Testnapló 22 csillagozás

Daniel Pennac: Testnapló

„Azt a kapcsolatot, amit a lélek a testtel mint meglepetésekkel teli zsákkal és lüktető tárggyal tart fenn, sűrű hallgatás övezi” – olvashatjuk a Testnapló elején. Az irodalom a legutóbbi évtizedekig inkább a lélek tájait barangolta be; a lélek és a test viszonyával, vagy önmagában a testtel – néhány kivételt leszámítva – nem foglalkozott behatóan. Nem úgy Daniel Pennac naplóregénye, amely egyetlen francia férfi 1936-tól 2010-ig, 12 éves korától a halála előtti utolsó napokig ívelő vallomásán keresztül komplex módon teszi vizsgálat tárgyává a testet: az emberi fizikum sajátosságait és változásait, a szerelem biológiáját és a szexualitás rejtélyét, a betegségeket és az élet végességét. Pennac lenyűgöző többgenerációs regénye nem kendőz el semmit. Egyszerre humoros és szívszorító, könnyed és filozofikus, miközben, mintha mi sem lenne természetesebb, beavat minket az emberi test elhallgatott rejtelmeibe.

Eredeti cím: Journal d'un corps

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Magvető, Budapest, 2014
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430752 · Fordította: Tótfalusi Ágnes

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Romain Gary


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 28

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
Daniel Pennac: Testnapló

A francia Daniel Pennac neve elsősorban gyermek-, illetve ifjúsági regényei miatt már sokaknak ismerős lehetett hazánkban (töredelmesen bevallom, én sosem hallottam róla korábban), így a rajongói minden bizonnyal örömmel fogadták a nemrégiben megjelent, sokat reklámozott, és az eddigiektől gyökeresen eltérő regényét, a Testnaplót. Bár ritkán történik velem ilyen, ezúttal a könyv fülszövege fogott meg. Egy regény, ami csak a testről szól. Amint lehetett, elolvastam, és nem is bántam meg.

Bár a téma sem a hazai, sem a világirodalomban nem egyedülálló – gondoljunk csak Nádas Péter, Pályi András, vagy de Sade márki műveire –, azonban én még olvasói pályafutásom alatt nem találkoztam olyan regénnyel, ami valóban ennyire radikálisan és következetesen csak és (szinte) kizárólag az ember testiségével foglalkozik. Mielőtt egyetlen sort is olvastam volna belőle, nem igazán tudtam elképzelni, hogy erről a témáról hogyan lehet úgy regényt írni, hogy az ne tűnjön túlontúl erőltettetnek. Ki és főleg miért vezetne naplót saját testéről, sérüléseiről, betegségeiről egy életen át? Ezt a kérdést azonban olyan tökéletesen válaszolta meg már rögtön a mű elején a naplót vezető mindvégig névtelenül maradó férfi, aki a fikció szerint halála után örökül hagyta azt a lányára, Lisonra, hogy nem is maradt több kérdésem.

A napló eredettörténete ebből a szempontból olyan tökéletesen megkomponált, hogy az választ ad mindenre: a 12 éves, visszahúzódó, törékeny testalkatú kisfiút az anyja beíratja egy cserkésztáborba, ahol egy játék során elfogják, és kikötik egy fához. Rövid időre magára hagyják, és bár eszével tudja, hogy nem történhet vele semmi baj, nemsokára így vagy úgy, de kiszabadul, annyira megrémül két hangyától és az élve felfalatás víziójától, hogy a teste elárulja, és, mit szépítsem, összecsinálja magát. Miután hazaviszik, az anyja, akinél hidegebb-ridegebb szülőt nehéz elképzelni, a tükör elé állítja, és ráparancsol, hogy mondja el, hogyan néz ki. A fiú hallgat. „Anyám kiabált. Azt szeretnéd, ha én mondanám meg neked, hogy nézel ki? Hogy néz ki az a fiú, akit én látok itt? Szerinted hogy nézel ki? Na, hogy nézel ki? Akarod, hogy elmondjam? Hát sehogy! Nem nézel ki abszolút sehogy!”

A fiú nemcsak a trauma miatt hallgatott, hanem valóban nem tudta azt, hogyan néz ki. Semmit sem tudott a saját testéről. Ezután egy Larousse izommodell alapján elkezdi edzeni és tudatosan képezni a testét, illetve feljegyezni a fizikálisan vele történő dolgokat. Szó van itt többek között sebekről, övsömörről, kitört fogról, véletlenül átfúrt szájpadlásról, fülcsengésről, szédülésről, ájulásról, balesetekről, ujjficamról, bőrbajokról, repesz okozta sérülésről, hajhullásról, látásromlásról, böfögésről, fingásról, ürítésről, vérzésről, erekcióról, magömlésről, orgazmusról, rákról és halálról is. Ezek a feljegyzések olykor naponként követik egymást, de van olyan is, hogy hosszú évekre megszakadnak. Az írások olyan közvetlenek, és olyan intim dolgokról szólnak, amelyekről csak nagyon ritkán olvashatunk. Értesülünk a főszereplő minden olyan kényes, kínos vagy szégyenletes dolgáról, amit más igyekezne eltitkolni.

Ám ez a hihetetlen részletesség – az intimitás, a közelség, a napló célkitűzése, a „csak test és más semmi” – azonban éles ellentétben áll azzal a ténnyel, hogy szinte semmit sem tudunk meg írójuk életéről. Sokszor még azt sem tudjuk, hogy a leírásokban szereplő személyek kicsodák. A napló alapján fogalmunk sem lenne arról, hogy mit érzett, mit dolgozott, mit szeretett, vagy hogyan élt az alkotója. Erről csak az előszóból, illetve a néhány tucat oldalanként Lisonnak szánt megjegyzésekből értesülünk. Ezek segítenek tájékozódni a történetben és a naplóíró életrajzában, és olyan rafinált helyekre vannak elhelyezve, hogy garantáltan fognak meglepetéseket okozni. Az elején azt írtam, hogy szinte kizárólag az ember testiségével foglalkozik a napló, ám annak alkotója rövidesen rájön arra, hogy a test és a lélek elválaszthatatlanok. Hiába igyekszik végig kizárni az érzelmeket, a személyességet és a gondolatokat, észreveszi, hogy bizonyos lelki vagy pszichikai történések változásokat idéznek elő a testben is. Ebből következően fordítva kell következtetnünk mindenre: a testi tünetekből a lelkiekre.

Abból a szempontból, amit vállalt, a könyv szinte tökéletes (egyetlen apróbb problémám volt vele: a témából fakadó túlzott monotonitás; egyhuzamban képtelen voltam annyit olvasni, mint szoktam). Végigkövethetjük egy átlagember egész életét erőtlen, magába forduló kiskamasz korától egészen haláláig, és leírásainak hála óhatatlanul is elkezdünk figyelni saját testiségünkre. Bár az olvasásban nem zavart, én is rögtön máshogyan tekintettem arra, hogy elég csúnyán megfáztam, és még sajgott is a nemrégiben eltörött lábujjam. Ráadásul újra tudatosult bennem, hogy halandó testbe születtem, az időm véges, és addig kellene élnem, míg meg nem halok, akármennyire is közhelyesen hangzik mindez. Azt hiszem, ez a hatás egy könyvtől egyáltalán nem kevés.

>!
nyerw P
Daniel Pennac: Testnapló

Tulajdonképpen már nagyon régen vártam erre (vagy egy ilyen) könyvre. A test reprezentációját az irodalomban az a képzet uralja, hogy a test csak amolyan hordozó, mely nem bír önálló szubsztanciával, a léleknek vagy szubjektumnak fészke csak. Az egyik szakdolgozatom témája is kapcsolódott ehhez, és mily meglepő, az is egy francia regény volt.

A regény eredeti címe Journal d'un corps, azaz „egy test naplója”. Azért lett volna célszerűbb így fordítani, mert sokkal pontosabban fejezi ki az elbeszélő/naplóíró szubjektum problémáját, mint a végleges magyar cím. A saját naplóját író és arra reflektáló narrátor saját létét nem a szellem/lélek klasszikus irányából, hanem a test felől próbálja megragadni, és ez a kísérlet hol sikeresebbnek, hol sikertelennek tűnik. Az elbeszélő eredeti szándéka szerint csak testének ügyeiről akar írni, de ettől többször is eltér, mikor a családjáról van szó. Nem testi önmagáról azonban keveset beszél, épp ezért egyedisége is megkérdőjeleződik; ő egy test, aki naplót ír.

A fiatal elbeszélő önészlelése családi tragédiák hatására sérült, és íráskísérletével tulajdonképpen felépíteni szándékozik önmagát, és életét végigkíséri az enciklopédiából kivágott izommodell, melynek tanulmányozása előtt nem volt fogalma a saját testéről, de bizonyos értelemben önmagáról sem. Épp ezért a testészlelés tudatossá tétele egyfajta eszmélést jelent, és ettől kezdve másokat is ilyen módon próbál meghatározni. Mindezekből az következik, hogy olyan értelemben keveset tudunk meg a szereplőről, ahogyan azt egy „hagyományos” regényben tennénk.

A kötet hangneme az egyébként csak látszólag súlytalan témát derűssé és humorossá teszi, de tény, hogy nem két nap alatt bedarálós könyv. Azért írom, hogy látszólag, mert az orrpolipok, szex, ürítés stb. felszíne mögött a szöveg voltaképpen lételméleti kérdésekkel foglalkozik. Nagyszerű könyv, mindenkinek ajánlom.

>!
Mariann_Patakiné
Daniel Pennac: Testnapló

Ezt a könyvet szilveszter hajnalán kezdtem el, így lehet az elmúlt év utolsó, vagy mivel éppen csak belekezdtem,akár ezévi első könyvem is.
Fantasztikus volt. Mivel mindig is érdekeltek a férfigondolatok, hogyan látják ők, és naná, hogy másképpen, élvezettel olvastam.
A felén túljutva, 40 éves kortól meg egyszerűen zseniális volt.
Ha csak néhány dolgot emelek ki, akkor egy tüsszentés leírása, a szorongás elemzése, egy orrvérzés tamponálással megoldása, vagy az arckifejezések elemzése majd a női-és férfi szépítkezéshez, tisztálkodáshoz használt szerei közti különbség…….. és sorolhatnám.
Minden tetszett , olyannyira, hogy szívesen találkoztam volna ezzel a francia úriemberrel.
A naplóregényt 12-87 éves koráig írta.
És amit nem hagyhatok ki, az a következő : a lányára bízta ezt a naplót, hogy halála után olvassa el, és ha lát benne valamit, ami másokat is érdekelhet, akkor név nélkül kiadathatja. A könyvet elsősorban a nőknek szánta, cserébe szívesen olvasna egy olyant, amit egy nő vezet a saját testéről. A rejtélyekről, arról hogy mit érez egy nő a melle formájával, a súlyával kapcsolatban, és folytathatnám…..
Időnként megnevettetett, időnként iszonyúan kínos, brutálisan őszinte dolgokról mesélt, tabuk nélkül, de mégis kifinomultan.
Ennyit már régen írtam egy könyvről.
Biztosan sokkal kevesebben olvassák, mint amennyien értékelni tudnák, belőlem rengeteg érzést hozott elő, nekem nagyon sokat adott.
Olvassátok !!

>!
Janna21
Daniel Pennac: Testnapló

Ó, ha ezt a könyvet kamaszként olvashattam volna….talán jobban el tudtam volna fogadni magam (is). Érdeklődéssel, csodálkozással figyelhettem volna a test apróbb, nagyobb változásait, környezetére adott válaszait. Nem szégyenteljesen, elbújva mások, s magam elől. De még úgy gondolom most sem késő, engedjük át magunkat a lelki örömök mellett a testi reakciók sokféleségének, gyönyörűségének…..akár egy kellemes fürdő, lágy szellő, jó bor, sok cikóriás év után egy fekete kávé, vagy szőlőlekvár esetében is. Az idézetek úgy gondolom magukért beszélnek.

>!
garçonquilit
Daniel Pennac: Testnapló

Nagyszerű könyv az élet egy olyan aspektusáról, amit nyilvánvalósága és nemrég óta tartó kirakatba helyezettsége ellenére továbbra is az illendőség és az ízlésesség homálya fedez: a testről.
Meglepően érdekes könyv, mert minden pszichologizálást, analizálást, értelmezést nélkülözve elemzi az élet eseményeit. Filozofikus hangulata egyszer sem súlyosabb a kelleténél.
Jól érzékelhetők a különböző életkorok sajátosságai, az egyébként nagyon kifinomult és jól szerkesztett mondatokkal, és bekezdésekkel operáló narrációban.
Humora és érzelmessége kiválóan illeszkedik a téma meztelenségéhez és szabadosságához. Nem egyszer nevettem fel, vagy gyűlt gombóc a torkomba.

>!
cashews
Daniel Pennac: Testnapló

Döcögősen megy mostanában az olvasás. Őt, viszonylag gyorsan, de: kiolvastam. Csodálatos, igazi „könyvmoly” érzés volt, olyan, amilyet már régen nem éreztem. Nem tudok ennél többet írni.
Olvassátok el!

>!
pennac
Daniel Pennac: Testnapló

Mindig tudtam, hogy Daniel Pennac egy zseni. Kár, hogy ezt kevesen tudják itthon. Olvassatok Pennacot!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
cassiesdream

Szegény orvosok! Egész életüket azzal töltik, hogy egy olyan programot javítgatnak, amit úgy fejlesztettek ki, hogy végül bekrepáljon.

412. oldal

Kapcsolódó szócikkek: orvos
>!
zoja

Beszéj, fiam, beszélj. Hidd el nekem, ennél még mindig nem találtak ki jobbat, hogy megértesd magad.

223. oldal

>!
cassiesdream

[72 éves…]
Egy ideje a bélgázok zsarnokoskodnak felettem (…)
Tijo jól mulat a vallomásomon, cserébe elmeséli egyik vidám történetét. (…)
Négy öreg barát beszélget. Az első azt mondja a másik háromnak: amikor fingok, szörnyű hangja van, és irtó büdös is. A második: az enyém is szörnyű hangos, de semmi szaga nincs. A harmadik: az enyémnek hangja nincs, de a szaga, a szaga, hát, fiúk, az aztán a bűz! A negyedik: az enyémnek se hangja, se bűze. Hosszú csend, sanda pillantások, majd az egyik megkérdezi: hát akkor minek fingasz egyáltalán?

334. oldal

1 hozzászólás
>!
robinson P

Újra rátalálok a kávé ízére a sok cikóriás év után! A fekete, keserű, erős kávé ízre. A harapás a szájban: amint lenyeltük a kortyot, elégedetten csettintünk a nyelvünkkel.

121. oldal

>!
robinson P

A félelem nem véd meg semmitől, és kiszolgáltat téged mindennek! De attól óvatos, még lehetsz!

55. oldal

>!
cassiesdream

67 éves…
Mindig ugyanaz a mellbevágó érzés: minél frissebb a fénykép, annál nehezebben ismerek magamra; ha régi, rögtön látom, hogy ez én vagyok.
Ezt az utolsó fényképet Grégoire [a szerző unokája] maga csinálta, és hívta elő két hete. Muszáj újra felidéznem a jelenetet, hogy magamra ismerjek rajta, (…) a könyvtárszoba, az ablak, a tiszafa, a délután, a fotel, és én, éppen zenét hallgatok. A tragikus, bánatos képedből kiindulva, mondja Grégoire, nyilván éppen Mahlert hallgatsz. Hogyhogy, te egy arckifejezésből kitalálod, milyen zenét hallgat valaki? Nagyon is, például amikor azt a lengyelt, azt a Pendereckit hallgatod, olyan az arcod, mint egy valahol ottfelejtett Rubik-kocka.

310-311. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bűvös kocka (Rubik-kocka)
2 hozzászólás
>!
zoja

Nagyon nehéz másnak leírni a pontos helyet, hogy hol vakarojon meg. Ezen a területen a másik mindig csalódást okoz. Mint oly gyakran, hajszálnyira mellényúl. […]
Egészen a kéjérzésig tudjuk vakargatni magunkat, de csiklandozhatod magad napestig, soha nem fogsz nevetni.

271. oldal

>!
cassiesdream

73 éves, 7 hónapos, 10 napos
1997. május 20, kedd

A szemközti járdán vidám egyetemista lányok köszöntötték a tavaszt. Csak jöttek, a mellük önálló életet élt szelős blúzuk alatt, sőt az egyiküké bőségesen ki is bukkant az atlétatrikó kivágásán. (…) Menet közben is őket néztem, boldoggá tett a gondolat, hogy már úgysem tudom megkívánni őket. Vagyis csak tiszta csodálatról lehetett szó.
(…) miután Romain Garynek nem volt többé erekciója, öngyilkos lett (…) Buñuel viszont (…) megkönnyebbült, amikor végre megszabadult a libidójától (…)

351-352. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Romain Gary
>!
Nikki_Sage

Minden tizedik születésnap temetés és születés is egyben. Öreg ötvenes voltál, és tessék, most fiatal hatvanas lettél. (…) Az új életkorodban kisfiú vagy. Élj soká, nem is olyan rossz belegondolni. Fújd el a hatvan gyertyádat, öregfiú, tíz évre újjászülettél!

>!
robinson P

Van valami testi, szinte állati, mindenesetre primitív szexualitás abban, amikor az öreg irodafőnök szembekerül az új, fiatal alkalmazottal. Legalábbis ezt az érzést keltette bennem a minisztériumi találkozó. Két hím méregeti egymást. Az öreg, domináns hím, és a fiatal, a trónkövetelő.

126. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Andy Weir: A marsi
G. Szabó Judit: Megérjük a pénzünket!
Annemarie Selinko: Désirée
Matthew Dicks: Egy képzeletbeli barát naplója
Piers Paul Read: Életben maradtak
Celia Rees: Bűbájos Mary
Anne Brontë: Wildfell asszonya
Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság