Virágzabálók 85 csillagozás

Darvasi László: Virágzabálók

Darvasi ​László nagyregénye egyszerre teremt magyar és közép-európai mítoszt, alföldi veszedelmes viszonyokat, tündérmesét és haláltáncot. Árad itt minden – tűzvész, árvíz és forradalom, szerelem és csalódás. Testet ölt egy nő, Pelsőczy Klára, akinek tenyere közepén folt piroslik („angyal lábnyoma lehet, odaszállt, amikor születtél, táncolt a te kicsi tenyereden”), valamint három férfi – Imre, Péter és Ádám –, akik hol izzó szenvedéllyel, hol önkínzó odaadással, hol bohém széptevéssel próbálják egyszer és mindenkorra meghódítani Klárát. Ott van egy nem akármilyen doktor, Schütz bácsi, és egy fűmuzsikus, aki évszázadok óta zenél egy fűszálon, meg az ő kompániája, Mama Gyökér, Féreg úr és Levél úr.
Előtűnik egy tizenkilencedik századi magyar város, Szeged, ahol együtt élnek magyarok, németek, szerbek, zsidók és cigányok, s amelyet hol ékesít és éltet, hol pedig áradásaival pusztít el folyója, a Tisza. 1848-ban itt is föllángol a forradalom, véres ütközetek zajlanak, majd az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2015
672 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631426960
>!
Magvető, Budapest, 2015
672 oldal · ISBN: 9789631432770
>!
Magvető, Budapest, 2010
672 oldal · ISBN: 9789631426960

1 további kiadás


Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Johann Wolfgang Goethe

Helyszínek népszerűség szerint

Szeged · Alpok · Tisza


Kedvencelte 21

Most olvassa 17

Várólistára tette 122

Kívánságlistára tette 66

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
csend_zenésze
Darvasi László: Virágzabálók

Nehéz. Maga a kötet (súlyra, emésztésre), meg a vélemény szavakba foglalása is.
Szerencsére gyorsan magába szippantott a nyelvezet. Valami hihetetlen, hogy olyan egyszerű szavakat használ látszólag, amiket mi is, de mégis egy furcsa ködben érezzük magunkat ringatózni, ahogy végiggurulnak a nyelvünkön a mondatok. A karakterek egyszerűen szépek, mélyek és mesések. Hiszen minden csak egy mese. Szeged is csak egy mese – itt, ahol mindenki virágot zabál, csak mese lehet, mert csak akkor létezik, ha becsukjuk a szemünket.
Persze nagyon jót tett neki a reális talaj, főleg hogy azon a reális talajon – értsd: Szegeden – letettem már párszor a talpamat. Láttam a Fekete Sas utcát, a tavaszt és a telet, a Boszorkányszigetet, a virágokat. A TIszát. Kavargott, ahogy az „emberi sorsok”.
Igen, hosszú. Igen, néha vannak kósza hullámvölgyek, mert a Tisza is kitérhet, aztán persze rájön, hogy butaságot csinál, és folytatja az útját az igazi, eredeti medrében. Embert, figyelmes olvasót követel, ami nem baj, csak vannak hátrányai. Például kevés az olyan könyv, ami ennyire erősen napszakot, éjszakát követel magának, amikor csend van, az álmok pedig kiszabadulnak a kalickájukból. Sokszor húzta a vállamat a táskámban az a majd' 700 oldalnyi teleírt, gyönyörű lap, de mégis inkább vittem magammal egész júliusban, még ha egy sort se tudtam belőle olvasni a nyaralás során, mert nem volt nyugtom, de velem volt.
Úgy érzem, el kell olvasnom újra. Ha másért nem, legalább azért, hogy ismét és örökre beleszeressek Pallagi Ádámba.

41 hozzászólás
>!
Peónia
Darvasi László: Virágzabálók

Darvasi átütötte bennem azt a falat, amely egyre masszívabban vastagodott közém és a regények közé az utóbbi hónapokban. A rosszul választott, majd félbe hagyott könyvekhez kapcsolódó fanyalgások után a Virágzabálók különleges nyelvezete úgy behúzott a regény élvezetébe, hogy a fejem búbjáig alámerültem abba a csodavilágba, amelyben a valóság éles, kontúros elemei, cselekvései közötti időt és teret folyamatosan átlengi a fantázia hol ködös, hol színes, egyszer könnyed, másszor csatakos, súlyos világa. Ez a két világ olyan nyelvi bravúrral, olyan természetességgel szövődik össze a történetben, hogy alig kívánkozik eldönteni, a valóságnak éppen melyik szintjén mozognak a szereplők, hisz a fantáziavilág éppoly valóságos a szereplők többsége (és az olvasó) számára, mint a hétköznapi valóság. Nem tudom, nem is érdekel, hogy ezt a játékot nevezhetjük-e mágikus realizmusnak, és ha igen, mennyire sajátosan magyar. A kategorizálásnál sokkal fontosabbnak tartom a primer befogadói élményt, és én nagyon élveztem azt az érzelmi és nyelvi intelligenciát, amellyel Darvasi be tudta mutatni azt a folyamatot, amelyben egy kislány (Klára) a bő képzelőerővel megáldott, alkoholista apa mellett fogékonnyá válik a valóságon túli valóság konkrét valóságként való megélésére, és végül olyan fiatal nővé válik, akinek a személyiségében hosszú ideig szinte minden amorf. Kláráról az olvasó is sokáig gondolhatja, hogy „csak” önfeledt és naiv nő, akibe a férfiak bármit bevetíthetnek, és aki alkalmas arra, hogy körülölelje, befogadja azokat, akik akarják őt. Kezdetben fiatalasszonyként sem jelöl ki határokat, így a környezete nem is tudja, hogy sebezhető. Pedig ez a hétköznapiságban, a konkrét valóságban mindig csodára váró, földes elemhiányos nő a maga örök várakozásával és vágyakozásával mélyen sebezhető. Ahogy halad előre a történet, megkeményedik, veszít a színeiből, kifosztottá válik. Darvasi örök női kérdéseket szőtt Klára alakjába: megőrizhető-e a szabadság, a csodákra való fogékonyság, az élet íze olyan férfi mellett, akiben a nő a nyugalmat és a biztonságot választotta, amikor összeházasodott vele? Meddig tolerálható egy szabadságra vágyó nő számára a férfiak sajátos szabadságvágya, és hol értelmezhető a hűség határa. Milyen anya válhat egy olyan nőtípusból, mint amilyen Klára? Ezek és még jó néhány jó kérdés ad lélektani mélységet is ennek a többrétegű történetnek.
Három nagyon különböző karakterű férfit tart fogva ez a különös asszony, és a regény egyik érdekessége éppen az, hogy ugyanazt a magtörténetet különböző szemszögekből (Klára, Imre, Ádám Péter) különböző történetként ismerjük meg. Ez a regényszerkesztési forma lehetőséget teremt a történet újraértelmezésére, komplexebbé válik a regényszövet jelentéstartalma, gazdagodunk a kapcsolatok értelmezésének lehetőségével, és egyre tisztábban látjuk a vonzások és taszítások oksági rendszerét.
Újabb jelentésréteget jelent, hogy a személyes történetekre, mint formálható alapanyagokra rányomja magát a történelem. Mindenki azt és úgy kapja belőle, ahogy befogadni képes a rámért nemzeti sorsot. A történet a XIX. századot járja be, és ebből kiemelkedik 1848-49. Hatalmas bravúr az is, ahogy Darvasi a zsidó, magyar, német, osztrák, cigány, szerb szereplők személyes sorsában megkeveri, vagy éppen összecsattantja a Kárpát-medence ezer szállal sodort történelmének egy –egy meghatározó élményét.
Bármennyire sok értéket találtam a regényben, csak 4,5 pontot nyomok rá, mert helyenként soknak, hosszúnak éreztem, ezzel együtt bátran ajánlom azoknak, akinek a lélektan, az élet bár itt van, de „az élet máshol van” határmezsgyéjének bejárása érdekes kalandnak tűnik.

11 hozzászólás
>!
n P
Darvasi László: Virágzabálók

Ismét egy Rotary-díjas könyvet vettem a kezembe. Nem tudtam, hogy az. Most, hogy kicsit utána olvastam Darvasinak, látom mennyi munkába tellett neki egy valóban „testes” könyv. Hat évig írta. Azt mondja: „Nehéz ezt a könyvet fekve olvasni…” Én úgy olvastam, de megszokott párnámmal támasztott…am alá, mert igen súlyos volt. Nem csak kívül, belül is. Lassan ballagva vezeti be az író az olvasót a XIX.. századi Szeged forradalmába.
Szerelmi história 673 oldalon.
Három férfinek Klára körül ' forr a dala' és Klára nem tétlenkedik, hogy testi-lelki igényeit forráspont fölé helyezze. Úgy éreztem, hogy a Tisza már az első szónál áradni kezd és a végén belefulladok én is. De nem így lett. A hömpölygő folyón virágszirmok úsznak. S a letépett virágszirmok csábító eledelként rózsállanak a szerelem hevében égő szereplőknek.
Varázslatos történet, misztikus világ.

"Tégy engem mint pecsétet a te szívedre,
mintegy pecsétet a te karodra,
mert erős a szeretet, mint a halál,
kemény, mint a sír a buzgó szerelem;
lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai." ( Énekek Éneke 8:6)

>!
Goofry P
Darvasi László: Virágzabálók

„Ettél már virágot?, kérdezte Zsófia, a hangja halk volt és bizalmas.
Hát persze, mondta ő gyorsan, mintha hazudna, és elpirult.
(…)
…virágot enni olyan szép!”
383.o.

Ebben a Darvasi-féle kulináris bokrétában érzésem szerint túlburjánzottak a húsevő növénykék. Persze tudom, és koszorús költőnk is rég megmondá: a virágnak megtiltani nem lehet…, jó van, mindazonáltal nekem akkor is nagyon hiányzott a virágszálakat meghatározó és mosolygásra késztető női kellem, valamint a vigyorgásra ingerlő, az író nőalakjait rendszerint körüllengő feminin huncutságot árasztó fluidum vagy azoknak papíron való tükröződése. Ám tükröződésben így sem volt hiba, de erről talán majd később. (Előbb le köll szögeznem, azér' huncutságban nem volt hiány.)

Naszóval, férfiember a szívén esett sebbel és csalódottságában a borban a haverságban keres menedéket, így találtam rá az 500.! oldal környékén a nagy Virágfaló Péter barátságára. Mert kérem, a költői emelkedettséget nélkülöző szirmokkal nem bánunk kesztyűs kézzel, azokat nem falatozzuk és eszegetjük ildomos ember módjára, azokat mink fölzabáljuk, ott és úgy ahogy érjük. Nincs ezen mit csodálkozni kéremszépen!

Hosszan, nagy mesélőkedvvel, elmémnek tetszetős mondatokkal kötötte egybe mondandóját az Íróúr, az általam Szív-béli hiányosságoknak ítélt dolgokat pedig jobb, ha inkább feledem. A szereplőgárda egymásra irányuló reflexiói éppen úgy zártak egy kör mentén, mint ahogy a nagyepikai-, az önmagába forduló történet eseményei. Álljunk meg egy szóra, szereplők! Féregúr, Levélúr, Mama Gyökér, és Habred benneteket meg tudjátok ám, hogy hova a fészkes izébe kívántalak…, csak azér'mondom! A mindenlébenkanál Schütz doki figuráját viszont készséggel lájkolom, jól szőtte az öreg pók, azt meg kell hagyni!

A bőven áradó, széles árterű Tisza víztükrében meg-megjelenő, hol csordogáló, hol forrdogáló történelmi események remek kulisszáit adták a regénynek, és benne a fokozatosan feltáruló titkok és az egymásra ható emberi sorsok fordulatainak. Innen is onnan is szemembe villantva az egyes karakter kislámpásának fényén át, emígy valahogy:
„…ha az Isten és az ember nem tükröződnének egymásban, nem lenne értelme az életnek! Akár helytelent, akár jót cselekszünk, az látszik Istenben. Az ember is tükröződik a teremtésben, az ember tükröződik az emberben is, vagyis mindabban, amit teremt, a fiú tükröződik az apában, a lány az anyában, a nő a férfiben, a férfi a nőben. A jó tükröződik a rosszban, a rossz a jóban, semmi sem állhat meg a tükörképe nélkül. Csak egyet szólunk, s az a szó százezer darabbá hull a világban. A tükörképünk is végtelen!”

Végezetül szeretném köszönetemet kifejezni az olvasmányélményért, valamint nagyrabecsülésemről biztosítani a Moly olvasó közösségének nagy barátját, az ő protekcionizmusának az érdeme, hogy ezt a könyvet a kezembe vettem.
Ezen értékelésemet, a http://moly.hu/kihivasok/vandorlas-darvasi-laszlo-vilagaban kihívásra fikarcoltam! :-)

4 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Darvasi László: Virágzabálók

Nagy kedvencem Darvasi és ez a regénye is nagyon tetszett. Rám, aki Szegeden élek különös hatása van ennek a könyvnek, hiszen a város történetéről (is) szól és mellette egy mesevilág szövődik. Még könyvtárosként dolgoztam, amikor éveken keresztül kutatott a szerző a könyvtárban, régi újságok, dokumentumok anyagában, figyeltük és vártuk mikor készül el és vehetjük kézbe az új regényt. Elvarázsoló stílusa van, szokatlan mondatszerkezetek, nagyon be tudja szippantani az olvasót.
Keretbe foglalja a történetet az árvíz, a hatalmas tragédia, amelyben elpusztult Szeged. Az idősíkok váltakoznak. A regény az1848 és 1879 közötti történéseknek állít emléket. A városban együtt élnek magyarok, németek, szerbek, zsidók és cigányok. A Tisza végigkíséri a város életének történetét, munkát ad a halászoknak, a hajósoknak, hallal táplálja, majd elpusztítja a várost. „Árad a víz, a forradalom, a szerelem.”

2 hozzászólás
>!
zanni
Darvasi László: Virágzabálók

Nehezen találok szavakat. Hihetetlen jól ír, már-már tényleg a könyvben éltem, amikor olvastam, és az olvasások között is néha. Ez meg az egész történet, ami a végére összeáll, gyönyörű. A szereplők hihetetlen jók. Klára, akivel szinte bármelyik helyzetben azonosulni tudtam, és mindenféle női érzést hibátlanul beleírt, amit nem is értek, férfi létére hogyan?! Imre, akivel kapcsolatban már azt éreztem, hogy ilyen férjet szeretnék, pedig… hát igen. És tényleg az összes szereplő szerethető, én mindenkit szerettem, és hiányozni fognak. Ez a könyv nem szimplán egy élettörténet, de nem találok rá szavakat. Jó lenne személyesen ismerni Darvasi Lászlót, már bocsánat, hogy ezt írom.

4 hozzászólás
>!
havas
Darvasi László: Virágzabálók

Nem egy megszokott regényformá(zás)ról van szó. Végig az volt az érzésem, hogy olyan, mintha nem is kéne külön forgatókönyvet írni róla / belőle. Mintha már kész is lenne a filmes adaptáció.A főbb szereplők perspekíváiból is kapunk egy-egy külön történetet egy-egy helyzetre, eseményre. Megtudjuk mi volt/van, aztán (később) azt is, hogyan történt mindez (a különböző nézőpontokból). Az idősíkok váltják egymást. (Résen kell lenni!) Engem elbűvölt!
Pelsőczy Klára [kinek tenyerén „folt piroslik, angyal lábnyoma lehet"] egyik főszereplője a regénynek. Három férfi lengi körül, hol lágyan, simogatón, hol meg ostrombán hódítva. Szép Imre, Klára férje, Péter, az öccse, illetve Ádám (aki tkp. a fiúk féltestvére). Mindhárom különös teremtés valamilyen szempontból: Imre a virágok megszállotja (tudósként emlegetik), Péter nagyra nőtt gyerek, erős, kívülről egy magabiztos férfinak látszik, ám saját magáról is egy idő után úgy vall, mint "bukott ember”-ről. Ádám. Ő egy árnylélek. Senki nem veszi észre, de mindenütt ott van szinte.
Aztán, nekem a kedvenc figurám a regényből, az öreg Shütz bácsi, a „német doktor”. Akiket közel enged(ett) magához, így vagy úgy, de mindig védelmezi, kisegíti. Soha nem derül fény, miféle kapcsolathálók révén éri el, hogy Imrét ne végezzék ki, Ádám felépüljön…
Élők és holtak világa keveredik a regényben. Koszta Néró, a fűmuzsikus, és díszes kompániája, Mama Gyökér, Féreg és Levél úr ködszerű lények.
A 19. századi Szeged ez. Egymás szomszédságában élnek magyarok, szerbek, cigányok, zsidók, németek. Ide is elér a negyvennyolcas szabadságharc láza, egymásra támad szerb a magyarral, aztán elbukik a forradalom, és a csend veszi át a helyet. Vagy a Tisza zenéje. Tanúi vagyunk tűzvész(ek)nek, harcoknak, de szerelemnek, érzelmeknek is.
Izgalmas olvasmány!

1 hozzászólás
>!
ábelarengetegben
Darvasi László: Virágzabálók

Darvasi László kezdi belopni magát a szívembe a regényeivel. Jól eltalált a történelemhűség és a „mágikus hungarista realizmus” aránya, nagyon jók a főbb karakterek, remekbe szabottak a mellékszereplők ezúttal is. Klára és a bűvkörébe vont férfiúk élete – akik számomra a szellem (Imre), a lélek (Ádám) és a test (Péter) hármasát keltették életre – kiválóan fonódik egybe Szegeddel, a forradalommal, mellékesen a cigányok és egy bogaras orvosdoktor történetével.

>!
Maya 
Darvasi László: Virágzabálók

Hm. Ezt még emésztgetni kell. Esetleg (valamikor) újraolvasni. Most annyit mondhatok, hogy hosszú volt, sok mindent foglalt magába.


Népszerű idézetek

>!
daniagi

Ne feledd, meg lehet tanulni a várakozásban a jót, mondta. Amire vársz, leginkább az a tiéd. Azért vársz rá, mert nincs hozzá közöd. Akkor lesz jó várni, ha meg tudod köszönni neki, egy ígért alkalomnak, egy hiányzó másik embernek, hogy várhatsz rá. Akkor megérted, hogy ő is a tiéd. S ha megkapod, szomorú leszel, hogy nem várhatsz rá többé.

>!
Goofry P

A fájdalom az, kedvesem, amikor magunkon kívül nem látunk mást.

92. oldal

1 hozzászólás
>!
Goofry P

Az igazság sem szent, jegyezte meg Imre, túl sok van belőle.

252. oldal

1 hozzászólás
>!
havas

… nem tudod, hogy az fáj a legjobban, amikor sehogyan sem akar fájni?!

47. oldal

>!
Psyche

Akit szeretünk, attól kérünk. Ha nagyon szeretjük, sokat kérünk. Akit nem szeretünk, attól nem kell semmi, suttogta Klára. Akit szeretünk, attól mindent elkérünk!

48. oldal, Magvető

>!
cippo IP

Mi az, hogy igazi költészet?, kérdezett közbe Klára.
Pelsőczy nyalogatta a felső ajkát, gondolkodott, majd annyit mondott, ami nagyobb fájdalmat okoz, mint ami valóban van.

>!
dodelka

Igaz, hogy a fájdalom elfáraszt, de míg gyötörni tud, ébren tart. S ha te meghalnál, mint egy virág, csak ő, a fájdalom alszik el benned, míg te tovább virrasztasz mindenki másban, aki valaha szeretett téged!

195. oldal

>!
havas

Vannak olyan történetek is, amiknek abban a pillanatban lesz végük, amint hozzájuk kezdenek, de nyomban elkezdődnek, amikor a végükre érnek."

8. oldal

>!
havas

Elmenni valahová mindig könnyebb, mint visszatérni (…).

326. oldal

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Halász Margit: Éneklő folyó
Zabos Géza: Tiszahát
Döbrentei Kornél: Tiszóka
Kádár Lajos: Kolomp szól a ködből
Kertész Mihály: Szökés a teknőben
Juhász Antal: Parasztok, pásztorok, kézművesek
Tóth Béla: A szegedi nagyárvíz képeskönyve
Bólya Péter: A veréb századik lépése
Takács Tibor: Tiszai mesék
Bátyi Zoltán: Táncol a Tisza