Magyar ​sellő 63 csillagozás

Darvasi László: Magyar sellő

Képzeletbeli ​német kisvárosban időzünk, valamikor a romantika idején. Ködös, késő őszi napokon magyar sellőt szállítanak a településre. Csakhogy a lény elszökik, majd furcsa szerelembe keveredik a szénégető Jakab nevű fiával. A szénégető már csak gödröket ás. A gróf emberei rendszeresen köveket dobálnak, melyek megütnek embert, házat és állatot. A város lakói, becsületes polgáremberek, mindenféle kompromisszumok árán élni és boldogulni akarnak. Ám többnyire borsos ára van a túlélés, az alkalmazkodás kiváltásának. Mindeközben pedig keresik a sellőt.
A könyv a hatalom és az egyén viszonyát taglalja sokszor egészen nyers, máskor kifinomultabb, de mindig virtuóz írói megoldásokkal, miközben nemcsak történeteivel, de nyelvében is megidézi Heinrich von Kleistet. Az egymásba fonódó történetek regénye szól megaláztatásról, civil kurázsiról, erkölcsi botladozásról, bukásról és fölemelkedésről, beszél arcátlanságról, a hatalom nyelvéről, az eltagadott nyilvánvalóról, a normalitás… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Magvető, Budapest, 2019
204 oldal · ISBN: 9789631439823
>!
Magvető, Budapest, 2019
204 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631439496

Enciklopédia 7


Kedvencelte 7

Most olvassa 4

Várólistára tette 67

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Darvasi László: Magyar sellő

Nem hálás dolog a szó, ha a titkát kutatják, ha a benne rejlő s hiába óvott szépséget a napvilágra nyitják. Talán csak mint a kagyló remegő, gyönge húsa, ha napvilágra nyitják. Megromlik, rossz szagokat ereget hamar.

Bizony, azok a rossz szagok. Penetráns bűz árad ebből a regényből. Pöcegödör, fekália, erjedés, vagy talán az újkor hajnalán viruló kicsiny, német ajkú grófságot érte utol az alattomos társadalmi rothadás?
A könyv témája a hatalom és az alávetettség, a kiszolgáltatottság, a megalázhatóság számtalan pokolbéli fokozata. A hatalom zsigeri félelmet kelt, mert kiszámíthatatlan, néha nyájas és behízelgő, szinte ok nélkül megbocsát, olykor kedvesen hóbortosnak tűnik, hogy a következő pillanatban aztán a föld színéről is eltörölje az engedetlen alattvalót, vagy legalábbis vasfogókkal tépesse le a körmeit.
És mit csinál az olvasóval a Darvasi által használt irodalmi nyelv? Valami nagyon hasonlót. Lírai szépségével simogatja, játékos fordulataival szórakoztatja, szimbólumok erdejével ringatja el, hogy aztán minden előzmény nélkül egy vaskos trágársággal törölje képen, vagy gonosz vigyorral rángassa át azon a képzeletbeli határon, aminek szívesebben maradna a túloldalán, minden vulgaritást és durvaságot óvatosan kerülve.
A kiszámíthatatlanság alapélmény ebben a regényben, nem véletlen, hogy lapjain lelkes kődobáló hordák csörtetnek keresztül, és ha ma nem talál el egy kő, vagy egy ízes káromkodás, holnap még eltalálhat, úgyhogy hajolj ügyesen félre előle.
Néhány rövid, de annál drámaibb életképből áll össze a grófság elnyomott alattvalóinak története, a laza szálakat bizarr jelképek tartják össze, a kínpad gyötrelmes kipárolgásából születő kecses pillangók és a gróf úr becses trágyájával gondozott virágoskert, és talán ebbe a mágikus sorba illeszthető a víz alatt éneklő sellő is, aki inkább csak a hiányával hívja fel magára figyelmet, és a tömegek varázslényévé válik, hiszen arctalan. Visszatérő fordulat a könyvben a bolondság, a bolondságba menekülés is, de amíg a főúr azért tűnik bolondnak, mert mindent megtehet, és mint a mesében, akkor is meg kell tapsolni a ruháját, ha meztelen, az alattvaló számára talán ez az egyetlen lehetséges, vállalható állapot, ami segítheti a túlélésben, és ami elviselhetővé teszi számára a szabadság fullasztó hiányát. Lepkék, virágok, éneklő halak, keserű gúny, és az utolsó oldalak után mégis ott marad a mázsás, szinte elviselhetetlen súly az olvasó vállán.
A mi sellőnk tényleg nem egy kecses Rajna-parti Lorelei, inkább kissé vaskos, termetes, és igencsak fájó, méretes pofonokat osztogat, de minden bizonnyal hamisítatlanul magyar.

5 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Darvasi László: Magyar sellő

Elvesztem én már akkor, amikor az első oldalon ezek a mondatok jöttek velem szembe: „Kora tavasz volt, már hálót szőttek a pókok, a bokrok hasa alól is elfogyott a hó. Cuppogott, nagyokat böffent alattuk a föld.” Mi lesz itt, kérem? Aki ilyen csodát fest a nyitólapra, mit hoz majd később?
Hamar kiderült… Teljesen mást, jóval hétköznapibbat, mégis legalább ilyen csodásat. Látom, ahogy bújik elő a sorok közül a szép, német romantika – amúgy magyar módra. Látom, ahogy az ifjú Kleist szétlőtt koponyájából sebzetten előtántorog Sütő lócsiszára (nekem ő még mindig a legendás Vajda László, pedig ’74-ben, pesti kölyökként hogyan is láthattam volna én a kaposvári Csiky Gergelyben… – majd csak később, az akkori vörös csillagos, királyi m1-en). Aztán majd még azt is látom, hogy ez nem is regény, hanem sorsok, életek egymásba akasztása, összesúrlódó érzések, vágyak, rémületek meg életbe kapaszkodások elbeszéléseiből összenőtt egységes írásmű. Látom a számos jelképet, a sok vérben-sárban szortyogó motívumot, amik mind az alávetettek hétköznapjaiból előkúszó drámává és a mindenkori hatalom számára örök mementóvá, tragikus virágvasárnapokká válnak. Jelképes és mély értelmű itt a profán vulgarizmus is, hiszen funkciója van a szereplők alfelének (akár nyalják, akár rúgják azt), de még a végterméknek, a salakanyagnak, a változatos képekben elénk tárt fekáliának is (hiszen van, akit megaláznak és le..@rnak, és van, aki csak sztoikusan le..@rja saját megaláztatását)
Végül is annyi mindent látok itt, amit nem is akarnék látni, de mégis kell. Valahogy rátéved a szemem és látni kényszerülök, aztán már akarom is. Látom a holnap reményét mérgező „itt és most” reménytelenségét, látom a hatalom cinizmusát, a csendőrpertu megalázó kutyaszorítóját, de látom a szépség szemérmes akarását és az „élni muszáj” sivár ürességét is.
Csupán azt a nyamvadt, csapzott, hazug énekű, import sellőt, csak azt nem látom sehol, hogy a ragya verné ki a halpénzes bőrkéjét. Pedig tán a szabadság édes hangú, dalos pacsirtája lenne ő (képzavaros, fura egy vízilény, mi…)? Talán neki kéne elhozni az igazi reményt a káosz romantikus földjére? Nem tudom, de idővel már nem is keresem. Szerintem inkább úgy lehet, hogy a mi jelképes sellőnk vagy kiszáradt az odaúton, vagy a Darvasi folytotta vízbe a dögöt, egy óvatlan pillanatban, mikor a megfáradt olvasó elfordult a kávéjáért.

Végül úgy érzem, hogy amennyire porba sújt, annyira fel is emel ez a különös és különleges alkotás. Különben meg úgy tűnik, hogy végérvényesen és (talán) visszavonhatatlanul darvasista lettem mára. (Ha meg a már citált mondatokat újra olvasom, akkor ne mondja nekem senki, hogy ma csak a Ransmayr tudja prózába fonni a festő vásznára kívánkozó lírai képeket…)
Ne higgyetek az elfogultnak, csak olvassátok!

7 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Darvasi László: Magyar sellő

„… felismerni a gyilkos ölelést, a kézfogás hazugságát..”

A regény a hatalom és az egyén kapcsolatának lehetőségeire keresi a választ. A kisváros közössége, Jakab és apja, Jonas diktatúrában él, a kérdés az, hogy a hatalom mennyit tud kikényszeríteni életükből, döntéseikből. Hogyan lehet élni kompromisszumokat keresve, boldogulva, ellenállva, megaláztatva, felemelkedve, elbukva? Az abszurditásig vitt gátlástalanság végén azonban felcsillan a remény.

3 hozzászólás
Csabi P>!
Darvasi László: Magyar sellő

„Mert lehet, hogy csak úgy, hogy különösebb megfontolás nélkül szálltak ki szájából a szavak, inkább szórakozásból vagy a tetszelgés újra és újra föltámadó, aligha szabályozható vágya végett, mely a poétáknak minden időkben erős és jogos késztetése. Szépnek lenni, végtére is.”

Azt írták, hogy Darvasi új regénye erősen kapcsolódik von Kleist művészetéhez, így aztán nem voltam rest, és elolvastam a Kohlhaas Mihályt. Ami azt illeti, valóban, mindkét mű német területen játszódik, és mindkettőnek alaptémája az egyén viszonya a hatalomhoz. Persze sok minden megváltozott Kleist óta, Kohlhaas nem pepecsel, szembe száll a világgal, felégetne mindent, hogy megtorolja az őt ért igazságtalanságot. Ami kezdetben nem is olyan nagy, de mégis, lehet olyan világban élni, ahol a hatalom bármit megtehet? Lehet, de nem komfortos. Kohlhaas, a forradalmár azt mondja, ha elvehetik a lovadat, akkor elvehetik a felségedet is, és elvehetik a tisztességedet is, végül az életedet is. Jobb, ha a lovaknál megállítjuk a folyamatot.
Darvasi ennél óvatosabban és mélyebben közelíti meg a témát. Más szelek fújnak, még ha a regény maga a múltban is játszódik, de az író gondolatai a jelenben születnek. Egy kisvárosban vagyunk, ahol a Gróf a hatalom, és Henrik az ő intézője. Kohlhaasunk nincs, viszont vannak többen is a városkában, mondjuk mindenki, aki megemlítődik, akinek baja támad a gróffal. Nem azért, mert összeférhetetlen emberek, akarnokok, vagy nagyra törők, elég, ha nem azt teszed, ami a jónak ítéltetett, és máris ellenség lettél. Nem nyalod elég lelkesen a gróf úr fenekét, szó szerint, mondjuk. Nem mintha nem lenne elég nyelv abban a fenékben, nem erről van szó, hanem a garas letételéről, hogy tudja az a gróf, bármikor számíthat a nyelvedre. Aki nincs velünk, az ellenünk, a kora-kádári hatalomgyakorlás mintapéldája. Na meg a jelené. Mert mi más is lenne a szépirodalom feladata – na jó, van még neki néhány –, mint elmondani, ami éppen van, és nem jól van. Hát nem hiába hiúsítják meg Jonas beruházását, csak mert nem akar hozzá követ vásárolni a gróftól. Követ, értitek. Hogyne értenénk.

Az értés azért kevés volt ahhoz, hogy szeressem is maradéktalanul. Részleteiben szép ez a regény, de összességében enyhe csalódás. Mint Frankenstein homunkulusza, össze van rakva rendesen, de azért kilógnak a varratok és a lény sem túl megnyerő. Több szereplő, mindegyik külön történettel, amik aztán nem állnak össze, legfeljebb közös a nevező, a gróf packázása. A végére el is sikkadnak, csak Jonas története tart ki, ő az, aki talán Kohlhaas lesz, igaz, a regény túl korán véget ér, nincs meg a kielégülés, legfeljebb az olvasó gondolja, hogy jól meg lett mondva. Talán nem véletlenül lett a hely és idő az, ami, ma és itt nem teremnek Kohlhaasok, az alattvalók egy része befogja a száját, a másik fele meg azt sem tudja, hogy ki kellene nyitnia.

8 hozzászólás
balagesh IP>!
Darvasi László: Magyar sellő

Lehet-e költőibb és találóbb allegória a kődobálásnál? Hogy van egy uradalom, ahol nem elég a közismert törvények betartása, de még a hatalmi pozícióban lévők változékony kívánságainak kiszolgálása vagy éppenséggel titkos vágyainak kitalálása sem, hanem még azt is természetesnek kell elfogadni, ha időnként egy-egy kő súlyos sérülést vagy akár halált okozva eltalálja házunk állatait, családunk tagjait vagy akár saját személyünket. Merthogy a vagyontárgy, birtok vagy házastárs elkívánása mégiscsak ésszel felmérhető hasznot jelent a másik oldalon. Egy-egy személyre irányzott kínzás is valamilyen végigvitt okoskodás, döntés következménye, mely névre van címezve és alá van támasztva valamiféle, még ha gyakorta abszurd okoskodással. Ám a kövek hullása merőben személytelen, irányítás nélküli fenyegetést jelent, mely általánosságából fakadóan semmiféleképpen ki nem kerülhető, meg nem előzhető. Értelme és haszna ellenben van, mert hiszen a bizonytalanság, tétovaság és tanácstalanság (10.o.) terébe zár minden alattvalót. (https://moly.hu/idezetek/1169063)
Erőteljes aktualitása van a témának. A hatalommal való visszaélésnek, a hatalmasokhoz való dörgölőzésnek éppúgy, amint a kőhullásban való stabil életvitel megvalósításának.
Adódna a kérdés, hogy mi okosat lehet mondani ezekről? Darvasi nem a nagy sorstragédiát veszi elő, nem a hatalommal összeütközők felháborító tragikumát viszi irodalomba, hanem természetrajzot művel. Halottat ebben a műben nem is nagyon látunk. Vagy ha igen, hát nem a vezérelvből következően. Túlélők, benne élők, életükhöz igencsak ragaszkodók szerepelnek ebben a könyvben. Akik egyénileg, soha nem közösségileg húznak egy-egy vonalat. Aztán ha áttolják őket rajta, húznak másikat. Közben elveszik ez-az. Furcsamód a méltóság annyira nem is.
Nem hiányolom hát az egyéni sorsok teljesebb kifutását, mert hiszen az uradalom működése a téma. A folyamatos működés tehát. A mindennapok. Az összkép.
És akkor már ebben az alávetettségben, ebben a kiszolgáltatottságban az aktuálpolitikain, tehát az emberin túl ott van az isteni is: hogy hát neki éppenúgy, és hogy miatta éppenúgy, vagy hogy az ő esetleges érdektelensége mellett mi ugyanúgy. Vagy hát majdnem ugyanúgy. Hiszen a gróf sem sokkal elérhetőbb az átlag számára. Valósága akaratával együtt alig-alig sejthető. Henrikek útján nyilatkoztatja ki magát. Bár az talán nem merül fel, hogy a gróf létezik-e, de az mindenképpen, hogy az akarat ilyen formában tőle indul-e ki.
A kérdés, ami inkább engem nyugtalanított, hogy mit is adott nekünk ez a sellő?
Hogy mennyivel több ez a mű sellővel, mint anélkül? Mármint pontosan mi a sellő súlya? Hogy őt keresik, azt értem, de hogy ő mit keres a regényben, azt nem. Nem jöttem rá. Nem kapisgálom.
Vagy ha eszembe is jutott egy-egy fogalom, nem nagyon tudtam mivel alátámasztani. Mintha a sellőség többnyire hiányozna a regényből, és addig nagyon is rám lenne bízva.

Amúgy meg mégiscsak a nyelvről kellene beszélni. A szépségéről, a gazdagságáról, a játékosságáról. Akárcsak a védőborítón lévő grafikáról. Szép. Okos.
Olvasom a szöveget, és eszembe jut, hogy egyszer, nem is olyan régen élt itt egy Péter nevű író, akinek tehát van egy nagyon ügyes tanítványa. Nem egy második Péter, nem azt mondom. Csak hogy látom, amit tanult, és látom, amit nem.

8 hozzászólás
Ottilia P>!
Darvasi László: Magyar sellő

Összességben nem tetszett …

A regény a hatalom és az egyén viszonyát taglalja. Mély nyomot hagyott bennem, de alaposan meg is kínzott, meg is sebzett. Szenvedtem durva trágárságától és undorított az emberi ürülék oly gyakori középpontba kerülése, na meg például a kínzások során felfogott vér megalvasztása és eladása tortadíszként és hasonlók.

Nálam sajnos mindezt nem tudta felülírni a regény stílusa, kifejezésmódja, aktualitása, irodalmi értéke. Darvasi László tehetsége vitathatatlan, de számomra ez így túl nyersnek bizonyult. Az azért elgondolkodtató, hogy ugyan miért is olvastam végig, ha ennyire nem tetszett…

3 hozzászólás
Cipőfűző>!
Darvasi László: Magyar sellő

Rendkívül aktuális és roppant időtálló. Legalábbis szerintem az lesz. Darvasi érti az elnyomás, a hatalom mechanikáját, az abszurd módon működő önkény fonákját, amely képes mindig megtalálni azt a védtelen felületet egy ember életében, ahol megfogható, ahol hatni lehet rá, és nagyon erős szimbolikával dolgozza ki könyvében, amihez elmélyült tanulmányozásra, figyelmes olvasásra van szükség. spoiler
A helyszín és az idő, bár ez utóbbi nem is lényeges: egy középkori vagy újkori német város, egy önálló közigazgatási egységként működő hercegség vagy grófság. A hierarchia tetején a gróf úr áll, egy személyben testesíti meg a hatalmat. Alapvetően nem gyarló, de egy idióta, mindenesetre nem normális. Minden bizonnyal a hatalom vette el az eszét, attól lett ködös az elméje. A megalománia legkülönfélébb formái jelentkeznek rajta, ugyanakkor szót tud érteni a porban fetrengő alattvalóival. Tisztában van helyzetével, és igyekszik is álszent módozatokban visszaélni vele.
Vannak önkéntes – jobb szó híján – seggnyalók, ilyen-olyan előnyökért. Az udvari dalnok, aki ha nem vigyáz, és saját szakállára alkot, könnyen a fülét veszti. A hóhér, kínzómester, akinek egy feladata van: az uralom erejének kinyilvánítása. Ezalatt tevékenysége művészi értékrendbe sorolódik. Az intéző: viszi és hozza hírt, az uralom zökkenőmentes működését kell biztosítania, végrehajtania. Mivel ehhez széles eszköztár szükséges, viszonylagos szabadságot élvez. Ez pedig azzal jár, hogy időnként akaratán kívül le kell cserélni. Egyben ő az, aki képviseli a hatalmat, ő érintkezik az elnyomottakkal. Tehát őt oda lehet vetni eléjük, ha eljön az ideje. Talán a felső rétegben ők a legfontosabbak. Aztán van a pórnép között is olyan, akinek behódolása fontos lehet. Az úgymond eszközszolgáltató kovács, az élelmet biztosító mészáros. Nekik is szembesülniük kell vele, hogy a lojalitás a legfontosabb. Vagy ha az nincs meg, helyébe léphet a félelem. A tisztesség, a becsület, a pozitív elvekhez való ragaszkodás nem segít a fennmaradásban.
A megkövezés, mint a büntetés-végrehajtás barbár eszköze, valójában a tömegrendezvény, ahol az elnyomottak kiélhetik mindennapi dühüket, úgy érezhetik, hogy valamicskét ők is részesülnek a hatalomból, valami van a kezükben.

Egy szó mint száz, Darvasi a tekintélyuralmi rendszerek természetrajzában mélyül el.

Az író nyelvben erős. Valósággal parádézik. Kezdeném azzal, hogy az esetleg túlcsorduló fekáliákat legitimáljam: van itt körömtépés, kővel dobálózás, szemkinyomás, házastárs rekvirálás, ilyen esetek közepette bőven belefér. Meg néhány elejtett bazmeg is. Emellett gyönyörűen ülő mondatai vannak, levett a lábamról. Elképesztően leleményesen rakosgatja a szavakat egymás után. Mondjuk ez már nem lep meg. Itt a lankadt pénisz: ”hányszor alszik bele egy lázas, minden áldozatra kész, rajongó női ölbe”. Talán nem meglepő Darvasinál, hogy a szöveg milyensége viszi hátán a regényt. Emellett ez a szöveg regényként viselkedik, többé-kevésbé lineáris, előbukkanó történetekkel. Igaz, később talán kicsit kifárad, el-elhagyja epikus vonalát, aztán újra felveszi.

Ami még érdekes, hogy hát mégis csak Magyar sellő. Mi a cél a sellővel. Ebben a regényben meglehetősen kevés a varázsos elem (amit én nem bántam), a sellő egy ilyen megnyilvánulás. Értelmezésemben többlettartalma lényének különleges volta. A kiváltság szimbólumát jelképezi talán. A gróf megvehette, egyedül neki lehet ilyen. De nem olyan fontos, hogy ne lehetne elpusztítani. Hogy miért magyar? Fogalmam sincs.

>!
Magvető, Budapest, 2019
204 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631439496
6 hozzászólás
robinson P>!
Darvasi László: Magyar sellő

Érvek és ellenérvek kavarogtak bennem, lehet nálam a hiba, de most nem találtunk igazán egymásra a könyvvel. Nem úgy, ahogyan kellett volna. Elég nyomasztó is volt rendesen a történet egyes fordulatait olvasni.
A túlélés, az alkalmazkodás sosem volt könnyű. Az elnyomó, uralkodó hatalom és az egyén viszonyáról számtalan irodalmi alkotás született, kedvelt téma ez. Ami azért kimondottan zavart a sok b+, altesti poénok garmadája, kínzások, no és a szar is árad bőven.. Nem az én könyvem.
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/11/magyar-sello.html

2 hozzászólás
gályanapló P>!
Darvasi László: Magyar sellő

Történelmi regény. Féltávolmúltas képzetekkel, egy világgal, ami már talán hasonlít a maira, de még lakhatják sellők, mese tud még (vagy innen nézve már) lenni a való. Ebben az időintervallumban mozog jól Darvasi, lesz felnőtt mesésítve a hang.

A konkrétumokról nem is írnék, inkább csak, hogy meg van dolgozva a szöveg, engem végig lekötött (mondjuk pár éve olvastam Darvasi regényt utoljára, jó volt visszatérni, esetleg ez is belejátszott), 200 körüli oldal, nem szorzom fel, hány mondat, kitartott figyelem, nem untam.

Azt persze lehet mondani, hogy valaki modorosnak tartja Darvasi stílusát, irritálónak, de akinek bejön, az szerintem nem fog csalódni, meg van csinálva. (Nyugodtan megállja a helyét mondjuk egy Ransmayrrel való összehasonlításban, aki szintén vmi ilyesmivel foglalkozik.)

3 hozzászólás
Zero>!
Darvasi László: Magyar sellő

A Darvasi az szerintem csak Darvasi. Nincs, vagy legalábbis én nem hiszem, hogy van középállapot vele kapcsolatban, csak utálni, vagy imádni lehet.
És nem is nagyon tudok semmi olyat elmondani róla, amit ne mondtak volna már el. Olyan, mint mindig. Cicoma, ízek, szagok, színek, varázslat rogyásig, megbízható, talán egy picit rutinból is elkövetett, de abszolút méltó folytatása az életműnek.
Nekem most túl sok volt az áthallás a jelenlegi „valóságunkra”, és ez hagyott némi rettenetes szájízt bennem. Nem azért, mert ne lenne indokolt, sőt! De személyesen nekem ez most a hátam közepére se kell, na.
Ennek ellenére az idei, egyébként finoman szólva sem túl erős felhozatal egyik kiemelkedően jó regénye, plusz nekem nagyon sokat nyom a latba az is, ahogy a Darvasi a Térey-díj kapcsán megnyilvánult. Karakán faszacsávó maradt, ellentétben sok olyan, addig nagyra tartott magyar íróval, akit egész odáig tiszteltem csak. De nem neveznék meg senkit. Meg nem is számít.
Ernő Szíve a helyén van. Több ilyen figura kéne.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

robinson P>!

A beszéd híd két ember között.

27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: beszéd
szadrienn P>!

Nem hálás dolog a szó, ha a titkát kutatják, ha a benne rejlő s hiába óvott szépséget a napvilágra nyitják.
Talán csak mint a kagyló remegő, gyönge húsa, ha napvilágra nyitják. Megromlik, rossz szagokat ereget hamar.

szadrienn P>!

Bizonyos esetekben csak a hiány számolható. Ami nincsen, annak mindeközben mégis van súlya, pedig tényleg nincsen súlya.
Bánatosnak lenni az, hogy méregetsz.

olvasóbarát P>!

Minden az ember, minden belőle van, minden belőle ered, a csillagos égbolt, a pusztaságok, a vizek, a hegyek, a szavak, a titkok, a semmi, a törvények és a törvényekből fakadó esetlegességek összessége.

15. oldal

1 hozzászólás
olvasóbarát P>!

Arról beszélt, hogy
     miféle csoda a szavak jövése-menése, áramlása, hullámzása, patakcsobogása!
(…)
    Az ember egyik legnagyobb találmánya
     a kerék, a piszkafa és a kötelességtudat mellett,
    hogy szavakkal szólhat a másikhoz, a szavait megválogathatja, színezheti, forgathatja, párosíthatja, rendezheti, röptetheti, vagy mint a magokat, elvetheti.
    A beszéd híd két ember között.

27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: beszéd
balagesh IP>!

Ha múzsa suttog az ember fél fülébe, főbe is verhetik, nem föltétlenül veszi észre.

47. oldal

olvasóbarát P>!

Köztudott volt, hogy a torz szépségek közül a legértékesebbek a magyar sellők voltak, talán azért is, mert sellőnek lenni Magyarországon egyáltalán nem volt magától értetődő formája a létezésnek, szemben állt mindazzal, ami hihető, elgondolható, illetve kitalálható.

60. oldal

olvasóbarát P>!

Ugyanis nem kellemes a költőnek az élet. Nem kéjutazás, nem is kaland. Inkább képtelen sziget, a száműzetés, égető bronzbika benső világa, a kilátástalan harc a reménytelenség és az ostobaság mámorával, s mindezért nem lehet elég fizetség annyi sem, ha az pedig elég sok is. Nem lesz jó annak, aki a szavakkal kereskedik. Mert a szó az ilyen kereskedő gazdáját többnyire megmérgezi. Nem hálás dolog a szó, ha a titkát kutatják, ha a benne rejlő s hiába óvott szépséget a napvilágra nyitják.

47. oldal

gabona>!

Mert ugye az a szerelem, amikor megszöktetnek. A hajnal harmatot fakaszt a kiszáradt szájpadláson. Elvisznek, mint egy legfinomabb falatot. (…) Az a szerelem, amikor máshová kerülünk, amikor fölég a szűk és ostoba hétköznapi, és kitárul a mindenség. (…) Nos tehát ha van szerelem, akkor az szöktet. Máshol keni az ember a vajas kenyeret, máshol húzza a cipőt, máshol öblögeti az összevérzett alsóneműt, nem találom a gyógyszert.

49. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
gesztenye63 P>!

Cérnaszál vagyok, függvény, kis toldalék, ragaszkodom. Nincsen több élet. Nincsen másik. Nem lesz, ezt csináljad, barátom.

194. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

T. M. Frazier: Zsarnok
Erin Watt: Papír hercegnő
Baráth Viktória: A főnök 2.
Szurovecz Kitti: A kisemmizett angyal
Sue Dylen: A római szerető
Julia RedHood: A hallgatás rabjai
L. Erik Roland: Határok Nélkül
Isabel Allende: Kísértetház
Király Márk: Harminc nappal a világvége előtt