Defoe korában Londont soha nem tapasztalt bűnözési hullám árasztotta el, s a Moll Flanders a legkiválóbb a bűnözéssel foglalkozó korabeli művek közül. A regény azonban nem csupán egy bűnöző életének pontos krónikája, hanem ennél sokkal általánosabb érvényű. Moll átlagember, aki csupán boldog szeretne lenni, s e cél érdekében a bűnözéstől sem riad vissza. Moll, hibáival együtt, a modern kor emberének tipikus példája. Defoe a bűnöző asszony figurájában általános emberi jelenségeket magatartásokat és reakciókat ábrázol.
Moll Flanders 91 csillagozás
A fegyenc címmel is megjelent.
Eredeti megjelenés éve: 1722
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · A világirodalom klasszikusai · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi
Enciklopédia 3
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 7
Most olvassa 4
Várólistára tette 85
Kívánságlistára tette 31
Kiemelt értékelések
Azt hiszem, teljesen mást jelentett az „erkölcstelen” a XVII. században, mint ma. Na jó, lopni azért most se szabad, csak a kormánynak, de azt úgy hívják (akármelyik ország akármelyik kormánya is legyen az), hogy megmentik az országot. Mitől? A csúnya, rossz pénz ördögi, megrontó erejétől? Kedves uraim/hölgyeim, a pénz hiánya okozza ezeket a csúnya-rossz dolgokat, amiket bűncselekményeknek és erkölcstelenségnek hívunk. Szóval tessék csak visszaadni nekünk, és mi is máris kezdhetünk áradozni arról, milyen rossz dolog a pénz. Persze „pénz nélkül meghal a föld”.
Bár nem ugyanazt értjük bűn alatt ma, mint a XVII. században, azért manapság sem jól veszi ki magát az, ha valaki ötször megy férjhez, férjeitől számos gyermeke lesz, akikkel nem túlzottan törődik (lepasszolja őket nevelőszülőknek, hogy „ne legyenek útban”, de azért állítólag imádja őket. Na persze.), és általában, zűrös és eseménydús „szerelmi” életet él, amelynek legfőbb mozgatórugója a PÉNZ.
Nem öt csillag, mert nem tudom elfogadni azt, hogy a végére teljesen megbánt mindent. Ha annyira megbánta volna, nem lopott holmikkal alapozta volna meg a vagyonát. Meg aztán a sok gyereke közül is csak azzal az eggyel törődött, akihez anyagi érdek fűzte (spoiler). Ez nem igazi szeretet, és nem is igazi megbánás, távolról sem.
Mindazonáltal mint olvasmány, szerintem élvezetes darab. Szépirodalmi igényű kalandregényre vágytam, és ebben a minőségében be is vált.
Plusz érdekességekkel szolgálnak a trükkös tolvajlós részek. Akkortájt még nem adhatta ki magát ál-gázóra-leolvasónak, de megvoltak már a módszerek akkor is, amelyek az utóbbi 300 évben aggasztóan keveset változtak – legfeljebb csak idomultak a körülményekhez.
Ha nem is értek maradéktalanul egyet az üzeneteivel, mint olvasmány, nekem bejött. Akinek a Robinson tetszett, annak ez is fog. Igaz, lakatlan sziget nincs benne, de Anglia sem kevésbé cifra hely, elhiheted.
Ismét egy olyan klasszikus akadt a kezembe, amitől nagyon tartottam, de újfent alaptalannak bizonyult a félelmem. A 77% szerintem indokolatlan, mert ennél jóval élvezetesebb volt ez a regény.
Első olvasásom Defoe-tól, és kellemes csalódás volt számomra, hogy bár 18. századi a könyv, egyáltalán nem vontatott a történet. Helyenként kicsit azért belassult a sztori, de ez nem volt különösebben zavaró.
Moll Flanderst akármi is legyen az eredeti neve nagyon megkedveltem, mert annyira valóságosnak hatott a karaktere. Egy esendő árva volt, aki csak a stabilitást kereste, miközben rossz utakra keveredett.
Érdekes volt az elbeszélése, főleg az időkezelés szempontjából, ahol néha 1-2 évet 100 oldalon mesélt, aztán 8-10 évet belezsúfolt pár bekezdésbe, de így olyan volt, mintha ténylegesen egy élet történetét olvasnám, ahol a jelentéktelen dolgokat pár mondatban letudjuk.
Összességében nagyon tetszett, örülök, hogy rászántam magam az olvasására.
Ugyan elég lassan haladtam vele, pedig kellemes, szórakoztató olvasmány volt. Tetszik Defoe stílusa, igaz még csak a második könyvem tőle.
Tetszett a kor bemutatása is Flandersné vallomásán keresztül, hibába csalta végig az életét, házasságból házasságba lopással csalással érvényesülve, a tetti ellenére nem az elvetemültséget éreztem belőle még így se, egyszerűen megpróbált boldogulni a maga korában minden adott lehetőséggel, bár a szerencse nem mindig állat az ő oldalán eleinte.
Ez volt a második Defoe könyv, amit olvastam, és csak most jöttem rá, miért nem lesz ő a kedvenc íróm. Minden csavaros fordulatot, kalandos eseményt olyan száraz tényként közöl, hogy egyszerűen nem tudnak érzelmileg megérinteni a művei. Ennek ellenére Moll története nem volt rossz, jobban tetszett, mint Robinsoné. Csak azt sajnáltam, hogy a sorok közül folyton azt olvastam ki, hogy egyedül a pénz boldogít. És erre a megállapításra a könyv befejezése sem cáfolt rá.
Ennyi történéshez 3 élet is kevés! :)
Én jól szórakoztam rajta, sokkal jobban, mint a Robinsonon.
Népszerű idézetek
– Kétféle ember van – mondta anyjához fordulva –, akivel nem lehet vitatkozni. A bölcs ember meg a bolond ember.
Nincs a világon olyan képtelen, undorító, nevetséges valami, mint ha egy férfi agyát a bor forralja, és még elvetemült kéjenc is a tetejében: az ilyet két ördög is megszállva tartja egyszerre, nem mozog az esze, mint ahogy a malom se víz nélkül; a bűn széttipor benne mindent, ami csak egy kicsit is jó volt; sót az indulata még az érzékeit is elvakítja, úgyhogy olyasmiket csinál, ami még a saját szemében is képtelenség, például tovább iszik, amikor máris részeg […]
Azok, akiket általában tisztességes embereknek tartanak, néha semmivel sem jobbak a többinél, csak jobban tudnak vigyázni a hírükre, vagy ha úgy tetszik, jobban értenek a képmutatáshoz.
212. oldal (Európa, 1977)
Azért meséltem ezt olyan részletesen, hogy majd ha történetemet valamilyen ártatlan, fiatal teremtés olvasná, tanulja meg belőle, hogy óvakodjék a veszélyektől, amik azzal járnak, ha túl korán tudatában vagyunk a saját szépségünknek. Ha egy lány csinosnak hiszi magát, soha nem kételkedik, amikor egy férfi azt mondja, hogy szerelmes belé; mert ha azt hiszi magáról: elég elbűvölő ahhoz, hogy meghódítsa a férfit, természetesnek találja e hódítás következményeit is.
28. oldal
Nem volt ellenemre, hogy kereskedőhöz menjek feleségül, de akkor már olyan kereskedőt akartam, akiben van valami az úriemberből is; ha a férjemnek kedve támad elvinni az udvarhoz vagy a színházba, kardot köthessen és éppen olyan úriembernek lehessen nézni, mint bárki mást; nem pedig olyasvalakinek, akin még meglátszik, hol vásította el a köténye madzagja a kabátját, vagy a kalapja a parókáját: ne olyan legyen, mintha őt kötötték volna a kardjára, és nem a kardját őrá; és ne legyen az arcára írva, hogy milyen áruval kereskedik.
69. oldal
[…] a bűn egyszeri elkövetése csak szomorú nyitánya a bűn megismétlésének, mert minden meggondolás elpárolog, ha a kísértés megújul.
218. oldal (Európa, 1977)
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Agatha Christie: A titokzatos ellenfél 89% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: Halott éjszakák ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Bagdadba jöttek 83% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: A francia kalóz szeretője 79% ·
Összehasonlítás - Voltaire: Candide vagy az optimizmus / Candide ou l'optimisme 60% ·
Összehasonlítás - Susan Kay: A fantom 95% ·
Összehasonlítás - Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró 92% ·
Összehasonlítás - Rejtő Jenő (P. Howard): A szőke ciklon 91% ·
Összehasonlítás - Nguyễn Du: Kiều története 91% ·
Összehasonlítás - Eugène Sue: Párizs rejtelmei ·
Összehasonlítás