A ​Manderley-ház asszonya 1234 csillagozás

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nesztelen ​léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián – ez Manderley. De baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása – ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások, séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra – ennyiből áll Manderley lakóinak élete, legalábbis a cselédség meg a garden party szerencsés meghívottai szemében. Ám a mindvégig névtelen főszereplő, az érzékeny idegrendszerű új úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott Rebecca kísértetétől – ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyre, és kiűzetik onnan. Maxim de… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1938

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Femina Európa

>!
GABO, Budapest, 2023
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635665785 · Fordította: Ruzitska Mária
>!
GABO, Budapest, 2020
448 oldal · ISBN: 9789635660650 · Fordította: Ruzitska Mária
>!
GABO, Budapest, 2020
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635660278 · Fordította: Ruzitska Mária

8 további kiadás


Enciklopédia 28

Szereplők népszerűség szerint

Maxim de Winter · Mrs. de Winter · Frank Crawley · Mrs Van Hopper · Mrs. Danvers


Kedvencelte 343

Most olvassa 42

Várólistára tette 702

Kívánságlistára tette 413

Kölcsönkérné 14


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Megcáfolódott előfeltevéseim e könyvvel kapcsolatban:
1.) Ez egy romantikus könyv. Nos, fittyfenét. Legalábbis nekem egyáltalán nem tűnik romantikusnak, amikor egy (szinte) kölyöklány a teljes regényidőben azzal küzd, hogy férjura ("aki az apja lehetne") ne valamiféle szerencsétlen hatéves gyereknek tekintse, akivel maximum az aznapi menüt lehet megtárgyalni, és ne is mozgó szobadísznek, ami segít feloldani bitang nagy és bitang brit kastélyának ordító magányát, hanem szuverén egyéniségnek.
2.) Ez egy gótikus kísértettörténet. Nos, metaforikusan mindenképpen. De nem igazi szellemek bolyonganak az igazi szellemekkel amúgy igencsak kompatibilis Manderley-ház ódon kőfolyosóin, hanem a fenn említett férjuram (Maxim de Winter) első feleségének, Rosalie-nak* (továbbiakban: Mrs. de Winter 1.0) emléke telíti csordulásig a kúria légterét, az az emlék, amivel az elbeszélőnek, a fenn említett leányzónak (továbbiakban: Mrs. de Winter 2.0) meg kell küzdenie a nap minden percében. És hát mit mondjak, egészen biztos, hogy egy rendes, konvencionális fehér lepedős szellemmel könnyebb dolga lenne.

De akkor mi ez a könyv? Nos, a legjobb lélektani regények egyike, amit valaha írtak. Mégpedig azért, mert elképesztően jó női szereplői vannak, akik elképesztő küzdelmet vívnak egymással – persze többnyire a finoman, angolosan csordogáló szöveg alatt. Itt van mindenekelőtt Mrs. de Winter 2.0, aki egy páratlan érzékkel megrajzolt introvertált figura a világirodalomban: saját önképe alapján szürke kisegér, folyton körmét rágja és a szoknyái úri körökben közderültséget keltenek. No most ez a lány belőlem olyan szinten előhívta a titkolt önbizalomhiányos énemet, hogy nemcsak elhittem, hanem még azonosultam is vele. Persze, persze, párszor legszívesebben átvettem volna a helyét, és helyette beszéltem volna, mert hát hogy lehet ennyire rosszul önérdekérvényesíteni, ez valami fertelem. De hát pont ez a lényeg, a könyvnek a kvintesszenciája, mert ez a már-már kóros introvertáltság teremti meg azt a feszültséget, ami a két Mrs. de Winter között vibrál, és ami működteti az egész cselekményt. Mert ugye a másik női főszereplő Rosalie, a legendás Mrs. de Winter 1.0, akit du Maurier egészen bravúrosan írt meg: úgy képes félelmetessé és legyőzhetetlenné formálni, hogy igazából csak másodkézből kapunk információkat róla – egyszer sem jelenik meg testi valójában a lapokon, mégis élőbb, mint akár a sarki trafikos.

(Az, hogy mellettük Maxim szürkének, odavetettnek látszik, talán szükségszerű ilyen karakterek mellett – mindenesetre alighanem ő a regény Achilles-sarka.)

Egy korszakos remekmű, nem vitás. Látszólag idejétmúlt dolgokról, ósdi hierarchiákról, angol arisztokraták és társalkodónők morganatikus házasságáról beszél – de mégis olyan dolgokat tud mondani férfi és nő, ember és ember kapcsolatáról, ami soha nem fog elavulni, amíg világ a világ.

* Én a Singer és Wolfner kiadását olvastam, és abban – esküszöm! – Rosalie-nak hívják az első feleséget, holott az eredeti műben (és a későbbi magyar kiadásokban) Rebecca a böcsületes neve.

34 hozzászólás
ProKontra>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Alfred Hitchcock nem hiába csapott le a könyv megfilmesítésére, A Manderley-ház asszonya rengeteg potenciállal rendelkezett ahhoz, hogy Hitchcock egy ízig-vérig pszichológiai drámát alkothasson belőle. Zseniálisan fogta meg a kor jegyeit és vitte vászonra. Mindez olyan jól sikerült, hogy az Oscar díjat ez az alkotás be is zsebelte.
Lassan kibontakozó, mély lélektani dráma feszül a lapokon. A régi erkölcsi normákat tökéletesen mutatja be; a férfi és a nő kapcsolatának mélységét.

Daphne du Maurier megalkotta a láthatatlan gonoszt Rebecca személyében, aki már lassan egy éve holtan fekszik a De Winter kriptában. A néhai Mrs. de Winter kísértete erősre sikerült, egy kemény, rideg nő volt, akit olyannyira túlidealizáltak, és az olvasó szinte várja azt a pillanatot, amikor belép a történetbe. A karakterek jelleme hatásosra és erőteljesre sikerültek, éppen ezért a mostani Mrs. de Winter személyisége még jobban eltörpül, és ártatlan naivitása még szembetűnőbb. Erre Daphne du Maurier még egy lapáttal rátett azzal, hogy a regényében nevet sem adott a főszereplőnek, végig Mrs. de Winterként utal rá, holott ez a „cím” mindenki szerint Rebeccát illeti. Még az újdonsült feleség is úgy gondolja, hogy nincs helye Manderleyben, a személyzet nem fogadja el, és férje is csak éppen megtűri őt, ennek okán nem is tudja elfogadni önmagát, mint Mrs. de Winter.
Daphne du Maurier prózai leírása miatt, szinte ténylegesen úgy érzi az olvasó, hogy jelen van Manderleyben és maga előtt látja a dicső kastélyt, a kertet a csodálatos virágokkal, az erdőt, amely körülöleli a birtokot, és a tengert, amely egy életet vett el.

Mégis azt kell írjam, nekem ez sok volt. Sok volt a leírás, és kevés az izgalom. Nem tudtam kellően belehelyezni magam az adott korba, és úgy élvezni a történetet, ahogy sokan mások. Megvan a maga szépsége, a regény gótikus és drámai hatása, ahogy a magányt romantizálja, a lélektani kiszámíthatatlanságával, a lírai elbeszélésével, amit nem lehet nem értékelni, de ez most nem az én könyvem volt.
Teljes értékelés:
https://prokontra.net/2021/04/26/daphne-du-maurier-a-ma…

10 hozzászólás
MissFortune>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Kissé megtévesztő az új borító, sőt, még a cím is. Mindenféle előzetes ismeret hiányában úgy gondoltam, hogy ez egy romantikus, megspékelve egy kis krimivel. Hát, a romantikustól azt kell mondjam, nagyon távol áll. Inkább mondanám lélektaninak, a két Mrs. de Winter „küzdelmei” miatt. Ez volt a legnagyobb feszültség a könyv során, kettőjük személye különbözőbb nem is lehetett volna. Az „új” Mrs. de Winter az elődje nyomába akart érni, azonban ő inkább szürke kisegér típus, ami miatt tudja, hogy nem fog felérni hozzá. Mondhatni csatát vív, néhol önmagával is, meg persze Rebeccával is.
Nagyon tetszett az, hogy a kortárs művekhez képest mennyire igényesen, gyönyörűen van jó pár részlet megfogalmazva.
Na, és hát most jöjjön, aminek jönnie kell: mi az ami nem tetszett?
Maga az új asszony személye. Ő bizony még elég gyermeki volt és minél jobban be akarta bizonyítani a férjének, a világnak, hogy ő már felnőtt, ez szerintem annál inkább gyerekesebb fényben tüntette fel. Utáltam a képzelgéseit, alig bírtam elviselni. Amivel még kiverte a biztosítékomat az pedig az volt, amikor mindenből hatalmas filozófiai következtetéseket akart levonni. Nem vagyok egy filozofikus alkat, de én nehezen tudom elképzelni, hogy valaki mindenen IS ennyit gondolkodjon feleslegesen. A kedvenc példám erre, a mosdós részlet volt, amiben kifejti, hogy ha valaki bemegy a mosdóba kezet mosni, akkor a mosdóval egy jelenben vannak, csak az övé a mosdó, ismeri a mosdót. Azonban, ha kimegy a mosdóból, már soha nem lesz az az ember, aki akkor volt. Hát ez nekem akkora abszurdum. XDDD Nyilván telik az idő, de ez annyira drasztikus.

2 hozzászólás
Edmond>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

„ Napnyugta után ott nem tanácsos megállni. A levelek susogásának olyan a hangja, mint egy asszony estélyi ruhájának suhogása. És mikor hirtelen megborzongnak a levelek, lehullanak és összegyűlnek a földön, mintha egy asszony sietős lábnyomai volnának, mintha egy könnyű, magas sarkú kis selyemcipő suhant volna arra.”

Daphne de Maurier hátborzongatóan rejtélyes, gyönyörű és sötét stílusát mi sem bizonyítja jobban, mint ez az idézet, melynek sejtelmes hangulata belengi az egész könyvet.
Manderley, a helyszín ábrázolása magában hordoz mindent, ami a gótikus irodalmat jelenti, mégis egy modern regény, megfűszerezve romantikával és krimivel. Úgy gondolom ebben a könyvben mindenki talál valamit önmagából, így férfiaknak és nőknek egyaránt tudnám ajánlani, bár a legtöbb borító megtévesztő, amely azt sugallja, hogy egy idilli szerelmes regény, de ennél nagyobbat nem is lehetne tévedni.

A legérdekesebb megoldás, amivel én még egy könyvben sem találkoztam, egy olyan főszereplő, aki halott, nincs jelen a fizikai formájában, mégis érezhető a sorok között, ott van Manderley bútorjaiban, virágaiban, a házat körülvevő erdőben, a tenger zúgásában és valahogy az olvasó hátán végig fut a hideg, ahányszor megemlítik: ez Rebecca, aki valójában irányítja a cselekményt, még halála után is. A könyv eredeti címe is Rebecca, különös megoldás volt Ruzitksa Mária fordítása, de szerintem találóbb és kétféleképpen is értelmezhetővé teszi a regényt.

Keretes szerkezete egy rémálommal indul, amely késztetést kelt névtelen elbeszélőkben, hogy visszatérjen Manderleybe és elmesélje élete legmegrázóbb történetét, ami Monte Carloban kezdődik, mikor megismeri szerelmét, egy özvegy férfit, Mr de Wintert, Manderley-ház urát, aki sötét titkokat rejteget.
Késleltetve, lassan indul be a történet, apró mozaikdarabokból élesedik ki, majd a lassú folyású regény hirtelen vízesésbe torkoll, úgy zúdulva rá az olvasójára, mint a hatalmas hullámok, amelyek Manderley szikláit verdesik.
Nagyívű a történet, de annál is nagyobb a karakterfejlődés, amely elbeszélőnkben végbe megy. Burkoltan reflektál a korára, ilyen szempontból feminista regényként is felfogható mind a főszereplő lány szempontjából, aki csak akkor kap nevet, mikor férjhez megy és akkor is csak a férje nevét – Mrs de Winter – vagy akár Rebecca karakterét vizsgálva, aki egy olyan erős női karakter, ami szembement mindennel és mindenkivel, úgy élve, ahogyan kedve tartja. A másik indok erre a nők ábrázolása, amely annyira intenzív, hogy mellette a férfi szereplők teljese jelentéktelenné válnak. Mrs Danvers megfigyelése pszichológiai szempontokból nagyon érdekes lehet, emellett Mrs de Winter lélektani megközelítése, aki az ijedős kislányból először Rebecca képét próbálja magára ölteni, majd rátalál valódi, határozott önmagára: Manderley-ház asszonyává válik.

Az egész könyvet egy lépcsőhöz tudnám hasonlítani, amelyen sötét indák kúsznak fel, sokáig nem lehet látni, mi vár ránk, ha felértünk a tetejére, rengeteg a rejtély és a félelem, de miután a csúcson vagyunk és fentről szemléjük a könyvet, egyszerűen minden értelmet nyer.

Akkora élmény volt számomra, hogy azonnal betettem a kedvenc könyveim közé, mindenképpen olvassátok el, mert kihagyhatatlan alkotás!

A könyvről LIVE kibeszélő itt található: https://www.youtube.com/watch…

Kriszta_89 P>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a filmet láttam hamarabb ráadásul kétszer is :)) Mivel nagyon tetszett természetesen könyvben sem maradhat ki azért.
Manderley teljesen megbabonázott, szerettem ezt a sztori-vezetést, azt a gótikus és rejtelmes, ködös hangulatot, amit Rebecca és maga a helyszín teremtett meg. Ritka alkalmak egyike, amikor a negatív szereplők álltak hozzám közel méghozzá Mrs. Danvers és Rebecca. Többek közt azért is, mert ők azok, akik megadták a történet keretét az ő szoros kapcsolatukkal. Rebecca nincs jelen, de mégis rá épül az egész könyv, az ő története ez igazából.
Nem egy gyors a könyv cselekménye, inkább lassúnak mondanám, de ebből fakadóan nekem nagyon tetszett a sok leírás, pl. Manderley bemutatása. Ahogy fokozatosan haladunk egyre jobban berántja az olvasót és a közepétől pedig az izgalmak is teljesen beindulnak a vége pedig egy nagy bumm.
Azt hiszem újabb kedvenc könyvet avattam idén :))

4 hozzászólás
Nono_ P>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Egy valódi kísértettörténet kísértet nélkül! Borzongató. Nyomasztó. Balsejtelmű.
Olyan, ami szép lassan ette be magát a bőröm alá, majd nem eresztett. A hatalmas Manderley- házzal, az új feleség idegesítően önostorozó narrációjával (fél csillag levonás), az érzelmileg elérthetetlen férjjel és egy halott asszonnyal Daphne du Maurier igazi gótikus irodalmat alkotott! Sokszor azt éreztem, én is ott bolyongok azok között a titkokkal terhes szobák és folyosók között, válaszok után kutatva.
Nekem nagyon tetszett! Jöhetnek a filmek!

5 hozzászólás
Réka0128 P>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

„Mindnyájan szeretünk másnak látszani, mint amilyenek vagyunk.”

Több mint két éve várakozott ez a kötet a polcomon, de most úgy éreztem végre itt az ideje elolvasni. Kellemes meglepetés ért, mert tartottam attól, hogy nem az én stílusom a tartalma, de szerencsére tévedtem. A történet eleje elég becsapós, mert azt hinné az ember, hogy egy romantikus kötetet tart a kezében, azonban a Manderley-ház asszonya zsánerét tekintve inkább egy igen erős lélektani dráma. Imádtam a hangulatát, és azt, hogy az írónő milyen részletesen bemutatta Manderleyt, így néha már olyan érzésem volt olvasás közben, mintha én magam is ott lennék.
Számomra akkor indult be a cselekmény igazán, amikor a főszereplő párosunk megérkezik Manderley-be. Mrs. de Winter próbál beilleszkedni az új otthonába, ám a ház személyzete nem könnyítik meg a dolgát, legfőképp Mrs. Danvers. Lépten-nyomon az előző Mrs. de Wintert emlegetik, mintha még mindig élne. Természetesen ez így egyre jobban frusztrálja a főhősnőnket, aki egy bizonyos ponton túl elgondolkozik, hogy vajon méltó-e arra, hogy Rebecca helyébe lépjen. Miután kiderül, hogy a férj, Max de Winter egy súlyos titkot rejteget, ami egyben a sztori egyik nagy csavarja, az események is felpörögnek. Egyedül a befejezéssel nem voltam kibékülve, mert szerintem kicsit hiányos volt, ezért is nem adtam meg végül az 5 csillagot.
Örülök, hogy végre sort kerítettem rá, mert egy igazán emlékezetes élmény marad, és bármikor szívesen újra is olvasnám. :)

csillagka>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Pont erre vágytam, megint az a fránya első mondat ami eldönteti a sorsodat egy könyvnél ( elkezdtem nézni a Downton Abbey-t, mert a könyv túl hamar vége ért) Végig hallottam a fejemben ahogyan második Mrs de Winter elmeséli a történetet.
Valamikor nagyon régen biztos láttam a filmet, mert ahogy oda értem ugrottak be jelenetek, de szerencsére ahhoz kevés, hogy az élményt elrontassa. Nagyon szeretem ezeket a patinás angol (francia) kastélyokat, de nem szeretem az arisztokráciát. Maxot nagyjából megfojtottam volna egy kanál vízben, azért ahogyan kicsiny névtelen senkivel bánt. (nagyon sokáig azt se értetem, miért is vette feleségül? ) További boldog életet és sok lehetőleg fiú utódot kívánok az ifjú párnak. Bonyodalomban túltett sok drámán, kísértet históriaként is működött, de leginkább bizony ez egy fekete lélek regény az emberi kivagyiság, felsőbbrendűség és a szeretett regénye, ebben a könyvben van szeretett, feltéttel nélküli, és önző, de akkor is ott a síron túli ragaszkodás és mindenen átívelő kiállás.
Olvasmányos, kegyetlen mint az élet, talán ettől elbűvölő és abbahagyhatatlan, mint egy jó Hitchcock-film. (hiszen az is) Nagyon nagy pozitív meglepetést okozott, köszönöm a sorsnak lehetőséget, hogy olvashattam.

5 hozzászólás
Naiva P>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Elég régóta kíváncsi voltam erre a könyvre. A 2020-as filmes remake többször „szembejött” velem és azt is meg szeretném nézni, de előbb mindenképpen a könyv érdekelt. Szerintem ez egy a műfajhoz képest „nagyon kellemes hangulatú” thriller. Vagy inkább lélektani thriller. Kissé meseszerű történettel és igazi feszültséggel teli elemekkel. Nagyon jó drámai alapokon. Romantikával indít, de nem mondanám romantikus könyvnek, mert nem az.
Ettől függetlenül a hangulata nagyon megfogott és alig eresztett.
Maxim de Winter nem vált nekem rokonszenvessé sehogy sem. spoiler Persze tudom, ha Maxim már a nászút közben elmeséli a fiatal feleségnek mindazt, amit csak a regény végén árult el, akkor nem kellett volna megírni a regényt sem. Kár lett volna érte.

eme>!
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

A Hitchcock-film óta tudtam, hogy egyszer majd el kell olvasnom. Sok idő telt el a filmélmény óta, inkább a hangulata maradt meg, mintsem a cselekmény. Talán ez is az oka, hogy a sztori összemosódott bennem a Jane Eyre-ével.
A Brontë-hangulat kétségtelenül ott van, a két kötetet elválasztó közel száz év ellenére hamisítatlan gótikus regényt kaptam, mely ugyanakkor azonban huszadik századi is. Főként a kommunikációra képtelen, magukba zárkózó karakterei, félelmeik, állandó szerepjátszásuk és megfelelési kényszerük révén. A megnevezetlen, mert az emberek közti űr miatt megnevezhetetlen szorongás révén. És persze a látszat és valóság kettősségére való rájátszás révén – ami, ha figyelembe vesszük a regény keletkezésének idejét – 1938 – akár társadalmi-politikai dimenziókat is adhat a műnek.

Du Maurier remek pszichológiai és atmoszférateremtő érzékkel építi fel regényét, melyből, bár nyoma nincs benne kísérteteknek és egyéb hagyományos gótikus rémségeknek, észrevétlenül, szinte a semmiből árad a rettenet. A regény középpontjában, ahogy az angol cím is sugallja – a Manderley-ház első asszonya áll: Rebecca. Ő kísért láthatatlanul, ám minden pillanatban, minden zugban érzékelhetően, emlékek és elvárások formájában. Ő volt a démoni, csábító szépség, a társadalmi normáknak látszólag mindenben megfelő tökéletesség, akit mindenki csodált és istenített. A Manderley-ház pedig maga volt az Éden. Legalábbis a külvilág számára.
A bibliai áthallásokkal (is) teletűzdelt, lassan hömpölygő történet azonban felfedi az Éden elhallgatott titkait.
A paradicsomi boldogságot soha meg nem tapasztalt, árva, kiszolgáltatott és emiatt mindig mások kiszolgálására kényszerülő, fiatal társalkodónő de Winter asszonnyá válva avatódik be ezekbe a titkokba. Névtelen főszereplőnk néha túságosan is naiv, önálló gondolkodásra, cselekvésre, kezdeményezésre képtelen alakja szemünk láttára válik felnőtté – ebből a szempontból akár fejlődésregénynek is nevezhetnénk a történetet. Mrs. de Winter olyan paradicsomba lép be, ahol végzetes bűnt követtek el. A lassan, ráérősen építkező gótikus-lélektani regény a történet utolsó negyedében átvált egy hirtelen felpörgő, a feszültségkeltéssel kimondottan jól operáló krimibe, mely rávilágít a baljós érzések okára, fényt derít a bűntettre és a bűnös kilétére, és ezáltal lehetőséget ad Mrs. de Winternek arra, hogy passzivitásából kilépve cselekvő emberré váljon, felnőjön.

A regény középpontjában Rebecca alakjával és a hozzá való különböző viszonyulások rajzával a bűn és ennek megbocsáthatósága, vállalása, illetve a bűnhődés kérdése áll – társadalmi és metafizikai síkon is. És itt nemcsak ama bizonyos bűntettről van szó, hanem ennek elhallgatásáról, elfojtásáról és a látszatok fenntartásáról is.
Mindnyájan szeretünk másnak látszani, mint amilyenek vagyunk – ez legalább akkora bűn, mint a másik, az elhallgatott. Nemcsak főszereplőink, az egész világ más képet mutat, mint amilyen valójában. spoiler

Bár volt néhány számomra túl meredek csavar a történetben cselekmény és pszichológia szintjén is, összességében nagyon tetszett, főként, hogy meglepő módon számos értelmezési lehetőséget is nyújt az olvasónak. Olvashatjuk lektűrként, szerelmes regényként, gótikus, lélektani és fejlődésregényként, krimiként, beavatástörténetként, ráadásul a korhangulatot is remekül megragadja – a vihar előtti csendet, meg magát a vihart is, ennek következményeivel.

És volna még sok minden. Inkább olvassátok el ti is.

11 hozzászólás

Népszerű idézetek

bodroska>!

Ó, ha feltalálnának valamit […], valamit, amivel konzerválni lehetne az emlékeket, mint egy ízt vagy egy illatot! És ha az emlékek soha meg nem kopnának, soha el nem fakulnának, hogy amikor kedvünk tartja, elővehetnénk az üveget, és csak ki kellene húzni a dugót, és újra átélhetnénk az elmúlt pillanatot!

EURÓPA Könyvkiadó, 1994 - 44.oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlék
zöldszemesostoros>!

– Szeretném, ha nem bánnál úgy velem, mint egy hatéves kislánnyal.
– Hogyan bánjak veled?
– Mint ahogyan más férfiak bánnak a feleségükkel.
– Megverjelek?

242. oldal

1 hozzászólás
mandarina>!

… Mindez tegnap volt. Ma pedig továbbmegyünk, mások vagyunk, mint tegnap voltunk, talán csak egy árnyalattal különbözünk tegnapi önmagunktól, de mégis mások vagyunk. Soha többé nem lehetünk azok, akik tegnap voltunk.

Zitty>!

Az éjszaka álmomban megint Manderleyben jártam.

(első mondat)

Zora85>!

Mintha volna egy elmélet arról, hogy az embert a szenvedés jobbá és erősebbé teszi, és hogy mindenkinek szüksége van a szenvedés tűzkeresztségére, hogy igaz ember válhasson belőle.

10. oldal

Hohenembs>!

Az emlékezés hidat ver a múlt és a jelen közé.

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlékezet · múlt
Ardnazil>!

Manderleynek senki és semmi nem árthat. Mindig itt fog rejtőzni az öböl mélyén, mint valami életre kelt mesekönyv. Az erdők védően állnak körülötte, a tenger pedig hol közelebb jön, hol visszahúzódik.

512. oldal, Európa 1986

Zora85>!

Istenem, hány ember lehet a világon, aki szenved, mert nem tud kiszabadulni tartózkodásának és félénkségének pókhálójából, vakságában és ostobaságában inkább falat emel maga elé. Ezt tettem én is.

zöldszemesostoros>!

Furcsa – gondoltam –, furcsa, hogy az élet azért megy tovább, akármi történik is, mindig ugyanaz ismétlődik, eszünk, alszunk, mosakodunk. Nincs az a válság, ami megzavarná az élet hétköznapi rendjét.


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Wendy Webb: A tó lányai
Gaston Leroux: Az operaház fantomja
Nora Roberts: Örökség
Farkas Anett: A 33-as beteg
Nora Roberts: Biztos menedék
Elizabeth Adler: Gyilkosság a tengeren
Stephenie Meyer: A Vegyész
Joël Dicker: A Baltimore fiúk
Nora Roberts: Személyazonosság
Ava Harrison: A becstelen