F 64 csillagozás

Daniel Kehlmann: F

A ​világ fölmérése szerzőjének új regénye a középszerűségről és az élethazugságokról
„Mit jelent középszerűnek lenni? Hogy lehet ezzel együtt élni?" Mi történik, ha az ember nem találja meg a valódi hivatását? Mivé lesz, ha nem képes a sorsát megélni, mert az csupán véletlenek láncolatából áll össze? Ezeket a kellemetlen, de mindannyiunkat foglalkoztató kérdéseket teszi fel Daniel Kehlmann rendkívül olvasmányos regényében a tőle megszokott humorral és filozofikussággal. Ám nem áll meg itt. Azt is bemutatja, hogy miért és miként menekül a kötelességeibe a saját tehetsége kibontakoztatását elszalasztó ember. És hogy hiába a családi minták, „saját erőből kell megtanulni mindent". A több nézőpontból elmesélt események hőse egy a családját faképnél hagyó író, egy Isten létezését tagadó pap, egy festő hagyatékának rafinált gondozója, valamint egy üldözési mániás vagyontanácsadó. Egy apa és három fia, akik életét a hazugságok és a látszatok uralják. Kehlmann legújabb regénye… (tovább)

Eredeti mű: Daniel Kehlmann: F (német)

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Magvető, Budapest, 2014
324 oldal · ISBN: 9789631427813 · Fordította: Fodor Zsuzsa

Enciklopédia 6


Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 55

Kívánságlistára tette 38


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Daniel Kehlmann: F

Van egy barátom, akit nagyon tisztelek, mert igazán jó ember. Mélyen vallásos, a hite szerint él, tisztességes, tele van szeretettel. Ő mesélte, hogy Istene szeretetét abban is megtapasztalta, hogy amikor szüksége volt rá, segített neki. Úgy történt, hogy a barátom családot alapított, gyerekei születtek, és mivel kicsi volt a lakásuk, építkezésbe fogott. De akkor jött a baj, elfogyott a pénze, kilátástalan volt a befejezés. És akkor az ő jó Istene magához szólította az édesapját, aki vagyonos, de nagyon rossz ember volt. Elhagyta a családját, komisz volt az elhagyott feleségével, zsugori a gyerekeivel szemben, még az unokáit sem szerette. Pont jókor halt meg. Még csak kívánni sem kellett, jött az égi megoldás.
Ez a történet ugyan nem győzött meg az Istene jóságáról, de azóta is számtalanszor az eszembe jutott, amikor sorsról, a szerencse forgandóságáról, és a hit mindent legyőző erejéről hallok.
Ebben a könyvben nincs Isten. A szereplők ki vannak szolgáltatva a sorsuk könyörtelenségének vagy talán a véletlen szeszélyének. A véletlen szeszélyét esetleg a szerző koncepciójával, az írói önkénnyel helyettesíthetjük.
A közismert vicc szerint egy pap, egy bróker és egy festő találkozik az ördöggel, aki felajánlja, hogy az üdvösségükért cserébe egy-egy kívánságukat teljesíti. Ki mit kér?
A vicc poénját nem mesélem el, viszont elárulom, hogy ebben a könyvben is hasonló a helyzet, azzal különbséggel, hogy a három főszereplő még gyermekkorában találkozik a kísértővel, és igazából fel sem fogják az ajánlatot. Nem kell válaszolniuk, az életük maga a válasz. Kegyetlen a válasz, ha üres az ég.
Paul Auster írt egy szerintem csodálatosan szép könyvet, ahol bebizonyította, hogy a véletlen és a sors tehet egy szívességet… :D Ez a könyv talán annak antipólusa, és nem annyira jó, de ha eszembe jutott róla, akkor az mégis jelent valamit…

8 hozzászólás
>!
szigiri
Daniel Kehlmann: F

Nézzen szembe az igazsággal. Maga soha nem lesz boldog. De az nem baj.

Az egybetűs címek több szempontból is érdekesek. Elsőként felmerül a kérdés, hogy „mire gondolhatott az író?”. Egyik terelőlemez itt jön fel, mert egészen pontosan ez egy német nyelvű regénynél úgy hangzik, hogy „Was hat sich dieser Autor gedacht?”. Amivel arra akarok csak utalni, hogy csudajó volt olvasni a amerikai kritikákat, amelyek olyan szavakat tippeltek be hogy faith, fraud, amivel nincs gond, csak hogy németül ezek Glauben, Betrug, tehát nem igazán illenek az F mögé. Tehát az „F” jobbára német szavakat jelentenek, lehet Fakten vagy Fikcion, Faible (gyengeség) vagy az egyik fejezetcímként szereplő Familie, esetleg a latin fatum, amit az utolsó részben szintén a könyv maga említ. Kis névmágiaként ide kell tenni a főhősök beszédes – vagy inkább ironikus – családnevét is, mert a Friedland ("békés táj/vidék") szintén „F”-fel kezdődik. Szintén gyanús a könyvben film mint tájleírásként kapcsolódó egyik jelenet, amiben “Orson Welles utolsó filmje” is megjelenik, ami az “F for Fake". És ez németül is passzol “F wie Fälschung”. Szóval hogy melyik lehet, ezt döntse el mindenki maga, illetve gondolkodjon el rajta, ha fontosnak tartja (én nem tartottam, mégis megtettem :/).

Mivel alig van értékelés, így nem fogok mélyelemzést írni, inkább csak felpiszkálom a többiek kedvét az olvasáshoz. Nekem az első Kehlmann könyvem volt. Ez a könyv nagyon olvasmányos, nagyon mai és szinte véletlenül kiválasztva, de teljesen illeszkedik a „boldogság vagy szabadság” vonalba, ami az általam nemrég olvasott könyvek (Franzen: Szabadság; Tolsztoj: Anna Karenina) szerintem képviselnek. Az “F” annyiban más is, mint azok, hogy néha humorosabban kapja el a középszerűségén tipródó főhősök lelki nyomorát, mindezek mellett az elfuserált és élethazugságokkal teli élet elemzése is egyben. És talán segít beletörődni is abba. Az indok az valami olyasmi, hogy „így volt ez megírva”. És ez a „F” mint fátum elméletet támasztja alá.
Az átlagolvasónak olyan érzése is támadhat tőle, ami a legtöbb lelki nyomorgásról szóló könyv után, hogy „lám-lám, hány ilyen látszatsikeres ember lehet a környezetünkben, akik jól keresnek, a falukon eredeti Klimt és mégsem boldogok”. Ez némileg megnyugtat minket, de óvatosan ezzel és legyen ott az „F for Fake” a szemünk előtt mindig, mert Kehlmann ettől még a mi életünket is nyomorúságosnak tartja, ami még ugye arra sem érdemes, hogy regénytéma legyen.

Érdekes az elbeszélésmódja, a szereplők közös bemutatása után mindegyik kap egy-egy fejezetet. Nagyon tetszett a “Familia” című fejezet, aminek elolvasása után rájön az ember, hogy a világvégétől még értelmetlenebb fogalom a világeleje. Érdekes az is, hogy ugyanazt az eseményt, napot több szemszögből és elbeszélésmódból is leírja.

Egy kicsit talán irodalmi humor is van benne, még számomra is élvezhető mélységűek, kikacsintások más klasszikus művekre, a Száz év magányra, a Közönyre, a Marió és a varázslóra, utalások az Arthur-király legendára, az Ulyssesre. Egy két finom jelzés, amiket még én is be tudtam azonosítani.
Nagyon gördültek és életszerűek voltak benne a dialógusok, ugyanakkor elmés írói megoldások is voltak, szépen vezette a történetet, de nekem a vége kicsit megtört és nem igazán tudtam mit kezdeni a befejezéssel.

És még valami, olyan könyv, amiből elég sok idézetet emeltem ki, ami ritkábban fordul elő.

1 hozzászólás
>!
Morpheus
Daniel Kehlmann: F

Ez a történet az apáról, a három fiáról és az unokájáról bekúszott a bőröm alá, aztán a hideg is kirázott tőle. Nem kicsit. Van itt minden, hipnotizőr, életközépi válság, furcsa, rémisztő, őrült életek. Olyanok, akik kiléptek a komfortzónájukból, olyanok, akiknek ki kellett lépni, és olyan is, aki megreked valahol, és nincs se előre, se hátra. Nem mondom, hogy nem tetszett, de egy bántalmazó kapcsolat is megjelent benne, és ez nekem túl sok volt. Lehet, hogy más körülmények között többre értékelném, de így ennél most nem tudok többet adni rá.

3 hozzászólás
>!
mbazsa
Daniel Kehlmann: F

Én magam azok táborát gyarapítom, akiknek Kehlmann „történelmi”, vagy inkább a régmúltban játszódó regényei (Tyll, A világ fölmérése) jobban bejönnek, mint a korunkban játszódó regényei. Számomra mindig is lektűr-gyanús volt K. munkássága. Vajon a szövegek mögött tényleg van-e valami plusz többlet, vagy nincs? Az F narrációs technikája mindenképpen ötletes, hogy különböző perspektívákból meséli el egy család történetét. K. szövege pontos, lényegretörő és gördülékeny. Könnyen olvasható és értelmezhető, és még szórakoztató is. A humorhoz is van érzéke. De én sajnos nem érzek olyan nagy filozófiai mélységet. A regény vége felé az egyik főszereplőtől kaphatunk egy kicsit szájbarágós magyarázatot is a címre. F, mint fátum. A regény szervezőelve, valamint a szereplők életét tehát a véletlen irányítja. Láttunk már ilyet, olvastunk már ilyet korábban. Ezzel még nincsen is semmi gond, ha valaki újragondolja ezt az izgalmas kérdést, és megpróbál valami újat kihozni belőle. Én azonban úgy érzem, hogy ez nem nagyon sikerült ebben a regényben. De lehet, hogy csak a befogadó antennájában van a hiba. Mindenesetre azért jól szórakoztam K. könyvén, de túl sok újdonságot sajnos nem nagyon tudtam meg az élettel kapcsolatban.

>!
Dominik_Blasir 
Daniel Kehlmann: F

Nem biztos, hogy mindig ez volt az írói cél, de nagyon jól szórakoztam ezen a regényen. És tulajdonképpen hamar elkezdtem igencsak lelkes lenni: a felvezető epizód feszültsége (szinte vártam is a manni végkifejletet), remekül eltalált nézőpontjai, sokat sejtető lehetőségei abszolút megnyertek, ami után elég hamar meglepődtem, hogy milyen erős váltások jönnek a kötetben. És hogy a váltásokkal milyen rémesen szórakoztató játékba tereli a szereplőket és az olvasókat is! Egy darabig lényegében oldalról oldalra változott a képem arról, hogy milyen regényt is fogok itt olvasni, amíg aztán nagyjából körvonalazódott a központi cél, ugyanakkor örülök annak, hogy közben egyáltalán nem vesztek el a rétegei. A legjobban talán az író apával kapcsolatos posztmodern mókázásokat élveztem, meg a pap kissé hibbant, de mégis sokrétű gondolatait (olyan fenomenális jelenetekkel, mint a gyóntatószék meg az ebéd Erickel!), meg Eric őrülten vágtázó gondolatait (és utána mennyire ügyes a végső sorsa!), meg Iwan örökkévalóságnak szóló gondolatait (hogy mennyire fájt az a jelenet), szóval lényegében mindent. A fél csillag leginkább annak szól, hogy mintha egy picit túlbeszéltnek éreztem volna a három főbb fejezetet, amitől én egy picit a végére már elfáradtam, így a legvége sem ütött már annyira (meg talán az apából is szívesen láttam volna még), viszont így is nagyon élveztem én ezt.

>!
Zálog
Daniel Kehlmann: F

Kevés olyan könyv van, aminél olvasatlanul ennyire azt éreztem, hogy nekem írták. és ennyire szép ívben mellément.
Íme, a fiatal német zsenipalánta (bírom az ilyet!) regénye a sorsról (pipa), élethazugságokról (hah!), avagy mi van, ha az ember nem találja a hivatását (kassza.)
A stílus jó, olvasmányos, vicces, jól szerkesztett, de az egész mögött ott volt a sanda sejtelem: ez csak bábjáték, ujjgyakorlat, a karakterek szíve ki van vájva, és a helye be van zsinórozva. Így viszont nincs súlya, nincs szaga. Legalábbis nem olyan, ami az én orromnak tetszik.

8 hozzászólás
>!
Teetee
Daniel Kehlmann: F

Arthur, az apa, aki írogat, de belenyugodott, hogy az írásai nem fognak megjelenni. Martin, a legidősebb fia, akit hétévesen ismert meg, aki érzékeny és szorongó. És Eric és Iwan, az ikrek, akik még egynek érzik magukat, és ettől furcsán zavarban vannak.
Így négyen mennek el a nagy Lindemann, a hipnotizőr előadására, ami mindent megváltoztat.
A következő fejezetekben már sok évvel később vagyunk, Martinból pap lett, Ericből befektetési tanácsadó, Iwan egy festő hagyatékát gondozza. Sorra mindegyikük nézőpontjából megismerünk egy sztorit (persze tele visszautalásokkal és korábbi dolgokra való reflektálásokkal, így kirajzolódik előttünk az egész életük).
Szóba kerül Arthur egyik írása, ami aztán teljes egészében szerepel a könyvben.

Ennek a hatására vettem a kezembe az F-et: http://ujszo.com/online/kultura/2015/02/05/elethamisitok
És tényleg jó volt.
Meg persze kényelmetlen is. Mert a kapcsolatok semmitmondóak, a beszélgetések üresek, az emberek nem figyelnek egymásra, középszerűségük teljes tudatában próbálnak valamilyen életet hazudni maguknak (vagy legalább másoknak). Mindenki nagyon jól tudja mímelni, hogy érdeklődik a másik iránt, és jól tudja, milyen arcot vágjon, hogy úgy tűnjön, érti, amit mondanak neki.
Átlagos helyzetek bármelyikünk hétköznapjaiból.
Közben meg éppenhogy nem. Vajon máshogy alakulhatott volna-e minden, ha: nem mennek el a hipnotizőrhöz, ha, ha, ha…
A sors meg a szemünkbe röhög.

>!
makitra P
Daniel Kehlmann: F

"Manapság annyi lehetőségünk van arra, hogy kezdjünk valamit az életünkkel – így aztán könnyű elbizonytalanodni, és nagyon nehéz választani: vajon valóban jól döntöttünk, hogy ezt az életet választottuk magunknak? És az első kudarcok még több bizonytalansággal töltenek el bennünket. De a nagy mókuskerék halad előre, amiből sokszor nem tudunk kiszállni, mert a körülmények nem engedik; a pénznek folynia kell, az életünket fenn kell tartani. Ironikus módon pont az első pillanatban tehetetlennek tűnő apa lesz az, aki ki mer lépni az életéből, hogy máshogy élje azt le, míg a fiúk végighaladnak gyengeségeik mentén, és még az sem látja meg az igazságot, akinek a halál ad lehetőséget, mert a válasz végül a testvérének jut.

És itt láttam meg azt is, hogy miért nem tört le a regény annak ellenére, hogy ilyen nehéz témákat választott magának. Ugyanis vicces: teli van olyan apró poénokkal, kikacsintásokkal az emberi gyengeségekre, ami miatt meg tudom érteni a szereplőket, hiszen saját kis életemet idézik fel. Meg hát végülis az élet megy tovább, amit fel lehet fogni tragikusan is (ha úgy gondoljuk, hogy a szereplők megalkuvóak), vagy úgy is, hogy végül elfogadják az életüket, és megpróbálják azt a lehető legjobb módon élni. A választás mindenki lehetősége és felelőssége egyaránt.

De a szöveg nemcsak a humora miatt élvezetes, hanem azért is, mert tényleg jól megírt. Mindhárom szereplő esetében egyszerűen élvezet olvasni a szöveget, mert szép, de ugyanakkor kicsit különböző is, az alakokkal együtt valahogy más ritmust ad az egyes történeteknek: a pap ráérősebb meséjét követi a bróker, aki ugyanolyan zilált még gondolatok szintjén is, mint az élete, míg Iwan története keresi a szépet és megfogja a prózán keresztül. De élőek a szavak; azt éreztem, hogy igen, ezeket a sorokat bármikor hallhatnám akár az utcán is, a bemutatott világ valódi, reflektál a valóságunkra."

http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2014-11-17+…

>!
entropic P
Daniel Kehlmann: F

/ Majdnem kizárólag mese. /

Ezt @Teetee értékelése óta el akartam olvasni – én nagyon bírom ezeket az átlagos életeket boncolgatós könyveket (mert azok is csak addig átlagosak, amíg közelebb nem megyünk). Meg ezek a jó kis agyalós témák is érdekelnek, naná, hogy: mi lett volna, ha? És a dolgok úgy vannak, ahogy lenniük kell? Lehet változtatni rajtuk? Vagy a változtatás is eleve sorsszerű volt? Mi hat hogyan mire? Stb.

(Két mellék-mese. Mert én is vagyok annyira intertextkedő és asszociatív, mint K., csak nem regényekben írom meg ezeket, hanem molyos értékelésekben. Az egyik egy részlet az Amerikai szépségből, amiben egyszer Ms. Angela, a szép középszerűség egyszer azt mondja rém filozofikusan, mindenhatósága teljes tudatában: „Minden megtörténik, aminek meg kell történnie. Idővel.” – Amit máris írnék ki az idézetes füzetembe, ha volna olyanom, és ha Coelho-féle idézetekkel tölteném meg. De hah, ha az egész filmet nézzük, akkor ez tök ironikus. És imádom, talán még a kellemes kis sorson-filózásnál is jobban, amikor bármiféle műalkotások szerzői ironikusan mondanak ilyeneket.

A másik mellék-mese [ami végképp mese, szóval nyugodtan átugorható]: mit keresek én Brnóban. [Igazából: semmi különöset.] Véletlen? Sors? Elrendeltség? 2011-ben egyszer jelentkeztem egy állásra ide. Az akkor volt, amikor mindenre és mindenhova pályáztam, mert már eléggé utáltam munka nélkül lenni. Nem kaptam meg az állást. Kaptam hirtelen mást, otthon, majd pár héttel később felhívtak Brnóból, hogy én voltam a 2. legjobb, az 1. legjobb visszalépett, akkor jövök-e. Nem jöttem. Két és fél évvel később aztán mégis. Más munkára, más körülmények között. Gondolkodás nélkül. Ez sors? Véletlen? Itt van rám szükség? [Ugyan kinek és miért?] Ennek így kellett lennie? Szerintem nem kellett így lennie. Lehetett volna egy csomó másféleképpen is, és még ezután is lehet [és lesz is] egy csomó másféleképpen. Értelem, cél, sorsszerűség – az szerintem nem nagyon van benne.)

Nos, K. ebben az F c. regényben is efféle a dolgokról agyal – hogy mi visz egy életet tök más irányba, vagy hogy az ugyanolyan körülmények ellenére mégis miért lesz a végeredmény teljesen más két ikertesó esetében. Na meg hogy van-e értelme ennek az egésznek, és érdemes-e egyáltalán azzal szórakoznunk, hogy értelmet keresünk benne, vagy hogy az igazi életet hajkurásszuk.

Én igazából azt se bánnám, ha K., hm, mondjuk úgy félig komolyan merengene ilyesmiken, de az meg még jobban tetszik, hogy ő ezt rém viccesen csinálja. A szabad akarat körüli kínzó kérdéseket pl. még sosem láttam ilyesféle példákkal illusztrálva, mint hogy mondjuk a kajafüggő pap állítólag azért vesz két szelet csokit, hogy legyen nála, majd az elsőt gyorsan benyelve azon gondolkodik, hogy még simán megvan a szabad akarata, nem a függősége uralkodik rajta, hiszen a másodikat még nem bontotta ki, vagy ha ki is bontotta már, még nem harapott bele, stb.

Na, K. dumái sokszor kacagtatóak (méghozzá hangosan, és nem ám csak olyan magamban-kuncogásra késztetnek, amit aztán az értékelés hevében hirtelen kacagássá léptetek elő; nem-nem), és igen, hogyne, ott van a mindenki tragédiája, és a drámai irónia mindenütt (spoiler), de én ezt nem veszem komolyan. Nem érzem, hogy ez a regény komolyan-vételt követel. (Ez nekem tetszik.)

>!
LuPuS_007 P
Daniel Kehlmann: F

Csalá(r)d regény
Anya- szerepel ,de inkább csak széljegyzet a történetben
Apa-Arthur-író hobbiból faképnél hagyja családot
Gyermekek
Iwan- homoszexuális festőnek nem alkalmas magát kereső ember
Martin- Istent tagadó, ám a Rubik-kockában hívő pap
Eric- Patrick Bateman az Amerikai pszichóból (gyilkosságtól mentesen, de hatványozott üldözési mániával)

A történet a folyamatos önön magunk keresését mutatja a történetek tükrében. Többször visszatérünk ugyanarra a jelenetre, és meglátjuk a történet kibontakozását a szereplők saját szemszögéből.
A legszebb példa az éttermi jelenet.
A csonka család az elhagyott gyermekek torz világképe, a teljes regényen végig kísér. Az apai kilépés minden egyes életképben jelen van, még amikor nincs akkor is a hiánya az ami kitölti a hézagokat.

Kiegészítés:
Aki olvasta a regényeit, az megérti amikor a vászonról kikacsint és Kaminskisen mosolyog ránk.


Népszerű idézetek

>!
Kkatja P

A világ nem olyan, amilyennek látszik. Nincsenek benne színek, csak hullámhosszok, nincsenek hangok, csak rezgő levegő, tulajdonképpen levegő sincs, csak atomok láncolata a térben, ugyanakkor az „atomok” is csak egy szó, amely az alak és fix hely nélküli energiaelnyelést jelöli, és egyáltalán, mi az az energia? Egy szám, amely állandó marad minden változásban, egy absztrakt összeg, amely megmarad, nem anyag, nem viszony, vagyis vegytiszta matematika. Minél alaposabban szemügyre vesszük, annál jobban kiüresedik minden, annál irreálisabb lesz még az üresség is. Mert a tér is egy funkció csupán, a szellemünk által létrehozott modell.

76. oldal

>!
Kkatja P

Mi sem természetesebb, mint hogy az ember elméleteket gyárt- Lassanként úgy tűnik, mintha közelebb kerülne a megértéshez, már-már azt hiszi, a küszöbén áll, ám ekkor abbamarad az elbeszélés – csak úgy, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, a mondat kellős közepén.
Az ember megpróbálja kimatekozni, mi történt. Talán meghalt a hős? Talán az összehangolatlanságok csak a vég előhírnökei, bizonyos értelemben az első felfeslések, mielőtt teljesen szétszakadna a szövet. Mert – a szerző mintha azt kérdezné – mi más a halál, mint a mondat közepén bekövetkezett vég, amelyen az érintett nem jut túl, mint egy hangtalan apokalipszis, amelyben nem egy ember tűnik el a világból, hanem maga a világ, minden dolgok vége, végpont nélkül?
A második rész új irányt vesz. Nevezetesen a szerző arról biztosít, hogy te, igen, igen, te, és ez nem retorikai fordulat, tehát, hogy te nem létezel. Azt hiszed, ezt olvasod? Hát persze, hogy azt hiszed. De ezt senki nem olvassa.

75. oldal

>!
szigiri

– Mi jön ma, vettétek már a differenciálszámítást?
– Az micsoda?
– Nem tudod?
– Tíz éves vagyok, papa!
Mindenre van valami válasza.

146. oldal

>!
Chöpp 

Minden elmúlik, de ez korántsem jelenti azt, hogy nincs boldogság. Sőt a boldogság a lényeg. A pillanatok a legfontosabbak, a szép pillanatok. Azokért érdemes.

249. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság · pillanat
>!
szigiri

-[…] Elnézést, pocsék hangulatban vagyok. Meghalt az anyám.
– Ez rettenetes!
Átfurakszik a japánok között az ajtóhoz. – Maga mindent elhisz, mi?
– Ezek szerint nem halt meg?
– Legalábbis nem ma.

Üzlet - 234. oldal

4 hozzászólás
>!
szigiri

Nézzen szembe az igazsággal. Maga soha nem lesz boldog. De az nem baj.

84. oldal

3 hozzászólás
>!
Chöpp 

A világ benned van, de te nem létezel. Mert belülről nézve a „te” legjobb esetben is csak hevenyészve összetákolt ideiglenesség: néhány miliméternyi, már a periférián semmibe futó látómező vakfoltokkal, tele megszokásokkal és keveset megőrző, ám annál többet kitaláló emlékezettel. Az úgynevezett tudatod pedig villódzás csupán, álom, amelyet senki sem álmodik.

76. oldal

>!
szigiri

Évek múltán, amikor már rég felnőttek és mindegyikük a saját boldogtalanságában vergődött, Arthur Friedland egyik fia sem emlékezett, tulajdonképpen melyikük ötlete volt, hogy azon a délutánon megnézzék a hipnotizőrt.

(első mondat)

3 hozzászólás
>!
szigiri

Mi van, ha mindig ugyanazok vagyunk, más-más álmokban? Csak a nevek tévesztenek meg minket. Hagyjuk el őket, és mindez menten nyilvánvalóvá válik.

Família - 127. oldal

>!
vargarockzsolt P

A műalkotások olyanok, mint minden más dolog: van, amelyik rendkívül jól sikerül, de egyik sem származik magasabb rendű világból.

240. oldal

4 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Erich Kästner: Emil és a detektívek / A két Lotti
Erich Kästner: A két Lotti
Thomas Mann: Wälsung-vér
Bondy Endre: Testvérek voltak
Thomas Mann: József és testvérei
Robert Wolfgang Schnell: Így nevelt a szobalányunk
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
Kelly Oram: Cinder és Ella
J. L. Armentrout: Oblivion – Feledés 2.
Sarah Crossan: Egy