Thinking, ​Fast and Slow 95% 19 csillagozás

Pszichológia, de nem a lelki oldalról közelítve, hanem kognitív aspektusból.

A könyv két főszereplője System 1 és System 2, a két jó barát, a kétféle gondolkodásmód, amit mindannyian használunk minden nap.

System 1 az impulzív haverod, aki gondolkodás nélkül belevisz a legjobb bulikba, és nincs tekintettel a következményekre, de ő az, aki elránt a feléd száguldó kocsi elől is, mielőtt annyit tudnál mondani, hogy tolattyús karburátor.
System 2 pedig az, aki egy egyszerű telefonvásárláshoz is színkódos Excel-táblázatot hoz létre, és akihez bizalommal fordulhatsz, ha szeretnéd tudni, milyen részvényekbe fektess az elkövetkezendő öt évben.

System 1 folyamatosan elméleteket állít fel az őt körülvevő világról, asszociációkat kreál és összefüggéseket gyárt. Tulajdonképpen ő az az összeesküvéselmélet-hívő, aki úgyis jobban tud mindent mindenkinél, és akit lehetetlen meggyőzni racionális érvekkel. Ettől még tud ő is hasznos lenni, mert észnélkül megcsinál egy csomó hasznos dolgot, amivel nekünk aztán nem kell foglalkozni. Vannak olyan élethelyzetek, amikor tökéletesen elég hallgatnunk a System 1 impulzív tanácsaira, és amikor teljesen felesleges a System 2-t működésbe hozó energiák fecsérlése. De nagyon sokszor előfordul, hogy sokkal inkább megtérülne felhasználni azokat az energiákat, és a System 2-t használni, még akkor is, ha csábítóbb lenne a System 1 után menni.

A System 1 használata ösztönös és minimális energiát igényel, a System 2-é pedig tudatos és energiafelhasználással jár. A System 1 a túlélésre, megúszásra, az örömök maximalizálására törekszik, a System 2-t pedig akkor érdemes bevetni, ha hosszabb távú célok is lebegnek a szemünk előtt.

Rengeteg csapdahelyzet elé állít minket, ha engedünk a csábításnak, és legtöbbször ráhagyatkozunk a System 1-re. Ugyanis a System 1 első számú aranyszabálya a WYSIATI: what you see is all there is (csak az létezik, amit látsz). Amikor ez alapján a szabály alapján hozzuk meg a döntéseinket, akkor azok a legkevesebb esetben lesznek racionalitáson alapuló döntések. Bedőlünk egy rakás befolyásoló tényezőnek, előítéleteinkre, anekdotikus tapasztalatainkra, irracionális megérzéseinkre, reményeinkre, félelmeinkre, illetve mások – tudatos vagy tudattalan – manipulációira hagyatkozunk.
Nem pedig az elérhető tényekre, valószínűségekre, statisztikára, jól bevált formulákra.

Ez a könyv ezeket a csapdahelyzeteket veszi sorra, azt, hogy mennyi minden befolyásol minket mindennapi döntéseink meghozatalában. És természetesen, hogy hogyan tudjuk elkerülni ezeket a csapdahelyzeteket.
Nekem néhol túlírtnak érződött, túlmagyarázott bizonyos dolgokat, amiket szerintem egyszerűbben is le lehetett volna vezetni. Ettől függetlenül hasznos könyv, bár sokkal többször kellene forgatni ahhoz, hogy igazán profitáljon belőle az ember.

Ez a könyv a Blink és a Misbehaving keresztmetszete, vagy a három könyv által alkotott háromszög egyik csúcsa, vagy valami ilyesmi.

Vagy ékes példája annak, hogy nemcsak a könyvek beszélgetnek egymással (à la Umberto Eco) és ihletik meg egymást kölcsönösen, hanem a társadalomtudósok is.

Amúgy ha a Blinkkel és a Misbehavinggel hasonlítom ezt össze (nehéz nem összehasonlítani, ha egyszer mindhárom szerző kb. ugyanarról ír, folyton a másik kettőt emlegeti, és sok példát és kísérletet hármuk közül minimum ketten megírtak), akkor ez a leginkább bölcsész-kompatibilis. A Blinkben kicsit túl sok a pop-pszichológia, amitől én néha húzom a szám, a Misbehaving meg néha kicsit túl-közgazdaságos, amitől meg megijedek. Ez a könyv ellenben főleg pszichológia (nem annyira pop-, hanem igazi), és a dolgokat nem közgazdaság-tudományi, hanem emberi oldalról vizsgálja. Asszem, nálam ez a nyerő kombináció.

A vizsgált dolgok, nagyjából: az agyunk kétféle működésmódja – az egyik, amelyik az azonnali-döntéseket hozza, amelyik gondolkodás nélkül megmondja, hogy hány forintot vagyok hajlandó áldozni az aranyos delfinek megmentésére, amelyiknek mindenről rögtön van véleménye, amelyik nagyon könnyen befolyásolható érzelmi töltetű szavakkal, amelyik könnyedén (és sokszor tiszta hebehurgyán) arra a következtetésre jut, hogy egy döntés biztos jó, hiszen nem halunk bele azonnal; és a másik, amelyik az összes előző dolgot megkérdőjelezi: őszintén, inkább áldozok x összeget aranyos delfinek megmentésére ahelyett, hogy nem feltétlenül aranyos, de emberi embereket segítenék vele? Biztos, hogy jobban hangzik, ha azt mondom: a betegség túlélési aránya 90%, mint ha azt mondom: a betegség halálozási aránya 10%? Tuti, hogy az a jó döntés, ami elsőre annak látszik? Biztos, hogy az a csodálatos intuíció oly csalhatatlan?

Hát na – tök érdekes!

A könyv egyik fő tanulsága (mondjuk eddig is tudtam ezt, de nem árt az ilyesmit jó sokszor tudatosítani): a gondolkodás és mérlegelés egyáltalán nem olyasmi, amit az agyunk csak úgy a maga örömére csinál – ami érthető, mert az agyunk lusta, és a komoly mérlegelés fárasztó, nem szórakoztató, nem könnyű és nem magától értetődő. Jó kis tanulság. Majd még gondolkodok rajta. Valamikor, amikor az agyam kevésbé lesz lusta.

Akit érdekel, hogy mit miért és hogyan és szeretné manipulálni a sajátját illetve másét, meg csakúgy amúgy szeretné megismerni jobban, az olvassa el.

Nagyon sok érdekes és hasznos dolgot tanultam belőle, olyannyira, hogy még jegyzeteltem is belőle, pedig azt ritkán szoktam. Sajnos most mobilról nem tudok részletes beszámolót írni, de akit rövidítve érdekel a tartalom, érdemes csak az utolsó fejezetet és a két appendix-et elolvasnia.

Szórakoztató, tartalmas, érthető. Felhívja a figyelmedet arra, hogy mennyire könnyű megvezetni téged vagy éppen milyen hajlamosak vagyunk szuboptimális vagy inkonzisztens döntéseket hozni. És ha tudod, hogy milyen helyzetekben vagy minek a hatására fogsz ilyesmit tenni, akkor ki is tudod védeni. Vagy éppen pont kihasználni, ha döntéshozókat (legyenek azok akár tudósok, vásárlók, politikusok) szeretnél befolyásolni.

Kellemes meglepetést okozott ez a könyv, egyáltalán nem volt száraz, sem unalmas. Teljesen jól befogadhatónak találtam, és nagyon sok érdekességet tudtam meg. Izgalmas volt rájönni, hogy milyen tényezők befolyásolják a gondolkodásunkat, anélkül, hogy észrevennénk.

Hangsokönyvben kaptam fülhöz. És annyira megtetszett, hogy el is kell olvasnom. Akárhogyan is nézem voltak nehézségeim a megértésben. Egyszerűen azért, mert ezekkel témákkal még nem volt dolgom angolul. Jól fog jönni a Kindle szótára :)

De miért is olvasom majd el? Mert tudatosabb és bölcsebb gondolkodó akarok lenni. Döbbenetes módon a 9/10 arányban elbuktam azokon a példákon, amiket arra hozott fel, hogy a legtöbb ember esetében a tudatalatti hogyan dönt HELYTELENÜL. Sokkot kaptam. Emiatt olvasom el újra.

És akarod tudni, hogy mi a háttere, hogy boldog legyél. mármint tudományos és pszichológiai tesztekkel bizonyítva? Akkor nosza. ez nem a new-age-es könyvek, hanem csak tudomány.

Kahneman évtizedeken keresztül kutatta az emberi döntéshozatal mozgatórugóit kollégájával, Amos Tverskyvel, és csak Tversky idő előtti halála miatt nem részesültek mindketten a Nobel-díjban 2002-ben. A döntést akkoriban a közvélemény és a közgazdász szakma igen merésznek tartotta, mivel számos vélemény szerint olyan outsidert díjaztak, aki felforgatta, megkérdőjelezte a klasszikus közgazdaságtan alapvető elméleteinek egy részét (a racionális döntések dominanciáját), sőt olyanokat is, amiket korábban akár Nobel-díjakkal jutalmaztak.

A Gyors és lassú gondolkodás olvasmányosan, sokszor szórakoztatóan, de szigorú tudományos alapossággal vesézi ki az emberi döntéshozatal mozgatórugóit, és számol le kíméletlenül a szakértelmet körül lengő mítoszok nagy részével éppúgy, mint a fontos döntések megalapozottságába vetett hittel. Rávilágít a szakértők vakságára, továbbá a tömeg manipulálásának hatásaira.

Mitől is annyira aktuális most Kahneman könyve? Nézzünk néhány példát. Ha nem is feltétlenül ad receptet arra, hogy az ember hogyan változtasson a körülötte történő eseményeken, de mindenképpen sokat segít. Mondjuk abban, hogy forduljunk megértőbben korábban racionális gondolkodónak tűnő barátaink felé, ne töröljük őket a Facebook-ismerőseink közül. Abban is, hogy megértsük, hogyan alakultak a nyitott európai demokráciák bezárkózott autokráciákká. Még azt is jobban értjük, mitől más most sok szakértő markáns véleménye, mint volt éveken, évtizedeken keresztül. És nem azért, mert megvásárolta őket egy lobbi. A Gyors és lassú gondolkodás alaptézise valahogy úgy fogalmazható meg, hogy az ősi, zsigeri, ösztönös döntések a tudatosaknál gyorsabban és könnyedébben születnek, ráadásul sokszor abban a hitben vagyunk, hogy racionális döntést hoztunk, holott az ösztön leterelt bennünket a helyes útról.

Kahneman és Tversky kutatásainak középpontjában az áll, hogy az emberek – legyenek egyszerű polgárok, vállalati vezetők vagy politikusok – mennyire képesek felmérni az esélyeket, veszélyeket, és milyen befolyásoló tényezők torzítják a döntéseiket. Nézzük először a demokráciából autokráciába való átmenetet, mert ez a legegyszerűbb. Ha meggyőzöd az embereket, hogy veszélyben forog az életük, kapát-kaszát eldobva rohannak egy kis diktatúráért. Nincs is más feladat, mint felnagyítani egy adott veszélyt, kiemelni a saját kontextusából, majd sokszor az emberek arcába tolni – ahogy ma a hazai (és nem csak hazai) média nagy része teszi.

A szerző nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a statisztika milyen egyszerű manipulációs eszköz. Pánikba esnénk, ha a hírek egy olyan betegségről tudósítanak, aminek a túlélési esélye 99,95%? Ugye, hogy egyáltalán nem. Ha viszont arról szólnak, hogy hányan tartoznak a peches 0,05%-ba, őket még nevesítik és drámai módon be is mutatják, már más színben látjuk.

Hasonló példák garmadáját sorakoztatja elénk Kahneman és mutatja meg azt, hogyan kezdjük el sokkal veszélyesebbnek látni azokat a kis valószínűségű eseményeket, amelyeket a média kellő gyakorisággal és harsánysággal tálal. Mivel az életveszély kiélezett helyzet, igen kevesen maradnak, akik képesek tovább látni az orruknál, vagyis a szemük elé halmozott, egyoldalú tényeknél. Gondoljunk vissza arra, hogy 2017 januárjában Magyarországon egyetlen hónap alatt ötezernél több áldozata volt az influenzának? Már nem is emlékszünk rá, de arra igen, hogy a halálozások nem forgatták fel gyökerestül az életünket.

Bővebben itt: https://olvassbele.com/2021/02/08/daniel-kahneman-gyors…