Részeg ​eső 2 csillagozás

Egy a XX. században aktív író, politikus könyvét, egy kultkönyvet olvastam, s először értékelhetem itt a MOLYon.
Darvas válaszokat keresett, előbb drámákban kereste a feleletet az 1956-hoz vezető utat választó értelmiség által felvetett kérdésekre, majd nagyszabású regényében, a Részeg esőben (1963) találta/fogalmazta meg részben, bár bizonyos kérdésekre önmagának sem tudott válaszolni.
Újszerűséget jelentett akkoriban, a közelmúlt történelmével való számvetés súlyosságában, mélységében. Történelmi önvizsgálatként, kérdező, oknyomozó irodalomként, az egyéni felelősség és a hatalom kérdéseit őszintén feltáró, korszerű regényként értékelték. Bátran és sokoldalúan tette fel a kérdést: hol rontottuk el közelmúltunk történelmét? Miért nem éltünk jobban a lehetőségekkel? Miért voltak a zsákutcák, a korszakos tévedések? Mennyiben felel erkölcsileg ezért az egyes ember, a felelős vezető, a közösségért feladatokat vállaló társadalmi lény? Hogyan őrizheti meg a hatalom részeseként önmaga egyéniségét az ember? Miképp szállhat szembe a hatalommal, ha annak torzulásait észreveszi? Milyen egy átmeneti kor valósága? Hogyan zajlanak benne a történelmi, társadalmi-egyéni változások?
Mindezekre a kérdésekre egy feszes cselekményű, a modern próza technikai eljárásait is alkalmazó regényben próbált választ adni. A cselekmény két értelmiségi pályán élő barát – Balla Géza festő és Szóláth Béla filmrendező – életútját villantja fel kora ifjúságuktól a két világháború közötti, majd az 1945 utáni mozgalmakon, politikai cselekményeken át egyikük öngyilkosságáig. A festő sírja mellett és a temetés utáni napon idézi fel életük mozzanatait Szóláth Béla, nem kronológiai sorrendben, hanem ahogyan a zaklatott lélekben előtolulnak a képek, események, beszélgetések, a történelmi-politikai változásokhoz kötődő egyéni sorsfordulók. Mindketten életüket tették egy eszmére, a szocializmus gyors megvalósítására, a párt ideológiáját, vezető szerepét szinte kritikátlanul elfogadva, őszinte hittel és bizalommal. Ez a hit és bizalom vész el Balla Gézában, s e nélkül nem kíván tovább élni. Barátjának azonban szembe kell néznie azzal, hogyan juthatott idáig egy gondolkodó ember, egy alkotó művész, az értelmiség egy képviselője. Zsúfolt cselekmény, mozgalmas évtizedek bontakoznak ki a filmszerűen vágott rövid epizódokból: jellegzetes figurák, nehéz életű családtagok, pályatársak hétköznapjai elevenednek meg, kitűnően érzékeltetve az 1945-ös korfordulót, a téeszesítés nehézségeit, a művészvilág feszült atmoszféráját. A regény plasztikusan jeleníti meg a folyton váltakozó helyszíneket: a zsoltárt éneklő tömeg által körülvett sírt, a temetőt, a miniszterhelyettes lakását, a barátságtalan eszpresszót, a falusi ház tisztaszobáját, a menekültekkel telt országutat. A sok mozaikból széles tabló áll össze: a magyar valóság felszabadulást is magába ölelő első két évtizedének felzaklató képe.
Számomra nagy élmény volt Darvas Részeg esője, mert Darvas könyvében mindazoknak az eszmetárs elődeimnek az útját láthattam – kérdező-vallató módon –, akik részt vettek 1943-ban az antifasiszta ellenállásban vagy a mozgalomban, 1945-ben teljes hittel a szocializmus építésében, a fordulat éve politikai végrehajtásában, és akik válságba kerültek ’53-ban és még mélyebb válságba ’56-ban. Úgy érzem, megértettem az okokat, amelyből a jövő vezetőinek, csak tanulni érdemes, s rájöttem: a nép szolgálata – bármilyen rendszerben – csak önzetlenül, tisztán és tisztességgel – sanda hátsó szándékok nélkül végezhető eredményesen.