Lábjegyzetek 18 csillagozás

Darvas Iván: Lábjegyzetek

Nem ​szabályos önéletrajzot írt Darvas Iván, hanem különös, szinte önmagával folytatott párbeszédet saját magáról, életének alakulásáról, sorsának fordulóiról, meg-megszakadt művészi pályájáról, e pálya társairól, saját művészetéről, színházról, drámákról, rendezésről, sőt politikáról is. A kötetnek nemcsak a címe Lábjegyzetek (hogy hogyan érti a címet, arról szellemes, önirónikus bevezetőben szól a szerző), maga a munka valóban igen sok, és nemegyszer szinte féloldalnyi terjedelmű lábjegyzetet tartalmaz. Természetesen nem szakirodalmi hivatkozásokról van szó, Darvas Iván e lábjegyzetekben megszakítja, új útra téríti vagy kommentálja, kibővíti, más oldalról láttatja a főszövegben elmondottakat, tulajdonképpen az önmagával folytatott dialógusnak mintegy új 'tárgyalópartnerét' teremti meg a lábjegyzetek szerzőjeként. Az önéletírás roppant őszinte, kendőzetlen és – nemcsak színész esetében nagy szó ez – végtelenül szerény is. Természetesen szóba kerülnek a sokszor legendásított… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2001
308 oldal · ISBN: 9630770547

Enciklopédia 2


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

>!
EszgéGabi
Darvas Iván: Lábjegyzetek

Tudtam, hogy nehéz olvasmány lesz, felszínesen hallottam Darvas ’56-os múltjáról, a börtönévek utáni kitaszítottságáról. Nagyon érdekelt ez az ember, aki származása miatt folytonos identitás problémákkal küszködött, az a nehéz örökség, ami a szülők különböző nemzetiségéből és az idegen földön töltött gyermekkor viszontagságaiból származott. Másrészt ezek az élmények alakíthatták a személyiségének érdekes, vibráló, túlérzékeny egyediségét, ami később a művészi tehetségének különlegességét adta.
Precízen, – és az apró betűs lábjegyzetek miatt, amik lelassítják az olvasást, de egyben eredetivé is teszik – kissé szőrszálhasogatóan megírt, de nagyon frappánsan és találóan megfogalmazott, összeszedett, filozofikus önéletírás.
Darvas a „miérteket” firtatja, próbálja megérteni, kielemezni a kort, a dolgok mozgatórúgóit, és megérteni – utólag is – önmagát.
A regény legnagyobb „hozománya” nekem, a felismerés, hogy bármely végsőkig kiélezett, embertelen helyzetben a legnagyobb harcot mindig önmagunkkal vívjuk. Csak akkor nyerhetjük meg a csatát, az életünket, ha önmagunkon belül már megnyertük.

>!
cippo IP
Darvas Iván: Lábjegyzetek

Hangoskönyv.
Így második nekifutásra – @HArinak köszönhetően – most valóságosan is az Iván szájából vettem (ki) a szót. Mondhatnám úgy is, hogy együtt sírtunk-röhögtünk.
Egyszerűen „csak” elmesélte, érted, és ez mérhetetlenül jólesett, ez a „modortalakodása” az Ivánnak, jólesett tőle ez a „csak”; s ugyanakkor egyidejűleg mégis ott bújkált-rejtőzködött végig a színész is, akit viszont csak akkor engedett kilépni a takarásból, mikor egy-egy karakter megszólaltatásához elengedhetetlenül szüksége volt rá.

Hát, köszi, Iván, ez marhajó volt. Jó lenne még – ma úgy mondanók – dumálni.

>!
Őri_András
Darvas Iván: Lábjegyzetek

Azt hiszem, hogy a jelenlegit megelőzően kétszer olvastam ezt a könyvet, és párszor hallottam a hangoskönyv verziót, ami csak részleteket közöl belőle. Annak az az erénye, hogy maga a szerző olvassa fel, nagyon jól.

Emlékszem a nagymamám egy nyáron, dunaföldvári nyaralójukban hallgatta végig, ahogy a rádió leadta déltájt a könyvet, miközben főzőcskézett. Mikor hétvégén meglátogattuk órákig beszélt róla. Ő ezek után biztos 5 csillagot adott volna neki a moly.hu-n. Már ha akkor már lett volna moly, meg tudta volna, hogy mi az az internet.

Én viszont csak négy csillagot adok neki. A történet érdekes, de nagyon húzva van. Érdekelt volna, legalább olyan részletességgel, mint a fiatalkora, hogy miként élt a hetvenes, nyolcvanas években is. Persze a pálya indulása nagyon érdekes, de, mint már a rokonom életrajzi írásánál is mondtam, az idős emberek valahogy elejtik a fonalat miután beérkeznek. Na, Darvas is így tett.

Érdekes könyv, egy nekem nagyon szimpatikus világnézetű ember ír, úgy tűnik őszintén és kitárulkozóan. Egyszer mindenképpen érdemes elolvasni, aki meg olyan, mint én, pár évenként nyugodtan kézbe veheti, kellemes olvasnivaló lesz újra is.

>!
BookShe
Darvas Iván: Lábjegyzetek

Életem első „hangoskönyve”, végig Darvas Iván hangján szólt hozzám. Mélyen emberi.

11 hozzászólás
>!
funcsi
Darvas Iván: Lábjegyzetek

a lábjegyzetek miatt nehezen indult az olvasása, de egy idő után megszoktam és teljesen magával ragadott az „író” személye, őszintesége és intelligenciája!

>!
Molu
Darvas Iván: Lábjegyzetek

Egy másik könyv olvasása során lettem kiváncsi Darvas Iván életére. Müller Pétertől volt az a könyv és Tolnay Kláriról szólt, aki Darvas szerelme és felesége volt egy ideig. Sajnos a szerelmi magánéletről egyik könyvben se találtam kielégítő információt, sőt Darvas a könyvében egyetlen nő nevét sem említi meg, se azékét, akik fontosak és meghatározóak voltak az életében, se azokét, akik csak voltak. Az az érzésem Darvas direkt kerülte ezt a témát az önéletrajzában mert csapodár volt és erre tesz is hintést a vallomásában.
A könyvében a színház kap főszerepet és az 56-os események, mert azok közvetlenül érintették, börtönbe is volt zárva. Nem könnyű élet volt az övé. Felnézek az emberekre, akiket a körülmények arra kényszerítik, hogy a megszokott életmódból nem maradván semmi, új utakat keressenek, új megélhetést. S sok szerencsével, de inkább lelki erőnek köszönhetően újra lábra állnak. Ezt végig csinálni kimondottan nehéz, ha persona non grata vagy a társadalomban. Szerintem sok mindent elmondott a színész, de még többett nem, talán még 2-3-4 könyvet is lehetne írnia az életéről.


Népszerű idézetek

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Ki hitte volna, hogy még egyszer az életben meglátom a pesti utcán a lyukas zászlót! Hogy megérem a szovjet csapatok békés kivonulását!

Lábjegyzet:
Azt azért mindig sejtettem, hogy az öröknek nyilvánított szovjet-magyar barátság talán mégsem tart csakugyan az idők végezetéig. (A nap kihűlését, a föld kihalását, bolygónk pusztulását csak nem éli túl?!) Élt azért bennem olyasféle remény, hogy talán az unokám (vagy déd- vagy ükunokám) a távoli jövőben már úgy tanulja majd az iskolában, hogy 1956-ban mégse külföldről irányított ellenforradalmi kísérlet zajlott Magyarországon, és akkor tán a nagypapa (vagy déd- vagy üknagypapa) se lehetett annyira közveszélyes gazfickó, hogy mindenáron dutyiba kellett dugni, de hogy mindez még az én életemben…! hogy én mindezt még személyesen is megérjem…! lássam…! halljam…! az túltett legvérmesebb reményeimen is.

273. oldal

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Utóirat:

Két vén komédiás azon tanakodik, vajon létezik-e élet a halál után, s ha igen, van-e ott, a túlvilágon színház? Nem jutván eredményre, megállapodnak, hogy aki előbb hal meg, valamilyen módon tájékoztatja majd a másikat. Rövidre rá egyikük csakugyan meghal. A másik – annak rendje és módja szerint – elsiratja és eltemetteti. Egy hét múlva álmában megjelenik neki a megboldogult.
– Mi van? Beszélj már! – nógatja a barátját.
– Van egy jó hírem meg egy rossz.
– ??!
– Csodálatos színházunk van! Pazar repertoár, remek kollégák, minden este telt ház!
– És a rossz?
– Holnaputánra ki vagy írva olvasópróbára.

283. oldal

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

A kétszáz zsidót négy fegyveres, karszalagos fiatal fiú kíséri. Egy elöl, kettő kétoldalt, egy meg hátul. Kiderült, hogy az egyik ún. csillagos házból el akartak vinni néhány zsidót, azok meg nem hagyták magukat, ellenálltak. Lövöldözésre került sor, egy csomó zsidót ott a helyszínen lemészároltak, a maradékot meg most viszik el. Mindössze négyen voltak a fegyveresek. Négy géppisztollyal felfegyverkezett fiatal gyerek, nálam is fiatalabbak tán. Meg kétszáz fegyvertelen zsidó. És a járdán – velem együtt – több ezer bámészkodó járókelő. A keresztény úri magyar középosztály. Rettenetes.

59. lábjegyzet:
Jóval később mesélte nekem valaki, hogy tulajdonképpen nem is az ellenség részéről megnyilvánuló gyűlölet az, ami hosszú távon felőrli az ember ellenállóképességét. Nem az a baj, hogy az ellenség meg akar ölni – hisz azért ellenség! –, hanem az, hogy a többiek – a nagy többség, a semlegesek, a lényegében sajnálkozók, az atrocitásokat elvben ellenzők, a tegnapi szomszédok, jó barátok, ismerősök – annyira közömbösen, annyira passzívan, a kisujjukat se mozdítva, annyira lelketlenül, részvét nélkül képesek végigbámulni egy ilyen tragédiát, ez az, ami végképp kétségbe kergeti az embert, és felmorzsolja utolsó tartalékait is. Soha életemben – se azelőtt, se azóta – nem szégyelltem magam ilyen feneketlenül.

58. oldal

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Volt akkoriban a színháznak egyfajta „bukéja”, „szexepilje”, olyasfajta különleges vonzereje, amilyet semmilyen más médium nem gyakorolhatott a közönségre. Se a publicisztika, se a szépirodalom, se a mozi, se a tévé, se más. Azt hiszem, azért lehetett a színháznak olyan kivételes hatása, mert ez volt az egyetlen hely, ahol a közönség esténként összegyűlve, egyfajta közösséget alkotva, sokadmagával tudott „másképp-gondolkodó”-ként fellépni; tetszésével, tapsával, a színpaddal való „együttlélegzésével” a „hivatalos” világgal való egyet nem értésének tudott kollektíve (ugyanakkor egyfajta anonimitás biztonságát igénybe véve) hangot adni. Az a tény, hogy előadás alatt a nézőtér sötétben marad, tudat alatt felbátorítja még az egyébként legfélénkebbet is, hogy bízvást együtt nevessen, együtt izguljon, együtt tapsoljon a többiekkel, amikor „olyasmi” hangzik el, ami a „tabu”, ami egyébként az „épphogy megtűrt” vagy éppenséggel „tiltott” kategóriába tartozik.

255. oldal

Kapcsolódó szócikkek: színház
>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Hogy én, a valaha rovott múltú börtöntöltelék, betehessem a lábamat az Ország Házába?! Hogy én ezentúl aktívan beavatkozhassam Magyarország belügyeibe?! Kétségtelen, nem is óhajtom letagadni, mindez mérhetetlenül legyezte a hiúságomat. De mégsem ezért mondtam igent.
Féltem. Attól tartottam, hátha elmulasztja az ország ezt a talán soha vissza nem térő alkalmat: hogy egyszer s mindenkorra betagozódjék Európába, hogy végre-valahára szabad, egyenrangú tagjává váljék a művelt Nyugatnak. Úgy látszott, hosszú századok óta – talán egyenest Mátyás király óta – most először csillant meg Magyarország előtt egy ilyen lehetőség, én meg attól féltem, hátha a lakosság nem fogja fel a pillanat nagyszerűségét, hátha a sok évtizedes beidegződés folytán úgy ítélik meg az emberek: kár ugrálni, úgy sincs értelme, úgyis a fejünk felett dőlnek el a dolgok, és tunyaságból, lustaságból, nemtörődömségből, fásultságból el se mennek majd szavazni.

275. oldal

1 hozzászólás
>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Amikor a bátyám beült a kocsiba, amely Győr, Szentgotthárd úticéllal szándékozott elhagyni a fővárost, s amelyben még bőven lett volna hely számomra is, és részemről mégse tapasztalt elegendő elszántságot az utazáshoz, szó szerint ilyesmivel riogatott:
– Te mindig hülye voltál, de most aztán végleg nem értelek! Mit totojázol? Ugyanabba a zárkába fogsz kerülni, amelyből engem kihoztál!

Lábjegyzet:
Jóslata csaknem szó szerint valóra vált: sittes karrierem vége felé, rabkönyvtáros mivoltomban csakugyan gyakran és nagy örömmel fordultam meg az úgynevezett mérnökszállón (abban a tágasabb zárkában, ahol a műszaki képzettségű rabokat dolgoztatták), ahol annak idején a bátyám is töltötte napjait. Sok jóravaló, intelligens, nagyszerű emberrel ismerkedtem össze. Emlékszem pl. egy Cs. K. nevű mérnökre, aki azzal lepett meg, hogy bevallotta, annak idején, október végén én szabadítottam ki. – Akkor meg mi a fenét keresel itt? – kérdeztem. – Csak ugyanazt, amit te! – adta meg a logikus választ.

154. oldal

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

A rabomobilba való beszállás előtt átestem a bilincselés procedúráján is. Bevallom, csalódás volt. Külföldi, de még honi krimikben is mindig csodáltam, amikor a detektív elegánsan, egyetlen mozdulattal kattintja rá a bűnöző csuklójára az acélpántot. Nekem kerek perec egy percig kellett odatartanom a kezemet a zsernyáknak, amíg egy közönséges lánccal (leginkább kutyanyakörvre hasonlított) meg egy még közönségesebb TUTO lakattal bajlódva, nagy nehezen összekötözte végre a mancsomat. (Középkor! Balkán!)

169. oldal

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Rám szól egyszer a buszon egy idősebb nő:
– Darvas úr, drága Darvas úr! Mi az, hát nem ismer meg?
Halványan felrémlett ugyan valahonnan a sírós pofája, de nem tudtam hová tenni.
– Hát a tárgyalásán… az ülnöke! Nem emlékszik?
– De igen, már emlékszem. Magának (is) köszönhetem, hogy elítéltek három évre.
Halálosan megsértődött. A következő állomáson le is szállt.

Lábjegyzet:
Vajon mit várt? Boruljak tán a nyakába? Hülye kurva!

240. oldal

>!
Almost_Zed

(…) biztos vagyok benne, igenis más lenne a világ, amelyben élünk, ha Bach nem írja meg a d-moll toccata és fúgá-t, Mozart a Requiem-et, Shakespeare a Hamlet-et. Még olyasvalakire is vonatkozik ez, aki talán életében nem látta még a Hamlet-et, és soha semmit nem hallott Bachtól vagy Mozarttól. A közeg, amelyben mozgunk, amelyben gondolkozunk, élünk, az lenne merőben más. És merőben mások lennének a gondolataink, az elképzeléseink, a világnézetünk, egész életünk. Mert minden összefügg mindennel. Bach, Mozart, Shakespeare hatnak ránk, mi meg őrájuk.

119. oldal - A Kreml toronyórája (Európa Könyvkiadó, 2001)

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

A színház az emberi lét ünnepe. A színház a múló pillanat varázslója. A színház az a hely, ahol rövid időre értelmet nyer az egyébként értelmetlennek tűnő lét. A színház a legemberszabásúbb, az ember korlátait és lehetőségeit egyaránt legpregnánsabban megjelenítő intézmény. A színház az ember legméltóbb teremtménye.
Persze tudjuk – a történelem elég gyakran bizonyította – mindez korántsem nélkülözhetetlen: lehet élni játék nélkül, színház nélkül, méltóság nélkül is.
Kérdés, érdemes-e?

280. oldal

Kapcsolódó szócikkek: színház

Hasonló könyvek címkék alapján

Ézsiás Erzsébet: Básti Lajos
Mercedes Reinberger: A tükörben: Marilyn Monroe
Marosi Katalin: Aki látta már a fényt
Ézsiás Erzsébet: Mészáros Ági
Berek Katalin: Tájkép magammal
Bíró Kriszta: Fiókregény
Kalapos Éva Veronika: Arccal a hóban
Esze Dóra: Két tojás
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
Jolsvai András: Holnapra jobb lesz