Fekete ​elefántcsont 5 csillagozás

Az atlanti rabszolgakereskedelem története 1518–1865
Daniel P. Mannix: Fekete elefántcsont Daniel P. Mannix: Fekete elefántcsont

Thomas Stothard, a Királyi Akadémia tagja, roppant méretű vásznon ábrázolta „A Fekete Vénusz utazását Angolából Nyugat-Indiába”. A festményen a Fekete-Vénuszt szállító hajó nem egyéb óriási kagylóhéjnál, s abban bársony trónuson ül az istennő egyenes derékkal. Kar- és bokapereceitől, valamint egy gyöngynyakéktől eltekintve csak egy hímzett övet visel. Tekintete puha és érzéki…
Eközben pedig a Fekete Vénusz, ha Angolából Nyugat-Indiába hurcolt eleven nő volt, olyan hajó fedélzetén senyvedett, amely bűzlött az ürüléktől. Elszakították férjétől és gyermekeitől, bal tomporába bélyeget égettek. Most pedig a hajóstisztek prédája volt, abban a veszélyben, hogy halálra korbácsolják, ha ellenáll nekik. S mi volt a jutalma, ha engedett? Egy marék üveggyöngy vagy egy tengerész zsebkendője, amit a derekára köthetett…

Eredeti cím: Black Cargoes

Eredeti megjelenés éve: 1962

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szivárvány Kossuth

>!
Kossuth, Budapest, 1980
306 oldal · ISBN: 9630914840 · Fordította: Váradi Szabolcs
>!
Kossuth, Budapest, 1973
356 oldal · keménytáblás · Fordította: Váradi Szabolcs

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Daniel P. Mannix: Fekete elefántcsont

Daniel P. Mannix: Fekete elefántcsont Az atlanti rabszolgakereskedelem története 1518–1865

A létező szocializmus nem arról volt híres, hogy számolatlanul eresztette be a magyar piacra a mérvadó nyugati történészek objektív munkáit – többnyire azok csúsztak át, akiket valamilyen módon integrálni lehetett a marxista történelemszemléletbe. Mannix és Cowley könyve ezek közé tartozott, hiszen a rabszolga-kereskedelem története tökéletesen beilleszkedik a „rohadt imperialisták” diskurzusba* – szerencsére, mert különben meg (a témához képest, és persze ahhoz képes, hogy a polgárjogi mozgalmak fősodrában jelent meg) objektív, tárgyilagos és amúgy is: marha fontos mű. Olyannyira tárgyilagos, hogy az utószó szükségét is látja megdorgálni ezért, ilyesformán: szép, szép ez a sok adat, de hát le kellett volna vonni a megfelelő tanulságokat is… Amit értsünk úgy, hogy el kellett volna jutni egészen a marxizmusig, nem megállni a roosevelt-i liberalizmusnál. Én meg úgy vagyok vele, hogy elég nekem az adat, levonom magam belőle a konklúziót, köszi szépen.

Mannix és Crowley a XVI. századtól egészen az amerikai polgárháborúig tekinti át a rabszolga-kereskedelem alakulását. Abból a történelmi pillanatból kezdik el vizsgálódás, amikor az Amerikát meghódító fehérek rájöttek, hogy ezek az indiánok túl gyorsan amortizálódnak a bányákban meg a földeken – és akkor felvillant valakinek a feje fölött az a kis villanykörte (amit amúgy csak Edison talált fel évszázadokkal később), hogy heuréka! hiszen ezek a feketék Afrikában olyan jó munkásemberek, biztos nagyon megfelelnének a cukornád-ültetvényeken. (Íme egy példa a pozitív diszkrimináció káros hatásaira.) Sajnálatos módon partnereik is akadtak az idea megvalósításában, mégpedig a nyugat-afrikai partvidék törzsfőnökei és királyai, akik egyszerűen káprázatos ötletnek tartották, hogy rumért és puskákért cserébe rabszolgákat adjanak el a csávóknak a vagány vitorlás hajókon. A rumot aztán megitták, a puskákkal meg rabszolgaszerző-hadjáratokat indítottak, hogy még több rumot és puskát szerezhessenek – talán így kezdődött el európai segítséggel az az erőszakspirál, amit mai napig megfigyelhetünk a Fekete Kontinens egynémely szegletében.

A rabszolgaság kialakulásának tehát gazdasági, nem pedig fajelméleti gyökerei voltak** – ami azt illeti, a fajelmélet inkább a rabszolgaság hatására alakult ki, egyrészt mint igazolási kísérlet, másrészt mint önbeteljesítő jóslat. Hiszen milyen egyszerű volt rámutatni egy feketére az dohányföldön, hogy „Hát nézzétek, milyen koszos! Ugye, hogy mennyire izzad? És még írni sem tud! Bezzeg a fehér ember!” Ezek az érvek pedig akkor fogalmazódtak meg (nem ritkán bibliai hivatkozások formájában), amikor pár igazi kereszténynek (elsősorban néhány kvékernek) eszébe jutott, hogy mégsem rendjén való emberi lényeket elragadni, és állatként dolgoztatni – ezzel kezdődött az a késhegyig menő vita, amely előbb a rabszolgaság angliai betiltásához***, végeredményben pedig Észak és Dél polgárháborújához vezetett. Vagy ha egyetlen dátumot akarunk kiemelni, 1862. február 21-ig, amikor az Egyesült Államok bírósága először merészelt egy bizonyos Nathaniel Gordon rabszolgakereskedő-hajó kapitányt olyan büntetésben részesíteni, amit a törvény betűje már 1820 óta előírt: felakasztatta. (Tegyük hozzá, a rabszolgaság megszüntetésének morális kötelességét felhasználták az európaiak Afrika gyarmatosításakor is, mint fedősztorit, de ez egy másik történet. Mindenesetre kacskaringósak a történelem útjai.)

A Fekete elefántcsont kiemelkedő olvasmány, és nem mellesleg megrázó élmény. Felvázolja egy valódi tömeggyilkosság hátterét***** – engem különösen a rabszolga-kereskedelmet fű alatt pártoló Egyesült Államok és a rabszolga-kereskedelmet üldöző Brit Birodalom diplomáciai kekeckedései idegesítettek fel, amikor előbbiek nemzeti presztízskérdést csináltak abból, hogy a briteknek hiába van emberileg igazuk, de mivel britek, ezért ne legyen már igazuk. (Nem is beszélve a déli szavazókról, akiket jobban is szeretünk.) Érdemes elővenni ezt a könyvet, mert nem árt újra és újra emlékeztetni magunkat arra, hogy a fehér ember híres keresztény kultúrája azért nem mindig volt olyan keresztény. Sőt belegondolva… ha történelmét tekintjük, nem is igen tekinthető kereszténynek.

* Ahogy beleillett a sémába Dee Brown Vadnyugat története indián szemmel c. remek könyve is, ami értelmezhető e tanulmány párdarabjának, hiszen az amerikai történelem másik szégyenét feszegeti (az indián őslakosság kiirtását), és szintúgy a polgárjogi mozgalmak forrásszövegévé vált.
** Érdemes megjegyezni, hogy ugyanebben az időszakban fehérek ezreit is a szó szoros értelmében elrabolták egyes kereskedők, hogy szerződéses szolgaként (kvázi rabszolgaként) dolgoztassák őket a gyarmatokon.
*** Jellemző, hogy Wilberforce és a brit abolicionisták végül nem a feketék szenvedésének bemutatásával győzték meg a Parlamentet, hogy törölje el a rabszolgaságot, hanem azzal az érvvel, hogy a rabszolgakereskedő-hajókon a tengerészek (tehát a fehérek) halálozási aránya sokkal nagyobb volt****, mint a többi kereskedelmi ágban. És hát milyen dolog már pazarolni a drága angol vért.
**** Ami amúgy teljesen igaz állítás. Sőt, egyes adatok szerint a matrózok halálozási aránya még a raktérbe zsúfolt rabszolgákénál is lényegesen nagyobb volt. Hiszen utóbbiak végül is értékkel bírtak, óvni kellett őket, előbbiek viszont csak egy név voltak a bérlistán, amit bármelyik kapitány szíves-örömest kihúzott, ha úgy hozta a sors.
***** Becslések szerint 15 millió ember kelt át a tengeren akarata ellenére a rabszolga-kereskedelem három évszázada során, a járulékos veszteség pedig akár 30-40 millióra is tehető.

9 hozzászólás
Fiammetta P>!
Daniel P. Mannix: Fekete elefántcsont

Daniel P. Mannix: Fekete elefántcsont Az atlanti rabszolgakereskedelem története 1518–1865

A rabszolga-kereskedelemmel kapcsolatban eddig se voltak különösebb illúzióim, mégis mellbe vágtak az itt olvasható adatok és történetek. A mérhetetlen szenvedés illusztrálásán kívül azonban összefüggéseket is feltár a könyv, tágabb kontextusba helyezi ezt a „gazdasági ágazatot”, némiképp magyarázatot is adva arra, hogyan maradhatott fenn ilyen sokáig. Sőt: bár elvileg 1865-ben megszűnt a rabszolgák behozatala, az utóhatások jóval később is érezhetőek voltak: még az eredeti kiadás időpontjában is élt Virginiában a könyvben is említett, vegyes fajú házasságokat tiltó törvény, amelyet csak 1967-ben, a Loving kontra Virginia perben helyeztek hatályon kívül és nyilvánítottak alkotmányellenesnek.*

*Lásd erről @vargarockzsolt karcát (https://moly.hu/karcok/832366), de nemrég film is készült az esetről (http://www.imdb.com/title/tt4669986/…), a tavalyi Titanic Filmfesztiválon vetítették.

SteelCurtain>!
Daniel P. Mannix: Fekete elefántcsont

Daniel P. Mannix: Fekete elefántcsont Az atlanti rabszolgakereskedelem története 1518–1865

Nagyszerűen megírt mű az afrikai rabszolgakereskedelemről. Hajónaplók, rakományjegyzékek, árverési dokumentumok alapján jól adatolt írás az emberiség történetének egyik igen sötét fejezetéről.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ed Wright: Eltűnt felfedezők legendás útjai
Sigrid-Maria Grössing: A Habsburgok szerelmi krónikája
Vécsey Aurél: A huszárok
Henry Kissinger: Diplomácia
R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora
Koszó-Stammberger Kinga (szerk.): Felfedezések kora
Székely Gábor: Reformátusok Kecskeméten a 16-18. században
Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel
Dee Brown: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 2.