Kék ​napon születtem 82% 31 csillagozás

Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, az autizmusról sokaknak elsőre Raymond jut eszébe, akit Dustin Hoffman alakított az 1988-as Esőemberben. Megközelítőleg a felnőttkorom küszöbén láttam ezt a filmet és akkor eléggé mély nyomot hagyott bennem, mert addig még nem igazán hallottam erről a ritka betegségről.

Autizmus, Asperger-szindróma, Savant-szindróma, szinesztézia. Daniel Tammetnél mindezek tünetei egyaránt megtalálhatóak. Ő azon kivételes és szerencsés autisták egyike, akik nem szorulnak mások segítségére a mindennapos rutinfeladataik ellátásában. Az Asperger-szindróma tulajdonképpen az autizmus egyik (enyhébb) típusa, amely esetben a betegek jól kommunikálnak, inkább a testbeszéd értelmezése jelent nekik problémát, nem érzik szükségét annak, hogy társas kapcsolatokat alakítsanak ki, nehezen fejezik ki érzelmeiket, ragaszkodnak bizonyos rituálékhoz. Ezzel szemben a nyelvi fejlődésük normális ütemű és rendszerint az átlagnál magasabb az intelligenciaszintjük. Ezek a tünetek maximálisan igazak Danielre is, bár iskolás évei kezdetén volt némi tanulási nehézsége, de ez csupán egy gyógyszer mellékhatása volt, amit évekig kellett szednie az epilepsziája miatt.

Az életrajzi élményei mellett nagyon érdekesnek találtam azokat a részeket, ahol például a szinesztéziáról írt. Részletekbe menően kifejtette, hogyan látja ő a számokat – mindegyik külön színű és méretű. Ha két számmal bármilyen műveletet el kell végeznie, akkor a két szám textúrája egy újabb harmadikká áll össze a fejében, ami számára egy konkrét számot jelent: a számítás végeredményét. Mindezt másodperceken belül tudja produkálni. Lenyűgöző továbbá Tammet nyelvtudása is. Rövid idő alatt elsajátította a litván, spanyol, francia, román, walesi, eszperantó nyelveket. Kifejlesztett egy nyelvtanulási módszert és létrehozott egy webes, online nyelvtanfolyamot. Kiválóan sakkozik, lexikális memóriája megdöbbentő.

Tammet az idén 40 éves, a betegségét 25 évesen diagnosztizálták, azóta is rengeteg kísérletben vesz részt, mert ezzel elősegíti „az emberi agy működésének jobb megértését, ami mindenkinek javára válik”. A memoárját is azért írta meg, hogy a sorstársainak hasznos tanácsokkal szolgáljon, és hogy a családja jobban megérthesse cselekedeteinek mozgatórugóit.

Bár szövegalkotását közel sem mondhatjuk magas szintű irodalomnak, mindazonáltal mégis nagyon fontos műnek tartom, mert nem csupán a betegek és hozzátartozóik számára nyújthat útmutatást, hanem minden olvasó erőt gyűjthet belőle. Hiszen az az út, amit Daniel Tammet végigjárt, az, amit az autizmusa ellenére elért, mindenki számára tanulságos lehet.

http://ekultura.hu/2019/04/20/daniel-tammet-kek-napon-s…

Mindig jó Asperger szindrómával élők saját írásait olvasni, még akkor is, ha sok mindent nem értek belőle – főleg a számok csodás világát, a számomra oly varázslatos és oly nehezen érthető matematikát – és még akkor is, ha nem kimondottan szépirodalmi, ihletett, kreatív alkotás.
A pontlevonás nem azért van, mert ne lenne szimpatikus a számomra Daniel, a számzsonglőr, nyelvzseni szavant, hanem azért, mert ehhez mérek minden ilyesfajta alkotást. És ez bizony eleddig lekörözhetetlen volt.

Ez a könyv valóban egy zseni memoárja. Az autizmusról szerintem mindenki hallott már, az Asperger-szindrómáról is, viszont valójában szerintem nagyon kevesen tudjuk, hogy ez mit jelent. Nagyjából körbe tudjuk írni, hogy fejlődési rendellenesség, ezek az emberek nehezen barátkoznak, nem néznek a másik szemébe, ismétlődő tevékenységeket folytatnak és még egy pár dolgot össze tudnánk szedni. De hogy ez valójában mit jelent azt hiszem csak az tudja, akinek van ilyen rokona, barátja, ismerőse, vagy aki esetleg látott valami filmet róla. De. Hogy az autista mit érez, hogyan gondolkodik, hogyan lát, mikre gondol, azt nem nagyon tudom, hogy milyen könyv szemléltetné jobban ennél. Ez azért egy csodálatos könyv, mert enged belelátni az ebben a betegségben szenvedők gondolataiba. Daniel Tammet részletesen leírja milyen helyzetben hogy érezte magát, mire gondolt, milyen mondatokat nehéz megértenie, miért nehéz kommunikálnia, mi zökkenti ki, mi idegesíti fel, miket szeret csinálni. A gesztenyegyűjtés, a könyv gyűjtés a szobájában, sakk, kártyajáték, És hihetetlenül érdekes, hogy az ő szemén keresztül láthatjuk a számokat, az egyiket nagynak, a másikat kicsinek, a harmadikat félénknek, a negyediket bátornak. És a szavakat is ugyanígy, az egyiket pirosnak, a másikat kéknek, a harmadikat zöldnek. Olyan szépen és részletesen írta le, el tudtam képzelni végig, hogy miről beszél.
És az a fejlődés, amin gyerekkorától mostanáig végig ment, az az hatalmas út, amit bejárt, hogy az legyen, aki most, az elképesztő.
Csodálatos ez a könyv.
(Egyetlen kis észrevétel talán, amit említett is a szerző, hogy néha csak úgy mondja, mondja, mondja, és nem hagyja szóhoz jutni a másikat, mert csak el akarja mondani, amit akar, és kész. Néhol ezt a könyvben is éreztem, hogy csak ír, ír, ír, hogy kiírja magából az összes gondolatot, és nem biztos, hogy figyel arra, hogy ez az olvasó számára érdekes-e 30 oldalon keresztül. De ez nem hiba, sőt, ez is mutatja, hogy az ő világa teljesen más, mint a miénk, és mégis mennyire hasonló)

Szeretek ilyen jellegű könyveket olvasni, mert jó „más” szemével látni a világot… mennyire másképp látnak, élnek meg hétköznapi dolgokat… Érdekes volt a könyv, de nekem itt ott túl száraz, tudományos… néhol el is vesztettem a fonalat-) Fontos mű, mert nem csak az autisták és hozzátartozóik, hanem a hétköznapi emberek is betekintést nyerhetnek, útmutatást kaphatnak az ő világukhoz.

A titokzatos cím már a történet elején magyarázatot kap, egyben megvilágítja az olvasónak, hogy az emberi gondolkodás mennyire sokfajta lehet. Legtöbbünknek igazán furcsának tűnhet a számokat (és szavakat) különböző méretben és színben látni, a velük való műveleteket nem tudatosan végrehajtani, hanem olyan automatikusan, mint amikor ránézünk néhány tárgyra és rögtön látjuk, hogy négy darab, de Daniel Tammet számára ez teljesen hétköznapi. Szerintem az emberek többségének az átlagos viselkedés számít hétköznapinak és talán túlságosan nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mi a „normális” és kevéssé toleráljuk az eltéréseket. Pedig az eltérő idegrendszerű vagy agyszerkezetű emberek ugyanúgy nem tehetnek arról, hogy milyennek születtek, mint azok akik az átlagosnál jóval magasabbra vagy alacsonyabbra nőttek. Épp ezért fontos az, hogy minél több ilyen ismertető legyen és megvilágítsa számunkra ezeket a különbözőségeket, mert a természet általában egyensúlyt teremt és amit ad az egyik oldalon, azt máshol elveszi és ez az oldal sokszor jobban ki van hangsúlyozva pl. a nyelvi vagy testbeszéd értelmezési nehézségek.
Daniel története érdekes és jól fogalmaz, bár vannak benne olyan részek, amiket túl hosszúnak vagy részletesnek találtam, összességében kellemes olvasmány volt.

Mindig is lenyűgözött a Down-szindrómások gondolkozása, az utóbbi időben pedig a munkanapokat egy erősen Asperger-szindrómás emberrel egy közösségben töltöm, szóval amikor megláttam a könyvet, tudtam, hogy ezt mindenképpen el fogom olvasni.
Rengeteg mindent tanultam ebben a párszáz oldalban, segített megérteni dolgokat, talán még nyitottabbá tett.
Le a kalappal Daniel Tammet előtt, akinek nemcsak az elméje csodálatos, hanem az is, hogy így kitárulkozott a könyvben.

Érdekes volt a könyv, egy aspergeres szemével látni a dolgot, mennyire másképp élnek meg teljesen hétköznapi helyzeteket. Mindenkinek ajánlom, mert nagy tanítás az elfogadásról, hogy ha látunk egy embert, aki „furcsának” tűnik, akkor ne ítélkezzünk egyből…

Mikor először kezembe vettem ezt a könyvet, fogalmam se volt mire számíthatok, a könyv borítója és címe nagyon megfogtak, de bevallom kicsit szkeptikusan kezdtem neki. A legnagyobb fejtörést az okozta, hogy megfejtsem a könyv címét, még mielőtt el is olvastam volna. Erre a rejtélyre azonban már a könyv legelső oldalán fény derül, ami egy egészen különleges történetet indít el.

Bővebben a blogomon: https://konyvmoly.com/daniel-tammet-kek-napon-szulettem/