Robinson ​Crusoe 81% 1586 csillagozás

„Ki a középutat választja, csöndben, nyugalomban megy végig élete útján, s életét nem teszi tönkre erején fölüli fizikai vagy szellemi munkálkodással, nem adja el magát rabszolgának mindennapi betevő falatjáért, s nem zaklatják oly életszövevények, melyek megfosztanák lelkét nyugalmától, testét a pihenéstől; az ily embert nem emészti irigység, sem nagy dolgok iránti titkos, perzselő becsvágy. Kellemmel környezetten, könnyedén siklik át e világon, okosan megkóstolva az élet ízeit, ám a keserűt kihagyva a sorsból; érzi, hogy boldog, s mindennapos tapasztalataival gyarapodván mind tisztábban tudja is.”

Érdekes mennyit változott az ízlésem az évek alatt.
Anno mikor kötelező olvasmány volt elkezdtem, de erre pontosan emlékszem, egy betűt nem tudtam visszaidézni belőle annyira nem kötött le és nem is érdekelt.
Úgyhogy ha azt vesszük, most először olvastam, és most már értettem és nagyon élveztem.
Érdekes történet, sokszor túl lassan haladó számomra, majd jön egy váltás (gondolom ébresztőnek szánás) és pörgősebbnek érzem.
De ami a legjobban tetszett, hogy ad egy bizonyos élet szeretet érzést, és ,hogy valójában mi az érték igazán.
Nagyon jó választásnak érzem most, újra lendületet kaptam tőle.

Ajánlom!

Robinson Crusoe a mindenkori kedvenc kötelező olvasmányom! Imádtam, úgyhogy nagyon jó lenne újraolvasni! :) /Zsófi/

Noha nem igazán nyerte el a tetszésemet – köze lehet hozzá, hogy sosem szerettem azt olvasni, amit rámkényszerítenek –, magát az alaptörténetet kiválónak tartom. Talán ha újraolvasnám, lehet, hogy jobban megszeretném.

Érdekes volt, igazi kalandregény, nem sokat lehet unatkozni olvasás során. Csak sajnos olvasás előtt már kb. mindent tudtam a sztoriról, pedig soha nem volt nekünk feladva középiskolában. Ezért nagy meglepetések nem értek, de talán a Tom Hankses Számkivetett film miatt volt ez, mert nagyjából úgy képzeltem el az egészet. Ehhez képest azt éreztem, hogy túl jól boldogul Robinson évtizedekig egy szigeten egyedül. Minimum meg kellene kicsit lágyulnia az agyának a magánytól. Az mondjuk igaz, hogy egy mai ember milliószor rosszabul viselne egy ilyen szitut, mint az akkori, és elég sok fontos cuccot összeszedett a hajóról, de akkor is. Persze voltak nehézségei, de a mesélésmód olyan könnyedén tálalta az egész kalandot, hogy szerintem nehéz így igazán aggódni a főhősért. Vártam Péntek megjelenését, érdekes volt, mikor már több ember is képbe került, és nem gondoltam, hogy ennyi mindenről olvashatunk majd a sziget után is. Az tetszett, hogy hajóiszonya lett Robinsonnak, ettől kicsit emberibb lett nekem. Szóval nem bánom, hogy elolvastam ezt a klasszikust, de egy kicsit másra számítottam.
https://youtu.be/vT5PDhraB0U…

Már olvastam más verzióban is a rövidebb verziót. Most megismerhettem a teljes történetet a kezdetektől a célba érésig. Megmutatja, hogy a kalandvágy mire képes, milyen túlélési lehetőségek és esélyek vannak. Meglepő, hogy milyen jól feltalálta magát Robinson, de elmondható hogy a szerencse is mellette volt. Csoda hogy 27 év nomád környezet után még vissza tudott illeszkedni a társadalomba, családot alapított és tudta onnan folytatni ahol abba hagyta. Valószínű, hogy amikor elindult világot látni akkor még nem sejtette, hogy mi lesz belőle. Egyrészt akkoriban még nehezebb volt eljutni bárhová, mert nem voltak annyira bejáratott utak és nem volt még olyan kommunikáció mint napjainkba. Nem volt internet, mobil telefon., fapados repülő amivel napjainkban rendelkezünk. Olyan túlélési módszereket ismerünk meg amiket napjainkban Bear Grylls mutat be.

Nekem ez a könyv a nagybetűs KALANDREGÉNY. Már gyerekként is imádtam, minden vágyam az volt, hogy egy ilyen szigetre kerüljek egyedül, s megnézzem, kiállnám-e a próbát (na jó, manapság ez a kívánság picit módosult, mert azért kirázna a hideg, hogy majd három évtizeden keresztül egy szigeten éljek… főleg internet és könyvek nélkül … ennyit a családiasságomról :-D A könyv annyira ötletes, izgalmas, megtanít sok dolgokra, a főszereplő gyakorlatias, logikus gondolkodású, aki persze sokszor hibázik is, de hibáiból tanul és soha nem adja fel! Nem épít légvárakat, átlátja, hogy a megmenekülése egyáltalán nem biztos, s ennek megfelelően előrelátóan gondoskodik szállásáról, élelméről. Azt hiszem, nem egy mai embernek jót tenne egy kis szigeten-tartózkodás, hogy kicsit életrevalóbbá váljék (főleg sok fiatalnak).

Péntek és a kannibálok megjelenésénél a mai napig izgulok, hogy nehogy megegyék Robinsont :-D Újra és újra el tud varázsolni ez a könyv, olvassátok, megéri! :-D (akinek nem tetszik, annak nincs kalandor-szíve és punktum :-D) :-D

Ó, hogy ez mennyire jó volt!
Megint megértettem, h a nagyon híres könyvek nem véletlenül váltak kedvencekké.
Én konkrétan imádtam!
Ami nagyon, igazán nagyon tetszett, az az volt, hogy nem is próbált mentegetôzni, ha valamirôl fogalma sem volt, vagy két évbe tellt, mire vmit megvalósított.
Ami még nagyon tetszett, h nem várta, h megmentsék, hanem berendezkedett a túlélésre, majd elkezte felépíteni a világát önmaga körül.
Épp Szerb Antal is olvasok, azt írta, h az irodalmi szegénylegényeknek az a kitûnô ötlete támadt, h hihetô ál-életrajzokat írjanak, tele fiktív regényszerû elemekkel. „Daniel Defoe ez, aki Robinsonjával és Moll Flandersével a halhatatlanságba svindlizte magát.” (Hétköznapok és csodák)

Csak 5 csillagot tudok adni erre az egész könyvre, a Helikon újfent megmutatta, hogy zseniálisan tud borítót és méretet tervezni…ami a sztorit illeti, amennyi szerencsétlenség történt szegény sráccal az elején, annyi jó dolog a közepén és a végén.:D
Mindenképp újra fogom olvasni, mert nagyon élveztem minden pillanatát a könyvnek, és szerintem méltán bekerült a kedvenceim közé (annak ellenére, hogy majdnem zéró párbeszéd van benne).:D

Valamikor réges régen :) már olvastam, nem volt új a történet. Nagyon tetszett, hogy Robinson a hajótörését követően egyből elkezdte felépíteni a szigeten az új életét. Szerettem olvasni arról, ahogyan felfedezi. Igazi paradicsomi hely lehet. Izgalmasabb a kannibálok megjelenését követően lett, Péntek aranyos karakter :) Végre megoldódott a magány kérdése és a menekülés is kilátásba került. A végét nagyon élveztem, még így is, hogy voltak emlékeim a történéseket illetően. Nem sok kötelező olvasmányt szerettem, de ez tetszett :)

Szuper volt ez a könyv. Egy olyan életérzést hoz el számunkra, amelyre sokan titkon vágyunk. De mást is ad nekünk Robinson története, nevezetesen a reményt, hogy sose adjuk fel, mert az életnek mindig van értelme és szépsége, még egy lakatlan szigeten is. Számomra ezt nyújtotta ez a regény.