Eltűnt! 76% 53 csillagozás

Minden olyan könyv, amelynek a központi témaja egy gyermek betegsége/eltűnése/halál, és az ezt körülvevő események, érzések bemutatása, nagy hatást gyakorol rám, off Az Eltűnt! sem kivétel ez alól. Bár elismerem, hogy néha kezdett kissé „túlcsordulni”, a rossz élményeinek az ecsetelése, abszolút sajnáltam Marielle-t. A sztori eleje kicsit lassan indult be, utána viszont tetőfokára hágott az izgalom. Megindító történet.

Részben krimi, részben egy lélektani dráma. Dráma abból a szempontból, hogy egy feleséget és egy anyát hogy lehet szándékosan kiközösíteni a saját otthonában, részben a férj, részben az alkalmazottak részéről. De ennek ellenére sokáig nem gyanakszunk senkire, amikor a kis Teddy eltűnik, az olvasó számára is kézenfekvő történetről lehet csak szó spoiler. Van azonban egy (DS olvasók számára bizonyára ismerős) kimondatlan románc, és egy szimpatikus és kételkedő – no meg persze kitartó – FBI ügynök, aki sokat dolgozik azért, hogy kiderüljön az igazság, és mire kiderül, már mi is hozzászokunk a gondolathoz, hogy ez nem történhetett másképp. Steele olvasók számára kicsit szokatlan történet, az igazi romantikus szál csak a könyv legvégén lesz látható – az viszont már annyira túlzás, és nagyon hirtelen jövő, hogy a könyv pontosan ettől nem kaphat 5 csillagot.

Lebilincselő történet, ami krimi egy kis csipet romantikával fűszerezve.
Olyan fordulat lett a tárgyalás végére, amit nem gondoltam volna.
A romantikus szál sem úgy alakult, ahogy gondoltam, de ez nem is baj. Örültem neki.
Igyekeztem, hogy ne lőjék le semmit róla, csak ajánlani tudom annak, aki szereti az olyan történetet, ami nem csak a csöpögő érzelmekről szól.

Ha szerepel egy gyermek a könyvben, mindig szívesebben olvasom.
Teddy eltűnik…majd míg tart a nyomozás felszínre tör a múlt…a jelen…
Marielle már volt férjnél…volt egy fia…tragédia…talán Charles tette?
Malcolm, aki most a férje, amik kiderülnek róla…mintha egy hagyma rétegeit szednénk le sorban, úgy törnek felszínre a nyomok…
Mint egy krimiben, de drámaian. Rebecca története jutott róla eszembe (A Manderley-ház asszonya), bár más a történet.
Valahogy egyik férjet sem kedveltem meg. De végig reménykedtem abban, hogy a vége boldog befejezéssel zárul. Nem lehet másképp!!!

Azt hittem, hogy már olvastam ezt a könyvet és láttam filmen is. Menet közben jöttem rá, hogy ez egy egészen más történet.

Mit is mondjak Marielle-ről? Szerintem egy ponton igenis spoiler Nehéz ezzel a gondolattal együtt élni. Nekem mégis túl passzívnak tűnt, a letűnt korok nőideáljára hajazott: „gyenge vagyok, mentsetek meg.”

A másik gondom a könyvvel a bírósági tárgyalás megalapozatlansága. Szerintem egy bűnvádi tárgyaláshoz lezárt, koherens vizsgálati anyagra van szükség. A történetben erről szó sem volt, így aztán a tárgyalás során röpködtek az ilyen kérdések, hogy "ön úgy érzi, hogy XY megtehette ezt? Kérem szépen, ez egy folytatólagosan elkövetett vicc.

De D.S. kiváló szerző a romantikus ragacsok szekciójában, tehát leszámítva a ballépéseket, ez a könyve is egészen élvezhető.

Nem ez lett a kedvenc D.S. könyvem. Nem éreztem azt a könyv olvasása közben, hogy szavaknak mint például az arisztokratikus, ide illett volna, ha orosz könyv lett volna megértem, de mégis csak krimi féle könyvet akart írni. Az meg végkép nem tetszett, hogy 3x újra kellett olvasni, hogy szegény Marielle-nek milyen volt az élete. Kissé szájbarágós volt. Sajnos ezt a 300 oldalt bele lehetett volna sűríteni 150 oldalba is…

Életem legelső Danielle Steel könyve volt ez. Igazából csak azért akadt a kezembe, mert nem tudtam eljutni a könyvtárba egy hétig, és ez a mű ott lapult a szekrényemben, és valamit mindenféleképpen olvasnom kellett. Nem volt bonyolult az írónő stílusa, nekem mégis kissé nehezemre esett olvasni, kissé vontatott volt sok helyen, főleg az első 100 oldal. Utána már beindultak az események, azontúl érdekessé, izgalmassá vált a cselekmény, és az oldalszámra sem pillantottam már sokszor. Volt néhány rész, ahol azt éreztem, hogy nagyon szépen írja le az írónő az érzelmeket, de sokszor elismételte ugyanazt. Szívszorító történet egyébként, sok jelenetnél éreztem a gombócot a torkomban, hogy a sírás kerülget. A végének egy része gyönyörűen volt bemutatva, viszont a legeslegvége nekem nem annyira tetszett. Lehetséges, hogy megpróbálkozom majd még más könyveivel is az írónőnek, mindenesetre, biztosan nem olyan olvasmány, hogy az ember tövig rágja a körmét miatta, ez inkább lélektani, drámai mű.

az alapséma nagyon jó volt, a kidolgozás viszont kicsit gyengécskére sikeredett.
az egyetlen szereplő, aki még úgy elfogadhatóan szimpi volt, az ügyvéd, Tom Armour. Az írónő igyekezett jól keverni a krimivonalat, de valami nem sikerült, szinte azonnal ki lehetett találni, ki a hunyó.

DS itt sem hazudtolta meg önmagát. Igaz történet, jó karakterek, pörgős cselekmény, jól megválasztott helyszín.