Gyors ​és lassú gondolkodás 92% 38 csillagozás

Kahneman pszichológus-matematikus, aki közgazdasági Nobelt kapott munkásságáért, ami nagyrészt döntéselmélet, mi befolyásolja a döntéseinket, valasztásainkat. Amikor valaki azt mondja, hogy ő mindig átgondoltan dönt, hát ez a könyv a sátáni kacaj rá.
Ketféle gondolkodási rendszert használunk, az első a gyors, nagyon befolyásolható, felülete, és hát kőbuta, de cserében mindig működik, készenlétben áll, hogy hülyébbnél hülyébb tanácsokkal lásson el minket. A másik a logikus, lassú gondolkodás, amihez nagyon sok energia kell, nagyon lusta, és az első rendszer folyamatosan ugrál rajta, befolyásolja, taposgatja, csiklandozza, cseszteti, vagyis esélye sincs jól dolgoznia.
Ami ennél is nagyobb baj, az a környezetből jön, az első rendszerünk nemcsak buta és szorgalmas, de sajnos mocskosul befolyásolható is, ezekre mutat be rengeteg vizsgálatot, azok eredményeit. A szöveg könnyen olvasható, a fejezetek rövidek, mindent vizsgálati eredményekkel mutat be, támaszt alá, utólag az esetleges hibákra, hiányosságokra is kitér. Ami külön érdekes, az az, hogy az elején egyetemi hallgatók és borostyánligás egyetemi hallgatók befolyásolhatóságat vizsgálják, elég megdöbbentő az eredmény. Mindemellett végigveszi, mely aspektusból számít, higy valaki szakember-e, vagy sem, vagy mi ad pontosabb eredményt, ha emberek döntenek szubjektív és objektív érvek alapján, vagy algoritmusok csakis objektív, jól mérhető adatokból.
Valószínűleg sok vizsgálat ismerős lesz, sok nonfictionben hivatkoznak erre a könyvre, de ha ott nem is találkoztàl vele, egy-egy érdekesebb vizsgálattal, feladattal a facebookfaladon tuti, esetleg matekóràn is, ha jófej volt a tanárod.

Érdekes következtetések – mélyen megdöbbentett, hogy ennyire nem hozok tudatos, logikus döntéseket. Jó volt megismerkedni az intuitív döntéshozatal mechanizmusával is.
Noam Chomsky szerint az emberi nyelv 50-80000 éve jelent meg, viszonylag váratlanul. Az itt megismert intuitív gondolkodás kialakulása, az. „1. rendszer”, a maga komplexitásában, számomra hatalmas rejtély.

A könyv maga amúgy ötcsillagos.
Olvasmányos, érthető, és tetszett, hogy rövid részekre van tagolva, így nem tűnik soknak az a 600 oldal.
A csillagot azért vontam csak le, mert dühített a kutatások potenciális (sőt, valós) felhasználhatósága a marketing, a politika, a média, stb részéről. Dühített a saját értékelő és döntéshözó sérülékenységem.

Kezdjük a példákkal amelyeket a könyvből ollózták össze:
http://www.urbanlegends.hu/2013/01/kahneman-teszt/

Merjünk papírt ceruzát ragadni, s majd elképedni, hogy hogyan is csap be minket saját „tökéletesnek” gondolt agyunk.

Vissza térve a feladatokról
Elménk igencsak aktívan dolgozott az elmúlt percekben:Agyunk keresett, kutatott és próbált a kettő rendszerében. IGEN 2, a helyes szám.
Agyunk működése kettő egyenlő rendszere oszlik, nincs fő- és mellék gondolkodás.

Egy gyors, hirtelen minimális információk alapján készíti el a helyesnek ítélt választ.
Egy lassú információkat összegyűjtő, elemző gondolatmenet jellemzi.

Amennyiben szépen akarunk fogalmazni nem vesszünk észre szükséges dolgokat vagy nem vesszük észre, hogy nem vettük észre az egyértelmű dolgokat
Egy példa, ahol tisztábban vagyunk vele, hogy egyenlő hosszúságúak a vonalak, de az agyunk optikai központja, akkor sem ezt a jelet továbbítja

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/f/f….

Számtalan példán keresztül mondja el, hogy a hétköznapi életben mennyire függünk a körülményektől és észre sem vesszük a döntéseink súlyát vagy azok a jövőbe mutató jó/rossz kihatásait.

A döntéseink megítélésében nemcsak az eredmény számít, hanem a döntéshozatal módja is.

Mind az öt csillag járt volna, ha teljesen értem :)

Több mint öt évbe telt, mire (négy-ötszöri letétel után mégis) végigolvastam becsülettel ezt a művet – annak ellenére, hogy az első fejezetétől éreztem: itt valami rendkívül fontosat értek meg. Azaz némileg túloznék, ha azt mondanám, hogy könnyű olvasmány… De minden egyes fejezete kincset ér. Ebből a könyvből kötelező tantárgyat hoznék létre és vezetnék be gimnáziumokban – komolyan gondolom, hogy tanítani kellene mindenkinek. Kahneman masszívan tudományosan ír, olyan tömören, hogy legtöbbször egy-egy fejezetett tudtam befogadni, aztán le kellett tegyem – de ezzel együtt vagy ennek ellenére, valahogy mégis sikerül humort csempésznie a témába, úgy, hogy közben fejezetenként legalább egyszer akkora tockost ad a torzításokkal teli gondolkodásunknak, hogy beleremeg az agykérgünk. Határozottan az az érzésem volt, hogy minden ilyen példa mögött ott áll az író, pontosan tudja, hogy mit élek át – és huncutul mosolyog, joggal. Nem kérdés, hogy a könyv felkerül arra a kivételesen szelektált polcomra, amely a „mindenképp olvasd el az életedben” nevet viseli.

Az emberi döntések nem feltétlenül racionálisak. Ha ezzel tisztában vagyunk, talán következő döntésünket racionálisabban hozzuk meg. Vagy nem.

A könyv elég hosszú, és néha fárasztóan sok példát/ismétlést hoz. Az olvasásom élvezeti faktorához hozzátartozik, hogy már korábban is találkoztam a témával. Némely kísérletek/levezetések vagy akár utólagos cáfolatok, (l. pillecukorteszt) már ismerősnek tűntek. Persze emiatt lehetne a hosszadalmas fölvezetéseket negatívumként értékelni, de sokan mások most találkoznak a témával és a példákkal először. Az ő okulásukat szem előtt tartva elfogadom, de sok esetben „ugorgyunk!” stílusban haladtam.

Miről is szól ez a könyv?

Az emberek nem a tökéletesen racionális döntéshozók.

Úgy tűnik, elménk hajlamos bizonyos racionális problémákat irracionálisan megválaszolni, esetleg egy könnyebb, szimpatikusabb kérdésre konvertálni, majd inkább azt megválaszolni.

A szerző modellje szerint gondolkodásunk két részből áll. Az 1. (automatikus, gyors) rendszer a felmerülő információkról gyorsan eldönti, hogy lereagálja-e maga, vagy továbbküldje a 2. (elgondolkodó, lassabb) rendszerhez.

Több oka lehet annak, hogy az 1. rendszer automatizmusán túlmutató probléma nem jut el a 2. rendszerig. Oka lehet vérmérsékletünk, neveltetésünk, előzetes tanulmányaink, aktuális szellemi-fizikai állapotunk és sok egyéb. Bizonyos helyzetekben ezt a megakadást előfeszítéssel elő lehet idézni. Marketing, kommunikáció, politika – egyes területek számára egyenesen hasznos, ha ha alanyukat a racionális gondolkodás ösvényéről az irracionalitás ingoványába terelhetik.

Szerencsés esetben a nyomás alá helyezett alany legalább főbb vonalakban ismeri az alkalmazott pszichológia és a marketing/kommunikáció eszköztárát, és próbál résen lenni. (Ennek ellenére természetesen nem mindig sikerül a csapdákat elkerülnie, de szerencsés stratégia lehet a „biztos, hogy így van ez?” kérdéssel legalább fölrázni a szundikálásból a 2. kört.)

A könyv második részében megismerkedünk az „intuitív statisztika” fogalmával. A szerző kitér a statisztikai mintavétel tudományos megalapozottságára, valamint a „kis számok törvényére”, amely hatására nem megfelelő nagyságú és minőségű mintaválasztásnak köszönhetően téves statisztikai következtetést vonunk le a rendelkezésünkre álló adatokból. Vajon hányan vagyunk felvértezve átható, hatásos statisztikai ismeretekkel és beidegződéssel? A kérdés fontos, mert a könyv a további fejezetekben többször is visszatér ahhoz, hogy bizonyos típusú döntéseknél a statisztikai elemzés sokkal pontosabb előrejelzést ad, mint az ún.szakértés. (De rögtön hoz egy-két rendkívül erős példát az intuitív szakértői hozzáértésre is: Honnan tud dönteni a sakknagymester akár szimultán játszmában? Honnan tudta a tűzoltókapitány egyetlen pillantással, hogy sürgősen el kell hagyni az háza, mert beomlik? (A hosszú évek szorgalmas munkájával apránként fölhalmozott tényleges tapasztalatokon alapult döntésük, nyilván.) De hogyan válasszul szét ezt a hasraütős „szakértői” intuíciótól?

A téves tényeken lapuló döntéshozatallal, azok hibáival is foglalkozik a könyv. Szóba kerül a horgonyhatás, az eltérő elérhetőség, a „visszatérés az átlaghoz” jelenség.

Döntéshozás során az embert sokszor nem zavarják a tények. Döntésünket sokszor olyan tényezők is befolyásolják, melyek nem képezik részét az eredeti kérdésnek. Sőt, a döntés meghozatala (és az ezzel járó kisebb-nagyobb mentális erőfeszítés) arra inspirálja a döntéshozót, hogy magabiztosan ragaszkodjék véleményéhez.

Bemutat két gondolkodást, mely párhuzamosan fut az agyban. Nagyon gyorsan el tudunk köteleződni az egyik alapján, ezt nevezi gyors gondolkodásnak. Vannak helyzetek, mikor a másik fajta, elemző – lassú – gondolkodással más megoldásra jutunk, és belátjuk, hogy a gyors döntés a téves. Kiderült, hogy ez a ritkább: sok olyan helyzetet mutat be, mikor racionálisnak nevezett elemzéssel ugyan látjuk, hogy a gyors gondolkodás eredménye alapján létrejövő döntés hátrányos, mégis amellett köteleződünk el. Az érzelmeink állnak nyerésre a racionalitással szemben. Azt én teszem hozzá, hogy leginkább azt szeretjük, ha találunk racionális érvet arra, hogy akként döntsünk, ahogy az érzelmeink vezérelnek. Viszont bemutatja, milyenek az érzelemvezérelt döntések tipikus mintái, így van esélyünk arra, hogy legalább felismerjük azt, mikor veszítjük el a racionalitást.

Nagyon nehezen olvasható, több hónappal ezelőtt kezdtem neki, de még mindig nem jutottam a végére, két fejezetnél többet még nem sikerült egyszerre végigolvasnom belőle. Folyamatosan érzem, hogy nagyon fontos, amit épp megértek, minden oldala egy kincs mégis nagyon lassan haladom vele. Örülök, hogy a kezembe került, nagyon sok mindent tanulok belőle.

Az elején kicsit sok olyan ismeretet közöl, ami ismerős lehet azoknak, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel olvasnak ilyen tematikáájú könyveket, de a második felére aztán egyre érdekesebb lesz – mindenkinek melegen ajánlott!

A mű központjában az ember, annak gondolkodásmódja, döntései állnak. A konzekvens esetleírásokkal szemléletesebb és jól érthető a mű. Az élet minden területén hasznosítható, így a magánéletben: „a házasság stabilitását jól jelzi a következő képlet: a szeretkezések gyakorisága mínusz a veszekedések gyakorisága.Nem szeretnénk, ha esetünkben az eredmény negatív lenne” , a gyermeknevelésben: "a felnőttkori elégedettség egyik biztos receptje, ha fiatalon nagyon nehezen elérhető célokat tűzünk ki magunk elé. A tizenévesek céljai kihatnak az életük későbbi alakulására, arra, hogy mit érnek el, és mennyire elégedettek azzal."Zárásként boncolgatja a megtapasztalt jóllét fogalmát. Inspiráló és elgondolkodtató minden fejezete.