Virágot ​Algernonnak 95% 2262 csillagozás

érdekes könyv vótez az eszemet is megpiszkáltta meg ojjan komoj gondolattyaim lettek tölle. abba a naggyon okos csárliba meg belé zúgtam aztat hiszem. lágyész ez a keyes

Virágot kell vinnem Algernonnak, Charliet pedig sírva megölelni.
Rég illett volna kiolvasni ezt a könyvet, sőt éreztem is, hogy Keyes ezzel a kötettel kicsiszívemhez fog szólni. Megtörtént.
Charlie életútját mindenkinek meg kell ismernie és ízlelnie, akiben van egy csipetnyi empátia, vagy szociális érzékenység. Számomra mindenek mellett talán épp azok a részek voltak a legsúlyosabbak, amikor a múltbeli tapasztalatok, események, sérelmek vannak elmesélve.

Zseniális könyv az emberi lélekről, természetről és a világhoz illetve egymáshoz való viszonyunkról…
Keyes egyedi, felkavaró de mégis magával ragadó módon festi le az emberi élet körforgását – rendhagyó történet ez, egy alapigazsággal:
„Különös dolog a tanulás; minél tovább haladok, annál több olyan dolgot látok, aminek eddig a létezéséről sem tudtam. Röviddel ezelőtt még ostobán azt gondoltam, hogy mindent meg tudok tanulni, a világ minden tudományát. Most csupán azt remélem, hogy tudomást vehetek a létezéséről, és felfoghatok egy szemernyit belőle.”

Ez a történet tökéletes, zseniális, hatalmas, és még sorolhatnám az egyéb dicsérő szavakat. Már az első pillanattól fogva magával ragadott, és még a negyedénél sem jártam, mikor tudtam, hogy ez kedvenc lesz. Ez a könyv alapjaiban változtatja meg az ember világképét. Ha leveszünk róla minden kissé irracionálisnak tűnő cselekményszálat, akkor ráébred az ember, hogy ez mennyire általános érvényű, minden egyes korban valószerű történet.
Végig fájdalmat éreztem, mikor szóba került, hogyan kezelik a csökkent értelmi szinttel rendelkező embereket. Végig azon gondolkoztam, hogy ez nem egy fikció, hiszen nap mint nap találkozunk az efajta kirekesztéssel. Én nem akarom, hogy Charlie-t elutasítsák, nem akarom, hogy kirekesszék, nem akarom, hogy másképp nézzenek rá. Hiszen annyi Charlie van a világban, és ezt nem bántásként mondom. Csak azért, mert valaki más, még nem kell kizárni a társadalomból.
Leginkább Charlie édesanyját tudtam elítélni a történetben. Csak mert a fia nem rendelkezik akkora IQ-val, mint szeretné, nem helyes lemondani róla. Ezt embertelennek tartottam.
Úgy érzem, nagyon összevissza az értékelésem, nem tudok értelmesen gondolkozni ezután a könyv után. Óriási benyomást tett rám. A körforgás, amit bemutat, maga az egész történet, csodálatos volt.
Szívszorító, magával ragadó, szeretnivaló. Én szerettem Algernont, és szerettem Charliet. Nem is igazán tudom megfogalmazni, amit érzek. Ezt olvasva, sokkal inkább elítélem azokat, akik gúnyt űznek bármilyen fogyatékkal élő emberből.

Dr. Strauss aszongya lekel irnom eszt az értélelést. Az elején rosz a hejesírás, de Charlie boldog, mert mindenki szereti és sok a barát ja. Asztán minden megváltozik. „Ez az értelem éket vert közém és mindazok közé, akiket ismertem és szerettem, és kiűzött a pékségből. Magányosabb vagyok, mint azelőtt bármikor. Szeretném tudni, mi lenne, ha Algernont visszatennék a nagy ketrecbe, a többi egér közé. Ellene fordulnának?” Asztán viszaolvasom amit irtam és asztat már alig értem, mert ojan szavakat használtam amiket nem is értek és már hamar elfáradok csak ne felejcsek el olvasni és egyre roszabul érzem magam. Tegyetek virágot Algernon sirjára a hatsoudvarba.

spoiler
Ez valami bődületesen jó könyv. Azt hiszem többé nem tudom elolvasni, mert belehalnék.

Érdekes történet volt, az elején kimolyolni azt a sok rosszul leírt szót…
A magasabb intelligencia nem tesz boldogabbá, és több barátod lesz, ha tudsz nevetni magadon. Ez mennyire igaz! Mégis szegény Charlie-nak mennyi mindenen kellett keresztül mennie, mire levonhatta a tanulságot. Ratja kívül leginkább Alice-t sajnáltam. Mély érzései voltak Charlie iránt, de hát milyen jövőjük lehetett volna? Sajnáltam, hogy így ért véget.

Amikor 16 éves voltam, egy szakmai órán az oktatónk mesélt három könyvről. Az egyik az Előttem az élet, a másik a Virágot Algernonnak, a harmadik pedig az Aranyketrec. Akkor határoztam el, h elolvasom ezeket a könyveket. Az Előttem az élet azóta az egyik kedvencem. Most ez is az lett.
Nem tudom leírni, mit érzek. Nagyon szíven ütött Charlie sorsa. És a stílus, ahogy Keyes ír… Együtt jártam végig a poklot és a kánaánt a főhőssel. Valami fantasztikus élmény!
Köszönöm Marika néninek!

Virágot Algernonnak, nagy ölelést Charlienak és irodalmi Nobel-t Keyesnek!

Ez volt a legelső olyan könyv, amire emlékszem, hogy mellbe vágott. (Mondjuk elég nagy ugrás volt a Pöttyös/Csíkos és Delfin-könyvek után :) )Nebula- és Hugo-díjas alkotás, vagyis SFF remekmű – de egyrészt nagyon fiatalon olvastam, és akkor még eszem ágában sem volt kategorizálni a könyveket, másrészt ez tipikusan az a regény, aminek az olvasása során nem is jut eszedbe, hogy ez fantasztikum, hiába van rajta a sci-fi címke. Ez a könyv döbbentett rá arra, mennyire fontos egy szöveg, illetve egy karakter hangja, és hogy mennyire szeretek egyes szám első személyű elbeszéléseket olvasni. (Én nem vagyok mai csirke, vagyis kamaszkoromban nem árasztották el a könyvpiacot az E/1-es YA-regények, tehát ez egy NAGY felismerés volt részemről.) Keyes regénye tudatosította bennem, hogy egy jó történet attól lesz irodalom, ahogyan meg van írva, vagyis íróként azt kell nagyon megtanulni, hogy melyik történethez milyen forma, s ezek közül is kiemelten milyen narrációs megoldás passzol. (Tizenegy-két évesen nyilván nem fogalmaztam ezt így meg, de erről sokat gondolkoztam, arra emlékszem.) Tanított továbbá emberségre, empátiára, arra, hogy az értelmi képesség egy adottság, de nem garancia arra, hogy jobb ember leszel tőle; és arra, hogy megbecsüljem azt, amim van a fejemben még akkor is, ha véletlenül kicsúszna a számon az „áldott tudatlanság” szókapcsolat.

Azt hiszem, hogy művészet úgy nekiállni egy könyvnek, hogy elképzelésed sincs a tartalmáról… Innen nézve művésznek számíthatok, ugyanis ismét csak a címe miatt álltam neki – no, meg (a ráaggatott címkék végett) mert klasszikus, Nebula-díjas, Hugo-díjas és Nagy Könyv is.

Algernon nem a főszereplő, nem ő narrálja a regényt! Az első sokk az volt, amikor kiderült, hogy kicsoda Algernon… a sokadik pedig az, hogy miért kellene Virágot vinnem Algernonnak. A regény Charlie Gordon előmeneteli jelentéseiből áll (naplószerűen vezeti őket), de még a legelején meghökkentett azzal, hogy belelapozva / beleolvasva a könyvbe, több oldalon keresztül csak helyesírási hibáktól hemzsegő szöveg van…

A történet nagyon jó, de nagyon tud fájni! Fáj, mert Charlie hamar az olvasó szívéhez nő és gombóccal a torkunkban olvassuk a vele megesett vicceket, múltbéli történéseket. A játék nem mindig játék, inkább a fogyatékos ember kigúnyolása, amin ő is a neki ártókkal nevet, mert nem érti… Nem érti, hogy bántották, megalázták…

Bővebben: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/02/viragot-alg…