Kék ​napon születtem 87% 63 csillagozás

Mit adott ez a könyv azon túl, hogy helyre kerültek bennem olyan fogalmak, mint az autizmus spektrumzavar, az Asperger-szindróma, a Savant-szindróma és a szinesztézia? (Jóllehet mindegyikkel találkoztam már korábban.) Azt, hogy bármennyire más vagy mint a többiek körülötted, lehet, hogy pont a másmilyenséged miatt vagy kivételes és egyedi. Ha van hited és erőd, bármit elérhetsz.
Daniel története rendkívüli, az út pedig, amit bejárt példaértékű. A család szerepe, a saját magába vetett hite és azok a jó emberek, akik körbevették és olyannak fogadták el amilyen, hozzásegítették ahhoz, hogy mára elégedett és boldog emberré váljon.
A matematikai fejtegetései számomra csak emelték a könyve amúgy sem alacsony színvonalát.
Utólag kicsit sajnálom, hogy nem ezt a könyvét olvastam hamarabb, hanem a Számokban létezünket.

”A számok a barátaim, és mindig ott vannak körülöttem. Minden egyes szám egyedi, és saját személyisége van.”

Daniel Tammet memoárja egy nagyon különleges írás, amely nemcsak közelebb hozza az olvasókhoz az autizmust, hanem hatalmas motivációt is nyújthat mindenki számára. A már felnőttkorában savant- és Asperger-szindrómával diagnosztizált szerző ugyanis annyira ismeri saját korlátait, és annyira tudatosan igyekszik fejleszteni önmagát, ahogyan arra csak nagyon kevesen képesek.

A könyvből megismerhetjük milyen az élet autista zseniként, Daniel egészen születésétől betekintést enged életébe, és megosztja velünk különös gondolkodásmódját, saját szinesztéziás tapasztalásait. Olvasás közben olyan élményünk lehet, hogy erre a néhány órára belekerültünk Tammet fejébe, amely igazán különleges olvasmányélményt biztosít. Megismerhetjük azt az embert, akinek kiemelten fontos a rend és a rendszeresség, akinek az életében egészen különleges szerepet töltenek be a számok. Elszigeteltség, zajos külvilág, kommunikációs zavarok, alvajárás, epilepszia csak néhány azok közül a dolgok közül, amivel meg kell birkóznia. Ám ez az ember elképesztő akaratának és kitartásának köszönhetően ma önálló, teljes életet él, és sorstársainak, illetve a tudománynak nyújt segítséget. Keményen megdolgozott azért, ahol most tart, amely követendő példa lehet mindannyiunk számára, akárcsak szülei és akkori párja elképesztő támogatása. Éppen ezért nemcsak az autizmus spektrumzavarban érintetteknek és a környezetükben élőknek ajánlom, hanem mindenkinek, akit érdekel egy igazán különleges emberi sors.

Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, az autizmusról sokaknak elsőre Raymond jut eszébe, akit Dustin Hoffman alakított az 1988-as Esőemberben. Megközelítőleg a felnőttkorom küszöbén láttam ezt a filmet és akkor eléggé mély nyomot hagyott bennem, mert addig még nem igazán hallottam erről a ritka betegségről.

Autizmus, Asperger-szindróma, Savant-szindróma, szinesztézia. Daniel Tammetnél mindezek tünetei egyaránt megtalálhatóak. Ő azon kivételes és szerencsés autisták egyike, akik nem szorulnak mások segítségére a mindennapos rutinfeladataik ellátásában. Az Asperger-szindróma tulajdonképpen az autizmus egyik (enyhébb) típusa, amely esetben a betegek jól kommunikálnak, inkább a testbeszéd értelmezése jelent nekik problémát, nem érzik szükségét annak, hogy társas kapcsolatokat alakítsanak ki, nehezen fejezik ki érzelmeiket, ragaszkodnak bizonyos rituálékhoz. Ezzel szemben a nyelvi fejlődésük normális ütemű és rendszerint az átlagnál magasabb az intelligenciaszintjük. Ezek a tünetek maximálisan igazak Danielre is, bár iskolás évei kezdetén volt némi tanulási nehézsége, de ez csupán egy gyógyszer mellékhatása volt, amit évekig kellett szednie az epilepsziája miatt.

Az életrajzi élményei mellett nagyon érdekesnek találtam azokat a részeket, ahol például a szinesztéziáról írt. Részletekbe menően kifejtette, hogyan látja ő a számokat – mindegyik külön színű és méretű. Ha két számmal bármilyen műveletet el kell végeznie, akkor a két szám textúrája egy újabb harmadikká áll össze a fejében, ami számára egy konkrét számot jelent: a számítás végeredményét. Mindezt másodperceken belül tudja produkálni. Lenyűgöző továbbá Tammet nyelvtudása is. Rövid idő alatt elsajátította a litván, spanyol, francia, román, walesi, eszperantó nyelveket. Kifejlesztett egy nyelvtanulási módszert és létrehozott egy webes, online nyelvtanfolyamot. Kiválóan sakkozik, lexikális memóriája megdöbbentő.

Tammet az idén 40 éves, a betegségét 25 évesen diagnosztizálták, azóta is rengeteg kísérletben vesz részt, mert ezzel elősegíti „az emberi agy működésének jobb megértését, ami mindenkinek javára válik”. A memoárját is azért írta meg, hogy a sorstársainak hasznos tanácsokkal szolgáljon, és hogy a családja jobban megérthesse cselekedeteinek mozgatórugóit.

Bár szövegalkotását közel sem mondhatjuk magas szintű irodalomnak, mindazonáltal mégis nagyon fontos műnek tartom, mert nem csupán a betegek és hozzátartozóik számára nyújthat útmutatást, hanem minden olvasó erőt gyűjthet belőle. Hiszen az az út, amit Daniel Tammet végigjárt, az, amit az autizmusa ellenére elért, mindenki számára tanulságos lehet.

http://ekultura.hu/2019/04/20/daniel-tammet-kek-napon-s…

Mindig jó Asperger szindrómával élők saját írásait olvasni, még akkor is, ha sok mindent nem értek belőle – főleg a számok csodás világát, a számomra oly varázslatos és oly nehezen érthető matematikát – és még akkor is, ha nem kimondottan szépirodalmi, ihletett, kreatív alkotás.
A pontlevonás nem azért van, mert ne lenne szimpatikus a számomra Daniel, a számzsonglőr, nyelvzseni szavant, hanem azért, mert ehhez mérek minden ilyesfajta alkotást. És ez bizony eleddig lekörözhetetlen volt.

Nekem tetszett, érdekes volt megismerni, hogy egy enyhe lefolyású Asperger- szindrómás, autizmus spektrumzavarban szenvedő ember különböző életszakaszait hogyan élte meg, hogyan látta a környezetét, és a környezete hogy viszonyult hozzá. Azt gondolom, a könyv szerzője az átlagos ilyen betegségben szenvedőkhöz képest nagyon szerencsés, ugyanakkor még így is elég sok problémával kellett megküzdenie. Nekem a könyv olvasása előtt semmilyen információm nem volt az autizmusban élő betegek mindennapjairől, ezért biztos vagyok benne, hogy hatással lesz rám, ami az elfogadást illeti.

Ez a könyv valóban egy zseni memoárja. Az autizmusról szerintem mindenki hallott már, az Asperger-szindrómáról is, viszont valójában szerintem nagyon kevesen tudjuk, hogy ez mit jelent. Nagyjából körbe tudjuk írni, hogy fejlődési rendellenesség, ezek az emberek nehezen barátkoznak, nem néznek a másik szemébe, ismétlődő tevékenységeket folytatnak és még egy pár dolgot össze tudnánk szedni. De hogy ez valójában mit jelent azt hiszem csak az tudja, akinek van ilyen rokona, barátja, ismerőse, vagy aki esetleg látott valami filmet róla. De. Hogy az autista mit érez, hogyan gondolkodik, hogyan lát, mikre gondol, azt nem nagyon tudom, hogy milyen könyv szemléltetné jobban ennél. Ez azért egy csodálatos könyv, mert enged belelátni az ebben a betegségben szenvedők gondolataiba. Daniel Tammet részletesen leírja milyen helyzetben hogy érezte magát, mire gondolt, milyen mondatokat nehéz megértenie, miért nehéz kommunikálnia, mi zökkenti ki, mi idegesíti fel, miket szeret csinálni. A gesztenyegyűjtés, a könyv gyűjtés a szobájában, sakk, kártyajáték, És hihetetlenül érdekes, hogy az ő szemén keresztül láthatjuk a számokat, az egyiket nagynak, a másikat kicsinek, a harmadikat félénknek, a negyediket bátornak. És a szavakat is ugyanígy, az egyiket pirosnak, a másikat kéknek, a harmadikat zöldnek. Olyan szépen és részletesen írta le, el tudtam képzelni végig, hogy miről beszél.
És az a fejlődés, amin gyerekkorától mostanáig végig ment, az az hatalmas út, amit bejárt, hogy az legyen, aki most, az elképesztő.
Csodálatos ez a könyv.
(Egyetlen kis észrevétel talán, amit említett is a szerző, hogy néha csak úgy mondja, mondja, mondja, és nem hagyja szóhoz jutni a másikat, mert csak el akarja mondani, amit akar, és kész. Néhol ezt a könyvben is éreztem, hogy csak ír, ír, ír, hogy kiírja magából az összes gondolatot, és nem biztos, hogy figyel arra, hogy ez az olvasó számára érdekes-e 30 oldalon keresztül. De ez nem hiba, sőt, ez is mutatja, hogy az ő világa teljesen más, mint a miénk, és mégis mennyire hasonló)

Ismét egy érdekes témába nyúltam, már régóta terveztem elolvasni.
A Daniel kiskoráról szóló részek jobban tetszettek, mint a második rész, ahol magát belelovalva próbál olyat megmagyarázni, ami egy átlagember agyával felfoghatatlan vagy éppen teljességgel érdektelen, mert nem szoktunk ilyeneken gondolkodni.
Sokszor megmosolyogtam, amikor beszúrt olyan évszámokat vagy neveket, amik a történet szempontjából lényegtelenek voltak, de ő ugye meg tudja ezeket jegyezni, hát le is írta, ha már egyszer ott van a fejében :)

Nagyon erdekes konyv, jol bemutatja, hogy milyen egy Asperger-szindromas ember gondolkodasa, az agymukodese, kulonlegesnek talaltam, ahogy a szamokrol, szinekrol, ezek kapcsolatarol ir.

Vegulis mi a „normalis”?

Szeretek ilyen jellegű könyveket olvasni, mert jó „más” szemével látni a világot… mennyire másképp látnak, élnek meg hétköznapi dolgokat… Érdekes volt a könyv, de nekem itt ott túl száraz, tudományos… néhol el is vesztettem a fonalat-) Fontos mű, mert nem csak az autisták és hozzátartozóik, hanem a hétköznapi emberek is betekintést nyerhetnek, útmutatást kaphatnak az ő világukhoz.

A titokzatos cím már a történet elején magyarázatot kap, egyben megvilágítja az olvasónak, hogy az emberi gondolkodás mennyire sokfajta lehet. Legtöbbünknek igazán furcsának tűnhet a számokat (és szavakat) különböző méretben és színben látni, a velük való műveleteket nem tudatosan végrehajtani, hanem olyan automatikusan, mint amikor ránézünk néhány tárgyra és rögtön látjuk, hogy négy darab, de Daniel Tammet számára ez teljesen hétköznapi. Szerintem az emberek többségének az átlagos viselkedés számít hétköznapinak és talán túlságosan nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mi a „normális” és kevéssé toleráljuk az eltéréseket. Pedig az eltérő idegrendszerű vagy agyszerkezetű emberek ugyanúgy nem tehetnek arról, hogy milyennek születtek, mint azok akik az átlagosnál jóval magasabbra vagy alacsonyabbra nőttek. Épp ezért fontos az, hogy minél több ilyen ismertető legyen és megvilágítsa számunkra ezeket a különbözőségeket, mert a természet általában egyensúlyt teremt és amit ad az egyik oldalon, azt máshol elveszi és ez az oldal sokszor jobban ki van hangsúlyozva pl. a nyelvi vagy testbeszéd értelmezési nehézségek.
Daniel története érdekes és jól fogalmaz, bár vannak benne olyan részek, amiket túl hosszúnak vagy részletesnek találtam, összességében kellemes olvasmány volt.