Zom-B ​Alvilág (Zom-B 2.) 125 csillagozás

Darren Shan: Zom-B Alvilág

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Emberséges tudsz-e maradni, ha már szörnyeteggé váltál?
Szembe tudsz-e nézni a jelennel, ha a múlt foglya vagy?
Kihez fordulhatsz segítségül egy valóságos rémálomban?
B Smith számára a halállal semmi nem ér véget.

B egy zombi. Mégsem hasonít azokhoz az élőholtakhoz, akiknek leállt az agyműködése. Rajta kívül akad még néhány áldozat, aki szintén túlélte a zombivá alakulást, és magát zombifőnek nevezi. Miközben a világban elszabadult a pokol, és őrült agyvelőzabálók népesítik be a városokat, a kormány a zombifőket használja fel a harcban. Nem túl szívderítő kilátások! B kezdetben örül, hogy kegyetlen halála után újjáéledt, aztán apránként ráébred, nem járt jól azzal, hogy visszanyerte a tudatát.

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 2015
214 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634150190 · Fordította: Magyari Andrea · Illusztrálta: Varren Pleece

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

B Smith


Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 35


Kiemelt értékelések

AniTiger P>!
Darren Shan: Zom-B Alvilág

Szeretem Shan bácsi átgondoltságát, hogy kitalál egy sztorit és/vagy világot, aztán az utolsó szívdobbanásig, az utolsó szürke trutymóig vagy hat számjegyű kódig kitalálja, felépíti. Nincsenek magyarázat nélkül maradt dolgok, következmény nélkül maradt tettek és lecsapatlan labdák, hanem az elejétől a végéig összeszedett és logikus minden. Totál profi, imádom!

Maga a sztori inkább érdekes, mint nagy durranás, de én jól szórakoztam rajta. Gusztustalan? Igen. Iszonytató dolgokat tud kitalálni az író és mindig képes meglepni a bizarr csavarjaival.

Bővebben: https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/09/darren-sha…

3 hozzászólás
gab001>!
Darren Shan: Zom-B Alvilág

Ismét B szemszögét olvashatjuk. Rengeteg változás történt, hiszen az újjászületettek közé tartozik. Ezt amolyan második esélyként fogja fel, s próbál jobb emberré válni. Érdekes, ahogy az író ötvözi a zombik témáját a rasszizmussal. Számos új szereplőt ismerhetünk meg, viszont a világban kialakult helyzetről és ennek okairól nem sok derült ki. A stílus továbbra is olvasmányos, bár olykor annyira realisztikusak a leírások, hogy mégsem árt egy kis szünet. Várom a harmadik részt, s már most sajnálom, hogy nem jelent meg több magyarul. Nem hiányoznak a csavarok sem.

>!
Móra, Budapest, 2015
214 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634150190 · Fordította: Magyari Andrea · Illusztrálta: Varren Pleece
Nikymeria P>!
Darren Shan: Zom-B Alvilág

Amilyen gagyira sikeredett az első könyv, ez annyival jobb. :D azt hiszem, mégiscsak elolvasom majd a folytatásokat!

Nuwiel P>!
Darren Shan: Zom-B Alvilág

Az első rész befejezése után természetes, hogy érdekelt, milyen megoldást talált ki a folytatásra Darren. A magyarázat egyelőre foghíjas, de őt ismerve legkésőbb a sorozat zárókötetében minden a helyére fog kerülni, úgyhogy türelmesen várok.

Az események nem pörögnek túl nagy fordulatszámon, inkább az új helyzetével ismerkedik B, némi világépítéssel, de épp csak annyival, hogy csitítsa a kíváncsiságomat, de teljesen ne elégítse ki. Nagyrészt zárt térben játszódik, és szinte semmit nem tudunk meg arról, mi történik a falakon túl, cserébe a zombilétről annál többet. Az előző részből is felbukkan egy figura, aki még sokat fog kavarni, akár Piszkos Fred.

A végén pedig megint nagyot csavar Shan mester.

Dorka50 P>!
Darren Shan: Zom-B Alvilág

Ifjúsági címke van rajta! Ifjúsági: Minden olyan könyv, amit 12 év fölöttieknek ajánlanál, vagy nekik íródott. Nekik?? Majdnem rosszul lettem! Baromi hirtelen vált át a történet brutalitásba. Valamint nem véletlen, hogy a legtöbb zombi történet központjában az van, hogy az emberek hogy fordulnak egymás ellen a túlélésért. Itt is valami hasonlóról van szó. Az emberi gonoszság, a kísérletezések, mert majd mi megmutatjuk… Az első rész sem volt semmi és ez is érdekes fordulatot vett. Dühöngő reakciója a káoszra várható volt, de a könyv végén megint csak pislogni tudtam. Mr Dowling karaktere elég misztikus, nagyon kíváncsi vagyok ki vagy mi lehet. spoiler A könyv végén pedig szintén megdöbbentem. Kb mint az első rész végén. Mondhatom hogy ez a sorozat a kedvencem Darren Shan könyvei közül. Jah és az illusztrációk fantasztikusak! Nagyon el vannak találva a rajzok.

Kabódi_Ella P>!
Darren Shan: Zom-B Alvilág

Az első részt jobban tetszett. Kicsit lassabb volt a sztori, Shan sokáig húzta az elejét, és igazából nem történt semmi. Ezúttal a karaktereket is csúnyán elnagyolta, nem voltak olyan színesek, mint az első könyvben. Ott mindenkinek volt jelleme, kidolgozott személyisége, apró-cseprő jellemzője, még a nagyon mellékszereplőknek is. Az Alvilágból sajnos ez nagyon hiányzott. Talán az egyetlen valóban érdekes figura Mark volt, ám ő sem kapott elég teret a kibontakozásra. Talán az a baj, hogy túl rövidek ezek a könyvek. Van, amit simán el lehet mondani kétszáz-valahány oldalban, és van, amit nem. Mondjuk van, amit nem is érdemes, de ez most más téma. Szóval igen, arra a következtetésre jutok, hogy kevés az oldalszám, nincs eléggé kibontva a mondanivaló, és még ez volt a leghosszabb a trilógia kötetei közül. Ettől függetlenül nagyon is érdekel a befejező rész, úgyhogy már kezdek is neki.

hpatrik97>!
Darren Shan: Zom-B Alvilág

Sokkal jobban tetszett mint az első rész!

Az első rész befejezése után már várható volt, hogy ebben egy teljesen új felállást kapunk. Nagyon érdekessé vált B karaktere, izgalmas volt megismerni a zombifő lét tulajdonságait. Az új karakterek is érdekesek voltak, bár elég sablonosnak tartottam őket.

Végre volt valódi cselekményszál, valódi fordulatokkal. Sajnos úgy magáról a zombi apokalipszisről egyelőre nem sokat tudtunk meg, de így is elég újdonsággal kecsegtetett az író a világgal kapcsolatban.

Várom a folytatást, ezek után már csak jobb lehet! :)

rafaelo0824>!
Darren Shan: Zom-B Alvilág

Még mindig jó ez a sorozat, bár a rajzok, főleg a B-ről készültek iszonyatosan csúnyák. Tetszett a történet vonala, de a függővég nagyon gyilkos, megint rögtön kellett kezdenem a folytatást. B most sokkal szimpatikusabb, mint az előző részben, és a horror részek még mindig jók. A főgonosz meg nagyon betalált nálam, elég ijesztőre sikeredett.

Juca P>!
Darren Shan: Zom-B Alvilág

Becky története folytatódik. Már az első fejezet után kérdések merültek fel bennem. Mi az, hogy zombifő?

Rövid, olvasmányos regény, izgalmas cselekményszállal. Véresebb és gyomorforgatóbb, mint az előző rész. A bohócokat továbbra sem szívlelem, ijesztőek, ebben a könyvben főleg. Bár sok más rémisztő dolog is rejlik benne.

zdorka P>!
Darren Shan: Zom-B Alvilág

Ami tetszett: Nagyon élvezem a zombik jogaival és a rasszizmussal kapcsolatos dilemmát, érdekes megközelítés.
Ami nem tetszett: A bezártság. Utáltam, hogy semmi mozgástere a szereplőknek, kevés információ, jó lett volna megtudni, hogy mi történt a külvilágban.
Ez most nekem annyira nem.


Népszerű idézetek

AniTiger P>!

    – Egyszer volt, hol nem volt, egy icipici házikó, icipici házikóban icipici ágyikó – éneklem kissé hamisan a tükörképemnek. – Ottan élt, éldegélt, az icipici B Smith lány, de a szívét már kitépték, s zombi lett a kisleány.
    Jó, meghaltam, de röhögni azért még lehet, nem? Főleg, ha bőgni már úgysem tud az ember.

31. oldal, Kettő

AniTiger P>!

Nem mondanám, hogy így képzeltem a jövőmet, amikor még suliba jártam. Sose voltak nagy terveim a karriert illetően, de az emberevés még a legtávolabbi céljaim között sem szerepelt.

127. oldal, Tizenhárom

Kapcsolódó szócikkek: B Smith
AniTiger P>!

Néhányan dühös pillantásokat küldenek felém, haragszanak, amiért eszükbe juttattam, hogy végső soron mind rabok vagyunk, kitéve a fogvatartóink kénye-kedvének. És, még ha emberségesen bánnak is velünk, nem vagyunk emberek.

83. oldal, Nyolc

Allanon>!

Cathy erre hangosan felröhögött.
– Halljátok, mit beszél ez a hülye B? – krákogta.
– Ezen mi olyan vicces? – morogtam.
– Az, hogy azt hiszed, vissza fog nőni a hajad.
– Már mi a francért ne nőne…? – kérdeztem, majd hirtelen megértettem, miről van szó, és kétségbeesetten felnyögtem.
– Mert halott vagy, hülyegyerek! – vigyorgott Cathy megvetően. – Soha többé nem nő ki a hajad. Úgyhogy bele kell nyugodnod, hogy ebben a G.I.Jane-stílusban kell tovább élned az életedet.

Kapcsolódó szócikkek: B Smith
Allanon>!

A bennem megtelepedő rovarok meg férgek képétől olyan frász költözött belém, hogy ha nem tudnám, hogy halott vagyok, azt mondanám, halálra rémültem.

Allanon>!

– Azt mondod, büdös vagyok? – kérdezem.
– Igen.
– De ne leskelődj! – figyelmeztetem.
– Nyugi! – nevet. – A zombik nem az eseteim.

BlairRavenscar>!

– Soha nem szabadulhatsz Becky – mondja dr. Cerveris mélabúsan, de némi elégedettséggel a hangjában. – Egy szörnyeteg vagy.

61. oldal

BlairRavenscar>!

Mert olyan nagyon nem is különbözünk tőlük – a legfontosabb dolgokban legalábbis, hiszen mi is halottak vagyunk.

104. oldal

victoria_m997>!

Nem hibáztathatunk másokat a saját bűneinkért.

33. oldal, Három (2015, Móra)

Kapcsolódó szócikkek: bűn
Zizifalva>!

– Jobb, ha résen van az ember. Amint túl messzire mész, neked annyi. Ez itt nem az iskola, ahol szemtelenkedhetsz, csak mert unatkozol. Ha a leghalványabb jelét is észrevesszük annak, hogy nem tudsz uralkodni magadon, és úgy viselkedsz, mint egy feltámadott, golyót röpítek a fejedbe!
– Minden lánynak ezt az ócska dumát nyomod?

53. oldal


A sorozat következő kötete

Zom-B sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Isaac Marion: Eleven testek
Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása
Derek Landy: Az ősök jogara
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Charles Gilman: Démon tanár úr
Naomi Novik: A végzet iskolája
Christine Lynn Herman: Az elemésztő homály
Brenna Yovanoff: Az elcserélt
Rob Thurman: Holdvilág