kiállítótermekből páraként gomolygott a Történelem, velúrszalagként táncolt beszélgetőtársaim lélegzetében, a bőröm alá fecskendezte halálbűzét, és baljós fekete palástjába burkolózva, akár valami gigantikus denevér, mely eszeveszetten lengeti hártyás szárnyait, a rettenet örvényeibe tekerve a valóságot, beborította a berlini eget (az én egemet).
103. oldal
ppeva P>!
A nosztalgia ereje a múlt visszahozhatatlanságában rejlik. Ezért a nosztalgia talán mégis inkább a jelennel foglalkozik, mint a múlttal. […] Az ironikus nosztalgikus nem vágyik vissza a múltba, mert tudja, hogy a múlt, melynek tájain olykor sétálgat, őbenne van eltemetve, ez csakis az ő múltja, megismételhetetlenül személyes alkotása.
177. oldal
ppeva P>!
Az én életem már nem rövid. Emlékezetemben, így vagy úgy – bujkálva, egyenesen, metaforikusan, szimbolikusan és valóságosan – végighúzódik az isztriai szál. Isztria a városkáival, falvaival és településeivel, az isztriai méhesek meg az isztriai mogyoróültetvények, az isztriai völgyek, az isztriai fehér utak, szarvasmarhák, eperfák és akácok, nagyapám isztriai epre, fekete s fehér fügéje, szárított sonkája a dróthálóban no meg a malváziája, a háborúk és a száműzetések, az én száműzetéseim és apám családjának száműzetései, fasiszta börtönök, ricinus, spanyol harcosok, olaszok – élők és holtak, horvátok – élők és holtak, a sírjaim és mások sírjai eredeti és átírt nevekkel, kihalt kolostorok, népies papok, antifasiszta, harcos papok, életre szóló szerelmek, némelyek a zavaros emlékezetbe elraktározva, melyekhez most óvatosan közelítek, mert félek, nehogy megnyíljék egy könyv Isztriáról, nem az utazásokról, hanem az ottlétről, nem a szemlélődésről, hanem a rátalálásokról.
Isztria s én, ez nem találkozás és nem is átutazás, Isztria a támaszpontom, az alapkövem. Isztria csupa kő s kavics, melyek bennem úgy gördülnek, mint valami mágikus képek a múltból s a jelenből, az enyémből s másokéból, de amelyek tulajdonképpen az enyémek, s ezek a képek, bárhol vagyok, bármit csinálok, bárkit ismerek meg, mindig itt vannak – a középpontban vagy a peremen. Isztria tetoválás a bőrömön és az emlékezetemben – kitörölhetetlen. Isztria az életem tartama.
149-150. oldal
Kapcsolódó szócikkek: tetoválás
ppeva P>!
„Ostalgie”, „Jugónosztalgia” – egy tőről fakadnak.
Ezért ismerjük fel egymást mi, félig megreformált keletiek. Nyugati nosztalgia is van, csak kevésbé megtépett, békésen folydogál, van kontinuitása, az érzéstelenítés fokozatosan történik, s az ébredés kevésbé fájdalmas. A nosztalgia nem a múlt időbe kíván visszatérni, hiszen, ellentétben a térrel, az időbe fizikailag lehetetlen visszatérni; az elmúlt idő megragadhatatlan és visszahozhatatlan. A nosztalgia reakció e szomorú igazságra.
174. oldal
ppeva P>!
Ez itt nem a naplóm. Nem is útirajz, nem is regény. Ez valami köztes műfaj. Bicegő, nyomorék ugrabugrálás az összetorlódott időben, az idő diribdarabjain keresztül, melyek maguktól letöredeztek, és most a jelen föld alatti folyosóin úsznak. Ugrálás eközött, aközött. Az április köztes hónap, Berlin köztes város, Bécs és Belgrád is köztes városok, meg Rijeka is. Én is köztes vagyok.
278. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ellie Midwood: A legbátrabb nő 92% ·
Összehasonlítás - Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány 96% ·
Összehasonlítás - Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink 96% ·
Összehasonlítás - Ellie Midwood: A lelkem Auschwitzban maradt 95% ·
Összehasonlítás - Belinda Alexandra: Zafír égbolt 94% ·
Összehasonlítás - Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje 94% ·
Összehasonlítás - David Foenkinos: Charlotte 93% ·
Összehasonlítás - Amy Harmon: Homokból és hamuból 92% ·
Összehasonlítás - Majgull Axelsson: Nem vagyok Miriam 93% ·
Összehasonlítás - Mohamed Mbougar Sarr: Az emberek legtitkosabb emlékezete 88% ·
Összehasonlítás