Billy Milligannel, a megsokszorozódott személyiségű, ifjú, elmebeteg bűnözővel először a Szép álmokat Billy című kötetben találkozhatott az olvasó. Megdöbbentő történetét az teszi egészen különleges olvasmánnyá, hogy az első betűtől az utolsóig igaz.
Billy, aki 1977-ben, az amerikai Ohioban fegyverrel elrabolt, majd megerőszakolt három nőt, valójában huszonnégy különböző korú, nemű és jellemű emberből áll. Elméje annyi darabra „esett szét” még gyermekkorában, szadista nevelőapja bántalmazásai miatt.
Ez a könyv annak a harcnak a krónikája, amelyet Billy egyrészt az ellenséges külvilággal, másrészt saját belső személyiségével folytat. Miközben végigkövetjük élete stációit, idegenkedésünk és félelmünk Billytől észrevétlenül sajnálattá, sőt rokonszenvvé változik át. A tét óriási. Belehal-e Billy a küzdelmekbe, vagy sikerül-e végleg egybeolvadnia és évtizedek szörnyű megpróbáltatásai után elkezdenie normális, szabad, emberhez méltó életét?
Billy Milligan háborúi (Billy Milligan 2.) 194 csillagozás
Eredeti cím: The Milligan Wars
Eredeti megjelenés éve: 1994
Enciklopédia 2
Kedvencelte 32
Most olvassa 6
Várólistára tette 148
Kívánságlistára tette 108
Kölcsönkérné 5
Kiemelt értékelések
Ezt a történetet nem egy szépíróval kellett volna megiratni, én azt mondom.
Nagyon érződik ezen a könyvön is, hogy próbálták regényessé tenni a történetét, és ez nekem valahogy nem. Ha beteg volt, ha nem, akkor is egy gyilkos, ezen nincs mit szépíteni.
Úgy érzem, nem tett jót a józan ítélőképességemnek, hogy elolvastam ezeket a könyveket. Nem tudok mit kezdeni Billy Milligannel. Számomra ez a két kötet nem úgy mutatta be a valóságot, ahogyan valójában történt.
Csodálatra méltó Billy kitartása, miközben a politikusok és a sajtó által kevert katyvasz miatt éveken át csak ide-oda dobálták, megtagadva a számára szükséges és megfelelő kezeléseket.
Billy küzdött, háborúzott. Nem akart elveszni a kegyetlen rendszer útvesztőiben, pedig érthető, hogy olykor-olykor legszívesebben feladta volna. Ennyi kínzást, és testi, lelki megpróbáltatást nem semmi lehetett elviselni. Egy normális ember ezektől roppant volna össze. Billy pedig ha nehezen is, és ha teljesen talán sohasem, de összeszedte magát.
A történetet nagyon szerettem (az előző résszel együtt), de Keyest még mindig nem tudom hová tenni. Valószínűleg olvasom kellene tőle valami mást is, hogy megismerjem a valódi stílusát.
Nagyon izgatott Billy további története, és azt kell mondjam, nem csalódtam. Izgalmas, érdekes, gördülékenyen megírt sztori. Az előző kötethez képest Billy érezhetően koherensebb, még a szétesések alatt is, nekem a száraz jogi duma is kevesebbnek tűnt. Szörnyű, hogy mi mindent meg lehet tenni egy pszichiátriai beteggel, hogy különböző érdekek miatt mennyire földbe lehet tiporni egy embert. És sajnos nincsenek illúzióim arról, hogy ezek a dolgok bárhol a világon jobban zajlanának.
Nem tudom, hogy bírta ezt ki Billy, én már rég feladtam volna a küzdelmet. Nem azt mondom, hogy ártatlan volt, de azért amin keresztül ment az brutális. A legtöbb „hülyeséget”, akkor követte el, amikor beijedt és félrekezelték, vagyis inkább nem kezelték. És akkor még a politika és a hatalom is rá tett egy lapáttal, hiába mondták az ellenkezőjét a hozzáértő orvosok, szakemberek. Ennyit az igazságszolgáltatásról.
Jó, érdekes és részletes volt ez a könyv is, de be kell vallanom, hogy a varázsát már elvesztette nálam. Már nem tudott annyira lekötni, mint az első rész. Természetesen durva volt amik Billyvel történtek és sokszor felháborodtam, de már nem tudott annyira lekötni az a rengeteg dátum és túl sok minden. Valószínű jobban élveztem volna, ha mondjuk egy dokumentumfilmet láttam volna róla. Úgy éreztem, hogy tele van nagyon sok száraz információáradattal, amik engem annyira nem érdekeltek. A szökése, a félrekezelések, vagy a kapcsolatai inkább hatottak rám, mint az a rengeteg bírósági, meg politikai cirkusz.
Első kötet után egyértelmű volt számomra, hogy olvasom tovább – a politikai érdekek által irányított emberi élet… hát! Hihetetlen, hogy léteznek ilyen embertelen intézmények, ahol ennyire semmibe veszik a beteg gyógyulási lehetőségeit… A könyv nagyon tetszett, olykor kicsit sok volt benne a bürokratikus részletezés – de a megértéshez valóban elengedhetetlen.
Nem tudom, mennyi igaz belőle. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy minden.
Meg vagyok döbbenve. Leírhatatlan. Ismét egy könyv, ami összezúzza az emberiségbe vetett amúgy is törékeny hitemet. El sem tudtam volna képzelni, hogy bárkivel így bánjanak. Ráadásul egy kórházban! Orvosok! És pont azokkal, akiknek a legnagyobb szükségük lenne segítségre.
Minden tiszteletem Billyé, aki ennyi szenvedés, megaláztatás, bántalmazás, semmibe vevés között is így kitartott. Sokkal jobban, emberibben viselkedett, mint a legtöbb „normális” ember, akivel dolga akadt.
Az első rész legeleje után már nem tudtam hibáztatni a bűntettek miatt, a második részben végig kimondhatatlanul sajnáltam és felnéztem rá, végül pedig nagyon megszerettem. Minden hibája ellenére egy hihetetlenül jó és intelligens ember.
Népszerű idézetek
Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy először nekem kell megbocsátanom Chalmernek. Meg akarom keresni a sírját, hogy megbizonyosodjam róla, csakugyan halott, de nem fogom meggyalázni. Megmondom neki, hogy megbocsátottam, így aztán az ő lelke is megbocsáthat annak, bárki volt is, aki gyerekkorában bántotta, és talán a megbocsátás ily módon visszajut a múltba, hogy megváltozhasson a jövő. Egyszer abba kell hagyni, véget kell vetni annak, hogy az emberek egymást bántsák.
372. oldal
Vegyünk valakit, akinek az elméje nyitott, állandóan tágulni akar, és ezt az embert bezárjuk egy ketrecbe, akkor az illetőnek csupán egyetlen módja van a fejlődésre, az, hogy megpróbál kijutni a ketrecből, megpróbál elmenekülni, vagy megpróbálja a dolgokat behozni magához. Ha az ember egyiket sem teheti, akkor hamarosan a falra mászik. Az állandó sikertelenség elevenen felfal. Ekkor jön elő az öngyilkosság gondolata. Végül az ember feladja a reményt, és véget vet az egésznek. Amennyiben nincs módod rá, hogy megöld magad, akkor befelé fordulsz. Hogy az ember mégis elmenekülhessen, a saját fejébe lép, megteremti saját világát, és elszórakoztatja magát azzal, hogy saját elméjével játszik.
Kimondhatatlan élvezettel töltötte el az a tudat, hogy többé nincs hatalmuk felette. Az a tudat, hogy ő irányítja saját életét , mert meghal, és nekik kell felcipelniük őt azon a lépcsőn, és a testét ki kell vinniük innen. Bármennyire is fogságban akarták tartani, az agyát nem tudták bezárni, és immáron a testét sem zárhatják be. Merthogy elmegy.
312. oldal
Nagyon furcsán érezte magát. Valami hiányzott. Fülelt, hátha hallja a hangokat. De nem volt semmi, csak néma csönd. És akkor rádöbbent, hogy mind elmentek – Arthur, Ragen, Tommy, Danny, David és a többiek. Többé nincsenek hangok. Többé nincsenek belső emberek. Az összeolvadást nem gyógyszer hozta létre. Nem, ez belülről jött. Haldokló elméje Humpty Dumptyt ismét összeforrasztotta. Nyilván ez lehet a titok. Hogy ismét eggyé vált, ez volt végső valósága, mielőtt eljut saját személyes sötétségébe.
320. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Gárdos Péter: Hajnali láz 90% ·
Összehasonlítás - Michael Chabon: Ragyog a hold 83% ·
Összehasonlítás - Cselenyák Imre: Tiszta szívvel 93% ·
Összehasonlítás - Adam Kay: Ez fájni fog 91% ·
Összehasonlítás - Fabio Geda: A tengerben élnek krokodilok 92% ·
Összehasonlítás - Mirko Kovač: Város a tükörben 88% ·
Összehasonlítás - Caroline Bernard: Frida Kahlo és az élet színei 86% ·
Összehasonlítás - Tara Bahrampour: Visszatérés Iránba 85% ·
Összehasonlítás - Goce Smilevski: Freud húga 78% ·
Összehasonlítás - Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány 96% ·
Összehasonlítás