Billy Milligannel, a megsokszorozódott személyiségű, ifjú, elmebeteg bűnözővel először a Szép álmokat Billy című kötetben találkozhatott az olvasó. Megdöbbentő történetét az teszi egészen különleges olvasmánnyá, hogy az első betűtől az utolsóig igaz.
Billy, aki 1977-ben, az amerikai Ohioban fegyverrel elrabolt, majd megerőszakolt három nőt, valójában huszonnégy különböző korú, nemű és jellemű emberből áll. Elméje annyi darabra „esett szét” még gyermekkorában, szadista nevelőapja bántalmazásai miatt.
Ez a könyv annak a harcnak a krónikája, amelyet Billy egyrészt az ellenséges külvilággal, másrészt saját belső személyiségével folytat. Miközben végigkövetjük élete stációit, idegenkedésünk és félelmünk Billytől észrevétlenül sajnálattá, sőt rokonszenvvé változik át. A tét óriási. Belehal-e Billy a küzdelmekbe, vagy sikerül-e végleg egybeolvadnia és évtizedek szörnyű megpróbáltatásai után elkezdenie normális, szabad, emberhez méltó életét?
Billy Milligan háborúi (Billy Milligan 2.) 153 csillagozás
Eredeti cím: The Milligan Wars
Eredeti megjelenés éve: 1994
Enciklopédia 2
Kedvencelte 31
Most olvassa 3
Várólistára tette 134
Kívánságlistára tette 76
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Nem tudom, hogy bírta ezt ki Billy, én már rég feladtam volna a küzdelmet. Nem azt mondom, hogy ártatlan volt, de azért amin keresztül ment az brutális. A legtöbb „hülyeséget”, akkor követte el, amikor beijedt és félrekezelték, vagyis inkább nem kezelték. És akkor még a politika és a hatalom is rá tett egy lapáttal, hiába mondták az ellenkezőjét a hozzáértő orvosok, szakemberek. Ennyit az igazságszolgáltatásról.
Nagyon izgatott Billy további története, és azt kell mondjam, nem csalódtam. Izgalmas, érdekes, gördülékenyen megírt sztori. Az előző kötethez képest Billy érezhetően koherensebb, még a szétesések alatt is, nekem a száraz jogi duma is kevesebbnek tűnt. Szörnyű, hogy mi mindent meg lehet tenni egy pszichiátriai beteggel, hogy különböző érdekek miatt mennyire földbe lehet tiporni egy embert. És sajnos nincsenek illúzióim arról, hogy ezek a dolgok bárhol a világon jobban zajlanának.
Talán mégsem olyan rossz az életünk. Billy Milliganéhez képest biztos nem.
Zseniális folytatása az első résznek. Nem is tudom rendesen kiértékelni, talán nem is lehet. Billy itt ül mellettem még mindig, egész közel, én pedig ha lehetne megsimogatnám a kezét.
Első kötet után egyértelmű volt számomra, hogy olvasom tovább – a politikai érdekek által irányított emberi élet… hát! Hihetetlen, hogy léteznek ilyen embertelen intézmények, ahol ennyire semmibe veszik a beteg gyógyulási lehetőségeit… A könyv nagyon tetszett, olykor kicsit sok volt benne a bürokratikus részletezés – de a megértéshez valóban elengedhetetlen.
Talán még több mindenről szól, mint az első. Például arról, hogy ha az emberek vennék a fáradtságot, hogy megpróbálják megérteni egymást, akkor talán minden másképpen is alakulhatna. Ha el tudnánk ismerni, hogy tévedtünk, ha tudnánk bízni és hinni másokban… elég fájdalmas belegondolni mindabba, ami a könyv mögött van.
Szárazabb volt picit, és az a rész, ami leginkább érdekelt volna (mi történik „Billy” fejében) nem mindig volt eléggé kifejtve. Főleg az utolsó száz oldal felé éreztem így, hogy olvasnék az összeolvadásokról, szétesésekről, „Billy” szemszögéből, de jobbára ez már csak tényleírás volt.
Viszont, azt hiszem, ez volt a legszebb epilógus, amit valaha is olvastam. Remélem, boldog!
Nem tudom, mennyi igaz belőle. Az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy minden.
Meg vagyok döbbenve. Leírhatatlan. Ismét egy könyv, ami összezúzza az emberiségbe vetett amúgy is törékeny hitemet. El sem tudtam volna képzelni, hogy bárkivel így bánjanak. Ráadásul egy kórházban! Orvosok! És pont azokkal, akiknek a legnagyobb szükségük lenne segítségre.
Minden tiszteletem Billyé, aki ennyi szenvedés, megaláztatás, bántalmazás, semmibe vevés között is így kitartott. Sokkal jobban, emberibben viselkedett, mint a legtöbb „normális” ember, akivel dolga akadt.
Az első rész legeleje után már nem tudtam hibáztatni a bűntettek miatt, a második részben végig kimondhatatlanul sajnáltam és felnéztem rá, végül pedig nagyon megszerettem. Minden hibája ellenére egy hihetetlenül jó és intelligens ember.
Mindenkinek kötelező elolvasni (az első résszel együtt), aki érdeklődik a megsokszorozódott személyiség témája iránt.
Habár alapvetően jobban tetszett, mint az első könyv, itt mégis levonok fél csillagot, mert néhol olyan részletességgel volt leírva a bürokrácia, hogy néha bizony csak el-elsiklott a tekintetem. Persze így még jobban átjött az az érzés, hogy ha még olvasni is végeláthatatlannak tűnik a sok papírtologatás, akkor milyen borzalmas lehet belekerülni egy ilyen rendszerbe.
Jobban tetszett, mint az első kötet, a nemkívánatosak még több izgalmat vittek bele a történetbe és… Itt jön ez az a rész, hogy komoly lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy ez a történet ENNYIRE tetszett. Ha a könyvben leírtak mind megtörténtek, akkor bizony nagyon nem kéne tetszenie. De mint történet teljességgel lenyűgöző. Mint igaz történet, szívbemarkoló, és komolyan elgondolkodtat az emberi civilizáció működésén.
Mi lenne ma egy ilyen üggyel? Az internet felrobbanna tőle, hiszen a megsokszorozódott személyiség témát továbbra is valami bizarr misztikusság lengi körül. Azt hiszem Billy bizonyos szempontból jobban járt volna, hogyha olyan 30 évvel később születik. Vagy csak én látom így? Szerintem sokkal többen álltak volna Billy és az ügye mellé, vagy legalábbis az eszméért, ha máshol nem is, hát online. Ami mondjuk kérdés, hogy „jót tett volna-e” Billynek a narcisztikus jelleme(i) miatt.
Ami viszont időről-időre mosolyt csal az arcomra, hogy bizony gyakran sündörgött Billy körül egy-egy hölgyemény. Ha nem valós személyről lenne szó, én is mondanám, hogy bizony néha kicsit beleszerettem.
Viszont ha tényleg Leo DiCaprio fogja alakítani a filmben, akkor… Te jó ég, de nagyon várom. Kíváncsi vagyok, hogy hogy oldják meg, hiszen ahogy az ember olvassa (legalábbis nálam így volt), külön karakterekként képzeltem el a személyiségeket. Leo, Leo, nagyon kéne az az oscar, mi? ;)
Elvileg „The crowded room” lesz a film címe, de még semmi információ nincs róla imdb-n.
Rá akartam nézni wikipédián, hogy mi a helyzet az „igazi” Billy Milligannel. 2014. dec. 14.-én, 59 évesen rákban meghalt. :(
Meg kell vallanom, egy kicsit untam, nem kötött le annyira, mint az első rész. Ettől függetlenül aki elkezdi olvasni Billy Milligan történetét, annak kötelező. Úgy érzem, ez nem is második rész, csupán kétkötetes lett a könyv. Ugyanakkor kissé más stílusú, de ez is nagyon jól van megírva. Nem tudok úgy áradozni róla, mint az első részről, de mindenképpen érdemes elolvasni.
Népszerű idézetek
Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy először nekem kell megbocsátanom Chalmernek. Meg akarom keresni a sírját, hogy megbizonyosodjam róla, csakugyan halott, de nem fogom meggyalázni. Megmondom neki, hogy megbocsátottam, így aztán az ő lelke is megbocsáthat annak, bárki volt is, aki gyerekkorában bántotta, és talán a megbocsátás ily módon visszajut a múltba, hogy megváltozhasson a jövő. Egyszer abba kell hagyni, véget kell vetni annak, hogy az emberek egymást bántsák.
372. oldal
Egykoron úgy éreztem, hogy van egy szobám, teli barátokkal, de valamit tragikusan elhibáztam. Életem tragikusan hibás része rendbe jött, de a barátokkal teli szoba immáron üres.
350. oldal
A tudatlansággal együtt jár az ártatlanság. Az ártatlanságban pedig ott a naivitás, a béke és a tisztaság.
Amikor képtelen vagyok megérteni az embereket, akkor megpróbálok úgy a közelükbe férkőzni, hogy lerajzolom őket. Néha ráadásul úgy rajzolom le őket, ahogy a képzeletem diktálja, fiatalabbnak -egészen más korúnak-, hogy lássam, milyenek is valójában.
Kimondhatatlan élvezettel töltötte el az a tudat, hogy többé nincs hatalmuk felette. Az a tudat, hogy ő irányítja saját életét , mert meghal, és nekik kell felcipelniük őt azon a lépcsőn, és a testét ki kell vinniük innen. Bármennyire is fogságban akarták tartani, az agyát nem tudták bezárni, és immáron a testét sem zárhatják be. Merthogy elmegy.
312. oldal
Nagyon furcsán érezte magát. Valami hiányzott. Fülelt, hátha hallja a hangokat. De nem volt semmi, csak néma csönd. És akkor rádöbbent, hogy mind elmentek – Arthur, Ragen, Tommy, Danny, David és a többiek. Többé nincsenek hangok. Többé nincsenek belső emberek. Az összeolvadást nem gyógyszer hozta létre. Nem, ez belülről jött. Haldokló elméje Humpty Dumptyt ismét összeforrasztotta. Nyilván ez lehet a titok. Hogy ismét eggyé vált, ez volt végső valósága, mielőtt eljut saját személyes sötétségébe.
320. oldal
Vegyünk valakit, akinek az elméje nyitott, állandóan tágulni akar, és ezt az embert bezárjuk egy ketrecbe, akkor az illetőnek csupán egyetlen módja van a fejlődésre, az, hogy megpróbál kijutni a ketrecből, megpróbál elmenekülni, vagy megpróbálja a dolgokat behozni magához. Ha az ember egyiket sem teheti, akkor hamarosan a falra mászik. Az állandó sikertelenség elevenen felfal. Ekkor jön elő az öngyilkosság gondolata. Végül az ember feladja a reményt, és véget vet az egésznek. Amennyiben nincs módod rá, hogy megöld magad, akkor befelé fordulsz. Hogy az ember mégis elmenekülhessen, a saját fejébe lép, megteremti saját világát, és elszórakoztatja magát azzal, hogy saját elméjével játszik.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Sibylle Muthesius: Felhőgyerek 88% · Összehasonlítás
- Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó 91% · Összehasonlítás
- F. Scott Fitzgerald: Az éj szelíd trónján 82% · Összehasonlítás
- Benedek István: Aranyketrec 86% · Összehasonlítás
- Goce Smilevski: Freud húga 78% · Összehasonlítás
- Kneszl Beáta Carmen: Én, a megbélyegzett 71% · Összehasonlítás
- Dennis Lehane: Viharsziget 90% · Összehasonlítás
- Leah Scheier: Csak a te hangodat hallom 92% · Összehasonlítás
- Dan Wells: Szellemváros 84% · Összehasonlítás
- A. F. Brady: Vakság 70% · Összehasonlítás
