Bűnös-e ​Claudia? 68% 84 csillagozás

Minden elismerésem az íróé, amiért ezt úgy végig tudta csinálni, hogy közben nem őrült meg és nem vágta falhoz Claudiát. Türelmes embernek tartom magam, de ezt már én se bírtam, hogy azért nem haladunk a történettel, mert Claudia össze-vissza beszél, hol képzelődik, hol igazat mond, de ember legyen a talpán, ha valaki megállapítja, hogy mikor melyik van soron. Egyértelmű, hogy ez a könyv a nyomába sem érhet Billynek vagy Sallynek. Egyébként teljesen meg voltam róla győzödve, hogy a végén spoiler, gondolom nem véletlenül. Most már kiolvasom a többi könyvét is, kíváncsian várom őket.

Claudia egy érdekes eset is lehetne. De nem lett az, vagy nem jött át az igazi problémája. A gyilkosságok sem érdekesek, a nyomozás sem kötött le. Túl sok minden történik túl sok emberrel. Hazugság, kényszerképzetek, brutalitás. Az igazi téma elveszik a háttérben, vagy ott van valahol, de nekem már nem volt türelmem felkutatni. Én, Keyes helyében, feladtam volna az írást. A magam nevében is majdnem feladtam az olvasást. Csak a régi nagy kedvencek miatt fejeztem be. Algernon, Sally és Billy után nagy csalódás volt.

Stílusában részletes dokumentumregény, riportkönyv. Teljes egészében kívánja bemutatni az ún. .22-kaliberes gyilkosságsorozatot. Áldozatok, gyanúsítottak, elkövetők, tanúk, rengeteg ember. Csak úgy pattognak a különböző nevek a könyvlapokon.
Emiatt a rendkívüli részletesség és tagoltság miatt ez a könyv sokszor rettentő száraz, és még egy ilyen izgalmas, embereket megmozgató téma is már-már az unalom határát tudja súrolni… Jaj.

Bár a könyv központi figurája a címszereplő Claudia, de az elsődleges mégis végig a gyilkosságsorozat felgöngyölítése marad, az elejétől a végéig, precízen, alaposan. Egészen az utolsó fejezetig, amikor Claudia múltja és jelene kerül terítékre. Mi köze volt ennek a skizofrén nőnek a gyilkosságsorozathoz?
Claudia elméjében gyakran keveredik a valóság, a hazugság és a fantázia, szétbogozhatatlan egyveleggé válva.
Emiatt folyamatosan körbe-körbejárunk, és bár a kötet legvégén eljutunk a végső megoldáshoz, és megkapunk minden magyarázatot, bujkál bennem a kisördög, hogy ez sem biztos, hogy a végső válasz. Hiszen annyiszor voltunk már ott, hogy végső válasz, aztán kiderült, hogy mégsem. spoiler

Aztán persze vannak kérdések, amik minden részletesség ellenére nyitottak maradnak, pl. engem nagyon érdekelt spoiler
De mindez csak a kötet riportkönyv-szerűséget fogja erősíteni. Nem egy lélektani regény, de krimi sem igazán, tényleg egy olyan jellegű könyv, ami egy megtörtént eseményt próbálna minél részletesebben az olvasó elé tárni – lásd aktuális újságcikkek az ügyről.
Viszont ezt sajnálom, mert Keyes brillírozik a lélektani, pszichológiai feltárás témájában, és ebben a könyvben pont ez kap kevés figyelmet, szerepet.

Aztán… a könyv magyar címe félrevezető – mert az alcím rögtön meg is válaszolja, aztán hogy a könyv mit fog mondani… Egy kicsit hatásvadász ebben a formában, ráadásul muszáj volt kiemelni, hogy Claudia milyen gyönyörű, hisz ezzel lehet bevonzani az olvasókat… khm. A kötet angol címe Unveiling Claudia – titokzatosabb, bár mivel a kötet négy fejezete közül csupán kettőben játszik Claudia központi szerepet, és csak az utolsót tekinthetjük valódi feltárásnak – kicsit félrevezető ez is.

Megint egy érdekes, Keyes-i téma, de ez a könyv szerintem sokaknak fog csalódást okozni. Bár Claudia múltját megismerjük valamennyire, sok dolog itt is rejtve marad előttünk, avagy a szerző ezzel is erősíti, hogy ez a könyv egy interjúsorozat eredménye. Tehát azt érzem, hogy ez a műfaj olyan keretek közé szorította a történetet, ami inkább a kárára vált. Legyen hiteles, részletes, hihető és valós! – értem én.
És az lett. De kár érte, nagy kár.

Nem szeretek 80% alatt könyveket olvasni, lehet ez sznobizmus, de valahogy mindig elbizonytalanodok, ha egy könyvet sokan leértékelnek. De a Bűnös-e Clauda-t hirtelen felindulásból vettem meg a libriben. spoiler Ebből kifolyólag csak utólag vettem észre a kritikákat. Eleinte halogattam, hogy kezembe vegyem, az előbb említett fóbiám miatt, de aztán ez mégiscsak egy Daniel Keyes könyv. És nem csalódtam, illetve nem feltétlen úgy. A fülszöveg önmagában felkeltette az érdeklődésemet, de arra nem számítottam, hogy az említett Claudia ennyire idegesítő lesz. Sajnálom, szívszorító élete volt, de hogy mennyi türelem kellett hozzá, hogy ne lapozzak a könyvben, mert összevissza beszélt…és akkor mit élhetett át az író??? A másik negatívuma a könyvnek, hogy egyáltalán nem erre számítottam. Daniel Keyestől inkább egy lélektanibb, érzékenyebb könyvet vártam. A könyv eleje olyan száraz és tömény volt, mintha végig csak egy hivatalos dokumentumot olvasnék. A neveket már az első 100 oldalon nem tudtam követni, sokszor vissza kellett lapoznom. Úgy éreztem, hogy az író annyira hiteles akar lenni, hogy elveszett a részletekben. De ezek ellenére is meg tudtam kedvelni a könyvet, és emelem a kalapomat az író előtt, hogy ilyen alapos kutatómunkát végzett, mégha nem is kellett volna ennyire részletesen.
Tetszett, hogy nem csak Claudiát ismerjük meg, hanem a mellékszereplőkből is kapunk egy csipetet, hogy az ő nézetüket is láthattuk. Emellett nekem újdonság volt, hogy sorozatgyilkosságnál ennyire nehezen működik össze a rendőrség. Fontosabb volt az, hogy ki találja meg a tettest, hogy ez mennyire jó a hírnevének, mennyit nyerhet ezen!!! Emberek életéről beszélünk…
És végül hiába idegesített Claudia személyisége, izgalmas volt olvasni, ahogy kirajzolódott az élete, a személyisége, és hogy mit miért tett. Az egy csillag levonás, egyedül az első tömény száz oldalnak jár, és Claudia személyiségének, de összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, még egy értékes könyvélménnyel gazdagodtam. És a tanulság, hogy egy könyv még 70% alatt is lehet jó.

Daniel Keyesnél már eleve magasra tettem a lécet, így kicsit csalódás volt ez a könyv. A Billy Milligan-féle sztori után sokkal jobbat vártam…

A főszereplő, Claudia egy borzasztóan idegesítő személyiség, és ezt a betegsége ellenére sem tudtam neki megbocsátani. El nem tudom képzelni, hogyan volt ennyi türelme az írónak… A többi szereplőről csak annyit, hogy túlságosan is sokan vannak, néha vissza kellett keresnem, ki kicsoda. A történet is kicsit lapos lett, izgalmasabbra, fordulatosabbra készültem. Ennek ellenére biztosan fogok még olvasni az írótól, mert szeretem a stílusát, és az előzőekben tőle olvasott könyvekkel már megnyert magának. Örülök, hogy nem ezzel kezdtem az életművét, és nem is ajánlom senkinek, hogy így tegyen.

Talán a két legerősebb Keyes könyvvel kezdtem az életművet, ami azért magasra tette a lécet. Az összes új kiadást beszereztem, és az sem tántorított vissza, hogy a Bűnös-e Claudia? például elég gyenge értékelést kapott. Eleve a fülszöveg alapján a szememben érdekesnek, sőt, igazán jónak tűnt a regény, így aztán elsőre tényleg egy egyfajta gondolati szorítóba kerültem, hogy mégis mi várhat rám, ha ezt a kötetet elolvasom.

Első körben abból kell kiindulnunk, hogy ez egy igaz történet, annyira igaz, hogy a legtöbb szereplő a nagyon brutális téma ellenére is a saját nevén szerepel a lapokon.
Másodsorban, nem egy klasszikus értelemben vett regénnyel állunk szemben, hanem egy dokumentumregénnyel, ami nyilván az előző pontból is adódik.
Ezt azért emelem ki, mert a történet, a szereplők nem egy csodavilágból csöppentek ide, és konkrétan a főszereplő, Claudia igenis idegesítő, idegtépő tud lenni, minél előrébb kerülünk a történetben. Ezek a részek nem feltétlenül teszik élvezetessé az olvasást, mi is elveszhetünk a sokfelé ágazó cselekményben, a sok szereplőben, Claudia fantáziálásában, de be kell látnunk, és be kell ismernünk, hogy az a fajta lelki betegség, melyet Claudia magáénak tudhat, nem csak egy kis mellékes pont a könyvben.

Keyes nagyon következetesen, és a tőle telhető legérthetőbben rekonstruálja a történteket. Nemcsak a gyilkosság felgöngyölítését, kibogózását tálalja, hanem mint gyakorlott pszichológus Claudia lelkivilágát és vívódásait is úgy mutatja be, hogy az ne szánalmat keltsen, sokkal inkább felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű traumákat el kell tudni fogadni a társadalomnak, és a lehető legjobban kell tudni kezelni külső segítséggel.

A Bűnös-e Claudia véleményem szerint egy nagyon jó könyv. Megvolt benne a krimi vonal, a nyomozás, az emberi sorsok, a belső vívódások, a lélek és betegségeinek ábrázolása, de még egy kis humor is.
Azt biztosan lehet állítani, hogy a jelenlegi, 65%-os értékelésnél mindenképpen jobb olvasmány, még akkor is, ha valaki azért az én 4 és fél csillagomnál kevesebbet adna rá.

Én valahogy eddig még semmit sem olvastam Daniel Keyes-től, a többi értékelést látva pedig jó hír, hogy mindenki szerint a többi könyve sokkal jobb – szóval nekem csak felfelé vezet az út! :)
Amúgy szerintem ez a könyv egész jól van megírva, dokumentumregény de elég olvasmányos, fenntartja a figyelmet – viszont Claudia baromi idegesítő és ez kb. agyoncsapja az élményt. Nyilván mentális betegségei vannak, nem is őt hibáztatom – de nem értem, hogy Keyes mit talált ebben olyan érdekesnek, hogy ez a szerencsétlen nő mond valamit, másnap az ellenkezőjét, harmadnap meg mindent tagad, de aztán mégis kiderül, hogy valami félig igaz volt de nem pont úgy – és ezt TÖBB ÉVEN keresztül műveli az íróval.
Szerintem ezerszer jobb lett volna ez a könyv, ha nem Claudiára helyezi a fókuszt, hanem átfogóbb képet ad a 22 kaliberes gyilkosságsorozatról. Claudia nyilván tudott valamit, hogy így elvarázsolta Keyest, de sokkal jobb lett volna ha ő is csak egy mellékszereplője ennek a szerteágazó, érdekes ügynek.

Nagyon szeretem az író munkáit. Egyik kedvenc könyvem a Szép álmokat, Billy!, azonban ez a könyv meg se közelíti azt. Persze az is lehet, hogy a jobb könyveivel kezdtem (szerencsére), aztán jöttek sorban a gyengébbek, mert az előzőleg olvasott Érintés se jött be nagyon.
Ez a könyv egyáltalán nem volt olvasmányos, persze nem egy regény, de a könyv első fele nagyon tömény volt. Túl sok információ, adat, túl sok név, dátum, néha már alig tudtam követni. Aztán mikor spoiler, akkor kicsit lazább lett a könyv szövege, de akkor meg már nagyon idegesítő volt, hogy nem jut sehova a történet. Az utolsó 50-80 oldalon pedig idegesítő volt Claudia állandó hazudozása, mindig mást mondott, mint előzőleg. Tényleg nem lehetett eldönteni, hogy most ott volt-e a gyilkosság helyszínén vagy csak kitalálta.
Összességében a maga az alaptörténet se tetszett annyira, de valahogy a tálalás se. Nem az író alaposságával volt a gond, mert az mindig rendben van, inkább a túlzott alapossággal (persze egy igaz történetnél nem illik ilyet mondani).
Még van az írónak egy könyve, amit nem olvastam, remélem, hogy az jobb lesz. :)

Elég vegyesek az érzéseim. Néha úgy voltam vele, hogy kész, félbehagyom, nekem ez nem. Túl sok, túl kusza, és őszintén szólva Claudiát addig ütöttem volna, míg mozog :'D
De végül erőt vett rajtam a kíváncsiság, meg a dac. De nem mondanám, hogy szívesen újra olvasnám. Én értem, hogy beteg, szörnyű dolgok történtek vele… akkor is sok volt a leányzó nekem. A többiek élete sem hatott meg igazán, sem az izgalmasnak szánt nyomozás. :(

Ez volt a harmadik Daniel Keyes-regény, amit elolvastam. Hozza azt a szintet, ami az írótól „elvárható”. Azért kap csak 4.5 csillagot ez a történet, mert néhol túl soknak éreztem a leírt információk mennyiségét. Sokszor olyan is szerepelt a szövegben, ami szerintem hanyagolható lett volna (pl. hosszasan taglalta, ahogy az egyik szereplőt egyik börtönből a másikba szállították). Nyilván nehéz egy ekkora bűnügy részleteit megfelelően kiválogatni, de szerintem érdemes, hogy ne legyen száraz és néhol kizökkentő az olvasmány. Ezen kívül felemelő volt olvasni, rengeteg gyűjtőmunka, utánajárás és szervezés volt szükséges egy ilyen mű megírásához. Különleges könyv. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a bűnügyi sztorikat.