Tyll 76 csillagozás

Daniel Kehlmann: Tyll

Ha Shakespeare ma élne, és regényt írna, az éppolyan volna, mint a Tyll.
Tyll Ulenspiegel, a halhatatlan tréfacsináló a harmincéves háború zűrzavaros időszakában és időszakából teremt karneváli mulatságot. A szórakozott molnárt boszorkányperbe fogják, a fia, Tyll ezután fogadott nővérével útra kel: vásári mutatványosként végigjárja a háború dúlta Európát, mint udvari bolond pedig még a Téli király palotájába is eljut. Vagy mindez csupán a képzelet műve? Az olvasó csak kapkodja a fejét a kalandok végeláthatatlan tükörjátékában, ahol elmosódik a határ fantázia és realitás között, mígnem átveszi az irányítást a mese áradása.
Daniel Kehlmann, a kortárs európai irodalom egyik legjelentősebb szerzője eddigi fő művében elképesztő lendülettel hirdeti, hogy bár az ember meghalhat, az életöröm halhatatlan.

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Magvető, Budapest, 2018
420 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631436570 · Fordította: Fodor Zsuzsa
>!
Magvető, Budapest, 2018
420 oldal · ISBN: 9789631437072 · Fordította: Fodor Zsuzsa

Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

Prága


Kedvencelte 12

Most olvassa 10

Várólistára tette 64

Kívánságlistára tette 62

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Tarja_Kauppinen IMP
Daniel Kehlmann: Tyll

Ha csörgős sipkában kell zsonglőrködni ahhoz, hogy kimondhassuk a frankót, hát azt mondom, megéri. Úgy tartják, hogy a bohócok csupa búskomor fickó – ezt nem tudom, annyi azonban bizonyos, hogy ez a Tyll egyszerre tréfamester, ugyanakkor a legmegrögzöttebb realista is, akit valaha a hátán hordott a Föld. Ez látszólag ellentmondásos lehet, valójában azonban az egyikből következik a másik: Tyll nem alkuszik, nem hajt fejet semmiféle hatalom előtt, nem hajlandó tapsolgatni a, nos, fekáliának, utalva Lovasi örökbecsűjére, még fővesztés, akasztás, máglyahalál vagy egyéb hasonló szépségek terhe mellett sem. Tyll kenyere az egyenesség és a tisztánlátás, más szóval a társadalomkritika, ennek azonban nincs létjogosultsága másként, mint a bolondság köntösébe bujtatva.

Rendkívül közel került hozzám a karaktere, olyannyira, hogy az egyébként önmagában véve is tetszetős, mágikus realizmusba hajló, a kor megannyi színes attribútumával (drakontológia, boszorkányperek, vándor komédiások) körülbástyázott színfalak nélkül is belopta volna magát a szívembe. Korának és világának megvannak a maga szabályai, amelyeknek ellentmondani szó szerint végzetes lehet, így a többség inkább magáévá teszi őket – a sárkányok létezését alátámasztó nyakatekert érvelést, a molnár boszorkány voltát és a többit mind ildomosabb szívvel-lélekkel elfogadni, mintsem fügét mutatni nekik. Lehet az utóbbit is, de csak akkor, ha az illető büszkén vállalja a bolond címkét.

Előttem vannak nagyon a mélységes tisztánlátást tükröző, hideg kék szemek, amint áthatóan méregetik a bolond (na akkor ki is a bolond?) világot a csörgős sipka alól.
Kár, hogy nem lehet képet csatolni értékeléshez. Ezért ilyen körülményesen tudom csak megoldani: https://moly.hu/karcok/1256853

Love Tyll. A karchoz: ja, nem egyszerű ám. Egy hétig sajgott a bordám, amikor ráestem a tűzrakóhelyre.
Bele lehetne magyarázni valami ördögi szimbolikát ebbe is, hogy miért pont a tűzrakóhely fölé sikerült kifeszítenem azt a nyíves kötelet (egész prózai módon azért, mert itt van mihez). De félő, ha alám gyújtana Doktor Tesimond, inamba szállna a bátorságom, és annak rendje és módja szerint tapsolgatnék.

7 hozzászólás
>!
giggs85 P
Daniel Kehlmann: Tyll

1997-ben, az akkor huszonkét éves Daniel Kehlmann semmiből jött üstökösként jelent meg a német irodalom egén Beerholm-illúzió című kötetével, hogy aztán az elmúlt két évtized bebizonyítsa: üstökösből egyértelműen állócsillaggá és megkerülhetetlen tényezővé vált a most negyvenöt esztendős, sokszoros díjnyertes író.

Azóta megjelent regényei játékosságukkal, humorukkal és közérthetőségükkel nemcsak azt mutatták meg, hogy szerzőjük gyakorlatilag minden művében más és más műfajt képes imitálni – legyen az ismeretterjesztő életrajzi kötet, mint A világ fölmérése; bűvészregény, mint a már említett Beerholm-illúzió; vagy éppen kísértethistória, mint az El kellett volna menned – de azt is, hogy úgy képes ízig-vérig posztmodern szövegeket létrehozni, hogy az egyszerre lesz fajsúlyos, kimunkált és komolyan vehető szépirodalom, valamint a legszélesebb köröknek is érthető és élvezhető könnyed szórakozás.

Talán ennek fényében sem meglepő, hogy a fiatalon illuzionistának készülő Kehlmann legutóbbi művében, az eredetileg 2017-ben megjelent Tyllben, ismét egy szemfényvesztőt, egy hírhedt vásári mutatványost és mókamestert, a legendás Tyll Ulenspiegelt állította középpontba, aki ezúttal – némileg anakronisztikus módon – a harmincéves háború sújtotta Európában bolyong, és két csínytevés közben igyekszik túlélni a megpróbáltatásokat.
„Tyll felállt. Kitapogatta az oldalán lógó zsákot, és elővett belőle előbb egy sárga, aztán egy piros, aztán egy kék, aztán egy zöld bőrlabdát. Hanyagul dobálni kezdte őket a levegőbe, közben újabb labdákat vett elő, mindig még egyet és még egyet, míg már úgy tűnt, hogy több tucat ugrál előrenyújtott keze fölött. Mindenki a felrepülő, leeső, felrepülő labdákat nézte, még a titkárok is önkéntelenül elmosolyodtak.”

A regényt olvasva nehéz eldönteni, hogy ki a nagyobb zsonglőr, a Közép-Európa-szerte híres vásári mutatványos, vagy maga az író, aki a posztmodernhez hűen természetesen szakított a hagyományos időrendiséggel, és nyolc egymástól látszólag elkülönülő – a végén persze tökéletesen összeérő – fejezetben állítja színpadára a legkülönfélébb alakokat szegény paraszttól kezdve, furfangos vándoron és képmutató egyházfikon át az ostoba királyig, hogy azok körül így vagy úgy, de mindig felbukkanjon Tyll Ulenspiegel, maga is mindig más-más formát öltve, hol bántalmazott gyerekként, hol irritáló bohócként, hol fáradt, ám magát soha meg nem adó öregemberként.

Ezekben a kidolgozott, szellemes és fordulatos fejezetekben közös az, hogy az érzelmek irtózatosan nagy skáláján képesek mozogni. Lehet, hogy az egyik oldalon még az oldalunkat fogjuk a röhögéstől a címszereplő valamelyik idétlenül agyafúrt húzása miatt, aztán a következőn már az ajkunkra fagy a mosoly, mert olyan erővel vág gyomorszájba a háborús brutalitás. Majd a következőn olyan gondolkodnivalóval találkozunk, ami miatt esetleg megállunk pár percre töprengeni, hogy aztán pár perccel és pár oldallal később már önfeledten faljuk tovább a lapokat.

Kehlmann ebben az áltörténelmi regényében (ál, mert nem minden úgy történik itt, ahogy a valóságban, ám azért így is elengedhetetlenül fontos az időszak történéseinek minél pontosabb ismerete) érdekes és csak icipicit torz tükröt tart a mindenkori társadalom elé.
Milyen világ az, amiben csak a bolond mondhatja ki egyedül az igazat, és ha már így van, kik legyünk, bolondok vagy „normálisak”? És persze így rögtön adva van a kérdés: mi világunk vajon lehet másmilyen?

Azt kell mondanom, hogy az ilyen alkotásokkal lehetne úgy istenigazából megszerettetni a kortárs irodalmat, hisz a Tyllben megvan minden, amit a könnyedebb, lektűrszerű irodalmat olvasók kedvelhetnek – érdekes karakterek, fordulatok, közérthetőség –, ám minden olyan is (gondolatiság, megformáltság, stílus), amit miatt az ember az igazi, fajsúlyos szépirodalmi alkotásokat a kezébe veszi. Mindenesetre bízom benne, hogy a Tyll – ami nagy valószínűséggel a szerző eddigi főműve – minél több irodalombaráthoz el fog jutni.

2 hozzászólás
>!
gesztenye63 MP
Daniel Kehlmann: Tyll

Furcsán, mozaikszerűen egymás mellé hanyigált, és a szomszéd darabhoz csak hellyel-közzel illeszkedő cseréptöredékek.
Már a regény tematikus alapgondolata is bátorságos: a baglyos-tükrös Tyllt könnyedén, gátlások nélkül általveti a szerző a százéves háború korabeli otthonából az első nagy „világháború” korába, és végiglöködi őt a harmincéves háború eseményein. De lehet, hogy jobb kifejezés, miszerint hagyja a hősét végigszökdelni – a defenesztrációtól egészen Vesztfália esős, nyirkos hónapjaiig – mindazokon a történéseken, amelyek csak azért nem eszkalálódhattak valós világégéssé, mert a konfliktus a korabeli geopolitikai viszonyoknak megfelelően, Európára kellett, hogy korlátozódjon.
Rendkívül cizellált az írásmód, olvasmányos az emberi gonoszság, ostobaság, hiúság és más gyarlóságok groteszk, jóféle vitriolba mártott pennával való papírra vetése. Mindez ráadásul az éles szemű, másokba mindig szúrni kész, örök túlélő csepűrágó, a halhatatlan illuzionista Tyll görbe tükrén keresztül mutattatik meg.
A szerző bizony a képzelet, a mesélőkedv kibontakozásának igazi virtuóza, a könyörtelen tisztánlátás, a társadalomkritika vitathatatlan mestere.

Minden elemében adott tehát a remekmű lehetősége. Összességében valahogy mégsem válik vérré bennem ez a sok apró tömény kortyocska. Elszivárog, mintha szivacson keresztül innám a legfinomabb isteni nedűt. Daniel Kehlmann és szerény érdemtelenségem sajnos nem ezen a regényen keresztül válnak elválaszthatatlan társakká. Mindazonáltal olvasásra ajánlom, hiszen a kortárs irodalom megkerülhetetlen darabja.

2 hozzászólás
>!
Morpheus
Daniel Kehlmann: Tyll

Ez valóban szépirodalom, de én nem ezt a Kehlmannt szeretem. Igaz, van bennem egy bizonytalanság, hogy mennyire kókler, de ebben a könyvben csak Tyll a kókler, nem az író.
Nem is tudom, mit akart az író ezzel a könyvvel. Talán semmit, csak írni kezdett, és ez lett belőle, születés, kín, szenvedés, vér és mocsok, háború, járvány, kegyetlenség, halál. És egy csipet szabadság. Lehet, hogy a történet kitalált, azonban akár meg is történhetett volna. Bár ha a könyvek mindegyike egy-egy alternatív világ, akkor valamelyikben meg is történt.

5 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P
Daniel Kehlmann: Tyll

Bolondkönyv, mesekönyv, sárkánygyíkos könyv, gyerekabúzusos könyv, politikai szatíra, mélylélektan-tankönyv, az egyszerű, mindig éhes és ostoba ember könyve, a sötétség könyve, az isteni dicsőség könyve (mely isteni dicsőség a bolondoké és a mutatványosoké), a sátáni mocsok könyve (mely mocsok a sátánt üldözőké), a könnyed tréfák és a világ értelmét kereső bölcs emberek könyve.
Nagyon szerettem, mert Kehlmann tud írni, és tud mesélni, és tudja, mikor és hol mondott eleget ahhoz, hogy az olvasó tovább tudja folytatni a történeteket magában, hogy le tudja vonni a konzekvenciákat, és hogy belássa, egyetlen dolog van az életben, ami valóban fontos:
"– De tudod, mi az, ami jobb ennél? Jobb, mint békében meghalni?
– Mondd meg nekem!
– Nem meghalni, kicsi Liz. Az sokkal jobb."
Nagyon szerettem. Sosem gondoltam, hogy ennyire élvezni fogok egy regényt, ami a 30 éves háborúról szól. Mármint részben arról szól. A többit lásd fent.

3 hozzászólás
>!
robinson P
Daniel Kehlmann: Tyll

Tyll Ulenspiegel egy paraszti származású népmesei alak, a XIV. században élt tréfacsináló mitikus hős, aki számtalan irodalmi műben szerepel. Borsot tör a társadalom urainak orra alá. Őt lazán háromszáz évvel későbbi eseményekbe keverte most bele Daniel.

https://gaboolvas.blogspot.com/2018/06/tyll.html

>!
Sapadtribizli P
Daniel Kehlmann: Tyll

Érdekes, hogy egy időben kezdtem el olvasni ezzel a könnyvvel, ami ugyancsak XVII. század, de amíg Sjón regényénél a komor modorosságot emljtettem meg, addig itt ennek tökéletesen az ellentétje nyílvául meg, a légies elbeszélés mázsássúlyú eseményekről. Ahogy Tyll Ulenspiegel zsonglőrködik sok számű labdával, úgy zsonglőrködik az elbeszélő a nézőpontokkal, a szereplőkkel, az idővel, a valósággal, az élettel. Egyszerűen már az első fejezet foglyul ejtett, amikor az elbeszélő beáll a tömegbe és mint egy közülük meséli el a látottakat! Egy pillanatra én is ott voltam és tátottam a számat Tyllt nézvén és hallgatván. :) Ugyanakkor ahogy Ulenspiegel kötélen jár és táncol a föld felett pár méterrel, úgy lépkedünk mi is a háború és a cselekmények felett – vigyázni kell, ha elcsúszúnk és beleszédülünk, akkor teljesen lehúz a valóság és esztelenség kegyetlensége. Tyll is így lépkedett, nem csak a kötélen, de az egész művön keresztül-kasul, mert hol itt tűnik fel, hol ott, de ezzel nincs egyedül, sok szereplő köszönt vissza mikor már nem is számítanánk rá.
Nagyon megragadó volt számomra, ami Tyll apjával, illetve az ő gyermekségével történt. Félelmetes, ami az apjával történt, az a kegyetlen logika, ami mindent de mindent hamisnak és ördögtől valónak gondol, ami nem illeszkedik tökéletesen bele az ő szűkre formált világképébe. És félelmetes, hogy ez a gondolkodásmód nem csak a XVII. században volt divat…
Az Esőcsináló című könyvnél nem hittem el nekik, hogy tényleg háborúban vannak. Itt ez nem volt kérdés. A sok éhség, éjszaka, eső, harc, bűz és betegségek nagyon plasztikusan ábrázolták az egész háborús helyzetet – ami harminc(!) évig tartott… Hogy nem lehet belebolondulni ebbe?! Vagy a kísértő lelkekbe, a Hidegbe, az erdő sötét árnyaiba?! Úgy, hogy eleve bolondnak áll az ember – mert a lehetetlen is lehetséges lesz egy kis zsonglőrködéssel :)
Nagyon sokat tudnék még mesélni róla! Nagyon megszerettem, már, hogy is ne, hiszen annyira bájosan fejeződik be (az utolsó mondat), hogy ilyet még nem is olvastam talán :)

>!
Chöpp 
Daniel Kehlmann: Tyll

Nos, minden esetre nekem kedvem támadt elolvasni újra az eredetit. Nem mondom, hogy nem volt jó, de semmiképpen nem nevezném Kehlmann fő művének. Majdnem minden eddigi írása jobban tetszik. Sajnos nagyon bezavart de Coster Thyll Ulenspiegel-e. Nem is tudok most ezzel mit kezdeni. Két jó író, egy nagy könyv. Ez van.

>!
jethro
Daniel Kehlmann: Tyll

Nem volt rossz, de De Coster alapművével inkább nem hasonlítanám össze. A kritikusok úgy vélik, ez Kehlmann eddigi fő műve, de számomra A világ fölmérése a nívó. Bízom benne, ír még jobbat. Fiatalember még ő.

5 hozzászólás
>!
Ronna
Daniel Kehlmann: Tyll

Már viszonylag rég olvastam olyan alkotást, ami ennyire csapongó. Pedig szeretem, ha az elbeszélő többet mond el, mint amit a regény megértéséhez feltétlenül tudnunk kell, még ha néha ezek érdektelen dolognak is látszanak. A regény felépítése epizodikus jellegű, emiatt van hogy két egymást követő fejezet nincs egymással közvetlen kapcsolatban. A történet pedig amúgy is ugrál az időben. Ezért kellett egy kis ráhangolódás a részemről, hogy minden apró részletre oda tudjak figyelni. Menet közben úgy éreztem, hogy memóriajáték is kicsit a könyv, mert a korábban már bemutatott, Tyll útját keresztező szereplők újra meg újra visszaköszönnek, ezért nem szabad róluk sem megfeledkezni és végül a fejezetmozaikok is összeállnak. A mágikus realizmus tovább fűszerezi, a háború ábrázolása pedig átszövi a cselekményt.

Ez volt egyébként az a könyv, amivel felavattam az e-book olvasómat :) A könyvhöz a Goethe Intézet ingyenes e-kölcsönzés (onleihe) szolgáltatásán keresztül jutottam hozzá. Két könyv közül ez az egyik, ami magyarul is megtalálható az adatbázisukban.


Népszerű idézetek

>!
robinson P

A könyv lehetőség – mondja. – Mindig kész szólni hozzánk.

120. oldal

>!
robinson P

De hát a tudást ott kell megragadni, ahol éppen van, nem arra születtünk, hogy tudatlanul vegetáljunk. És nem könnyű, ha az embernek nincs senkije, akivel beszélhetne.

62. oldal

>!
giggs85 P

Mire én: ha útközben összeesek, mit csináltok? Mire ő: akkor otthagyunk az út szélén, mert aki meghalt, az már nem a barátom.

331. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

Az elmével ugyanaz a helyzet, mint a szemmel, látja, ami előtte van, de hogy mire irányul, azt te döntheted el.

104. oldal

Kapcsolódó szócikkek: elme
>!
Chöpp 

De ugyan kinek van kedve előzetes figyelmeztetés nélkül verseket hallgatni, ráadásul németül?

313. oldal

>!
Noro 

– Látta itt valaki a sárkányt?
– Természetesen nem. Az a sárkány, amelyet lát valaki, olyan sárkány, amelyik nem rendelkezik a legfontosabb sárkánytulajdonsággal – hogy tudniillik nem megtalálható. Éppen ezért az olyan emberek beszámolóinak, akik azt állítják, hogy sárkányt láttak, a legkevésbé sem szabad hitelt adni, mert a látható sárkányt a priori nem valódi sárkányként kell azonosítanunk.

309 .oldal

2 hozzászólás
>!
Chöpp 

Arra már rájött, hogy a halál semmiség. Olyan gyorsan megy, nem nagy ügy, egy rossz lépés, egy ugrás, egy mozdulat, és már nem élsz. Elszakad egy fűszál, eltaposnak egy bogarat, elalszik egy láng, meghal egy ember, ez semmi!

42. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
>!
Biedermann_Izabella P

Teljesen rosszul lesz ott az ember, ahogy abba is belebetegszik, ha megérti, hogy a számoknak sosincs végük! Hogy minden számhoz hozzá lehet adni még egyet, mintha nem létezne Isten, hogy véget vessen az efféle üzelmeknek.

38. oldal

>!
Chöpp 

Már néhány órányi lovaglás után olyan felhőszakadásba kerültek, amilyet a kövér gróf még sosem látott. Gyorsan leszálltak a nyeregből, és bekuporodtak a ló alá.

186. oldal

>!
LRn

De melyik az a szem gabona, amelytől, ha elvesszük, a kupac megszűnik kupac lenni?

84. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Celia Rees: Bűbájos Mary
Anatole France: A Lúdláb Királynő
Tanja Kinkel: A bábjátékosok
Ugron Zsolna: Erdélyi menyegző
Günter Grass: A bádogdob
Bányai D. Ilona: A vér jogán
Philippa Gregory: A folyók asszonya
Bruno Frank: Cervantes
Darvasi László: A könnymutatványosok legendája
Jessie Burton: A babaház úrnője