A ​titokzatos világválogatott 87% 38 csillagozás

Valaha imádtam a labdarúgást, de lassan már évtizedek óta nem vagyok képes egyetlen mérkőzést sem végignézni. Ennek ellenére tudatában vagyok, hogy ez továbbra is a Föld legnépszerűbb játéka. De milyen is ez a játék, s mi az értelme? Mi a viszonya a világgal? Lehet erre egyáltalán felelni? Darvasi szerint igen, de minden válasz csak az igazság egy szikráját tartalmazza. Mert ez a játék egyszerre felemelő és alattomos. Egyszerre kirobbanó ifjúi erő és kiöregedett játékosok zihálása. Csoda és közönségesség. Bravúr és sárdagasztás. Színtiszta sport és még annál is tisztább üzlet. Fair play és részrehajló bíráskodás. Persze mindezt összefoglalhatjuk egyetlen szóba is. Foci.

Foci az egész világ avagy futball témájú könyvből annyi van, mint égen a csillag. Nyilvánvalóan akadnak jobban megírt anekdotás könyvek, de ez sem volt rossz a maga nemében, sőt. Ez irodalmilag nőtt amazok fölé. Darvasi László ezúttal a focit választotta írásai témájául, és a magyar focinemzet, mint tudjuk. Különösen mostanság, a sikeres EB-szereplés után megint divatos a labdarúgást szóba hozni, ezért, illetve nálam az elvonási tünetek kezelése végett is került kezem ügyébe. Na, meg nagy hirtelen rákaptam a szegedi író életművére, mert elvitt az a könnyed stílus, ahogy ír Darvasi. Ezen a hétvégén 565 oldalt olvastam tőle!
Ez a kötet valódi és fiktív anekdotákat, elbeszéléseket tartalmaz. Számtalan felidézett valós történet megjelenik a szemeim előtt, a korábbi futballmeccs-nézés dömpingnek köszönhetően. Mára már kinőttem ebből csak a nagy világeseményeket követem, és azt sem 100%-osan. Tetszett az olvasmányos stílus, ami nem hagyott nyugtot, emiatt ezt a könyvet is szinte egyhuzamban voltam kénytelen olvasni. Ez már sok mindent megmagyaráz, ha az érdemjegy kiosztásra kerül sor. Lássuk is, mi íródik a jegyzőkönyvbe: 4,5-est (4,4 pont) adok, mert ugyan remekül szórakoztam, továbbra sem gondolom, hogy ez az író No1 legjobb könyve. Majd kiderül, ha így belendültem…
Ajánlom főként azoknak, akiket érdekel a foci és egy jóféle futballirodalmat olvasnának. Szerencsére akad választék http://www.magyarfutball.hu/hu/blog/bejegyzes/29

    Most kezdhetném azzal az elhasznált fordulattal, hogy:
     Bár én nem vagyok ez-vagy-az – momentán focirajongó…, mégis az derülne ki, hogy sajátos módon az vagyok.*

    Valószínűleg sokaknak van titokzatos világválogatottjuk, így aztán nekem is. A korábbi szépirodalmi olvasmányaim eddigi csapattagjaihoz most már végérvényesen hozzákapcsolom Darvasi Lászlót meg még Szív Ernőt is: egyszerűen levett a lábamról. (Emiatt sem tudok/tudnék – meg soha nem is igazán tudtam – focizni.)

    Szerettem azt az anekdotázást, a szösszeneteket, kis színeseket, amikkel ennek a kötetnek a lapjain (pontosabban: a dia.hu online változatát olvasva a telefonom kijelzőjén) találkoztam.

    Voltak benne mindenfélék, mélyen elszomorítóak, váratlan végűek, megmosolyogtatóak, és bár nyilván nem ismerhettem minden egyes labdazsonglőr nevét/nemét(?), élettörténetét, a könnyed, magától értődő stílus elvitt magával egészen az alapvonalig/gólvonalig.

    Ezért azért írhatnám azt is – ha nem lenne kis felhangja –, hogy én szeretem/szerettem – ezt – a focit.

* Bocs, ez egy másik értékelésem kezdete volt: link.

A mozaikosan eggyé focisodott szövegtestek könyve. Hat tucatnyi vonal alatti. Jobban mondva pályavonalak köré helyezett, és Hetedhetet átfogó szortiment.
Épp elég sanszom adódódhat-ott már, hogy jól megismerjem a tárcaszerző Darvasi László hangvételét. Így aztán mielőtt beleolvasnék, jóelőre tudom, hogy erőst érzelmes stílusra fog fundálni a kötet tárgya és jó értelemben vett fluid köre. Aztán alighogy belenyálazok a tizenegyedik oldalon szólva van: „Ne lődd be, ember!“ – Ezzel idejekorán szív láttatódik és lélek tudódik. Nem is lapátolom be hübele-sebtében, de nem is hagyok ki semmit se. Ínyes gurman módján, nassolón csinálom végig az egészet. Hiszen az a szép, amit nem fertőz el az érdek.(1) És nem is lehet más, mint szép az, ami a biztos tudás ellen járó irracionális véletlennel karöltve megy végbe! Csodaszépen játszanak itt össze a soha szét nem szálazható akaratlanságok, amelyek indiszkrét fölboncolgatása a sorsot fűszerező véletlenek totális feloldása lenne… Már ha volna valaki, aki elég merészséggel bírna afféle csudákat elveszejtő belemenésekbe. Mindent persze nem tudhatok. Ráadásul piszkosul nem gondoltam volna, hogy lesznek majd ilyen megmételyező, és bazinagy rétegekben nyakomra rakodó szentimentális érzületek, mint amilyenek lettek. Ja. Blamázs ez. Mi legyen mármost? – Muszáj vagyok ezzel az emocionális csomaggal tovább leledznem. És ennélfogva meg a dolgot, akár a teljes szettet fölvehetném a kedvenceim közé…

…

1∑ Tudniillik ugyanis, hogy döcög a sors + szív akad, megalélek recitál mind-együtt. Azaz foci a’la Darvasi.

Darvasi László morfondírozott a futballról egyet-kettőt, és milyen jól tette, hálásak lehetünk neki mi, olvasók. Magas szinten műveli ezt az irodalomnak nevezett sportágat, remekül bánik a szavakkal, emellett humoros, szellemes, és nagy leleményességről tanúskodnak a fiktív történetek.
Nem mondom, talán egy kicsit kell konyítani ehhez a fodbalhoz ahhoz, hogy valaki úgy tudjon örvendeni a könyvnek, mint én, de a szerző írásművészete önmagában is üdvözítő.
Közben megfogalmazódott bennem egy ideje már lappangó gondolat, csak eddig nem jutott kifejeződésre, hogy a foci véresen komoly, létkérdés, ezért hát mindig szóba kerülhet, nem lehet rá legyinteni, de azért harmadnap már túl tudunk lépni egy-egy vereségen, csalódáson, az idő múlásával gyorsan devalválódik más, releváns dolgokkal szemben.
Ja és Darvasi bizonyította, hogy hazai pálya neki a labdarúgás, még ha a 2004-es EB helyszínét át is helyezte Görögországba.

Foci az egész világ és szurkoló benne minden férfi és nő(k majdnem mind).

Bevallom, ez az első találkozásom Darvasi László munkásságával, és bár tetszett, feltett szándékom, hogy később is olvassak tőle, úgy látom, ez az egyik legmagasabb százalékra értékelt könyve itt a Molyon.
Érdekes volt a szerkesztése a könyvnek, a történetek hol szomorkásak, hol vidámabbak, de nekem a meghatározó érzésem a letargia volt. Illetve bizonyos esetekben nem tudtam eldönteni, hogy a valóságot írja meg, vagy az írói szabadság lehetőségével élve, kicsit kiszínezi a történteket.
Pl Batistuta gólöröme. Rákerestem direkt a neten, nem vidám annál a gólnál, de nem látom sírni. Vagy az 1954-es berni döntőről írtakat sem hallottam még soha, hogy miként mondták be a rádióban Németországban.
És ez egy kicsit zavar, hogy nem tudom, hogy dokumentumregény vagy fikció. De a futballt Esterházy Péteren kívül nekem senki nem tudta ennyire irodalmian bemutatni és most sikerült. Amúgy én imádom a focit!

Darvasi olyan Szív Ernős egy kicsit, nem?
A focihoz mindenesetre nem értek nagyon (én sem), de ezeket a focis tárcákat értettem. Darvasi komolyan őrülten szereti a labdát, a játékosokat, a szurkolókat és a bírókat, ó igen, a szegény magyar bírókat is. Úgyhogy én is megszerettem.

Shakespeare után szabadon: futballpálya az egész élet, és játékos benne minden férfi és nő. Nem szeretem és nem is értem a focit, de a kötet elolvasása után egy pillanatra tényleg átsuhant az agyamon, hogy milyen jó lenne megnézni egy mecset. Talán, ha akkor lett volna a közelemben egy TV, minden másként alakult volna. Szerencsére nem volt, ezért maradtak az élet futballpályáján történő dolgok. Mindegyik írás egy-egy kis történet, néha tele emberi tragédiával, néha pedig ironikus mondatokkal. Nehéz választanom a sok jó írás között, de talán Az én világválogatottam, a Verik apukát és az Állatok a labdarúgásban volt a három kedvencem.

Igazából lehetne Szív Ernő is, ez az Összegyűjtött szerelmeim párja. Zseníliás.