Szép ​álmokat, Billy! (Billy Milligan 1.) 88% 419 csillagozás

Hetek óta pszichologizálok. Szétesettsége ellenére, igen jól követhetőek az események. A végén a jogászkodás ugyanúgy zavart, mint a Hóhér dalában, de úgy látszik ez Amerikában szükségszerű.
Drukkolok Leonardo DiCaprionak, hogy sikerüljön összehozni a filmet.

Csaló vagy áldozat? Ki volt Billy Milligan?
A könyv végigolvasása után továbbra sem tudom mi lehet a válasz erre a kérdésre.

Mit tudunk a könyv főszereplőjéről?
Részlet a wikipédia cikkéből:
William Stanley Milligan (közismert nevén Billy Milligan) (Miami Beach, Florida, 1955. február 14. – Columbus, Ohio, 2014. december 13.) amerikai bűnöző.
Ohiói bírósági ügye nagy nyilvánosságot kapott az 1970-es években. Miután számos bűncselekményt elkövetett, köztük fegyveres rablást és három rendbeli nemi erőszakot az ohiói State University campuson, letartóztatták. A védelem felkészülése során a pszichológusok többszörös személyiségzavart diagnosztizáltak nála. Az ügyvédei elmebetegségre hivatkoztak, azt állítva, hogy a bűncselekményeket Milligan két alternatív személyisége követte el anélkül, hogy ennek tudatában lett volna. Ő volt az első ember, akit felmentettek bűncselekmény alól disszociatív személyiségzavarra hivatkozva. A börtön helyett tíz év gyógykezelésre ítélték az elmegyógyintézetben.

A könyv elejét annyira izgalmasnak találtam, hogy elkezdtem feltúrni a google segítségével az internet bugyrait. Találtam ezt azt, sok meggyőző videót, egy csomó tudományos és persze áltudományos/hatásvadász cikket is. Ennyi információ közül kiválasztani azt ami tényleg igaz, elég nehéz. Ezek után persze nagyon el kellett gondolkoznom azon, hogy mit is gondolok erről a mentális betegségről. Arra a következtetésre jutottam, hogy igen elhiszem hogy létezik ez a jelenség, de továbbra sem tudom eldönteni, hogy jó színész volt-e Billy, vagy végig igazat állított.

A könyvben leírtak alapján Daniel Keyes 1978 -ban kezdett el Billy Milligan -nel beszélgetni az életrajz megírása céljából. Ezek után én úgy gondolom, hogy Daniel Keyes: Az ötödik Sally könyv alapjait ezen beszélgetések alapozhatták meg.

Ha valakit érdekel, akkor magáról a betegségről találtam egy viszonylag könnyen megérthető összefoglalót: https://en.wikipedia.org/wiki/Dissociative_identity_disorder. Persze mivel nem vagyok szakértő csak abban bízhatok, hogy az itt található információk helyesek.

Mikor már azt hittem, elcsépelték az „Igaz történet alapján…” -frázist, jön ez a könyv, és nem egyszerűen a földhöz vág, hanem magadra hagy, összetörten, és csak állsz, könnyes szemmel, suttogod, szép álmokat, Billy.
Álmodj szépeket.
Aludj jól.
Szép álmokat, Billy.
Egy gyermekkori trauma révén William S. Milligan személyisége szétesett. De nemcsak egyszerűen szétesett, hanem 24 (!) szilánkra hasadt szét. A Tízek (köztük Billy, a magszemélyiség), a Nemkívánatosak, és a Tanító.
Mind „önálló” személyiségek, különböző tulajdonságokkal, mind másban tehetségesek, és más céllal születtek, váltak azzá, akik. Állnak a sötétben, és egyszerre egyvalaki áll a folton, a rivaldafényben, övé a tudat.
Félelmetes, és bámulatos, ahogyan színre léptek, és kialakították az életüket, és élnek.
Igen, élnek.
Mindeközben Billy alszik.
Odabent.
Milligant három nő megerőszakolásának vádjával letartóztatják, és jobban megvizsgálva őt, kiderül, hogy többszörös személyiség. Néhány ügyvéd és orvos pedig nem veszi félvállról a diagnózist, és küzdenek Milliganért, akinek kezelésre van szüksége.
Szemfényvesztésről van-e itt szó, vagy egy olyan tragédiáról – amit közhellyel élve –, csak az élet tud írni?
Bűnös, vagy áldozat?
Billy 7 év után ébred fel, és szembesül a valósággal…
Lenyűgöző, izgalmas és keserédesen szomorú napló ez Keyestől. Ott akartam lenni, Billy vállára tenni a kezem, és elmondani neki, elmondani mindegyiküknek, hogy nem lesz semmi baj, együtt megoldjuk, és megoldódik minden.
Minden rendben lesz.
Szép álmokat, Billy.
Megtörtént események alapján.
(A történet folytatása elolvasható a Billy Milligan háborúi című könyvben. Szintén igaz történet alapján.)
Szívemben pedig Algernon mellett immár Billynek is mindig lesz helye. Nem tudom eldönteni, hogy bűnös-e vagy áldozat. De helyet adok neki.

Maga a téma lenyűgöző, legalábbis számomra. Újra és újra figyelmeztet arra, hogy mennyire keveset tudunk az emberről, az elméről és működéséről, hogy miközben magunk körül mindent megpróbálunk meghódítani, és tudásunkat fitogtatjuk, mennyire kicsik és tehetetlenek vagyunk, ha önmagunkkal kerülünk szembe.
Billy Milligan története nemcsak a megsokszorozódott személyiség önmagában is rendkívül érdekes jelenségét taglalja, hanem számos társadalmi-erkölcsi kérdést is fölvet: mennyire szólhatnak közbe az előítéletek, a közvélemény, ennek egyik legfontosabb, ha nem legfontosabb irányítója, a média egy kétségtelenül bűnös, de beszámíthatatlan ember életének alakulásába? Mi a helyzet a jogrenddel? Szabad, lehet egy bűncselekményt elkövető emberrel szemberen nemcsak jogszabályt, hanem emberséget is alkalmazni?

Nem tudom, mennyire fedi a valóságot a regény, mennyire hihető, valószínű vagy akár tényszerű az, amit olvastam. Néhol kételkedtem, sőt, sokszor az volt az érzésem, mintha Billy személyiségeinek – pontosabban a belső embereknek – karakterei, a köztük levő viszonyok mintha bizonyos mintákat követnének, a kommersz könyvek/filmek szereplőfelállásának mintáját. Lehet, hogy tévedek. Szervezettségük is furcsa volt, az a nagyon sokszor tudatosan koordonált együttműködés, a belső kommunikáció, a szinte távirányításszerűen foltra lépések és lelépések stb. De hát fogalmam nincs arról, hogyan működik ez a betegség, és annyi furcsa dolog van az életben…
Volt viszont pár tévedés, következetlenség a regényben (apróságok, de mégis…), ami kétkedésemet és a leírtak bizonyos szkepticimussal való fogadását továbbra is fenntartotta. Mennyire hihetünk egy írónak ilyen bonyolult, orvosok, pszichológusok számára is talányos betegséggel kapcsolatban, ha jugoszláv akcentusról (sic!) beszél vagy ha az arcégést a véredények összehúzódásával magyarázza? Aztán, Arthur mióta pipázik? (Lehet valakinek emléke egy hónapos korából?)

A szerző óriási kutatómunkája kétségtelen, az eredmény viszont hiányérzetet hagyott bennem. Talán a Tanító elbeszélését, Billy életének történetét jobb lett volna szemtanúkkal is elmeséltetni, jobban közeledve a dokumentumszerűséghez. Vagy az első, szikár, száraz részt picit közelíteni stílusban a másodikhoz. Úgy érzem, dokumentumregényhez túl regényszerűre, (szórakoztató) regényhez meg túl dokumentumszerűre sikeredett, néha meg olyan ponyvaszerű kliséket dobott be, hogy felszisszentem tőle.
Összességében mégis érdekes olvasmány volt. Billyt, függetlenül attól, mennyire hihető vagy sem ez a róla szóló történet, megkedveltem, megsajnáltam. Picit elkeserített, milyen könnyen, nyitottságra, empátiára képtelenül kizárjuk a társadalomból azokat, akik önhibájukon kívül szegik meg szabályainkat. Hány embert ítélünk (örök) álomra…

Nem tudom, mit írjak erről a könyvről, nekem annyira nem tetszett. Szerintem kissé túl lett misztifikálva Billy. Két lehetőség van: Vagy komolyan beteg volt, vagy egy zseniális szélhámos. Gőzöm sincs!
Ma, 2022-ben nem tűnik nagy teljesítménynek az ő diagnózisához hasonlót eljátszani. Szóval, szerintem volt benne némi színészet is, de leginkább úgy gondolom, hogy valami mély trauma válthatta ezt ki nála, és ebbe menekült, hogy ne fájjon, vagy esetleg azért, hogy ő okozzon fájdalmat.
Nem tudom, komolyan tanácstalanul állok előtte. Bosszant, de sajnálom is, el is hiszem, meg nem is. A dokumentumfilmje után érdekelt a sorsa, viszont így nekem valahogy nem az igazi. Hatalmas kérdőjelek vannak bennem a könyv után is. Azt hiszem, még jobban bele kell ásnom magam a témába.

„Lehet, hogy az ember igen termékeny és kiemelkedő személyiséggé válhat, ha elnyomja az érzéseit és csak az eszére hallgatva él, de közben olyan magányos lesz, mint egy kivert kutya.”

Daniel Keyes ebben a könyvèben sem okozott csalódást,mostmár biztos vagyok benne, hogy az összes könyvèt elfogom olvasni.
Ez a történet egyszerre felkavaró ès nagyszerű, elgondolkodtató ès nyugtalanító.
Miközben olvastam nem tudtam rájönni, hogy Milligan egy elképesztően jó szèlhámos,aki az orránál fogva vezet mindenkit,vagy valójában ártatlan ,aki a gyerekkorában átèlt traumák ès borzalmak hatására hullott szèt,ès hasadt a szemèlyisège több tucattá.
Ami biztos,hogy megszerettem ès vele èreztem.
Elgondolkodtam milyen szörnyű lehet így èlni, hogy nem tudja mi történik vele,hogy milyen nehéz lehet az átèlt traumákat megpróbálni elfeledni.
Keyes remekül adja át a különböző szemèlyisègeket, jobban megismerhetjük az elmbetegsègnek ezt a fajtáját, bepillantást nyerhetünk a bírósági ès kórházi èletbe.
Nem könnyű olvasmány.Az embert olyan erkölcsi dilemma elè állítja, hogy ha minden embernek bűnhődnie kell az elkövetett bűncselekményekèrt akkor egy olyan embert aki nem volt tudatában annak mit tett, hogyan vonható felelősségre.
Kíváncsian várom a filmet belőle.

Ha valaki olvasna Billyről :
spoiler

Zseniális könyv. Egyszerűen hihetetlen , hogy létezik mesokszorozódott személyiség. Olvastam már több könyvet ebben a témában , de mindíg lenyűgöz, hogy az emberi elme mire képes. Billy nagyszerű ember, mégha szétesett is. Érdekes volt végigkisérni az életét , belelátni egy kicsit az ő világába. Rendíthetetlen akaraterővel rendelkezik képes küzdeni minden áron a gyógyulásáért , holott férekezelik, elitélik, megsem próbálják őt megérteni. A média tömeghipnózisa még sulyosbította a helyzetet az emberség , empátia megszűnt teljesen .

Amikor Keyes könyveit (főként Sallyt és Billyt) olvasom, mindig az a kérdésem, mi az a határ, ahol eldől, hogy végleg lehasad egy lélekrész egy különálló személyiséggé, vagy mikor marad meg a fájdalomgóc az egyetlen személyiség részeként.
Billy történeténél nem érdekelt, hogy reális-e vagy sem, egyszerűen csak olvastam és szorongtam. Félelmetes, hogy ilyen történik, fura, hogy semmire nem emlékeznek a többiek… És valahol szomorú (bár hihető és védhető), hogy integrálni kell őket, és megszűnnek… Vagy mégsem?

Bakker ez az ember zseni volt, és mint köztudott minden zseni kicsit elmebeteg. Mondjuk ő talán egy „kicsit” jobban, mint az átlag. Külső szemmel nagyon furcsa és hihetetlen lehet, hogy ez létezik egyáltalán, de ahogy le van írva az ember egyre inkább azon veszi észre magát, hogy elhiszi, hogy tényleg van ilyen. Olyan mintha 'tízeniksz' emberrel beszélgetnél egyszerre egy csoportban, pedig csak egy emberrel beszélsz. Azért az elég durva, hogy a végén így félrekezelték, és nem foglalkoztak vele. Nem mondom, hogy luxus körülmények között kell tartani az ilyen jellegű, elmeállapotú betegeket, főleg nem szabadon engedni őket, de azért egy normális intézet nekik is jár, ahol kezelik őket, és felügyelik a tettüket. Bár az is igaz, hogy a megtámadott nők helyében lehet, hogy én is odakívánnám őt, ahova végül került…
Kíváncsian várom a második részt. :)
Összességében jó könyv, de nem könnyű olvasmány. Viszont tele van hibával, ezeket nem nézik meg a szerkesztők, vagy 'hogyíshívják' őket.

Daniel Keyes tagja annak a kis exkluzív körnek, amit a kedvenc íróimnak tartok fent. Olvastam már tőle a Virágot Algernonnak-ot, az Ötödik Sallyt és a Jóslatok az őrültek házából-t, és mindet imádtam egytől egyig. Ezt a sort pedig a Szép álmokat, Billy! is folytatta. Annyira nem varázsolt el, mint a többi, de ismét fejet hajtok Keyes előtt, mert zseniális lett.

Amíg nem kezdtem el olvasni a könyvet, azt hittem, Billy Milligan csak egy kitalált személy, de aztán szembesültem vele, hogy ja, nem. Ezt kell tudni Billyről:

1977 októberében három nőt elraboltak az Ohio Állami Egyetemről, elvitték őket egy távoli helyre, ahol megerőszakolták és kifosztották őket. A nők különbözőképpen írták le a támadót, de kiderült, hogy mindegyik egyetlen férfi volt: a 22 éves Billy Milligan. Letartóztatása után diagnosztizálták a férfit többszörös személyiségzavarral, és 24 különböző személyiséget találtak benne. Nem maga Billy követte el a tettet, hanem egy jugoszláv férfi, Ragen és egy leszbikus nő, Adalana. A férfit betegsége miatt felmentették a vádak alól és pszichiátriai kezelésre utalták, ahol 1988-ig töltötte idejét. Akkor engedték ki, amikor sikerült integrálni a személyiségét. (Forrás: http://bizzarium.com/hires-esetek-a-tobbszoros-szemelyi…)

Engem nagyon sokszor meghatott és megríkatott Billy története, mert hát nem lehet egyszerű és belegondolni is szörnyű, hogy lehet így élni. Tetszett, hogy szerepeltek benne valós adatok, szemtanúk beszámolója. A könyv hihetetlenül komplex, nagyon fel kell kötni a gatyát az olvasónak, hogy követni tudja az eseményeket. Ez pozitív, de egyben ez egyetlen negatívum is, amit meg tudok említeni. Nagyon nehéz volt ennyi személyiségre egyszerre figyelni, már az Ötödik Sallynél is akadtak gondjaim, pedig ott csak öten voltak, itt meg rengetegen. De pluszpont, hogy az első oldalak valamelyikén össze volt szedve egy lista a személyiségekről és azok tulajdonságairól.