Isten. ​Haza. Csal. 102 csillagozás

Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

A kínai bölcsek, a szenvedélyes trubadúrok vagy a délszláv háború világa után Darvasi László legújabb novellái közelebbi tájékra kalauzolnak bennünket: a magyar vidékre, ahol az apáinkat és az anyáinkat hagytuk. Ahol a fiaink hagytak minket. A falusi kiskocsmák, az éttermi termékbemutatók, a fehér galléros uzsorások és az elhagyott öregek országa ez: a mi országunk. A szerző védjegye – a kifogyhatatlan fantázia, a látomásos képzelet és a láttató elbeszélés – ezekben a történetekben is megtalálható, valami azonban megváltozott: szikár és pontos látleleteket olvashatunk, nehezen feledhető félmondatok sejtetnek életnyi tragédiákat. Semmi kétség, ezek a novellák rólunk szólnak, az álmainkról és az értékeinkről, amelyekhez hűek akartunk maradni, mégis megcsaltak minket. Ezek a történetek kérdeznek: miért nem tudjuk elmondani a szüleinknek azt se, ha végre megértjük őket.

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2016
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432855
>!
Magvető, Budapest, 2015
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432855
>!
Magvető, Budapest, 2015
ISBN: 9789631432855

Enciklopédia 9

Helyszínek népszerűség szerint

kocsma


Kedvencelte 10

Most olvassa 7

Várólistára tette 63

Kívánságlistára tette 59

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Szépen kimunkált, letisztult kis nyomasztások ezek, amilyenre csak a világszínvonalú és méltán híres magyar pesszimizmus képes. Darvasi ezen írásainak köze sincs Szív Ernő biedermeier játékosságához, vagy akár a nagyregények mágikus hömpölygéseihez – helyenként* a tarsándori tömörség legszebb (és honi irodalmunkban elhanyagolt) hagyományához nyúlnak vissza, és ilyen értelemben új hangot jelentenek az írói palettán.

Az Isten. Haza. Csal. tulajdonképpen tematikus gyűjtemény, ahol a cím megengedi a következtetést, hogy itt most a tradicionális-konzervatív életeszme három tartóoszlopát fogja az író, mint gonosz kis hód, elrágcsálni**. Nyilván ez is lehetséges olvasat, de ha volt is ilyen cél, a kötet írási ezt rendkívül szublimáltan teszik – a kritikai él nem bizonyos rendszer, hanem bizonyos társadalmi-emberi sajátosságok ellen irányulnak, amire egy kormányzatnak sincs monopóliuma. Akad olyan novella, ami most mintha aktuálisabb lenne, mint lett volna mondjuk… régebben***, de összességében azt hiszem, sok mindentől megfosztja magát az olvasó, ha leragad ennél az értelmezésnél****. Pedig Darvasi elbeszélései megérdemlik, hogy sok síkon foglalkozzunk velük: a fájdalmasan monoton kínlódást az Isten háta mögött kevesen ábrázolják színesebben, mint éppen ő, és éppen itt. Ha valaki szeret a sötétség mélyére utazni, szeretheti majd ezt a kötetet is, mert Darvasi pontosan tudja, mitől döglik Árpád népe – és nem fél megírni se.

* Helyenként, mondom, mert a kötetben akadnak olyan tételek is, amik a maguk szürreális és groteszk játékosságával sokkal közelebb állnak a klasszikus darvasisághoz. Ilyen például a Zuhanás, ami (mint @Csabi rámutatott) másodközlés, tehát egy korábbi alkotói korszak terméke.
** Bizonyos jobber publiciszták ebbe a hasonlatba más rágcsálót illesztettek volna bele.
*** Például személyes kedvencem, a Téli reggel, hullával, amit legszívesebben kötelező olvasmányként tolnék a gimnazistáknak – tökélyre vitt irodalmi tárgyalása az emberi frusztrációnak és az idegentől való félelemnek. Azt hiszem, ez a novella billenti az erős 4,5-ről 5 csillagra az összképet.
**** És itt természetesen felmerül a kérdés, hogy jó ötlet-e/etikus-e, hogy egy szerző vagy kiadó ennyire egyértelműen kiemel a címmel egyfajta olvasatot – szerintem nem az. Ebből következik, hogy a kötet leggyengébb pontja számomra éppen a cím.

5 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Már éjszaka van, csak a halottak élnek.
Hogy ez itt most más lesz, mint a többi? Hogy itt én hiába is kokettálnék, nem pislant majd rám/ki a könyvtáros kisasszony az igéző, seprűnyi pillái alól? Nem villan majd ki a promenádon korzózó kisnaccsád hófehér bokája se, hogy kedvet hozzon az árva szívnek magányos tavaszi napokon? Ezt én már mind tudtam…
De még azt is tudtam, hogy a nyári hőben enyhet adó kisfröccs se lesz már a régi a sarki kispiszkosban, az öreg szaki mellett könyökölve, meg hogy hiába is várok majd a nekem íródott füzetekre európai nagyvárosokból, vagy épp a drága jóbarát emlékére, innen a magyar délről, szeretett Tisza-parti városából. Meg még azt is tudtam, hogy helyettük viszont lesz itt valami más. Merthogy én olvastam Radnótit, a Sándort, aki nekem ezt megmondta, előre megjósolta.
Akkor tán még nem is vettem komolyan néhány dolgot. Mint például azt, hogy az én szívderítő, lélekmelengető tárcáim elkövetője, vagy a könnymutatványosok misztikumba kacsingató, mágiával csiklandozó, mégis csak a színmagyar realitásokat pofámba toló figuráinak karmestere, az a bizonyos Darvasi már nemcsak az én kedves tárcagyárosom, aki alkalmanként valahonnan mélyről, legbelülről előránt egy százszor olvasandó és a lényeget mégis csak karcolgatható nagyregényt. Hanem hogy ő itt a surranó pályán egyszer csak beúszott a kortárs magyar novellárium legnagyobbjai közé, és nincs már egyedül az, aki eddig is csak hárman-négyen volt, merthogy ott csücsül mostan már ő is az óriások között – Tarsándorok, Bodorádámok, Borbélyszilárdok képzeletbeli, ámde teljes jogú asztaltársaként kortyolgathatja a feketét (avagy bármely, kedve szerinti serkentő, netán andalító-bódító nedűt) a Parnasszushoz címzett kávéház főasztalánál. Pedig ott ül, bizony.

Meg hát arra se gondoltam volna, hogy majd pont az ő címadása kapcsán próbálok a konzervativizmusra, mint létideára, mint vezérlő eszmerendszerre asszociálni. Pont vele kapcsolatban, akinek egész eddigi munkásságának immanens jellemzője, elvitathatatlan lényege a szabad szellem, a meg nem alkuvó gondolat, a kimondhatatlan kimondása, a dogmák meg nem alkuvó tagadása, hát akkor, hogyan…?
A magyarázat pediglen mindjárt ott rejlik a címben, Isten. Haza. Csal. (ád???). Á, dehogy család… Hiszen mit is ád nékünk ez az ezerszer elcsépelt, milliószor meggyalázott, sárba tiport, leértékelt, filléres kurzusok által felkapott és agyonhazudott népnemzeti lózung. Csak azt, amit az eredeti szó két utolsó betűjének lecsippentésével sikerült mára elérnie a (talán valaha) fennkölt eszmét régen áruba bocsátó hatalomtechnikusok „nemzeti”-eskedő gárdáinak. Ez pedig a csalás, csalódás, csalárdság, megcsalattatás és elárultatás. De legfőképp a család egységének szétrongyolódása, az együvé tartozás mibenlétének egyes személyekre bomlása, az egységnek szimplán fiúra, leányra, apára és anyára devalválódása, a kohézió elveszítése az összetartó kovász kiszáradása, a megszentelt, megáldott ünnepi kenyér morzsáira foszlása. A király meztelen, ez talán már nem újdonság, de oly kevesen beszélnek róla, és még kevesebben ennyire intelligens, ennyire összetett és mégis ennyire közérthető módon.
Csak még egy gondolat korunk konzervativizmusáról, amit szemérmetlenül idelopok Radnóti Sándortól, mert nekem magamtól sosem sikerülne így összerakni:
Nevezzük konzervativizmusnak a beletörődést a lassan megszokottá váló félzsarnokságba, ezt az egyre általánosabb apatikus szolgamentalitást? Vagy nevezzük konzervatívnak magát a ránk telepedő autoriter rendszert, mert az Isten, a haza és a család sztaniolból készült aranyérméit pengeti, pillanatnyi érdekei szerint tudatva, hogy mit kell isteni elrendelésen, a magyar emberek mivoltán vagy a család kötelezettségein, ezeken az örök értékeken éppen érteni?
Innen: link

A kötet harmadik, talán legdirektebb ciklusával indítottam és ezzel is fejezem be, hiszen arról a bizonyos családról beszélnek ezek az írások, amely arra lenne hivatott, hogy végső soron belőle képződjék meg a nemzet, mint hovatartozásunk meghatározója, gyökereink-identitásunk eredője.
De mit mutat majd az a kép, amiről a valóság lehántja a többmázsányi hazug festéket? Életképes lehet-e az a nyers koponya, ami a propagandaszövegek nyálas máza alól elővigyorog? Életre kelhet-e végül e nyüvek által tisztára nyalt csontváz és megtalálhatja-e hőn szeretett istenét, saját megváltását, lelkének valóját, vagy csak az élettelen templomi kép semmibe révedő szemei merednek ki mindörökké a cranium sötét gödreiből?

Így hát uroboroszként harap a végén enfarkába a kezdőmondat:
Már éjszaka van, csak a halottak élnek.

Ez valami egészen más Darvasi, mint amihez szoktunk, de hogy az évtized meghatározó novelláskötete, az megkérdőjelezhetetlen.

szadrienn P>!
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

A konyhában sírt az anyja. Ismerte ezt a sírást. Mint amikor a kismacskát dugják a víz alá. De aztán sziszeg. Kijön, sokáig fújja az orrát, és azt sziszegi, hogy fölköti magát, vagy leugrik. Addig sziszeg, míg az apja újra nem üt. Akkor már csak egyet üt. Csönd lesz legalább.

Nagy csönd. Ez marad az olvasóban a novelláskötet olvasása után. És a légzés, a szívverés csak nehezen válik újra a megszokott ritmusúvá, kilépve egy olyan világból, ahol a lehető legtermészetesebb, ha valaki üt. És az ütések záporoznak gyerekre, házastársa, öreg szülőre, és talán éppen az öreg szülőre a legkétségbeesettebben, megfizetve a soha nem gyógyuló gyerekkori ütlegekért és sebekért. És aki nem üt, az néha öl.
A brutalitásban megfáradva van itt felüdülésképpen még némi vulgaritás, egyhangúan ismétlődő trágár segédigék, és a szereplők visszatérő vezérmotívumként könnyítenek magukon, hol az asztal alá, hol csak úgy, felszabadultan, a gyárudvaron.
Az érfelvágós hangulathoz társul időnként valami beteges vonás, a fogyatékossággal együtt élés iszonyú súlya, az őrület, egy-egy gátlástalan, groteszk, torz vigyor.
Megvallom, néhány novellánál megérintett a zsenialitás szele, azé a zsenialitásé, ami nem ismer tabut, határt, korlátot, nem szépít és nem kímél, hasba rúg és ököllel az arcunkba csap. Ilyen zseniális írások voltak számomra a Dobszó, ápoltaknak. a Hol lakik a Föld?, az Egy templom kitakarítása, a Zuhanás. A lelkemet simogató kevés akadt, talán csak a Kőlélcső és a Luxemburg.
Nehéz válogatás, apránként olvasandó. Még most is támolygok tőle egy kicsit.

2 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Jó könyv ez. Kicsit szomorú.

1. Az első ciklus Isten. Realizmus, blaszfémia vagy káromkodásból katedrális.
„Sok volt a macska a kertben. Úgyhogy most zárva tart a templom.” Ha meg nyitva van, akkor összedől. Lehet másutt is keresni (Istent), például a Down-kóros lány vagy a tolókocsis gyerek nevetésében, de ezek csak pillanatok. A transzcendens a hiányával van jelen. És ez így rendben is van, azaz én is ezt gondolom, de hát ez irodalom, nem filozófia vagy teológia. De abban (az irodalomban) sincsen hiba.
Ezek a novellák pontosak, tökéletesen felépítettek, a történetek ott kezdődnek, ahol a lényeg kezdődik, és ott érnek véget, ahol folytathatatlanná válnak. Arról szólnak, amiről beszélni lehet és beszélni kell, és arról hallgatnak, amit nem lehet kimondani. (Nem lehet kimondani, hogy fáj.)
A stílus tökéletes. A Virág Tarr Bélát (A torinói ló) idéző, de nem utánzó(!) minimalizmusa, az Egy templom kitakarítása egyszerre Hajnóczyt és Krasznahorkait idéző, realizmus mögé bújó szertartásos látomásossága, a Dobszó ápoltaknak abszurd tárgyilagossága alatt rejtőző kétségbeesett kegyetlensége pontosan úgy szólal meg, ahogy kell.
Ezek a novellák hibátlanok, szörnyűek, a magyar irodalom legmagasabb színvonalú prózai hagyományaihoz kapcsolódnak – megemlíteném még Kosztolányi és Tar Sándor nevét is.

2. Gondolkoztam rajta, van-e haza? (Haza a magasban* ) Hát nincsen. Úgy nincsen, hogy mindenkinek, mondjuk minden magyarnak az otthona volna. Nekem és neked azért van hova hazamenni, innen lehet olvasni egyenként ezeket a novellákat, a második ciklust.
A Zuhanás szürrealista realizmusa, az A takarítónőm, akit Elenának hívtak és az Élmunka groteszk humora, a Cornelia Vlad szomorú toposzokból építkező realizmusa és a Pláza reménytelen csattanója igaztalanul sötét képet rajzolna erről az országról, ha lehetne és kellene igaz körképet adni arról, ami nincs, ami széthullott darabjaira.
* Karolva könyvem kebelemre,/nevetve nézek ellenemre./Mert ha sehol is: otthon állok/mert az a való, mit én látok
http://nemzetismeret.hu/…

3. Csal vagy Család? A ciklus 14 novellájából 9 úgy ment e mellettem, hogy legfeljebb bosszankodtam a szerintem olcsó és hatásvadász megoldások miatt, és nem maradt meg semmi belőlük bennem. De volt öt olyan írás, ami megfogott: a Mert mi nem vagyunk dánok keserű humora, az Amit észre kell venni, és amit nem bölcsessége, a Pénztárca remek helyzetképei, az A pénzbehajtó is ember abszurditása, az Anya és Apa túl akarják élni szépen felépített optimizmusa.

A legvégén van egy próza vers is.

Szerintem ez a tavalyi év legjobb magyar nyelvű próza kötete, de hát egy csomót nem olvastam, és azt is látom, hogy sokaknak nem igazán tetszik. Nem baj.
Tisztelt Darvasi László! Ha egyszer eljut Önhöz ez az értékelés, üzenem, hogy köszönöm.

2 hozzászólás
DaTa P>!
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Biztos ismered azt az érzést, amikor olvasol egy könyvet, és már a negyede körül azt érzed, itt bizony újabb kedvenc születik, mert egészen magába szippant, nem ereszt, hiába teszel-veszel napközben, újra és újra beugrik egy-egy érzés, egy jelenet, de azért ott van még benned a félsz is, nehogy elmúljon ez, hogy vajon kitart ez mindvégig? Hát kitartott.

Pedig nem szeretem a novellákat. Nem szeretem őket alapvetően, mert mire elkezdenék azonosulni valamelyik szereplővel, vagy átvenni a történet hangulatát, addigra hopp, vége is. A nagyregényeket sem szeretem, mert azokat meg a hat-hétszázadik oldal körül hajlamos vagyok piszkosul megunni. Itt van ehhez képest ebben a kötetben harminchárom novella, amikben annyi a fájdalom, a sötétség, a mindent elnyelő, sűrű feketeség, hogy hiába próbáltam ellenkezni, szinte az elején megadtam magam neki. Megadtam magam Darvasi László tollának, és ezt a legkevésbé sem bánom. Sőt.

2 hozzászólás
Citrompor P>!
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Ez a könyv letaglóz. Letaglóz pozitív és negatív értelemben egyaránt. Néha már olyan abszurd, hogy az ember csak bámul a papírra, nem tudja, mit is gondoljon, vagy csak nem akar arra gondolni, amit a sorok előhívnak belőle. Némán tátog, nem tudja, merre tovább.
Ereje van a szövegnek. Néhány mondat, néhány szó elég ahhoz, hogy komplex történet legyen a novellából. Mesteri. Darvasi elképesztő hasonlatokkal ír, és valami olyan bámulatos módon ötvözi a lehető „legszebb” irodalmi hangot a kijózanító trágársággal, hogy az már-már utánozhatatlan. Ez utóbbi már kicsit sok is volt néha nekem.
A fülszöveg szerint ebben a könyvben nehezen feledhető félmondatok életnyi tragédiákat sejtetnek. Ezzel nem lehet vitatkozni. Ha valakinek saját „tragédiái” mellett van ideje, ereje elmerülni ezekben, akkor hajrá. Ez a könyv megéri az alámerülést.
Első olvasásom a szerzőtől, de biztosan lesz még több is.

25 hozzászólás
Biedermann_Izabella P>!
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Jó lenne írni erről a kötetről majd normálisan. Mit, ha már kész van. Nem tudom.
Nem azért vagyok tanácstalan, mert nem tudom eldönteni. El tudom dönteni. Mindig el tudom dönteni. Ha nem is univerzálisan, ha nem is lelkesen, de el tudom dönteni, mi a jó, és mi a nem jó. Ez jó.
Ez jó, csak nehéz. Olajos, nehéz buborék, ronda papírsárkány, a zsinórja a kézfejbe vág, túl van ez a megúszáson, értem, de fáj, ahogy a zsinór véresre horzsolja a bőröm. Minek. Ezt, hogy minek és pont, loptam. Nem akarok gyáván megúszni, talán azért. Vagy mert én is ültem a konyhában, és hallottam a fákat. Amikor ezt olvastam, azon gondolkodtam, van-e ma ebben az országban, aki nem ült. Hogy a konyhában ülés, hallgatás, az olyan sorsközösség, hungarikum. Hogy a svédek talán nem a konyhában ülnek, ha baj van. Mondjuk ezt nem tudom biztosra.
Darvasi novelláiban nincs megúszás, nincs gyáva kerülőút, de a kibírás benne van. Szép, ahogy beleírta azt, ahogyan az ember a valami másra vár. Közben meg nem veszi észre, hogy nem lesz más. Akkor is vár. Makacs ember a magyar.
Hogyan kell írni valamiről jól, amit nem szeret az ember. Ezt sem tudom. Mindenesetre el kell olvasni. A konyhaszéken ülve is lehet.

3 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Nekem a Darvasi László (Szív Ernő) életmű úgy komplex, hogy vannak benne tárcanovellák, novellák és nagyregények. Már nagyon várom a legújabb nagyregényt, de addig örülök az újabb novella gyűjteményeknek is. Ez most nagyon nem a szokásos Darvasi válogatás. A szavak, mondatok ugyanolyan jók, de a történetek nagyon a társadalom felhős oldalát mutatják, fogyatékosok, betegek, öregek, kiszolgáltatottak, mindennapjaink világába vezetnek, és ezért persze nem könnyű olvasmányok. 3 fő téma köré rendeződik a kötet tartalma Isten, Haza, Csal(ád), vagy csal(ás). Ez utóbbi nagyon meghatározó. Dobszó, ápoltaknak Egy templom kitakarítása tetszett legjobban az első fejezetből. Nagyon erős írás a Zuhanás és lehangolóan telitalálat a Cornelia Vlad a második fejezetből. A legjobban a 3. fejezet írásai tetszettek, szinte kivétel nélkül nagyon hatásosak. Az egyedül maradt öregek, a pornószínész lány Apának hiányzol, az árubemutatók hangulata Mert mi nem vagyunk dánok, a részeges apa fia Apa hazajön, a gyermeküket elvesztettek túlélési lehetőségei Anya és apa túl akarják élni igazi Darvasi remeklések.

11 hozzászólás
Csabi P>!
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Sokaknál felmerül, ezzel a könyvvel, meg más kortárs magyar könyvekkel kapcsolatban is, hogy miért kell erről a nyomorról, élhetetlenségről írni újra és újra, hisz már megírták, tudjuk, hányunk tőle, kíméljen már meg minket az író(társadalom) ettől, kéne valami kis lélekemelő. Tulajdonképpen értem őket, de megérteni egészen azért nem tudom. Én nem szeretnék olyan országban élni, ahol nem csak a hatalom, de a művészet is el akarja hallgatni a bajt, ami fáj. Amíg emberek egzisztenciája nem a törvényeken múlik, hanem a lehetőségeiken, addig egy művésznek kötelessége kimondani, amit kell, ha nem teszi, akkor nem művész.
Darvasi kimondja. Ebben a kötetben minden novella egy kis fájdalom, talán leginkább ez az összekötő kapocs köztük, végül is jó pár év terméséről van szó, a három főcím ellenére sem éreztem novellaciklusnak a könyvet. De kétségkívül, ezek a történetek itt játszódnak körülöttünk, és, még ha a művészi túlzás eszközeivel él is a szerző, attól még tudni lehet, hogy akár meg is történhetnek/hettek.
Ez sem egy tökéletes válogatás, hol jobb, hol kevésbé jó novellák jönnek szembe. A legtöbb darab nyomasztó, de van néhány, amelyikben megcsillan Darvasi fekete humora, a Zuhanás erre a legjobb példa (bár most egy kicsit csalódtam, hogy felfedeztem, ez az írás már szerepelt a Szerelmem, Dumumba elvtársnő című kötetben is). A legtöbb bajom azokkal a novellákkal volt, ahol nem tudtam érteni a szereplő motivációját, miért teszi, amit. Ezekben a novellákban talán éppen ez a legnagyobb kihívás, felfedezni a kimondatlant. Bevallom, nekem nem mindig sikerült. Ez persze egyértelműen Darvasi hibája ;).

5 hozzászólás
Wiggin77>!
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Egészen kiváló depressziócsokor. Akadt pár „mire gondolhatott az író” típusú novella, meg néhány „nem rossz ez, csak másképp jó”, de a többség tetszett. Külön kiemelném a „Hol lakik a Föld”, „A párduc elalszik” és „A takarítónőm, akit Elenának hívtak” című írásokat, melyek olyan ütősek, hogy ha semmi más jó nem lett volna, miattuk akkor is megérte volna elolvasni a kötetet. Emélekezetes még „A vörös pina balladája”, nem is annyira a tartalma, mint a címe miatt – hiszen nagyon szeretem a balladákat. ;)
Olyan jó kedvem lett a jófajta hazai rögvalóságtól, hogy kedvem támadt Tar Sándort olvasni. Ha már lúd…

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

robinson P>!

A személyiség olyan börtön, amit látszólag örökre az emberre zártak.

35. oldal

Kapcsolódó szócikkek: személyiség
1 hozzászólás
szadrienn P>!

Mögöttük egyre sötétebben terült el az alkonyat nyugtatta hatalmas víz, ahová holnap újra kijönnek. Meg holnapután. És ahogy haladtak fölfelé a még meleg lépcsőkön, a tenger a part homokjában elnyalogatott néhány gazdátlan talpnyomot.

16. oldal, Kőlépcső

szadrienn P>!

A férfi kipillantott a fülke ablakán. A sorompót rázogatta a szél, kocogtak a fémek, jártak az udvaron a mindenféle masinák, dohogtak és zúgtak a motorok, kavargott a por, és a szürke gomolygáson átezüstözött a nyárfák remegése.

145. oldal, Luxemburg

egy_ember>!

Béla bácsi hírhedt labdarúgó-szurkoló volt. Egyszer megkérdezte tőlem, tudom-e, ki az a Káposzta Benő. S mert tudtam, lett némi respektem előtte.
– Mi is a foglalkozásod? – kérdezte egyszer, amikor sört ittam nála.
– Dramaturg – mondtam.
Már megszoktam, hogy ennél rejtélyesebb csak akkor lehetnék, ha azt mondanám, gyártásvezető. Annyira ismerem a tekinteteket. Kimondom a szót, dramaturg, ami egyszerre kelt mély értetlenséget, másfelől tiszteletet.
– Amolyan íróféle? – kérdezte Béla bácsi.
– Lehet mondani – bólintottam.
– De azért nem író.
– Nem az.
– Íróféle, de nem író. Bazmeg, az akkor olyan, mint a labdaszedő? – kérdezte Béla bácsi megkönnyebbülve.
– A labdaszedő nem szól bele a játékba – mondtam.
– Mert te beleszólsz?
– Ha nagyon muszáj – mondtam.
– És ha a labdaszedő nem hozza vissza a labdát? – csillogott ravaszul Béla bácsi szeme.

190-191. oldal

1 hozzászólás
Biedermann_Izabella P>!

Talán csak annyi a baj, hogy az emberek beszélnek, de nem hallanak.

153. oldal, ÉN ÉS A KISÖCSÉM

Goofry>!

Talán nem kellene annyi mindent összeolvasni.

196. oldal, Mert mi nem vagyunk dánok

2 hozzászólás
pepege P>!

Szóval egy szombati hajnalon a menyem lefőzte az Otthon kávét. Szombaton nem a zaccot főzi újra, éreztem is az illatán, hogy olyan ereje van a kávénak, akár a bányászköpésnek.

83. oldal

5 hozzászólás
ppeva P>!

Jánost meg le kellett fogni, fejbe is verték egy söröskorsóval, és hogy mennyire kritikus volt a helyzet, pontosan jelzi, hogy a korsó még tele volt.

215-216. oldal

olvasóbarát P>!

Elaludt az én aranyfürtös kisöcsém, annyira félt. Beleájult a félkész, gyönyörű félelmébe, nyálas a szája, a szempillái meg remegnek, mint az ezüstfű.

157. oldal, Én és a kisöcsém

Biedermann_Izabella P>!

Tevékeny ember volt a doktor, még ittasan is. Olyan volt, mint a sors, ritkán tudta, mit csinál, de csinálta.

80. oldal, ZUHANÁS


Hasonló könyvek címkék alapján

Komor Zoltán: Néhány reggel, néhány éj és minden tárgy magánya
Nagy Gabriella: Üvegház
Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen
Benedek Szabolcs: Haláldekameron
Sánta Ferenc: Farkasok a küszöbön
Sánta Ferenc: Isten a szekéren
Aniszi Kálmán: Zimankó
Boér T. Albert: Betyárnak áll a világ
Hász Róbert: Sok vizeknek zúgása
Grendel Lajos: Vezéráldozat