Új ​Pompeji 20 csillagozás

Daniel Godfrey: Új Pompeji

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​megújuló energiaforrások hadrendbe állításáért folytatott verseny során az egyik óriáscég véletlenül belebotlik egy forradalmi új technológiába: lehetségessé válik az anyagátvitel, méghozzá a történelmi múltból a jelen felé.
Nick Houghton, a PhD-jére készülő történészhallgató szóhoz sem jut, amikor a Novus Particles cég tanácsadói állást kínál neki. De vajon miért kell nekik egy harmadrangú egyetem nevenincs doktorandusza? És mi történhetett Nick elődjével? Nos, a barátjának, Ronnie-nak mindenre van egy meggyőzően csengő összeesküvés-elmélete. És a Novus Particles jó néhányban főszerepet játszik. Olyanokban, amelyek eltűnt emberekről szólnak.
A cég új projektje minden eddiginél nagyobb és titkosabb: élő embereket akarnak átemelni a biztos pusztulás előtt álló, római kori Pompejiből. Nick pedig fontos feladatot kaphat ebben a tervben. Ha az összeesküvés-elméletek igaznak nem bizonyulnak.

A fiatal angol szerzőben már első könyvének megjelenése után sokan… (tovább)

Eredeti mű: Daniel Godfrey: New Pompeii

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
384 oldal · ISBN: 9786155628511 · Fordította: Oszlánszky Zsolt
>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628412 · Fordította: Oszlánszky Zsolt

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Ismét bedőltem egy új regény erősen PR-szagú fülszövegének. Bemutatkozó kötet időutazással, fordulatos cselekménnyel, az ókori Pompeji és mai korunk párhuzamos világával. Ebből tulajdonképpen majdnem minden meg is volt, de közel sem úgy, ahogy azt elképzeltem, illetve vártam volna.
A regény valójában egy meglehetősen alulkészült Jurassic Park utánérzés.
Adott egy technológiai multi, amelynek a tulajdonosi struktúrájában sötét titkok, alkalmanként merőben gonosz, beteges koncepciók lakoznak. Megvalósul a transzportáció, vagyis időutazás, amelynek során emberek, vagy akár egész közösségek, települések „utaztathatók” az időben. Persze Godfrey mindezt biztonsági játékkal oldja meg. Ahhoz, hogy megkerülje a technológia műszaki, fizikai magyarázatának szükségességét, és a lehető legszűkebbre redukálja a bekövetkezhető időparadoxon kockázatát, kizárólag olyan homogén csoportokat „utaztat”, akiknek nincs jövőjük spoiler, tehát valamilyen – a valós történelemben – megtörtént katasztrófa áldozatait választja ki spoiler. Na, és persze az utazás csak egyirányú lehet. Kizárólag a jövőbe mehetünk, hiszen egyébként a szerző is belekavarodna saját logikájába.
Két, egymástól sokáig független szálon fut a cselekmény, de sajnos egyik sem túl szerencsés választás. A valós idejű (real time) főszereplőnk, Nick, az örök végzős, jövendő Róma-kutató, alapvetően inkompetens, tökéletlen szerencsétlenség. Ha neki kellett volna a történet tényleges, konteó-központú akció-regény vonulatát a vállán vinnie, hát akkor bizony valami nagyon mellément. A másik szál, a ködös múltú (jelenű, jövőjű) pucér takarítónővel, és zavaros szerepével, valahogy az utolsó fejezetekig nem akart illeszkedni a sztorihoz, alapvetően nehezen fogadta be az eredeti koncepció. Pedig még ez volt az a történetkezdemény, amely leginkább az időutazós SF vonulatba próbált behelyezkedni. A karakterek sematikusak, sablonosak, a szerző úgy próbálja meg mozgatni őket, hogy fel se tűnjön, mennyire nincs mélységük. Ehhez azonban kőkemény logikával, hibátlanul felépített cselekményre, egymásra épülő fordulatokra, figyelemelterelő feszültségre lenne szükség.
Az, hogy viszonylag magasan tudtam értékelni a könyvet, kizárólag a(z) – egyébiránt kétségtelenül tehetséges – szerző néhol kifejezetten gördülékeny dialógusainak, meseszövésének, valamint néhány ókori közegben játszódó jelenetnek volt köszönhető (és persze a reménynek, hogy lesz ez még jobb is a folytatás(ok)ban…).

Azokról a kínos megcsúszásokról, mint a Hawking/Hawkins „paradoxon”, vagy a Kr. után/előtt elírások, itt nem is szólnék, volt aki már megtette előttem.

>!
ViraMors P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Ez is a szemfényvesztés része.

Új Pompeji tulajdonképpen szemfényvesztés. Azt próbálja elhitetni az olvasóval, hogy egy remek történetet kap időutazásról, vagy legalábbis időutaztatásról és összeesküvés-elméletekről, holott valójában egy térben ide-oda sodródó szerencsétlen, mindent utólag megértő történész* és egy spoiler ide-oda sodródó utólag mindent nagyjából megértő takarítónő közepesen kusza meséje.
Azt hiszem, az a szerencsém, hogy az összeesküvés-elméleteket alapból hajlamos vagyok a „komolytalan”, néha egyenesen a „vicc” kategóriába sorolni, így már látatlanban valami ilyesmit jósoltam ennek a könyvnek, és nagyjából ezt is kaptam.
A könyv előnye, hogy elég jól lehet vele haladni és a szerző érezhetően tisztában van a római kultúrával és történelemmel.** Hátránya, hogy hadilábon áll a karakteralkotással és a logikával. Előbbit meglehetősen felületesen oldotta meg, utóbbi a végefelé próbálta toldozgatni-foldozgatni, elég kétes végeredménnyel. Nekem elég átgondolatlannak hatott az egész… Értem ez alatt egyrészt Új Pompeji létrehozását, elvégre elég dilettánsnak hat, hogy egy cégnek van pénze meg technológiája, hogy téren és időn áttranszportáljon egy városnyi embert és többé-kevésbé rekonstruáljon egy várost, de arra már nem futja, hogy kezdettől fogva legyen velük egy történész, akinek az ókori Róma a szakterületet??? Másrészt az spoiler

Ennek ellenére azért egész jól elvoltam az olvasással. Strandkönyvnek, nagyjából súlytalan töltelék-jellegű olvasásnak oké, többet viszont senki ne várjon. És csendes jó tanács, hogy aki teheti, eredetiben olvassa…

*spoiler
**spoiler

11 hozzászólás
>!
Noro MP
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Úgy nézem, indokolatlanul népszerű időszakát éli az időutazgatós (avagy időutazós light) regény. Pedig ez azok közé az SF témák közé tartozik, amiket nem nagyon lehet könnyedén tárgyalni. Vagy komolyan veszed, vagy zagyvaság lesz a vége. Godfrey talán ezért is próbálta minimalizálni a tényleges időutazást a történet nagy részében. Felhozunk a múltból olyan embereket, akik amúgy is épp meghaltak volna. Pont. Ebből lehetett volna egy jó kis Jöttünk, láttunk, visszamennénk típusú sztorit összehozni, amelyben egy római város lakói – teszem azt – bebizonyítják, hogy régen sem voltak butábbak az emberek, csak más dolgokhoz értettek, mint a modernek. De sajnos a szerző komplikálni akart, és nem tudott szabadulni a Dan Brown-féle összeesküvés elméletektől. Ebbe pedig belezavarodott yól.

A legnagyobb bajom azonban a könyv tempójával volt, amely rendkívül egyenetlen. Bombasztikusnak szánt felütéssel indít, amely alapján azt gondolhatja az olvasó, hogy majd egyik fordulat követi a másikat. De ez hamarosan megtorpan, amikor is kiderül, hogy egyes számú főhősünk nem egy Indiana Jones, és hiába kerül bele élete nagy kalandjába, fogalma sincs róla, mihez kezdjen vele. Az események elhúznak mellette, és ha néha rá is bukkan valami fontosra, ez csupán a véletlen műve. Kalandregényhez egy ilyen főszereplő édeskevés, nem csoda, hogy jó kétszáz oldalon nem is történik semmi érdekes. Kettes számú főhősünk, a meztelen női kísértet (komolyan!) pedig sokáig csak a kötelező fanservice funkciót látja el. Mire bebotorkál a tulajdonképpeni cselekménybe, már nagyon nehéz neki helyet találni anélkül, hogy az egész túl ne bonyolódna. És ez sem a jóféle bonyolódás, hanem a kapkodós, átgondolatlan és összecsapott fajta. A regény végére az időutazást is sikerült kimozdítani az eddig jól működő, kompromisszumos korlátai közül, hogy egy paradox és magyarázatért kiáltó zagyvaság legyen belőle. Egy-két ügyes fordulatra futja éppen, de sokkal több a zavaros és átgondolatlan keresztbe írás.

Az Új Pompeji eleje és vége tehát inkább thrillerként működik (izgalmas sztori, ha nem bántanak a sorakozó plot hole-ok), míg a közepe inkább egy félbemaradt társadalmi (esetleg alternatív történelmi) SF-el próbál kecsegtetni. A kettő összeillesztése finoman szólva is csalódás, de ez még semmi ahhoz képest, hogy a főszereplők mennyire funkciótlanok az egész történetben.

Ui: a magyar kiadás többször is hibásan írja le Stephen Hawking nevét, valamint felcseréli Kr. utánt Kr. előttel. (Az objektív vizsgálódás szellemében rákerestem a Hawkins (sic) nevű fizikusokra, de a google – ahogy arra számítottam – éppen csak le nem hülyézett. Az évszámokat illetően pedig az talán nem az alapműveltség része, hogy Kr. e. 79-ben még nem léteztek római császárok, de arra valaki igazán felfigyelhetett volna, hogy így több, a könyvben is említett történelmi esemény időrendje felcserélődne.)

2 hozzászólás
>!
Lisie87 P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Hmmmm…
Hát nem is tudom, hogy mit érzek a könyvvel kapcsolatban. Az eleje olyan semmilyen volt, gondoltam is, hogy „na, ebből mi lesz???” A végére mondanám, hogy felpörögtek kicsit az események annyira, hogy letudjam gyorsan és meglássam a konklúziót.
Ami nem tetszett…Nick. Rájöttem, hogy utálom az ilyen szerencsétlen főszereplőket. Semmi cél, semmi belevalóság, csak úgy sodródik az eseményekkel.
Aztán az időutazás, transzportálás, szóval az egész olyan kurtán-furcsán és céltalanul volt megalkotva. Sokszor annyira bonyolultan próbálta csűrni, csavarni a magyarázatot, hogy már nem is érdekelt, hogy mit akar kihozni az egészből.
Mégis azért adtam 4 csillagot, mert annyira nem volt rossz, hogy a sarokba hajítsam, és lehetett vele haladni.

25 hozzászólás
>!
Niki_
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Imádtam Godfrey történetét! Egyszerűen zseniális! Egyetlen oldalát se untam, szinte befaltam az egészet! Nagyon bejött ez a fajta időutazás és az egész elmélet. Nagyon tetszett, hogy két szálon futott, bár jó ideig nem értettem, hogy Kristennek mi köze van az egészhez. Aztán amikor a történet vége felé kiderül, majd feltette az író az i-re a pontot, csak tátogtam, mint a partra vetett hal. Nem semmi csattanó volt a sztori végén!
Egyetlen negatívumot tudok felhozni, méghozzá a borítót. Értem mit akar sugallni, de mégis amikor megpillantottam, nekem egy Danielle Steel regény jutott eszembe. Az ő hazai megjelenésű könyvei ilyenek. Tán jobb lett volna maradni az eredetinél.
Bővebben: http://azajtom.blogspot.hu/2018/03/daniel-godfrey-uj-po…

>!
Praetorianus P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Előre jelezném, hogy még erősen a könyv hatása alatt állok, így bármit is írok, az kicsit elfogult lesz. Ez bizony brutálisan jó volt! Nem vagyok nagy sci-fi fan, igazából az elmúlt tíz évben alig olvastam ilyesmit, régen viszont nagyon szerettem. A nagy kedvenc ebben a stílusban Fonyódi Katedrálisa, az első megjelenése óta, kb 20 éve. Így nem is volt kérdéses, hogy megveszek-e egy olyan könyvet, amiben Pompeji és az időutazás együtt szerepel. És a fülszöveg ezúttal nem hazudott. Ha már Crichtont emlegették, kicsit el is gondolkodtam a dolgon, és bizony mondanivalóban erős párhuzamot véltem felfedezni a Jurassic Parkkal. Az ember kezében lévő technika fantasztikus dolgokra képes, és a felfedezés és újdonság varázsa bizony vakká tesz minket, ha a felfedezésünk következményeiről van szó. És az a fránya felfedezés néha bizony visszaüt…
Ez a regény lényegében arról szól, hogy három ember felfedez egy fantasztikus technológiát, és hárman három különböző aljas spoiler célra (és persze pénzszerzésre) akarják azt felhasználni. Hogy ebben milyen szerepe van kedvenc városom reinkarnációjának, abba nem mennék bele, nehogy valaki akaratlanul is lelője magának a poént. Tessék szépen elolvasni. A könyv felépítése is bejövős, mindig szerettem a több nézőpontú, az időben ide-oda ugráló sztorikat. A szálak persze a végén találkoznak, és okoznak is némi fejtörést. Hamar, lényegében két nap alatt ledaráltam a könyvet, és néha volt olyan érzésem, hogy elvesztem valahol okok és okozatok között. Mivel nagyon tetszett, úgy tervezem, hogy még idén beiktatok egy újraolvasást, hátha minden mozaik teljesen a helyére kerül. Az utószóban olvasható remek hírt pedig gyorsan elspoilerezem Nektek: a folytatás máris elkészült :)
Fogyasszátok, megéri!

5 hozzászólás
>!
Könyveskuckó_reblog
Daniel Godfrey: Új Pompeji

YouTube videóm:
https://youtu.be/nZloekeVDK8

Képzeljük el, hogy a régmúltból embereket transzportálhatunk át a jelenbe. Így emberek életét is megmenthetjük akár, vagy felépíthetjük az ókori Pompejit és benépesíthetjük az akkor élő emberekkel. De, hogy ne változzon meg nagyon az idősík, ezt csak olyan emberekkel tesszük meg, akik egyébként meghalnának, szóval pont a haláluk pillanata előtt. Tehát itt van a csodálatos jelen (vagy legalábbis közeli jövő), és Új Pompeji tele több ezer éve élt emberekkel.

Pompejit a Vezúv kitörése pusztította el 79-ben. Hatalmas hamu- és lapillitömeg lepte be a várost, teljesen eltemetve azt. Pompeji áldozatait betemette a vulkáni hamu, maradványaik üreget képeztek benne, amelyek gipsszel kiöntve, szemléletesen mutatják az emberek utolsó pillanatait. Történetünkben azonban ezen emberek többsége megmenekül, és transzportálják őket a jelenbe, egy történészek által felállított városba a semmi közepén, amely Pompeji mintájára készült. De vajon mennyit tudhatnak a ma emberei az akkori városról? Vajon sikerült teljesen élethűen megalkotniuk az akkori városképet, vagy a pompejiek lassan gyanút fognak? És mi főhősünk, Nick szerepe ebben az egészben?

Érdekes nagyon a regény alapötlete, és kellemesen csalódtam is benne, mert bevallom, tartottam kicsit tőle, hogy esetleg túl elvont lesz, túl sci-fis, de egyáltalán nem. Az egyetlen, ami mégis zavart, az a több nézőpont, s nevezetesen Kristen részei, amelyeket sokáig nem is lehet érdemlegesen értelmezni, amíg minden magyarázatot nyer – azazhogy nem minden. Mert én a regény végén is úgy éreztem, hogy van, amire sajnos nem kaptunk magyarázatot, mintha egy kicsit lezáratlan lenne a történet. Mert nem tudjuk, hogyan alakul majd hőseink élete a továbbiakban, és egészen pontosan mi is a helyzet a jövőben. Ezt leszámítva viszont egy eléggé összetett, már-már történelmi könyvet kaptunk, amiből sokat tanulhatunk erről az ókori városról, a történetéről, de még a császárokról, életüknek alakulásáról, halálukról is. Kicsit minta mi is visszamentünk volna az időben, bár tény, ami tény, ez az Új Pompeji – ahogy arra lassan rájövünk –, merőben más, mint amilyen régen lehetett.

Lassan bontakozik ki a regény fő konfliktusa, és az olvasó sem igazán tudja, hová fog végül kilyukadni, de valahogy szépen magával ragad, sodor minket. Kíváncsian várjuk, Nicknek hogy sikerül boldogulnia ebben a furcsa városban, mi is lesz pontosan a feladata, s végtére is hová fajul ez az egész.

Az igazat megvallva eléggé tetszett a könyv, igazán egyedi, ugyanakkor tényleg örültem volna egy utószónak, vagy még egy plusz fejezetnek, amelyben magyarázatot kaphatnánk a további kérdéseinkre.

Az olvasását egyébiránt a kalandos, történelmi vagy sci-fis történetek kedvelőinek ajánlom, kormegkötés nélkül.
Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 – Kristen elég zavaros volt, igaz, alig olvasunk róla, Nick karaktere viszont átfogóbb. Ámbár meg kell jegyeznem, az a regény nem a karakterekre fókuszál.
Borító: 6/10 – Hát, nem rossz, de milliószor jobb is lehetne.
+ pont: A fergeteges alapötletért, időutazás, transzportálás, Pompeji meg minden. :)
– pont: Mert Kristen részeit nem mindig lehetett érteni, max. a végén kaptak értelmet, és mert a végén jobban örültem volna valami hatásosabb, kifejtősebb lezárásnak, továbbgondolásnak, és olyan dolog is volt, amire én legalábbis nem kaptam magyarázatot, hiába gondolkodtam rajta, de lehet, valaki szemfülesebb tudja majd rá a választ. :)

(Javítás: Közben hallom, hogy mégis lesz „folytatás”, úgyhogy duplán tudom ajánlani akkor a könyvet. :))

>!
Sai_home P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Szórakoztatóan megírt könyv, haladnak az események, akciódús, időutazós (kicsit), mi kellhet még?
Sok minden… De kezdjük a pozitívumokkal. Szeretem ha az idővel játszik az író és itt az időutazás egy olyan módját választotta, ami talán kezelhetőbb, de persze csak látszólag, a paradoxonok ugyanúgy megjelennek. Ráadásul semmit nem tudunk meg a fizikájáról (ami nem baj, ha az író amúgy nem ért hozzá), ez sokaknak jól jöhet. A történet is két szálon fut, engem a mellékszál jobban meg is fogott, sikerült meglepnie az írónak vele, szépen összekapcsolta a végén a főszállal, nagy pirospont.
És a negatívumok: érthetetlen hibák a fordításban. Többen leírták már őket, engem ráadásul kevésbés is zavarnak (a fordító is ember, bár a kiadót jellemzi, hogy mikor milyen hibák maradnak meg), de amikor kapunk egy Stranger Things-reklámot a képünkbe és Hawking helyett Hawkins szerepel a híres fizikus neveként, az nagyon furcsa :)
És maga a történet… Na hiába érdekes az alapsztori, az emberben azért felmerül egy kérdés: most tényleg ez volt a „főgonoszok” célja? Évtizedekig ezzel a marhasággal foglalkozni? Attól tartok semmi realitásérzéke az írónak és ez sok helyen érezhető. Inkább tűnik az egész valami összeesküvéselméletnek, mint igazi történetnek. Egyik szereplő sorsa sem érdekelt, a feszültséget az keltette, hogy mégis mit akar kihozni a történetből az író.
Összességében érdekes kezdés, nem annyira eredeti alapöttetel, végül egy semmilyen történettel, viszont érdekesen megírva.

>!
Dyta_Kostova P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Most rövid leszek: nem kifejezetten győzött meg. Beleerőltették Pompeii-t ebbe a történetbe, a szerző valójában erről akart írni, csak körüllocsolta még pár érdekes(nek mondott) hozzávalóval. Nem azt mondom, hogy rossz volt, mert nem volt az, de ha a kettő között lehet választani, akkor inkább iparosmunka, mint eredetiségben tündöklő írás. Valaki egyszer belépő szintű sci-finek nevezte.Na, e a jelző tökéletesen helytálló.

>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Még csak az 1/3-án vagyok túl, de keresem az időt, hogy tovább olvassam. Néhol még nem értem az egyik csaj felbukkanásának lényegét, de nagyon izgat, hogy MIVAN….


Népszerű idézetek

>!
gesztenye63 P

– Ritka adottság úgy maradni hatalmasnak, hogy nagy emberként, és ne zsarnokként emlékezzenek valakire – (…)

370. oldal

>!
gesztenye63 P

Hogy is fogalmazta meg Cicero? Ha az ember nem ismeri a múltját, örökre gyerek marad.

250. oldal

>!
Praetorianus P

Ne pazaroljon túl sok időt a múltra! (…) Az igazi művészet azt kitalálni, mit rejt a jövő!

249. oldal

>!
Könyveskuckó_reblog

…bármilyen kellőképpen fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától.

>!
Praetorianus P

– … azt hiszen, eltévedtem.
– Nem így vagyunk ezzel mind? Erről szól az élet!

94. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Harrison Fawcett: Hosszú út a trónig, bébi
Dan Wells: Szellemváros
Valerio Evangelisti: Égj, inkvizítor!
Cixin Liu: A Háromtest-probléma
Chuck Palahniuk: Halálkultusz
Sylvain Neuvel: Ébredő istenek
Philip K. Dick: Szabad Albemuth Rádió
Dan Simmons: Hyperion
Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: A próbák palotája
Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak – A világ leghosszabb trilógiája öt részben