A ​Selyemút hírmondói 93% 12 csillagozás

Érdekes, izgalmas helyeket bejáró olvasmány. Olvastam már részben hasonló útról Michael Wood Nagy Sándor nyomában c. könyvében. A Selyemút hajdani dicsősége ma már csak nyomokban fedezhető fel, itt-ott eldugott, poros és elég veszélyes településeken. Metcalfe bejárta Iránból indulva Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Tadzsikisztán, Afganisztán és Pakisztán nevezetes helyszíneit, amit egykor a kereskedőút is érintett. A szerző elég szerényen felszerelve vágott bele a kalandba, történetei során felkeresi a még élő kis törzseket – karakalpakok, buharai zsidók, kazahsztáni németek, jagnobik, hazarák és a kalasok – . A tájak szépsége sokszor egyenes arányban áll azok veszélyeivel. A felsorolt országok egyike-másika komoly háborús pusztítást szenvedett, amit azóta sem tudnak kiheverni, az infrastruktúra- és vendégszeretet hiányai külön nehézséget jelentenek az arra utazóknak. Olyan világba pillanthattam be, ahova szívesen elmennék, de a fenti okok elég lehetetlenné teszik az utat. Na, meg nyilván nem olcsó egy ilyen veszélyes övezetbe eljutni. Tetszett a könyv jegyzetanyaga és bő irodalomjegyzéke is. Átéreztem a kalandokat, ezért is jár az ötös (4,7).

A kortárs szépirodalmi művekkel sokszor az a bajom, hogy történelmi és egyéb kontextus nélkül próbálnak egy elfogadhatatlanul depresszív világ részesévé tenni. Ez a könyv nem szépirodalom, de fájdalomból ez is épp eleget adagol. Közép-Ázsia lakói szinte már semmin sem csodálkoznak. Tán azon sem, hogy egy tengernyi tó, az Aral tűnt el alóluk, a hozammal sohasem kecsegtető, ám nagy vízigényű gyapottermelés következtében, maga után hagyva partravetett hajókat és halászokat. Bennem ez a kép maradt meg, a múlt korok dicsőségének lenyomataként. Az író a nyugati világ küldötteként a Selyemút hírmondóit próbálja fellelni, de jobbára csak a barbarizálódott körülmények által megnyomorított lelkeket talál. A térség része Afganisztán is, amelynek diktatórikus elnyomói, a tálibok már konfrontálódtak az Egyesült Államokkal. Úgy gondolom, hogy jobban meg kell ismernünk a történelmet (ami ugye sokszor ismétli önmagát), amihez ez a könyv is hozzásegít.

Nagyon érdekes volt, főképp a Metcalfe által előzetesen beszerzett sok-sok háttérinformációnak, történelmi, földrajzi, kulturális témájú eszmefuttatásainak köszönhetően.

Metcalfe nagy fába vágta a fejszéjét, mikor egy szinte ismeretlen vidék kihalófélben lévő nemzetiségeit próbálta felkutatni. Kalandos, veszélyes, izgalmas utazásra vállalkozott.
Rengeteg érdekességet megtudtam Közép-Ázsia eldugott vidékeiről, nehéz és tragikus sorsú nemzetiségeiről.

Sajnos, a fordítás helyenként kicsit fura volt, egyes mondatokat kétszer is el kellett olvasnom, hogy megértsem. Ezen kívül keveselltem a fotókat!

Évekkel ezelőtt olvastam egy nagyon érdekes könyvet, a Volga-menti németek Kazahsztánba deportálásáról – Herold Belger: Das Haus des Heimatlosen –, most ismét beleolvasgattam az akkor írott értékelésembe és az idézetekbe. Újra elém került az értékelésben az Aral-tóról írott könyv is, elhatároztam, hogy megpróbálom megszerezni.

off

Egyszer egy leárazáson akadt a kezembe a könyv, megvettem, aztán jól elraktam. Most valahogy előkerült, és teljes értetlenséggel meredtem rá, hogy nahát, ezt hogy-hogy nem olvastam még?! Szóval azonnal belevágtam – és nem azért olvastam ilyen sokáig, mert nehéz a szövege, vagy unalmas, hanem mert sok gondolkodnivalót ad.

A szerző Oxfordban végzett, perzsául beszélő kalandvágyó brit fiatal (volt). 2004 nyarán úgy dönt, bejárja Közép-Ázsiát, és eltűnőben lévő népcsoportokat keres fel, akikkel csak tudományos munkák vagy útleírások lapjain találkozott, és sokszor még az adott országban lakók is csak hírből ismerik e közösségeket.

Útját Türkmenisztánban kezdi, majd az Üzbegisztánban élő karakalpakokhoz látogat el, akik körében megismerhetjük a szovjet tervgazdálkodás visszásságait (gyapottermelés), az Aral-tó és vele együtt a karakalpakok tragédiáját. Innen Buharába látogatunk, ahol a különleges, se szefárd, se askenázi, ellenben eltűnőben lévő kis zsidó közösség idős tagjaival találkozunk

Egy gyors ugrással Kazahsztánban folytatjuk utunkat, ahol betelepült német közösségeket keresünk (és találunk). Következő állomásunk a jagnobi közösség Tádzsikisztánban, akik a kelet-iráni szogd nyelv egyik változatát beszélik, és akik szintén a szovjet gyapottermesztési láznak estek áldozatul.

Meglátogatjuk az afganisztáni hazarákat, e sanyarú sorsú etnikai (mongol) és vallási (síita) közösséget a nagy pastu és üzbég (mindkettő szunnita) afganisztáni lakosság közé szorítva. Innen pedig utunk utolsó állomása a kalas néphez vezet Pakisztánban, akik talán az egyik legkülönlegesebb csoport a meglátogatottak közül, mivel nem a „könyves vallások” egyikét követik, hanem a hinduizmus elemeit mutató animista vallásúak.

Kalandos és szomorú utazás ez a hajdani Selyemút mentén: az egykor virágzó közösségeket a történelem (a mongol hódítástól a tálibok megjelenéséig) erősen megtépázta, egyik-másik szinte teljesen eltűnt, míg mások dacolnak e viharokkal és talpon akarnak maradni – de ahogy a kalasok egyik pártfogója mondja: a legnagyobb veszély nem az iszlám terjedése, hanem a modernizáció, a globalizáció e közösségek számára.

Ez egy olyan könyv, amit valószínűleg időről-időre előveszek majd egy-egy népcsoportról szóló ismereteimet felfrissítendő.

Nem hazudtolja meg iskoláit a szerző: a könyv végében kislexikon, illetve egy igen részletes, magyar vonatkozásokat is (Vámbéry Ármin és Ujfalvy Károly) tartalmazó irodalomjegyzék található további böngészésre. (Egy bajom van vele: a fordítók ügyesek, de nem mindig és mindennek néztek utána, így lett például az angol Pathan (plural) magyarul pathanok pastuk helyett, hogy a legmókásabbat idézzem.)

Nagyon jó kis könyv, ismeretterjesztő útleírás. A szerző bebarangolta Közép-Ázsiát Türkmenisztántól Pakisztánig, és célja az volt, hogy különféle, kevésbé ismert népcsoportokat kutasson fel. Minden fejezet egy újabb állomás. Érdekes volt olvasni a történelmi visszatekintésről, a mai helyzetről, a Szovjetunió örökségéről. És a szerző mindig megpróbált beilleszkedni a közösségbe: a zsidók között zsidó volt, vagy adott esetben félig iráni. Szó volt a kazahsztáni németekről is. Erről eszembe jutott, hogy talán egy kazahsztáni némettel én is találkoztam Németországban, de akkor még nem tudtam, hogy létezik ilyen közösség. Csak arra emlékeztem, hogy nagyon németes volt a neve, de mégis Kazahsztánból jött.
Néhány kép is van a könyvben, olvasás közben mindig odalapoztam és megnézegettem őket. Mindenkinek ajánlom a könyvet, akit érdekel Közép-Ázsia, és szeretne többet megtudni például a hazarákról vagy a buharai zsidókról.

Ez kell nekem történelem, földrajz, utazás és kaland! Már ma indulnék, hogy végig járjam a Daniel Metcalfe által megtett utat Közép – és Dél – Ázsiában, a szerző célja a térség alig ismert népeinek megismerése ill. az eltűnő, kihaló népek felkutatása volt. Ismeretlen világ ez tele titokkal, szépséges tájakkal, veszélyekkel, a hírekben nem szereplő népekkel, akiknek sokszor csak a reménytelenség és a lemondás jut. A szerző azért találkozott olyan emberekkel is útja során, akik látták az apátiából kivezető utat is. Kiváló útleírás ez, aminek csak emeli értékét, hogy nagyon sok – a korábbi történelmi korokra vonatkozó utalás mellett – a jelen kort érintő információ, probléma, tudósítás, ténymegállapítás is megtalálható benne. Jól Ismertem az Aral – tónál végbemenő környezeti katasztrófa okait és következményeit, de sosem halottam még a krími tatárok történetéről vagy a buharai zsidókról vagy a kazahsztáni németekről, vagy a türkmenisztáni szogdokról, Karakalpaksztánnak pedig még a neve is ismeretlen volt számomra. Egy apróságot azért megjegyzek, több fotónak és térképnek is örültem volna.. Sokfelé jártam Ázsiában, felejthetetlen és merész utak voltak és most ismét kedvet kaptam, hogy ezt a meg – és kiismerhetetlen kontinenst még jobban felfedezzem – egyelőre csak könyvekből.

Vegre egy ujabb jo „utleiras”!
Az idezojeleket azert kapta, mert a konyv tartalmanak csak kb. felet teszi ki a szerzo utazasanak leirasa. Es noha ezt nemileg szokatlan celnak szenteli, Kozep- es Del- Azsia 6 orszagaban tobbe-kevesbe kihaloban levo kisebbsegeket keres fel, maga az utazas nem sokkal erdekesebb sok mas fiatal, hatizsakos turista utjanal, meg a felkeresett kisebbsegek kozott is mindenhol csak par napot toltott. Amivel megis erdekesebbe teszi konyvet a szamtalan interneten is olvashato utazo blogjanal az az, hogy az utazasra keszulve nagyon alaposan utanaolvasott a regio es a kiszemelt nepcsoportok tortenelmenek es kulturajanak, es igy megszerzett boseges ismereteit jol megvalogatva, erdekesen szovi utleirasaba. Mindebbol egy informativ, nemileg szokatlan leiras szuletett foldunk egyik kevesbe ismert szegleterol. Tobb helyutt hivatkozik regi magyar utazok beszamoloira is.

Érdekes útleírás Közép-Ázsia „isztánjairól”, az elveszett és lassan kihalásra ítélt népek utáni kutatás köntösébe csomagolva. Némi tartalom azért kicsit hiányzott nekem a sztorikból.