A ​könnymutatványosok legendája 88 csillagozás

Darvasi László: A könnymutatványosok legendája Darvasi László: A könnymutatványosok legendája

Öt könnymutatványos járja ponyvás szekéren a törökök dúlta Kelet-Európa tájait. Sírásművészeknek is nevezhetjük őket. Az egyikük égő mézet sír, a másik tükördarabkákat, a harmadik vért, a negyedik apró fekete köveket… Megjelenésük és eltűnésük kapcsolja össze a tucatnyi főszereplő sorsát, akiket a Buda bevételétől annak visszafoglalásáig eltelő bő egy évszázadon át követhetünk nyomon.

Eredeti megjelenés éve: 1999

>!
Magvető, Budapest, 2016
510 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631427165
>!
Magvető, Budapest, 2009
510 oldal · ISBN: 9789631427165
>!
Jelenkor, Pécs, 1999
576 oldal · ISBN: 9636761787

Enciklopédia 24

Helyszínek népszerűség szerint

Szeged · Gyulafehérvár


Kedvencelte 38

Most olvassa 11

Várólistára tette 150

Kívánságlistára tette 82

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
fióka P
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája

Máig őszintén sajnálom, hogy nem ez volt az első Darvasim, hanem a Szív Ernő-féle groteszk nők gyülekezete. Majdnem kiábrándultam belőle. Nem mintha az olyan rossz lett volna, de annyira jó sem volt. És semmi esetre sem ér nyomába sem a könnymutatványosoknak (amit természetesen én is félreolvastam).
Fantasztikus ez a regény. Elcsépelt, tudom, de mégis. Az. A rengeteg ölelkező sors, történés, egyik origója a másiknak, a másik nélkül nincs harmadik és mind-mind összefügg. Sorsok szépségesen szőtt takarója, akik pedig szövik, folyton változnak. Olyasmi ez, mint az Igazak, a harminchat igaz ember legendája a zsidóknál. Vagy a negyven a mohamedánoknál. Hogy igaz leszel-e, netán könnymutatványos, nem a te döntésed. Hogy eleve elrendeltetett-e, nem tudom. De ha az leszel, felülsz a szekérre és mész. Mert mást nem tehetsz. Ez nem olyasmi, ami elől menekülni lehetne. Akárha magad elől menekülnél.
Tökéletesen megírt regény (bár tökéletes regény minden bizonnyal nincs). Semmit nem találtam pluszban, ami zavaró lett volna. Kellenek a trágárságok, az erotika, a misztikum, a kegyetlen csodák. Jó a nyelvezete. Nincs túlírva. Nem tudom, milyen lehet nem-magyarként, fordításban olvasni, érzi-e azt egy idegen, amit én tipikusan magyarként, de legalábbis Kárpát-medenceiként határoznék meg? Vajon átjön-e a zamata, az íze? A szenvedés, a szeretés, a mondaiság, a természettel való nagyon szoros kapcsolat, az egész létünk és történelmünk vajon élvezhető-e úgy, ahogy nekem? Remélem.
Egy dolog mindenesetre megnyugtató. Vagy éppen nyugtalanító. Hogy a mutatvány mindenkié. EZek szerint a könnymutatványosoké is.
"– Azt mondod, uram, hogy a mutatvány sohasem a miénk? – kérdi a törpe. A feje oldalra billen, néz a szép arcba, átnéz a keserű eső függönyén. A szép arcú férfi bólint.
Kié hát a mutatvány? – kérdezi a törpe.
A mutatvány – mondja Pilinger Ferenc – senkié. Ha bárkié is lehetne, nem mutatvány lenne többé.
A mutatvány tehát mindenkié – mondja egyetértőleg Jozef Bezdán bólogatása is."

Még, még ilyen varázslatosan szép történelmi regényeket!

>!
Magvető, Budapest, 2009
510 oldal · ISBN: 9789631427165
4 hozzászólás
>!
csauperjel 
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája

A regény stílusára @Kuszmá-énál lényeglátóbb megfogalmazást (amit egyébként egy másik Darvasi-regényhez írt) nem tudnék kiötölni: “ordenáré trágárságot és elringató költőiséget egyetlen spektrumba beszuszakoló, sűrű, párás-varázslatos”. Bizony, ilyen ez a könyv, a sűrű atmoszféra nekem pedig egyik gyengém, így Darvasi megnyert magának már néhány mondat után. Másik szeretett írói fogásom, ha nem egy történetet, de ezer meg ezer mesét mond el a regény: némelyiket mindenki ismeri, némelyikre csak utal, némelyiket nem fejezi be, némelyiket pedig már csak az olvasó gondolja hozzá. Darvasi kétségtelenül nagy mesélő, az a klasszikus fajta, akinek jó a lábához kuporodni téli estéken a lobogó lángú kandalló elé, és éjszakába nyúlóan csak hallgatni. A legfőbb mutatványt pedig nem a szereplői, hanem ő maga mutatta be, mert bár főképp hideg, álmos hétköznap reggeli buszokon volt társam a könyve, azt kinyitva mégis mindig ott találtam magam a kandalló mellett. Ráadásul azt is megtudtam, hogyan szeretnék meghalni: https://moly.hu/idezetek/740035. :-)

>!
Peónia
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája

Szerettem és több szempontból is kiválónak tartottam a Virágzabálókat és a Taligást, így nagy várakozással, élményre készen fogtam bele A könnymutatványosok legendájába, annál is inkább, mert néhány ismerősöm a három regény közül a legjobbként tartja számon. Hiába volt azonban ismerős Darvasi szövegteremtési technikája, a történetalakításban a különböző síkok finom integrálása, és csodáltam az írót a korhangulat döbbenetes erejű felidézéséért is, mégis nehezen vergődtem át magam a terjedelmes köteten. Azt remélem, valamelyest értem a regényben megvalósuló kísérlet lényegét, és tisztelem is Darvasi ebbéli teljesítményét, de a mentálisan jól megragadható értékek nem teremtették meg bennem azt az élményt, amelynek számottevő érzelmi komponense is lenne. Részleteiben igen, a regény teljes terjedelmében azonban nem tudtam élvezni a regényszövet hullámzását, áradását, épülését, mert a helyszínváltásoktól, a profán, naturális, trágár leírásoktól egy idő után éppúgy besokalltam, mint a tündérektől és a csodáktól. Nehezen szoktam hozzá, hogy szereplők és sorsok vannak, de a szereplőknek nincs – az általunk ismert kategóriák szerinti – fejlődésük, bár többször el- majd feltűnnek a regényfolyamban. Ösztönök, hétköznapi értelemben vett tudatlanság és a szereplők számára is érthetetlen (tudatalatti, feletti) kötődések, lebegő tudások, révedő szerelmek uralják őket. Hátha értem, mit akar mondani ezzel Darvasi a korról, a döntően 17. századi világról… (De, Isten őrizz, hogy belegondoljak, milyen hasonlóságokra bukkannék, ha összehasonlítanám a történetből kibomló 17. századi koresszenciákat a mi korunk markáns jellegzetességeivel…Miért is tenném?)

Több könyvvel kapcsolatban írtam már, hogy újra kellene olvasnom bizonyos idő elteltével. Tartok tőle, hogy A könnymutatványosok legendáját nem egyhamar veszem újra kézbe.

(Ui.:Mondjuk, én „Laurosz”-ban sem voltam jó…Tehát, aki azt szerette, bátran vágjon bele A könnymutatványosok legendájába is!)

3 hozzászólás
>!
Piintyő
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája

Darvasi uram a regényével megszédített, elkápráztatott, itt-ott megbotránkoztatott, de mindenkor jól elszórakoztatott. Csak gratulálni tudok. Ön aztán igazi mesélő! Először lassan, megfontoltan beszél, megválogatja a szavakat, majd úgy tűnik, egész más történetbe kezd bele, aztán visszakanyarodik, majd megint új témát vet fel, azt gondolnánk nem is annyira összefüggő történet, de nem, mert az összekötő kapocs minden esetben az öt könnymutatványos, de ők is csak fel-fel tűnnek, megteszik a maguk csodáját, s zörög is a kék könnycseppes szekér tova.
Nagyon tetszett a szerkesztése, az, hogy néhány szereplő köré tömöríti a cselekményt, nincs főszereplő, egyformán hangsúlyos a kuruc vitéz, a púpos törpe, a néma kém, a fafaragó, a posztókereskedő zsidó. Igazi középkori (a három részre szakadt Magyarországon játszódik) a szó szoros értelmében varázslatos történet, Szélkiáltó Borbálával a boszorkánnyal, a fából faragott ördöggel. És milyen buja!!! Nagyon szép a nyelvezete, de helyenként milyen trágár! De senki ne gondoljon, holmi érzelmes, szerelmi történetre, nagyon is véres , tragikus eseményeknek vagyunk szemtanúi. Olvasás közben Márquez száz év magánya jutott eszembe, hogy valósággal lehengerel a szóáradattal. Szóval kedvenc könyv lett, még akkor is, ha a végét nem egészen így képzeltem el.

16 hozzászólás
>!
Stendhal MP
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája

Én most nem nagyon tudom, hogy mit írjak erről a könyvről. Először is, azt hiszem, hogy elrontottam az olvasást, és erre kb. a 150. oldal körül jöttem rá. (Előröl kellett volna kezdenem.) Nem nagyon figyeltem a szereplőkre, azt hittem, ha elenged egy szálat az író, akkor annak vége, pedig nem. Újra és újra felveszi az egyes szereplőknél, történetmorzsáknál a fonalat, és megmondom nem mindig tudtam, hogy mi a helyzet. Konzekvencia: nagy odafigyeléssel kell olvasni, a legapróbb részlet bevésésével.
Másodszor: lehet, hogy ezt most én nem értettem.
Harmadszor: valami magával ragadó, dagályos, szörnyű és mégis csodálatos mesefolyamba repíti az olvasót. Térben és időben táncolva, a mutatványosokkal utazva, meglesve a történelem alakítóit és a történelmi események elszenvedőit. Néha nagyon valóságos, néhol nagyon szürreális.
Általában elragad a történések sodrása, azonban vannak jelenteke, melyek után oldalakon keresztül nem tér magához az olvasó. Nyilván nem öncélú a sok fasz lóbálása vulgaritás de számomra ebben, itt és most nem nyert értelmet. Nagyon ambivalens érzelmeket keltett bennem.
Mindezek után nem tudom 4-nél jobbra értékelni, de kevesebbre sem. Nem vitatom el a mű értékét, azt hiszem rosszkor talált meg, és az sem segített, hogy az elejét elrontottam. Megküzdöttem vele. Talán évek múlva megpróbálom még egyszer.

6 hozzászólás
>!
lauranne 
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája

Kezdetben különálló mesékként érdemes befogadni a történeteket, és nem hátrány a jó memória. Az elejétől fogva nagyon akartam érteni, látni azonnal az összefüggéseket, de korai volt és nagyon megerőltető. Aztán megengedtem magamnak, hogy belefeledkezzek az egyes történetekbe, onnantól aztán elvarázsolt; trágárságaival kizökkentett, majd újra elbódított. Nem siettem, epizódonként – gyakran tudatosan szünetet tartva két szereplő története között – haladtam előre. Túloznék, ha azt mondanám, hogy a kedvenceim között kapott helyett, de nem érdemes elmenni mellette, nyomot hagy, kikerülhetetlen, mint a szekér, a nagy kék festett könnycseppel.
Ha valaki fogékony a történelemre, sokkal jobban tetszik majd neki, de így is élmény volt.

>!
Goofry P
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája

„Danoljon, ha az kell, hej, de danol is már,
Fennen danol már a szélkiáltó madár.”
József Attila

Vegyük észbe, az a legjobb, ha van egy saját felhőnk. – nekünk pölö itt van ez a virtuális, ahová bármit, ahogy mondjuk, szinte bármit belé irkálhatunk, mert hisz itt bármi megtörténhet, de mégiscsak az van, ami volt. És ez már úgy van, hogy olykor hangosat rikolt a szélkiáltó madár. De aki vissza sem nézve elmegy innen, az mindig meghal egy kicsit, és nem lehet kétszer megszületni.

Ám de, ha igaz is, hogy nem jó mindent tudni, azt azért vegyük még észbe, hogy a föllelhető összes művészi kifejező eszköz közül ránk nézvést a szó van a legnagyobb hatással, ami által lelki szemeik előtt megjelenítődhet a felhős ég kékje, a könnyen hajló fű zöldje, az életünkre gyakorolt hatásában megkerülhetetlen asszonyállat, és mindez azon szelek szárnyán szálló szavakkal amelyek közé a regélő krónikás tollából papírra kerülvén, néhol indokolatlan mód belekeveredik a trágárság.
„Káromkodj, ha jónak látod,
szidd az embert és a világot,
ha szitkod szép: élvezem.„
Weöres Sándor

De mi légyen, ha kevés élményt nyújt az élv nemhogy a papírra kivetni, de onnan befogadni is. Piha! Akkor vakuljon meg az ég? Bizony ezért nagy kár, mert e legendát övező középkori miliő igazán kellő mérvű körülményt adhatott volna olyas Mirigy-szerű szitkozódásra, ami kevésbé volna miránk nézvést botrányos …. egy szívvel bíró szépíró meg ne legyen botrányos! – Így szól a szélkiáltó, és a kékkönnyes szekér csak döcög, döcög tovább…
Még jó, hogy táborunkat erősítő, idesokasodott molyok megbocsátják a Mester ilyen irányú tévelygéseit és betudják azt e korszerű irodalom kifejezőeszközének. Mert úgy igaz, hogy Ő „Olyan meséket és legendákat tud, amelyek elhangzása után mindig változik valamennyit a világ.” A bennünk, és a felhőnkre felépült világ. (Lógalába? lóga? maradj a fogója!)

A könnymutatványosok tragédiáját meg kell értenünk! Nem könnyű mesterség. A szavak dallamára folyvást hullik az apró fekete kő, kopog a jég, méz csordogál, vér folyik vagy tükördarabkák csurrannak a földre. De ez a föld mégis csak egy gyönyörű országot tart a felhős ég alá. És ez már továbbmutat az egymás életébe való kotnyeleskedésen, hiszen „…aki egyszer is utazik a könnymutatványosok szekerén, legyen bár élő vagy halott [sic!], mindig a sorstársára ismer a szertelenül kanyargó földi történetekben. Ők is tudják a rokonság tényét. Tudják, hogy nem csak a vér adja a rokonságot, hanem a történetek mélyében munkálkodó sorsszerűség, mely erre is, arra is porciózik. (…) Aki utazott már a könnymutatványosok szekerén, tudja, miről beszélünk. Aki meg nem utazott, annak hiába is mondjuk.”

>!
Nyájas_Olvasó
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája

Árad a szöveg Darvasi regényében, megállíthatatlanul, megfékezhetetlenül, de semmiképpen sem parttalanul. A mai prózadivat bizonyos vonulataival ellentétben itt szerencsére ehhez van történet is, de semmiképpen sem szabad valami olyasmi elbeszélésmódra gondolni, mint a „hagyományos” magyar történelmi regényben megszokott, Darvasi azért annál jóval többet mutat. Nem is lenne értelme úgy elbeszélni valamit, ahogy Jókai vagy Gárdonyi tette, hiszen azóta már eltelt egy évszázad. Így tehát a szerző újraalkotja a magyar történelmi regény fogalmát. Ennek megfelelően a címben hangsúlyosnak érzem a „legenda” kifejezést, rokonítható ez ugyanis a középkori legendával mint műfajjal. Ezeknek hagyományosan hangsúlyos eleme volt a középkori szentek csodatételeinek felsorolása, s mint ilyen – teológusok most ne figyeljenek ide – erősen fiktív, mágikus jelleget kapnak, mely jelzők Darvasi regényére éppúgy illenek. Ráadásul a szerző tökéletesen eltalálja az arányokat, ennek köszönhetően, íme, máris szemünk előtt az új magyar történelmi regény.

Nehéz megmondani, hogy a szerző maga egyébként hol is helyezkedik el a szövegéhez képest, de semmiképpen nem helyezi magát látványosan előtérbe, illetve nem is vonul láthatatlanul háttérbe. Engem bizonyos mértékben Gárdonyira emlékeztettek megjegyzései, helyenkénti véleménynyilvánításai, de ez lehet a puszta véletlen műve is.

A szöveg, mint már mondtam, gyönyörű a szó szűkebb és tágabb értelmében véve is, hihetetlenül „áradó”, ahogy azt a kritikusai többször meg is jegyzik. Ennek lehet egyik oka a jelen idejű elbeszélésmód, a helyenkénti líraiság, és az erőteljesen a mágikus realizmus jegyeit mutató stílus is. Emiatt, és más egyéb okok miatt is (világteremtő eszközök, reális és mágikus keverésének módszerei, arányai, helyenként túlfűtött erotika, erőteljes vulgarizmus stb.) számomra igen közel áll a szöveg Márquez prózájához, de semmiképp sem keverhető össze azzal. Ja igen, ez részemről szintén dicséret.

Csodálatosan szép a történeteket összefűző szál, a könnymotívum mint domináns kapcsolatalkotó szereplők, helyszínek, sorsok, események között, de ezenkívül más olyan toposzok is felfedezhetők a szövegben, amelyek összefűzik a történet darabkáit (pl. felhőmotívum). Mégis a könny motívuma az, amely búvópatakként kígyózik a szövegben, átszőve mindent, kifejezve a közöst a sokféle, de minden esetben mégis jellegzetesen közép-európai emberi sorsban, s éreztetve a szenvedést, amely minden karakterben – legyen az tatár, török, tót, román… magyar, szerb vagy zsidó – az egyik legmeghatározóbb alkotóelem. Csakúgy, mint a valóságban.

>!
kékcseresznye
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája

A könyv a következő mutatványokat tudja (számomra legalábbis):
– félreolvasható címével bevonzza a hozzám hasonló könyvmolyokat a bűvkörébe
– leszoktatott az evés közbeni olvasásról
– tele van trágársággal, vulgaritással, brutalitással, ennek ellenére mégis többnyire finomnak, lírainak éreztem a szöveget
– naturalisztikus részletességgel ábrázolja a középkori világot, mégis a mágikus realizmusba kalauzol el
– bármit is gondoltam róla az elején, vagy közben, a végére feltornázta a csillagok számát 5-re
– bármit is gondoltam közben, a végére csak összeállt kerek egésszé a történet a fejemben is
– elérte, hogy hálát adjak a sorsnak, amiért most születtem, ebbe a zajos, bűnös, korrumpált, aberrált világba, nem pedig a középkori Magyarországra.

3 hozzászólás
>!
tgorsy
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája

Így mesélni!!
Gyerekkoromban éreztem ezt. Csak fekszem és hagyom hogy zubogjon rám, zsongítson a történet. Ringat, elvarázsol, nem mindig értem, de érzem, h. nekem, h. rólam, h. rólunk szól.
Varázslatos: ezért igaz.
Varázslatos: ezért szép.
Remélem nem kell velük találkoznom, de kóborolnak még valahol Könnymutatványosok


Népszerű idézetek

>!
zanni

Ahogyan az asszonyállat tud nézni, abban a nézésben feltárul minden jó és gonosz, s a férfi rádöbbenhet, hogy viselhet ugyan több húst, használhat több gondolatot, úgyis kívül marad a világot irányító lényegen.

448. oldal (Jelenkor, 1999)

Kapcsolódó szócikkek: férfiak · nők
>!
csauperjel 

Megparancsolja, a legnagyobb kímélettel végezzenek a fickóval. Máris érkezik a hóhér, egy vénséges vén rajnai mesemondó, afféle tábori darab, akinek minden éjszaka megjelenik Merlin, a varázsló. S az öreg szép és halálos mesét suttog a küldönc fülébe, aki valószínűleg boldogabban hal meg, mint ahogyan élt.

448. oldal (Magvető, 2009)

Kapcsolódó szócikkek: halál · kivégzés · mese · mesemondó
1 hozzászólás
>!
Piintyő

Új őrülettel, fertelmesen büdös zöld levelekkel, a dohánnyal babrál. Vakuljon meg a világ! A báró még a kávéitalt, ezt a keserű szarlevet is képes leengedni a torkán. A görögök szállítják neki, egyenesen Sztambul segge lyukából. A kávé a török aljas mákonya. Gazemberség! Méreg! Ha Bulgáriában vagy Macedóniában elfognak egy szállítmányt, a kövérebb görög kereskedőket megnyúzzák, dugtak-e a bőrük alá mérgezett kávészemeket, hogy haláluk után, bosszúból, halálos kávécserjék nőjenek a vérüket veszejtő földön.

155. oldal

1 hozzászólás
>!
Psyche

Kutyánk a halál, okos és hűséges lény. Jár a nyomunkban, őrzi az udvarunkat. S ha üt az óra, a mellünkre fekszik és lenyalja az arcunkról az öröm és a bánat maskaráját. Kinyalja pillantásunkból az összes könnyet, csak hogy az örökkévalóság költözhessen a szemgödrünkbe.

Kapcsolódó szócikkek: halál
3 hozzászólás
>!
mókamanó

Az idő már csak telni fog. Nincs több haladék. Aki szégyenlős, szerelem nélkül marad. Aki gyáva, az is magának marad.

202. oldal (Jelenkor, 1999)

>!
Goofry P

Az az igazi öröm, ami kétfelé vagyon osztva, mégis egymásba illik.

74. oldal

2 hozzászólás
>!
csauperjel 

Alacsony kutyahomlokát a keleti szél tükörsima falának támasztja.

Kapcsolódó szócikkek: szél
>!
csauperjel 

Fölkapaszkodik a gyermek a rügyező diófára, és hallgatózik. Vagy a fáról kiáltott a madár? Csönd lesz hirtelen. Mint amikor a világot súlyos, fekete vásznakba tekerik és a padlásra lökik, mert már nem érdekel senkit. Feljebb lép, egy még nehezebb és még súlyosabb csöndbe. És ez a csönd a szívébe költözik, s vonzza mind magasabbra. Ebben a pillanatban nincs is nagyobb fa a világon. Úgy lehet, a világ fáját mássza most a vakmerő, türelmetlen gyermek. Kikerekedett szemmel húzza magát feljebb és feljebb, hogy végül elér abba a titkos régióba, ahol tündérek és fáradt szellemek húzzák meg magukat nagy égi ünnepségek után. Itt már óvatosabban ragyog a fény. De csak halad tovább, mert érzi, fent van az égben, hogy a bal szeméből kél ki a Nap, és a jobb szemének tükrébe fúl sisteregve, ha jő az alkonyat. Érzi, hogy a fogai csillagok, s szikrázva beszélik időtlen életüket a kozmosz társasági életében.

Kapcsolódó szócikkek: fa
>!
zanni

Gyengébb napjaiban az ördög is híg kamillalével kúrálja magát.

449. oldal (Jelenkor, 1999)


Hasonló könyvek címkék alapján

Charles de Coster: Thyl Ulenspiegel
Fred Vargas: Talpra, halottak!
Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó
Passuth László: A mantuai herceg muzsikusa
Spiró György: Fogság
Elif Shafak: A város tükrei
Benkő László: A Zrínyiek – A gránitlelkű
Horváth Viktor: Török tükör
Elek Ottó: Miles adolescens
Ugron Zsolna: Erdélyi menyegző