Lány ​hóban 66% 69 csillagozás

A „meggyilkolt” karakterek játéka, ebben a YA. ízű (szerintem nem) thrillerben, amely néha szenved saját csalódottságának súlya alatt. A rövid fejezetek sorozata három karakterre összpontosít (akiknek fogalmuk sincs, mihez kezdjenek az életükkel), amit csak gyászos vallomásokként tudnék definiálni. Ha már sem félni, sem izgulni nem tudtam, még reménykedtem benne, hogy legalább az érdekes karakterek elviszik a hátukon a könyvet, de ezen a téren is kudarcot vallott. Az olvasás alatt olyan érzésem volt, mintha ébren végignézhettem volna valakinek az álmát. Őszintén szólva, az írás fájdalmasan fiatal volt. És igen … ettől függetlenül mindig hiszem, hogy Kukafka erős potenciállal rendelkezik, és legközelebb kívánok neki egy jobb kirándulást …

Kezdem megszokni, hogy ha valamin esetleg gondolkodni kell, nem a felületen pörög ezerrel, kicsit mélyebbre nyúl, az nem tetszik a nagyérdeműnek. Már csak meg kell tanulnom kiszűrni a negatív értékelésekből, melyik mögött állnak ilyen okok. A lényeg: nekem nagyon tetszett. Talán nem a thriller és a krimi címke a hangsúlyos. Nekem ez inkább szépirodalom. Kíváncsi vagyok, írna-e hozzá ajánlót Dosztojevszkij. Szerintem igen.

Január második hetében sikerült megszegnem az újévi fogadalmam, miszerint: „Addig nem veszek új könyvet, míg el nem olvasom az eddig felhalmozottakat.”

A könyvesboltban mintha megszólított volna a borító, nézett rám a nagy „szemeivel”. Ez alkalommal nem válogattam sokáig, nem keresgéltem vélemények után, bíztam a megérzésemben és megvettem. Aztán picit csalódott lettem, mikor megláttam az értékeléseket.

Nekem már a legelső fejezettől kezdve tetszett. Számomra több szempontból egyedi olvasmány. Igen, valóban nem egy „feszes thriller”, valóban nem rágtam le a tíz körmömet az izgulásban, mégis magával ragadott a történet. Három szereplő szemszögébe csöppenünk bele és ismerjük meg életüket nagyon aprólékos részletességgel. Cameron, a fiú aki nagyon szerette a meggyilkolt lányt, Jade, aki utálta és Russ, a rendőr, aki az ügyet vizsgálja. Megismerjük a sötétebb oldalukat, félelmeiket, titkaikat, amiket nem szívesen mutatnának meg a külvilágnak. Igazából nem is a gyilkosságon van a legnagyobb hangsúly, nem is a miérteken, sokkal inkább a szereplők lelkivilága kerül előtérbe. Ettől az egész olyan szép, lírai. Nem érdemes csak úgy átsuhanni rajta.

Kíváncsian várom az írónő további könyveit!

A könyv címe nagyon idegesítő…mintha elírták volna, mégis nyomtatásba került így. A borító egyébként nem lenne rossz, tudva az ábra értelmét ami az olvasás közben derül ki. Tartalmilag is egész jó könyv ez amúgy, kicsit másra számít az ember fülszövegből meg címkékből ítélve, mert hát inkább volt ez lélektani, mint krimi vagy thriller. Mondjuk mondhatjuk nyomozásnak azt, hogy mindenkit alaposan megismerünk akinek bármilyen formában köze lehetett Lucinda halálához, de inkább a szereplők lelkivilágán volt a hangsúly, még a rendőrén is, aminek mondjuk sok jelentősége nem volt. Na de életek és sorsok boncolgatásához tökéletes olvasmány, ha szeretünk a dolgok mélyére nézni.

Barátnőm könyves polcán akadt meg rajta a szemem, a borító rögtön megvett magának engem. Az első fejezet után kijelentettem, hogy nekem ez a könyv kell. Természetesen be is szereztem magamnak egy saját példányt :D
Dobott a történeten, hogy váltott szemszögből íródott, az alapgonolat érdekes, nem is annyira thriller, kicsit inkább filozofikus, elgondolkodtatja az olvasót. Van egy olyan érzésem, hogy a következő olvasásnál, mert újraolvasós lett, más fog benne megfoni, más részletek lesznek, amik kiemelkednek majd benne.

Hűha… Nem igazán tudom, hogy mit írjak.
Tudjátok vannak azok a típusú könyvek, amiket ha nem is egyből, de úgy száz oldal után megfogsz és kipörgeted őket. Ez nem az volt. Több, mint 2 héten keresztül szenvedtem vele.
Nem érdekeltek a szereplők, sőt volt amelyiktől egyenesen undorodtam. A cselekmény nem volt rossz , de mivel a szereplőkön és a különböző perspektivákon volt a hangsúly ezt is kevésbbé tudtam számba venni. Egyébként nem is igazán volt thriller, bár az tagadhatatlan, hogy feszes tempójú, összetett történet.
Jót tett neki, hogy 3 szemszög volt: Cameroné, Jadé és Russé.
Attól független, hogy feszes, idegtépő és elgondolkodtató hiányzott belőle valami plusz, ami miatt rövid időn belül nem is fogok emlékezni túl sok mindenre belőle…
Idegesítő volt, hogy egyes párbeszédeknél egyszerűen nem volt gondolatjel.
Pozitívumként ki tudom emelni az írói stílust, ami humoros volt a maga morbid módján.
Talán hallgatnom kéne a molyos előrejelzésre és ha azt írja, hogy 50 százalék vagy az alatti esély van, hogy szeretni fogom a művet, nem fejel menni a falnak…

Nagyon nagy hiba volt a könyvet “feszes thrillerként” jellemezni, mert egyik se igaz rá. Amennyiben az ember nem erre számít, szerintem egész jó kis könyv. A váltott szemszögben megírt történeteket eléggé kedvelem, izgalmasan épül fel általa az események láncolata. A lezárás is jól volt megoldva. Szóval összességében ez nem egy rossz könyv, csak rosszul van eladva.

Ebben a pillanatban fejeztem be. Csapongó érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Vannak szereplők, pl Cameron, akit nem szerettem meg a cselekedetei miatt, de nem lehet felróni neki csak így simán, mert nem ennyire fekete és fehér. Csavarok tekintetében volt olyan, amit már nagyon hamar megsejtettem, pedig semmi előjele nem volt még akkor. És voltak csavarok, amik nagyon megleptek, és izgalmassá tették. Voltak részek, ahol nem volt kedvem tovább olvasni, mert elég vontatott volt, és néhol, (szégyen vagy sem) a virágnyelven burkolt célzásokat nem mindig értettem meg elsőre. :D Összességében jó könyv, érdekes, de nem lesz az abszolút kedvenc.

Egyre többször érzem úgy, hogy már szinte minden könyv untat; a régiek kijöttek a könyökömön, az újak nem tudnak meglepni semmivel; és akkor előkerül egy ilyen fiatal szerző, aki lenyűgöz és ámulatba ejt, újra és újra olvastatva egy-egy mondatot vagy bekezdést, visszaröpítve fiatalkorom lelki tipródásaiba borzongató hitelességgel, brilliáns lírai formába öntve. Jóval több ez a könyv, mint thriller; aki arra számít, vegye figyelembe, hogy Paula Hawkins nevezte annak, márpedig tudjuk, hogy az ő „thrillerjei” is ilyenek.

Nem tudom, miért aggatják rá minden könyvre mostanában a „thriller” jelzőt, szerintem ez nem volt az. Emberi sorsok, drámák bontakoztak ki a szemem láttára, a központban lévő gyilkosság csak a háttérben vonult végig, miközben épp a kibontója, mozgatórugója volt annak, hogy a szereplők szembenézzenek önmagukkal: maguk mögött hagyják a múltukat, meglássanak olyasmit is, amit addig nem mertek vagy nem akartak, felvállalják önmagukat, akár a rossz oldalukat is, megnyíljanak egy másik embernek, kilépjenek a pocsolyából… egyszóval, hogy – mint szegény áldozatnak is – 180 fokot fordulatot vegyen az életük.
Az elején kicsit féltem, hogy főleg tinédzserek szemszögéből van megírva a regény, de szerencsére ez nem rontott a színvonalon, mindkét szereplő a maga módján felnőtt és érett volt, mondhatnám, hogy egyik különcebb és szerencsétlenebb, mint a másik, de remélem, legalábbis a végkicsengésből nekem úgy tűnt, hogy végül meglelték a békét önmagukkal, talán normális felnőtté érhetnek majd.
A könyvet amúgy szinte alig tudtam letenni, két nap alatt kiolvastam, tökéletes kikapcsolódást adott.