Szárnyak 79% 56 csillagozás

Nem vagyok nagy Steel-fan. Hamar csömört lehet kapni, ha sokat olvasol belőlük. De ez a könyv számomra kiemelkedő volt. Nagyon szerettem a szereplőket és a történetet is, ami a második világháború előtt és alatt játszódik. Valaha volt belőle saját példányom, de a rokonok és ismerősök salátává olvasták és persze mindenki nagyon szerette.

Ez egy elég gyengécske könyve Danielnek, de azért élvezhető volt így is.

Szerintem ez Danielle Steel egyik legjobb könyve, nem véletlenül nagy kedvencem. Én magam nem vagyok a repülés híve, de Cassie oldalán a világ minden táját berepülném. A történet mozgatórugója egy olyan őrült hobbi, melyet tényleg csak az igazán őrült emberek képesek űzni. Bár voltak hullámvölgyei az érzelmeimnek, attól még nagyon szeretem ezt a történetet.

Adott egy tehetséges, viszont végtelenül naiv női főszereplő, egy férfi, aki szereti, de makacs öszvér módjára nem engedi közel magához, és egy másik, aki viszont kihasználja a naivságát. Mi más lehetne a végeredmény, mint egy bonyodalmakkal teli szerelmi történet?
Elég részletes betekintést kaphatunk a repülés világába, kezdve a kis postaforgalmi repülőtértől a nagy, gazdag vállalatig. Emellett a reklámvilágba is belekóstolhatunk, és bevallom, a könyvnek ez a része tetszett a legkevésbé. Túl sok volt a marketing, valahogy nem illett bele a történetbe. Nem is nagyon jellemző Danielle Steelre, hogy az emberi oldalt és a romantikus szálat keverje a majdnem hogy száraz üzleti dolgokkal.
Van benne izgalom, sajnos szomorúság és gyász is, de a repülés világa már csak ilyen. Szerencsére azért sok jó dolog is történik benne. Ami furcsa, hogy a fülszöveg abszolút nem említi Desmondot és a föld körüli útra való készülést, pedig az az egyik fő vonala a könyvnek.

Tipikus Danielle Steel könyv. Mindig ugyanaz történik minden könyvben. Dráma, szerelem, még több dráma és háború. De pont ezért szeretem :)

A kedvenc Danielle Steel könyvem, a minap olvastam újra, már nem is tudom ez hanyadik alkalom :-) Imádom Cassie és Nick karakterét! Fordulatos, érdekes, néhol könnyfakasztó, de a vége happy enddel zárul, ami nálam alapkövetelménye egy könyvnek. Utálom, ha rossz a vége valaminek!!!

Régóta a polcomon vár arra, hogy elolvassam. Most, hogy befejeztem, nem értem mi tartott ennyi ideig. Barátnőmtől kaptam még általános iskolában egyik szülinapomra, (ha emlékezetem nem csal) azóta pedig eltelt pár év.
Az elején nehézkesen indult be a történet, lassú volt és vontatott. Untam az olvasását. Az ötödik fejezet környékén kezdtem ráérezni az ízére és belemélyedni a műbe.
Egy könnyed könyvecske, aminek már az első pillanatban lehet sejteni a végét. De pont ez miatt szeretjük őket annyira. Volt egy két jelenet, de nekem kevés volt, többet vártam, ami a romantikát illeti. Inkább a repülésről szólt, de ott meg mindig ugyanazt ismételgette. „Mi pilóták mások vagyunk, őrültek.” Nem hozott lázba egy egy repülőgép neve, mert nem vagyok jártas e téren, de most sem sikerült jobban megismerni. Mert ezeknek a leírása csekély volt.
A két szerelmesünknek a szenvedése néhol már idegesítő volt, ugyanazokat a köröket futották le minden találkozásnál, összevesztek majd végül egymásnak estek. (ki érti ezt??) Viszont ugyanennyi aranyos részt is köszönhetek nekik, ami megmelengette a szívemet. Amitől elmorzsoltam a bajuszom alatt egy „ahhh”-t.
Viszont többször is előfordult, az írónő fogta és minden ok nélkül megölte egy egy karakterét. Lehet neki megkönnyebbült a szíve, de nekem meghasadt. Épp megismerted volna, kezdtek megkedvelni és halott. Olyan random pillanatokban, hogy nem is számítasz rá.
A végét kicsit összecsapottnak éreztem. Olvastam volna róluk még, főleg úgy, hogy végre egymásra találtak és nézeteltéréseiket is sikerült tisztázni. Én tuti egy esküvővel vagy legalábbis egy lánykéréssel fejeztem volna be.
Williams Desmondról csak annyit, hogy még azt sem érdemli meg, hogy időt és energiát pazaroljak az ő szidására. Szeretném ezt az embert, minél előbb elfelejteni.
Jó volt, élveztem, a lelkem romantikára vágyó felét kielégítette. Mindenesetre még a német tanárnőm javaslatának ellenére sem hiszem, hogy fogok az írónőtől olvasni. (soha ne mondd, hogy soha) Jó volt látni, hogy ír, milyen egy könyve, de nálam ez ennyiben kifulladt.
„Szeretlek. Vége. Snitt.” Ez az idézet leírja a viszonyomat a könyvvel kapcsolatban. Én sem tudtam volna szebben mondani.

Egyik legjobb Steel könyv, olvasás közben érzelmeket váltottak ki belőlem a karakterek (ami jó!!!)– Cassie akaratossága és elhivatottsága tiszteletre méltó számomra, az Apa makacssága és Nick konoksága – olvasás közben elképzeltem, hogy én is a család tagja vagyok, én is a repülés szenvedélyében élek.
A vége viszont elnagyolt, rendben, hogy happy end, de kicsit még lehetett volna húzni, mi van a háború alatt és mi lesz utána…

Cassie számomra példája volt annak, hogy hogy lehet kitörni egy olyan környezetből, ahol a nők elnyomásban élnek. Nem csak a környezete akadályozta meg folyton, hogy pilóta legyen, hanem az édesapja is.
Miután bizonyított a világnak, ez nem csak az apját nyűgözte le, hanem a többi embert is, így aztán áradoztak róla az újságokban és a TV-ben. Ekkor jött a képbe Desmond, aki a saját cégét akarta felfuttatni ezzel a kivételes lánnyal. Nem kis szerencsétlenségére.
Megható volt Nick és Cassie kapcsolata. Próbál tartózkodni a férfi, de sajnos a visszautasítása egy hatalmas lavinát indít el, ami megállíthatatlanul zúdul. Talán így kellett lennie, hogy értékeljék a boldogságukat.

Tetszett a könyv, bár annyira nem érintett meg, nem hatott meg, de kétség kívül elgondolkodtatott és kikapcsolt.

Az első Danielle Steele könyvem volt, még nagyon fiatal, középiskolás koromban. Rettenetesen magával ragadott, és tetszett a történet. Azóta számtalanszor újraolvastam, részeket, vagy az egész könyvet.
Több könyvét olvastam azóta, de egyik se közelítette meg számomra ezt a könyvet.