Új ​Pompeji 30 csillagozás

Daniel Godfrey: Új Pompeji

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​megújuló energiaforrások hadrendbe állításáért folytatott verseny során az egyik óriáscég véletlenül belebotlik egy forradalmi új technológiába: lehetségessé válik az anyagátvitel, méghozzá a történelmi múltból a jelen felé.
Nick Houghton, a PhD-jére készülő történészhallgató szóhoz sem jut, amikor a Novus Particles cég tanácsadói állást kínál neki. De vajon miért kell nekik egy harmadrangú egyetem nevenincs doktorandusza? És mi történhetett Nick elődjével? Nos, a barátjának, Ronnie-nak mindenre van egy meggyőzően csengő összeesküvés-elmélete. És a Novus Particles jó néhányban főszerepet játszik. Olyanokban, amelyek eltűnt emberekről szólnak.
A cég új projektje minden eddiginél nagyobb és titkosabb: élő embereket akarnak átemelni a biztos pusztulás előtt álló, római kori Pompejiből. Nick pedig fontos feladatot kaphat ebben a tervben. Ha az összeesküvés-elméletek igaznak nem bizonyulnak.

A fiatal angol szerzőben már első könyvének megjelenése után sokan… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
384 oldal · ISBN: 9786155628511 · Fordította: Oszlánszky Zsolt
>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628412 · Fordította: Oszlánszky Zsolt

Kedvencelte 1

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 MP
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Ismét bedőltem egy új regény erősen PR-szagú fülszövegének. Bemutatkozó kötet időutazással, fordulatos cselekménnyel, az ókori Pompeji és mai korunk párhuzamos világával. Ebből tulajdonképpen majdnem minden meg is volt, de közel sem úgy, ahogy azt elképzeltem, illetve vártam volna.
A regény valójában egy meglehetősen alulkészült Jurassic Park utánérzés.
Adott egy technológiai multi, amelynek a tulajdonosi struktúrájában sötét titkok, alkalmanként merőben gonosz, beteges koncepciók lakoznak. Megvalósul a transzportáció, vagyis időutazás, amelynek során emberek, vagy akár egész közösségek, települések „utaztathatók” az időben. Persze Godfrey mindezt biztonsági játékkal oldja meg. Ahhoz, hogy megkerülje a technológia műszaki, fizikai magyarázatának szükségességét, és a lehető legszűkebbre redukálja a bekövetkezhető időparadoxon kockázatát, kizárólag olyan homogén csoportokat „utaztat”, akiknek nincs jövőjük spoiler, tehát valamilyen – a valós történelemben – megtörtént katasztrófa áldozatait választja ki spoiler. Na, és persze az utazás csak egyirányú lehet. Kizárólag a jövőbe mehetünk, hiszen egyébként a szerző is belekavarodna saját logikájába.
Két, egymástól sokáig független szálon fut a cselekmény, de sajnos egyik sem túl szerencsés választás. A valós idejű (real time) főszereplőnk, Nick, az örök végzős, jövendő Róma-kutató, alapvetően inkompetens, tökéletlen szerencsétlenség. Ha neki kellett volna a történet tényleges, konteó-központú akció-regény vonulatát a vállán vinnie, hát akkor bizony valami nagyon mellément. A másik szál, a ködös múltú (jelenű, jövőjű) pucér takarítónővel, és zavaros szerepével, valahogy az utolsó fejezetekig nem akart illeszkedni a sztorihoz, alapvetően nehezen fogadta be az eredeti koncepció. Pedig még ez volt az a történetkezdemény, amely leginkább az időutazós SF vonulatba próbált behelyezkedni. A karakterek sematikusak, sablonosak, a szerző úgy próbálja meg mozgatni őket, hogy fel se tűnjön, mennyire nincs mélységük. Ehhez azonban kőkemény logikával, hibátlanul felépített cselekményre, egymásra épülő fordulatokra, figyelemelterelő feszültségre lenne szükség.
Az, hogy viszonylag magasan tudtam értékelni a könyvet, kizárólag a(z) – egyébiránt kétségtelenül tehetséges – szerző néhol kifejezetten gördülékeny dialógusainak, meseszövésének, valamint néhány ókori közegben játszódó jelenetnek volt köszönhető (és persze a reménynek, hogy lesz ez még jobb is a folytatás(ok)ban…).

Azokról a kínos megcsúszásokról, mint a Hawking/Hawkins „paradoxon”, vagy a Kr. után/előtt elírások, itt nem is szólnék, volt aki már megtette előttem.

>!
ViraMors P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Ez is a szemfényvesztés része.

Új Pompeji tulajdonképpen szemfényvesztés. Azt próbálja elhitetni az olvasóval, hogy egy remek történetet kap időutazásról, vagy legalábbis időutaztatásról és összeesküvés-elméletekről, holott valójában egy térben ide-oda sodródó szerencsétlen, mindent utólag megértő történész* és egy spoiler ide-oda sodródó utólag mindent nagyjából megértő takarítónő közepesen kusza meséje.
Azt hiszem, az a szerencsém, hogy az összeesküvés-elméleteket alapból hajlamos vagyok a „komolytalan”, néha egyenesen a „vicc” kategóriába sorolni, így már látatlanban valami ilyesmit jósoltam ennek a könyvnek, és nagyjából ezt is kaptam.
A könyv előnye, hogy elég jól lehet vele haladni és a szerző érezhetően tisztában van a római kultúrával és történelemmel.** Hátránya, hogy hadilábon áll a karakteralkotással és a logikával. Előbbit meglehetősen felületesen oldotta meg, utóbbi a végefelé próbálta toldozgatni-foldozgatni, elég kétes végeredménnyel. Nekem elég átgondolatlannak hatott az egész… Értem ez alatt egyrészt Új Pompeji létrehozását, elvégre elég dilettánsnak hat, hogy egy cégnek van pénze meg technológiája, hogy téren és időn áttranszportáljon egy városnyi embert és többé-kevésbé rekonstruáljon egy várost, de arra már nem futja, hogy kezdettől fogva legyen velük egy történész, akinek az ókori Róma a szakterületet??? Másrészt az spoiler

Ennek ellenére azért egész jól elvoltam az olvasással. Strandkönyvnek, nagyjából súlytalan töltelék-jellegű olvasásnak oké, többet viszont senki ne várjon. És csendes jó tanács, hogy aki teheti, eredetiben olvassa…

*spoiler
**spoiler

11 hozzászólás
>!
Bori_L MP
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Nem volt ez rossz, csak kicsit átgondolatlan.

Azt hiszem, lassan kezd feljebb menni az ingerküszöböm a bullshit időutazós technológiák tekintetében, de az is lehet, hogy csak az segített, hogy Godfrey nem akarta mindenáron folyamatosan az orrunk alá dörgölni a hülyeséget, csak néha. Ezt határozottan értékeltem. Azt is értékeltem, hogy nem próbált minden áron és mindenhol humorbomba lenni, meg hogy volt egy-két viszonylag eredeti megoldása. Nem tudtam viszont értékelni az életképtelen főhőst (nem tehetek róla, az ilyenek IRL is bosszantanak, nemhogy a könyvekben), meg a történeten tátongó logikai szakadékokat, amiket a szerző csak úgy tessék-lássék igyekszik befoltozni. A két szál egészen a legvégéig alig ért össze, sokszor kérdezgettem is magamtól, hogy mi köze a pucér női kísértetnek az időben előrébb transzportált pompeii lakosokhoz? Aztán – megnyugtatok mindenkit – kiderült, de sokat kellett várni rá.

Összességében helyenként érdekelt, helyenként untatott, és majdnem végig bosszantott ez a könyv, de az utóbbi valószínűleg legalább annyira az én hibám is, mint a szerzőé.

>!
Noro
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Úgy nézem, indokolatlanul népszerű időszakát éli az időutazgatós (avagy időutazós light) regény. Pedig ez azok közé az SF témák közé tartozik, amiket nem nagyon lehet könnyedén tárgyalni. Vagy komolyan veszed, vagy zagyvaság lesz a vége. Godfrey talán ezért is próbálta minimalizálni a tényleges időutazást a történet nagy részében. Felhozunk a múltból olyan embereket, akik amúgy is épp meghaltak volna. Pont. Ebből lehetett volna egy jó kis Jöttünk, láttunk, visszamennénk típusú sztorit összehozni, amelyben egy római város lakói – teszem azt – bebizonyítják, hogy régen sem voltak butábbak az emberek, csak más dolgokhoz értettek, mint a modernek. De sajnos a szerző komplikálni akart, és nem tudott szabadulni a Dan Brown-féle összeesküvés elméletektől. Ebbe pedig belezavarodott yól.

A legnagyobb bajom azonban a könyv tempójával volt, amely rendkívül egyenetlen. Bombasztikusnak szánt felütéssel indít, amely alapján azt gondolhatja az olvasó, hogy majd egyik fordulat követi a másikat. De ez hamarosan megtorpan, amikor is kiderül, hogy egyes számú főhősünk nem egy Indiana Jones, és hiába kerül bele élete nagy kalandjába, fogalma sincs róla, mihez kezdjen vele. Az események elhúznak mellette, és ha néha rá is bukkan valami fontosra, ez csupán a véletlen műve. Kalandregényhez egy ilyen főszereplő édeskevés, nem csoda, hogy jó kétszáz oldalon nem is történik semmi érdekes. Kettes számú főhősünk, a meztelen női kísértet (komolyan!) pedig sokáig csak a kötelező fanservice funkciót látja el. Mire bebotorkál a tulajdonképpeni cselekménybe, már nagyon nehéz neki helyet találni anélkül, hogy az egész túl ne bonyolódna. És ez sem a jóféle bonyolódás, hanem a kapkodós, átgondolatlan és összecsapott fajta. A regény végére az időutazást is sikerült kimozdítani az eddig jól működő, kompromisszumos korlátai közül, hogy egy paradox és magyarázatért kiáltó zagyvaság legyen belőle. Egy-két ügyes fordulatra futja éppen, de sokkal több a zavaros és átgondolatlan keresztbe írás.

Az Új Pompeji eleje és vége tehát inkább thrillerként működik (izgalmas sztori, ha nem bántanak a sorakozó plot hole-ok), míg a közepe inkább egy félbemaradt társadalmi (esetleg alternatív történelmi) SF-el próbál kecsegtetni. A kettő összeillesztése finoman szólva is csalódás, de ez még semmi ahhoz képest, hogy a főszereplők mennyire funkciótlanok az egész történetben.

Ui: a magyar kiadás többször is hibásan írja le Stephen Hawking nevét, valamint felcseréli Kr. utánt Kr. előttel. (Az objektív vizsgálódás szellemében rákerestem a Hawkins (sic) nevű fizikusokra, de a google – ahogy arra számítottam – éppen csak le nem hülyézett. Az évszámokat illetően pedig az talán nem az alapműveltség része, hogy Kr. e. 79-ben még nem léteztek római császárok, de arra valaki igazán felfigyelhetett volna, hogy így több, a könyvben is említett történelmi esemény időrendje felcserélődne.)

2 hozzászólás
>!
NewL P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Tudományos rész: nem volt meggyőző
Történelmi rész: érdekes eszmefuttatás arról, hogy mi történne ha az embereket kiemelnénk a saját idejükből, és egy álvárosban (amit a történelmi elméletek és régészeti feltárások alapján építenek fel) próbálnánk őket kiállítani. Mi tennének az akkori emberek (mert ugyebár ők sem vakok, és nem hülyék)?
Történet: a végére egy kicsit összezavarodtam, de az alapfelvetése nagyon jó. Te mit csinálnál, ha hatalmadban állna bárkit kiemelni az időfolyamból?

Mindentől függetlenül, ez egy gyorsan olvasható, a maga módján roppant szórakoztató történet, ami több kérdést vetett fel bennem, mint amit megválaszolt, de egyáltalán nem bántam meg az elolvasását.

>!
Lisie87 P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Hmmmm…
Hát nem is tudom, hogy mit érzek a könyvvel kapcsolatban. Az eleje olyan semmilyen volt, gondoltam is, hogy „na, ebből mi lesz???” A végére mondanám, hogy felpörögtek kicsit az események annyira, hogy letudjam gyorsan és meglássam a konklúziót.
Ami nem tetszett…Nick. Rájöttem, hogy utálom az ilyen szerencsétlen főszereplőket. Semmi cél, semmi belevalóság, csak úgy sodródik az eseményekkel.
Aztán az időutazás, transzportálás, szóval az egész olyan kurtán-furcsán és céltalanul volt megalkotva. Sokszor annyira bonyolultan próbálta csűrni, csavarni a magyarázatot, hogy már nem is érdekelt, hogy mit akar kihozni az egészből.
Mégis azért adtam 4 csillagot, mert annyira nem volt rossz, hogy a sarokba hajítsam, és lehetett vele haladni.

25 hozzászólás
>!
Ditta P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Tetszett, jó kis könyv ez.
Godfrey izgalmas színteret talált az időutazáshoz. Ki ne szeretne 2000 éves emberekkel találkozni és kicsit többet megtudni Pompejiről?
Két szálon fut a történet. A fő szállal jutunk el új Pompejibe, a mellékszál eleinte kicsit zavaros, de végül minden a helyére kerül, nem marad elvarratlan szál. Magáról az időutazásról nem sok mindent tudunk meg, nem a tudományos részekkel akarja Godfrey lenyűgözni az olvasóit. Ez a könyv inkább a pörgő eseményeiben erős. Nekem a főszereplő karaktere is bejött, kicsit Titkok könyvtára feelingje volt, de én szerettem azokat a filmeket és a sorozatot is.
Szerintem ez egy kifejezetten kellemes, nyári olvasmány.

>!
Niki_
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Imádtam Godfrey történetét! Egyszerűen zseniális! Egyetlen oldalát se untam, szinte befaltam az egészet! Nagyon bejött ez a fajta időutazás és az egész elmélet. Nagyon tetszett, hogy két szálon futott, bár jó ideig nem értettem, hogy Kristennek mi köze van az egészhez. Aztán amikor a történet vége felé kiderül, majd feltette az író az i-re a pontot, csak tátogtam, mint a partra vetett hal. Nem semmi csattanó volt a sztori végén!
Egyetlen negatívumot tudok felhozni, méghozzá a borítót. Értem mit akar sugallni, de mégis amikor megpillantottam, nekem egy Danielle Steel regény jutott eszembe. Az ő hazai megjelenésű könyvei ilyenek. Tán jobb lett volna maradni az eredetinél.
Bővebben: http://azajtom.blogspot.hu/2018/03/daniel-godfrey-uj-po…

>!
Praetorianus P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Előre jelezném, hogy még erősen a könyv hatása alatt állok, így bármit is írok, az kicsit elfogult lesz. Ez bizony brutálisan jó volt! Nem vagyok nagy sci-fi fan, igazából az elmúlt tíz évben alig olvastam ilyesmit, régen viszont nagyon szerettem. A nagy kedvenc ebben a stílusban Fonyódi Katedrálisa, az első megjelenése óta, kb 20 éve. Így nem is volt kérdéses, hogy megveszek-e egy olyan könyvet, amiben Pompeji és az időutazás együtt szerepel. És a fülszöveg ezúttal nem hazudott. Ha már Crichtont emlegették, kicsit el is gondolkodtam a dolgon, és bizony mondanivalóban erős párhuzamot véltem felfedezni a Jurassic Parkkal. Az ember kezében lévő technika fantasztikus dolgokra képes, és a felfedezés és újdonság varázsa bizony vakká tesz minket, ha a felfedezésünk következményeiről van szó. És az a fránya felfedezés néha bizony visszaüt…
Ez a regény lényegében arról szól, hogy három ember felfedez egy fantasztikus technológiát, és hárman három különböző aljas spoiler célra (és persze pénzszerzésre) akarják azt felhasználni. Hogy ebben milyen szerepe van kedvenc városom reinkarnációjának, abba nem mennék bele, nehogy valaki akaratlanul is lelője magának a poént. Tessék szépen elolvasni. A könyv felépítése is bejövős, mindig szerettem a több nézőpontú, az időben ide-oda ugráló sztorikat. A szálak persze a végén találkoznak, és okoznak is némi fejtörést. Hamar, lényegében két nap alatt ledaráltam a könyvet, és néha volt olyan érzésem, hogy elvesztem valahol okok és okozatok között. Mivel nagyon tetszett, úgy tervezem, hogy még idén beiktatok egy újraolvasást, hátha minden mozaik teljesen a helyére kerül. Az utószóban olvasható remek hírt pedig gyorsan elspoilerezem Nektek: a folytatás máris elkészült :)
Fogyasszátok, megéri!

5 hozzászólás
>!
Sai_home
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Szórakoztatóan megírt könyv, haladnak az események, akciódús, időutazós (kicsit), mi kellhet még?
Sok minden… De kezdjük a pozitívumokkal. Szeretem ha az idővel játszik az író és itt az időutazás egy olyan módját választotta, ami talán kezelhetőbb, de persze csak látszólag, a paradoxonok ugyanúgy megjelennek. Ráadásul semmit nem tudunk meg a fizikájáról (ami nem baj, ha az író amúgy nem ért hozzá), ez sokaknak jól jöhet. A történet is két szálon fut, engem a mellékszál jobban meg is fogott, sikerült meglepnie az írónak vele, szépen összekapcsolta a végén a főszállal, nagy pirospont.
És a negatívumok: érthetetlen hibák a fordításban. Többen leírták már őket, engem ráadásul kevésbés is zavarnak (a fordító is ember, bár a kiadót jellemzi, hogy mikor milyen hibák maradnak meg), de amikor kapunk egy Stranger Things-reklámot a képünkbe és Hawking helyett Hawkins szerepel a híres fizikus neveként, az nagyon furcsa :)
És maga a történet… Na hiába érdekes az alapsztori, az emberben azért felmerül egy kérdés: most tényleg ez volt a „főgonoszok” célja? Évtizedekig ezzel a marhasággal foglalkozni? Attól tartok semmi realitásérzéke az írónak és ez sok helyen érezhető. Inkább tűnik az egész valami összeesküvéselméletnek, mint igazi történetnek. Egyik szereplő sorsa sem érdekelt, a feszültséget az keltette, hogy mégis mit akar kihozni a történetből az író.
Összességében érdekes kezdés, nem annyira eredeti alapöttetel, végül egy semmilyen történettel, viszont érdekesen megírva.


Népszerű idézetek

>!
gesztenye63 MP

– Ritka adottság úgy maradni hatalmasnak, hogy nagy emberként, és ne zsarnokként emlékezzenek valakire – (…)

370. oldal

>!
gesztenye63 MP

Hogy is fogalmazta meg Cicero? Ha az ember nem ismeri a múltját, örökre gyerek marad.

250. oldal

>!
NewL P

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Ezek egy tigrist hoztak! Egy kibaszott kardfogú tigrist!

>!
Praetorianus P

Ne pazaroljon túl sok időt a múltra! (…) Az igazi művészet azt kitalálni, mit rejt a jövő!

249. oldal

>!
Könyveskuckó_reblog

…bármilyen kellőképpen fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától.

>!
Praetorianus P

– … azt hiszen, eltévedtem.
– Nem így vagyunk ezzel mind? Erről szól az élet!

94. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: 11.22.63
Stephen King: 11/22/63
Jasper Fforde: A Jane Eyre eset
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság
Harrison Fawcett: Hosszú út a trónig, bébi
Claire North: Harry August csodálatos élete
Dean R. Koontz: Égi jel
Orson Scott Card: Múltfigyelők
Blake Crouch: Hamis emlékek
Félix J. Palma: Az idő térképe