Találkozások ​napja 79% 26 csillagozás

Nem volt maradéktalanul tökéletes, s talán a téma is szomorkás. Egy kamasz lány önmagát akarja megvalósítani. Hibázik, s az élet sem túl kegyes hozzá. Ágnes nem tud beilleszkedni az új környezetbe, a Gyermekvárosban, idegennek és nem odavalónak érzi magát. Gyötrelmes út vezet a felismerésig, önmaga feltérképezése, érzéseinek , tetteinek utólagos magyarázatainak egyvelege. De mi, felnőttek sem mindig tudjuk, hogy mi a helyes. Vagy csak utólag jövünk rá. Egy emberpalánta hogy is érthetné maradéktalanul, mikor egy felnőtt sem tudja mindig . Önmagunkat megismerni az egyik legnehezebb utazás.

Valahogy nem tetszett annyira, mint az írónő előző regénye, a Karambol. Azaz másképp tetszett. Itt a hangsúly a főhősnő lelki érlelődésén van. Ágnes fejében lassan állnak össze az események, időbe telik, míg megért egy csomó, a múltban zajló eseményt. Lassan feldolgozza viharos múltjának eseményeit, s megérti, miért is nem tudott beilleszkedni a Gyermekváros életébe, illetve miért nem fogadták be igazán, mit rontott el.Bízhatunk benne, hogy a visszaérkező Ágnes igyekszik majd helyrehozni társaival való kapcsolatát.
Tetszett a keret is, az Ágnes által kedvelt kisfiú rajza, amivel a „hazatérő” lányt várja.

Ennek a könyvnek nagyon klassz az alapkoncepciója a gyermekotthonban élő gyermekek világával, és mindig szerettem is olvasni, egészen a londoni részig, ott menetrendszerűen kiábrándultam az egészből.
Aztán most, újabb pár évvel a hátam mögött látom azt, hogy Dániel Anna vagy rettenetesen stilizált képet fest az állami gondozott gyermekekről, vagy a hetvenes években valóban mindenki szent volt, és a közösség szolgálatába állította önmagát mindenekfelett.
Nem Ágnes tér el a nagy átlagtól, hanem a többiek, és sehol sincsenek Irén nénik.

Elég fura volt ez.

Olyan összecsapott, befejezetlen és kidolgozatlan.

Gyerekként talán jobban élveztem volna. Vagy akkor szimplán jobb ember voltam. Legszívesebben felpofoztam volna jó pár embert a könyvben. Egy kis könnyedség azonban így is volt benne, úgyhogy megmarad a polcon – gyűjteni kell a pöttyös és csíkosokat, magamnak is, no meg hátha lesz egyszer egy lányom…

Eléggé szocreálos volt, és a gyermekváros rész nagyon nem tetszett benn. Olvastam Bacsó Judit: Mintamókus c. könyvét a fóti gyermekvárosról, ez ahhoz képest egy kirakat.
Lehet, hogy csak az volt a baja, hogy nem olvastam kislány koromban?! Akkor biztos nagyon tetszett volna…

Ez a 3. Dániel Anna könyv amit olvastam és ezúttal sem csalódtam. Egy fél pontot azért vonok le,mert persze megértem hogy direkt nyitott maradt a vége és képzeljük el mi a folytatást,de úgy is lehetett volna nyitott valamelyest,ha legalább csak egy icipicikét láthattunk volna Ágnes fogadtatásából a Gyermekvárosban.