Könyv ​a temetőről 68 csillagozás

Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről

Daniela Kapitáňová első regényével, amelyet Samko Tále álnéven írt, azonnal rendkívül kreatív, eredeti alkotóként mutatkozott be. A szöveget egy 44 éves szellemi fogyatékos, törpe növésű férfitól halljuk, akinek legfőbb célja az életben, hogy ugyanolyan legyen, mint a többiek. Samko mindent utál, ami eltér a normálistól: semmi másra nem törekszik az életben, csak hogy minden furcsasága ellenére tökéletesen belesimuljon környezetébe – ezt kihasználva nevel belőle besúgót a város nagyhatalmú kommunista ura, s így lesz akaratlanul tragédiák sorának okozója a kisváros életében.
    A könyvet a kritikusok a Forrest Gumphoz, a főszereplőt A bádogdob Oskar Matzerathjához hasonlítják; Szlovákiában azonnal bestseller lett, eddig tizennégy nyelvre fordították le, köztük angolra, németre, svédre, franciára, arabra és japánra.

Eredeti cím: Kniha o cintoríne

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Magvető, Budapest, 2016
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433814 · Fordította: Mészáros Tünde · Illusztrálta: Fero Jablonovský
>!
Magvető, Budapest, 2016
228 oldal · ISBN: 9789631434248 · Fordította: Mészáros Tünde · Illusztrálta: Fero Jablonovský

Enciklopédia 9


Kedvencelte 9

Most olvassa 4

Várólistára tette 101

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről

Zseniális. Néha nagyon szórakoztató, de pont azért nem mindig szórakoztató, amiért zseniális: mert hihetetlenül következetes. Kapitánová nem olcsó Benny Hill-epizódot rittyent Samko Tále, az értelmi fogyatékos papírgyűjtő elbeszéléséből, hanem egy véresen komoly és igen-igen fájdalmas drámát a mi saját Közép-Európánkról, és ezt csak álcahálóként takarják (úgy-ahogy) hősünk muris marhaságai. Végső soron lényegtelen elem, hogy Samko debil-e vagy sem, hisz ő csak felböfögi azt, amit annyian mondanak, suttognak, mormognak mifelénk – azok, akiket egy demokrácia se kiköpni, se lenyelni nem tud. Samko pedig visszatükröz mindent, ami az elme dögkútjából kiszabadult: félelmet az újtól, idegengyűlöletet, gátlástalan önigazolást és az önismeret teljes hiányát, szocializmus-nosztalgiát, valamint azt, hogy bármi is történjék a nagyvilágban, minket csak az érdekel, hogy a nyüves tolikocsinkról letört az a nyüves visszapillantó tükör, és hogy ezért rohadjon meg mindenki.

„Mert én nem vagyok debil.
Mert én olyan vagyok, mint mindenki más, ezért is becsül engem mindenki más, mert én olyan vagyok, mint mindenki más.” Lehet, Samko, hogy olyan vagy. De ez nem rád nézve szégyen.

(A fordítás meg remekbe szabott. Mészáros Tünde.)

14 hozzászólás
szadrienn P>!
Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről

A kortárs szlovák irodalom kis gyöngyszeme. Keserűen, gonosz módon groteszk. Torz vigyorral ábrázolja a besúgók szorgos munkájára épülő posztkommunista közép-európai társadalmat és az önfeledt dagonyázást a kollektív tudatállapotban, a szeretett helyi Vezér árnyékában.
A kérdés csak az, hogy kivel, mivel van itt a nagyobb probléma. Önjelölt szerzőnkkel és illusztrátorunkkal, a 152 centiméternyire nőtt, szellemi fogyatékos Samko Tále-val, vagy a feje tetejére állított világgal körülötte?

3 hozzászólás
Arturo>!
Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről

Elolvastam ezt a könyvet és tetszett. Még szerencse, hogy nem hosszú, mert nekem nincs időm olyan butaságokra, mint túl hosszú könyveket olvasni, meg ilyenek. Ezt azért olvastam volna tovább is, mert nagyon jó, pedig egy tót írta, a tótokat meg mindenki útálja, mert ellopták a Felvidéket és azóta is ott laknak. Én is útálom a tótokat. De szerintem nem is egy tót írta, mert a tótok nem is tudnak írni, legjobb bizonyíték, hogy ez a könyv is magyarul volt. Meg a Nóbel díj tekintetében se volt még soha egy tót se, de magyar az nagyon sok. Ott van például a Kertész Imre, aki zsidó volt, de aztán megnyerte a Nóbel díjat és azóta magyar.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ __

A fenti sorokat akár Samko Tále is írhatta volna, ha magyar lenne. Samko Tále azonban szlovák, akárcsak megteremtője, Daniela Kapitáňová. A könyvben hitelesen tükröződik a kettős sokk, ami a szlovákokat érte a kilencvenes években: egyrészt összeomlott az államszocializmus, másrészt megalakult az önálló Szlovákia. Nem csoda, hogy nagy zavar lett sokuk fejében* – ekkora változást nehéz feldolgozni. Kapitáňová nem véletlenül választott egy enyhén értelmi fogyatékos elbeszélőt: Samko csak egy semleges átvivő közeg, rajta keresztül még nagyobbat üt, amit a szlovák társadalomról el akar mondani, Samko Tále egyszerű gondolkodása nem torzítja el azt. Mert Samko sok mindent lát, de keveset ért, ezért mindig a többség véleményét teszi magáévá. A kép elég szomorú: utáljuk az új rendet, utáljuk a változást, utáljuk a másságot, legyen az nemzetiségi, világnézeti, vagy nemi irányultságbeli. Szerencsére van remény: feltűnnek olyanok is Samko körül, akik reálisan szemlélik a világot, befogadóbbak, mint az átlag – de őket Samko egyáltalán nem érti. Jó lenne majd elolvasni, hogy Samko hogyan látja a világot mondjuk húsz év múlva…

* Itthon is hasonló volt a helyzet, pedig mi nem is léptünk ki Csehszlovákiából.

>!
Magvető, Budapest, 2016
228 oldal · ISBN: 9789631434248 · Fordította: Mészáros Tünde · Illusztrálta: Fero Jablonovský
6 hozzászólás
Gaura_Ágnes IP>!
Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről

Samko Tále nem ért semmit, hisz debil szegény; és épp ezért meg van győződve arról, hogy ő épp olyan normális, mint mások. És igen: épp olyan normális mint sokan, akiknek nincs papírjuk arról, hogy debilek, de gondolataikat ugyanúgy a kritikus gondolkodás hiányából fakadó xenofóbia, rasszizmus,* pitiánerség és rosszindulat hatja át, mint a narrátorét. Mindez szépen van összeboronálva a kommunizmus embereket és/vagy életeket rohasztó hatásával.

Ez a rohadás, oszlás, bomlás az, ami meghatározó motívuma az írásnak – anélkül, hogy Samko Tále, aki elvileg írja a könyvet,** ezt észrevenné. Végig azon rugózik, hogy minek kell neki a temetőről írnia (egy jóslat miatt áll neki ennek a vállalkozásnak, míg tolikocsija a szervízben pihen, és így nem tudja folytatni életét a napi rutin szerint), hiszen nem tudja, mit lehetne írni egy temetőről – holott végig a temetőről ír. Holtak és élők mind ebben a posztkommunista Szlovákiában zsúfolódnak össze, szimbolikus temetője ez egy letűnt rendszernek, melynek hatásától oly nehéz megszabadulni. Ez fogalmazódik meg egy ártatlannak tűnő rigmusban, ahol élő és holt egy szintre kerül: „Minálunk a temetőben / hullák élnek fateknőben”. És hogy milyen a temetőben? Erre is megkapjuk a cizellált választ: „Szar”.

Ez tagadhatatlanul a legjobb könyv, amit ebben az évben kézbe vettem és elolvastam – köszönet illeti nemcsak a kiváló szerzőt, Daniela Kapitáňovát, aki ezzel a könyvvel debütált szerzőként; hanem a fordítót, Mészáros Tündét, aki nagyon jó érzékkel adja vissza azt a nyelvi groteszkséget, ami elengedhetetlen része a könyvélménynek, és komplexé teszi a hanyatlás, és az oszlásra ítéltetett kommunizmus alatti és utáni bizarr világot; és @Kuszma -nak, amiért értékelésével felhívta a figyelmemet erre a könyvre. Azonnal tudtam, hogy szeretni fogom, és ez így is volt: jutalomfalatnak tartogattam egy nagy projekt leadása után, és egy ültő helyemben olvastam végig. Csak ajánlani tudom, azt hiszem, ez a könyv nagyon a magyar olvasóknak (is) szól.

* Egy példa: „Csak azt az egyet nem értem, hogy miért írta, hogy az emberek fajgyűlölősök, ha egyszer nem az emberek, hanem a cigányok lopták el a táskáit, bőröndjeit, meg a teniszütőit, hát nem?”
** 2000-ben, amikor megjelent a regény, még ez a név állt a szerző neve helyén, sokáig nem lehetett tudni, hogy a szerző valójában Daniela Kapitáňová.

7 hozzászólás
SteelCurtain >!
Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről

Nem igazán értem, miért hasonlítják sokan ezt a művet a felszínes Forrest Gumphoz. Az egy szórakoztató tabló, itt viszont az embernek tulajdonképpen sírni volna kedve azokban a pillanatokban is, amikor éppen felböffen belőle a röhögés. Mert ez nem valami olcsó vásári komédia, hanem tragikomédia a legsúlyosabb fajtából. Egyfajta értelmező szótár az átlagemberről. Mivel szlovák szerző műve, egy hamisítatlan, enyhén nacionalista szlovák főszereplővel, aki a cucilizmus idején besúgóként fungált, s aki a mai napig is írja feljelentéseit, csábító lehetőség a negatívumokat a múlt nyakába varrni. De Kapitáňová könyve a maga sajátosan laza szerkezetével nem csak egy újabb múltba révedés. Nem tehetünk úgy, mintha az esztelen náci szemlélet csak Kelet-Európát fertőzné. Okolhatjuk múltunkat a saját félresikerült életünkért, a minket körülvevő mérgező légkörért, de vaknak kell lennie, aki nem látja, hogy más talajból táplálkozva is többnyire ugyanilyen helyzetben élnek a világ számtalan olyan országában, mely egyébként nem sok hasonlóságot mutat Szlovákiával. Vagy éppen Magyarországgal. Ismerős az alulfejlett értelmű főszereplő, aki vadul tiltakozik a debil megnevezés ellen. Tökéletes választás, mert bár az átlagpolgár valószínűleg magasabb értelmi képességekkel rendelkezik, agyában az egymással ellentétes ideológiák és nézetek ismert szlogenjei ugyanolyan, mindenre alkalmazható, csak éppen semmire sem jó katyvasszá állnak össze, akár Samko Tále homályos fejében. Ismerős a környezet, a spicliskedés – nemcsak a múltból – , a nagyravágyás, és a vele kéz a kézben járó kisszerűség, mert mindez itt van az orrunk előtt, amint kilépünk az utcára. Itt vannak még nálunk is a múlt árnyai letagadhatatlanul, ám amikor kilépünk, vagy legalábbis kiléphetnénk ebből a ma már erőtlen árnyékból, mindig eljátsszuk az árnyék túszát, aki képtelen a napos oldal felé haladni. A Svejk-szerűen sztorizgató Kapitáňová éppen azért alkotott remekművet, mert nemcsak a múltba ragadt, s onnan csakugyan mozdíthatatlan főszereplőt állítja elénk, de felvonultatja előttünk a visszamenekülőket, akik meg sem próbálnak változtatni az életükön, meg azokat is, akik megpróbálták, de elbuktak akár látványosan, akár látszólag sikert aratva, s azokat is akiknek valóban sikerült, csak éppen az életük légüres térbe szűkült.
Az élet tehát többnyire nyomorúság, de sebaj, mert ellenségből, akit mindenért okolni lehet, van bőven. Mert mindenki ellenség lehet nemcsak születés alapján, de akkor is ha csak hangyányit másképpen gondolkodik, mint a többség, akinek egy törpe kisebbség mindig megsúgja, hogy mit gondoljon. És attól tartok, hogy a besúgás egyáltalán nem rendszerspecifikus viselkedés, hanem örök elvárás. Idéznék a cégemnél – nem valami sufnivállalat, hanem egy multi – érvényes munkaköri leírás általános részéből; A munkavállaló betartja, és munkatársaival is betartatja az utasításokat. Amennyiben munkatársainál ennek megszegését tapasztalja, haladéktalanul értesíti erről munkahelyi vezetőit.
Besúgás, mint munkaköri kötelesség. Szép új világ. Samko Tále legalább ezen a téren sosem lesz magányos. Ráadásul ő a diónyi agyával sikeres ebben az új, tudásalapúnak nevezett társadalomban. A tudásalapú társadalom ugyanis annyit tesz, hogy válj szakértővé egy szűk területen, s minden más fronton legyél totál hülye. Ő a papírgyűjtés szakértője. A többi a kutyát sem érdekli.

giggs85 >!
Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről

Viszonylag kevés olyan író lett idehaza ismert, aki valamelyik velünk szomszédos országból származik; ebből a szempontból a szlovák szerzők sem kivételek. Hiába olvasok rengeteg kortárs irodalmat, sok szlovák írót én sem tudnék említeni. Idén viszont, hála Szlovákia díszvendégségének a Könyvfesztiválon, több szerzőtől adtak ki ezt-azt idehaza, így Daniela Kapitánovától is, cím szerint a Könyv a temetőről című regényét.

Ez az alkotás eredetileg 2000-ben jelent meg, mégpedig Samko Tále álnéven. Samko Tále egyébként maga a történet elbeszélője, lejegyzője; a 44 éves, kis növésű, enyhén visszamaradt intelligenciával rendelkező, évtizedek óta papírgyűjtéssel foglalkozó férfi egy esős nap úgy dönt, hogy ír egy második könyvet a temetőről (az első mindössze egyetlen lapból áll). Az egész szöveg valóban olyan, mintha egy hosszú-hosszú esőzés alatt írták volna; semmiféle előzetes elképzelés nem fedezhető fel benne, nincs íve, története, menete – mégis működik.

Nehezen eldönthető, hogy a gyengeelméjű Samko „forrest gumpi” naivitással, vagy pedig merő rosszindulattal tekint az őt körülvevő világra. Az ő egyetlen célja ugyanis az, hogy maradéktalanul beilleszkedjen a társadalomba („Mert én nem vagyok debil.
Mert én olyan vagyok, mint mindenki más, ezért is becsül engem mindenki más, mert én olyan vagyok, mint mindenki más.”), hogy tökéletesen normális és átlagos legyen, így ezért mindig azt teszi, amit egy „átlag” szlovák tenne. Vagyis gyűlöli a magyarokat, a németeket, a cigányokat, a melegeket, a munkanélkülieket és a számára elvont művészeket; dolgozik, és mindig odafigyel a környezetében élőkre; ha olyat lát, ami nem normális, jelenti RSDr. Gúnár Karolnak (igen, így hívják), aki a csehszlovák titkosszolgálat embere, és aki „tesz arról”, hogy a dolgok ismét a normális mederbe kerüljenek vissza. Samko pont olyan akar lenni, mint bárki más. És olyan is lesz. Kicsit rasszista, kicsit kirekesztő, kicsit besúgó, kicsit rosszindulatú, kicsit „agymosott”. És ez a „bárkimásság” nem róla mond el sokat, hanem a szocialista, posztszocialista Szlovákia átlagembereiről…

Ezt a monoton, végtelen beszédfolyamot igen nehéz bárhol is abbahagyni. A vékonyka kötet szinte egy ültő helyünkben elolvasható. A szöveg teljes egészét Samko monológja teszi ki, saját kezű rajzaival illusztrálva (valójában Fero Jablonovsky alkotásai). Ebben a monológban csapong össze-vissza, az időben hol még a ’70-es, ’80-as évek diktatórikus Csehszlovákiájában, hol a ’90-es évek posztszocialista Szlovákiájában járunk, de a tipikus átlagpolgár nem sokat változik. Az ott is végbemenő rendszerváltozás hiába döntötte romba az addigi jól ismert világot, az emberek nem változtak egyik pillanatról a másikra. Mint ahogy idehaza sem. Pont ezért lehet érdekes itthon is ez a torz tükör, mert ebbe bármelyik volt szocialista ország polgára belenézhet, a látvány mégis ugyanaz lesz.

A Könyv a temetőről nem könnyű olvasmány, bár jókat lehet rajta kacagni, mégsem teljes ízében vidám, fontos témákat érint igen élvezetes előadásban, illetve főbb mondanivalóit tekintve nekünk is bőven aktuális lehet. De figyelem! A polkorrektség itt nem játszik!

Jagika P>!
Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről

Igen, ez egy jellegzetesen közép-európai könyv. Az itteni emberek és helyzetek olykor annyira szürreálisak, hogy azt józan ésszel felfogni nem igazán egyszerű. Samkónak ezért van könnyű helyzete – bár ő még a saját kis világának változását sem érti. Még mindig jelentgetne a régi rendszerből itt maradt Gustav Karolnak, az elbeszélőnk számára cseppet sem közömbös Darinka apjának. off A címmel ellentétben nem a temetőről szól – talán azért, hogy ne felejtsük el mindezek végességét…

sztimi53>!
Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről

És Erik Rakkal mi történt? Mert az olvasó tudni akarja. Ez magától érthetődő, hát nem?
Hát de.
Meg ilyenek.
spoiler

1 hozzászólás
Eszter01>!
Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről

A 2016-os könyvfesztiválon álltam meg véletlenül az egyik standnál, ahol éppen Daniela Kapitanovaval volt egy beszélgetés. Nagyon szimpatikus volt ahogy és amit beszélt, felkeltette érdeklődésemet a könyve iránt, amit aztán meg is vettem, és dedikáltattam is vele. Már majdnem lecsúsztam a dedikációról, de kedvesen mosolyogva mégis szignálta a könyvemet, majd azt mondta nekem: Maga egy nagyon szép nő. :)
/Csak zárójelben jegyzem meg, ugyanezen interjú közben „véletlenül” nekem jött Nyáry Krisztián. Simán kikerülhető lettem volna egyébként. Szerintem ismerkedni akart…/ :D
Ezek után az élmények után nem is meglepő, hogy a könyvet is imádtam. Úgy jellemezném, mint a Virágot Algernonnak és A test angyala hibride.

IrodalMacska>!
Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről

A könyv első rétege egy egészen groteszk, bizonyos pontokon már-már röhejes valami. Semmiképpen sem könyv, sokkal inkább egy félkegyelmű naplója és ez a valami igazából egyáltalán nem a temetőről szól, hacsak nem keresünk egy metaforát és sirattatjuk el az írónővel Csehszlovákiát.

A második rétege ennél sokkal mélyebb: posztszocialista társadalmi szatíra, amit nemzeti színű szalagként ölel körbe a homofóbia, a rasszizmus és az idegengyűlölet.

A könnyes röhögés és az „öcsém, ez tényleg így működött!” felkiáltású aha pillanatok váltották egymást a kötet olvasása közben, ami mit sem érne a fordító munkája nélkül.

Samko Tále figurája elképesztően hiteles, aki 152 centisen és 44 évesen túlélte a családja és ismerősei nagy részét, akinek a háta borsózik a változásoktól, aki meg van róla győződve, hogy ő bizony nem debil és egész pontosan olyan, mint mások. A szomorú az egészben az, hogy könnyen lehet, hogy tényleg olyan, mint mások. Hát nem? Hát de!

>!
Magvető, Budapest, 2016
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433814 · Fordította: Mészáros Tünde · Illusztrálta: Fero Jablonovský

Népszerű idézetek

Kuszma>!

Azért nagyon nehéz írónak lenni, mert fáj tőle a keze az embernek.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: író
2 hozzászólás
Kuszma>!

Mi otthon készítettünk házi kefirt a jó emésztés tekintetében, mert az nagyon egésséges. Az apukám mindig mondta, hogy a kefirt a mongoloidok találták ki és ebből látszik, hogy azok kultúrnemzet, mert kitalálták a kefirt. De nemcsak a kefirt, hanem még a magyarokat is kiűzték Mongóliából, mert a magyarokat a világon senki se szereti, mert magyarok.

59-60. oldal

Kapcsolódó szócikkek: magyarok, magyarság
Kuszma>!

Merthogy az Ivana nagyon furcsa abban a tekintetben, hogy ő se meg a Zebrak se szitkozzák se a magyarokat se a cseheket, de hát ez magától érthetődő, hogy nem szitkozzák, hogyha egyszer a Zebrak apja cse volt. Mert különben biztos szidalmaznák, mert ha valaki nem szidalmazza, arra az emberek felfigyelnek, és aztán nem hisznek már neki, mert gyanús.
Én nem vagyok gyanús, mert én szidalmazom.
De az indiánokat vagy a rabszolgákat sohase, mert én nem vagyok fajgyűlölős.

128-129. oldal

Kapcsolódó szócikkek: magyarok, magyarság
Kuszma>!

Mert az úgy volt valamikor, hogy amikor a zsidók elmentek példának okáért koncentrációs táborokba, akkor mindent itthagytak, és az a minden aztán eladódott, mert minek volna a zsidóknak a koncentrációs táborban példának okáért a zongora, hát nem?
Hát de.

86. oldal

1 hozzászólás
Gaura_Ágnes IP>!

Egyszer megkérdeztem egy embert, akit úgy hívnak, hogy Vigétz Henrich és aki sírásó, aminek tekintetében ott dolgozik a temetőben, és megkérdeztem a Vigétz Henrichet, hogy milyen a temetőben, hogy tudjam, és akkor azt mondta, hogy:
„Szar.”

183. oldal

Gaura_Ágnes IP>!

Csak azt az egyet nem értem, hogy miért írta, hogy az emberek fajgyűlölősök, ha egyszer nem az emberek, hanem a cigányok lopták el a táskáit, bőröndjeit, meg a teniszütőit, hát nem?

128. oldal

mezei P>!

És én azt nem szeretem, hogyha valaki olyant mond, ami nem is úgy van, mert akkor az emberek azt gondolják, hogy az úgy van, pedig az nem is úgy van.

tifil>!

Útálom az Angelika Édesovát.
Be kellene őt tiltani. Meg ilyenek.

58. oldal

tifil>!

Csakhogy nekem ezt nem is kellett mondani, mert én tudok titkot nemelmondani, mert én nem vagyok debil. Hát nem?
Hát de.

119. oldal

9 hozzászólás
pikkupilvi P>!

Más zöldségek is nagyon egésségesek, de a legegésségesebb a kefir.

6 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
S. A. Locryn: Gyufaláng
Veronika Šikulová: Menettérti
Ivana Dobrakovová: Bellevue
Jozef Karika: A hasadék
Dušan Šimko: Gubbio
Nino Haratisvili: A nyolcadik élet
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Nagy Alex: Lelkek harca
Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak