Találkozások ​napja 26 csillagozás

Dániel Anna: Találkozások napja

Dönteni ​bizony nehéz – pedig napról napra rákényszerülünk a döntésekre. Önmagunk rossz döntéseit helyrehozni még nehezebb. A felnőtté érés határán ki ne érezné a folytonos feszültséget, ami a környezetével való súrlódásaiból vagy az önmagával való elégedetlenségéből fakad. Helyes és helytelen döntései sorából. Dániel Anna regényének hőse, Ágnes próbára tevő körülmények között egy sorsfordító rossz döntést hoz. Az érdekes, feszült történetben végigkísérhetjük lépésről lépésre, hogy jut el idáig, s aztán megint csak előttünk játszódik le az a belső dráma, ami a jóvátételre, a helyrehozásra készteti. Egy sorsát irányítani akaró, öntudatos és érzékeny mai fiatal lány drámája tehát ez a regény. Olyan dráma, amely buktatókon és nehéz küzdéseken át vezet el a feloldódásig, a happy endig.
S ahogy az írónő előző nagy sikerű regényeit, a Hiányzik Szecső-t, és a Margot királynő gobleinjé-t, ezt a regényt is a mai fiatalok kivételes ismerete, a mai problémák mély átélése s rangos,… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Csíkos könyvek Móra

>!
Móra, Budapest, 1977
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631108554 · Illusztrálta: Gyimesi Júlia

Kedvencelte 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 4

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

G_H_Andrea >!
Dániel Anna: Találkozások napja

Nem volt maradéktalanul tökéletes, s talán a téma is szomorkás. Egy kamasz lány önmagát akarja megvalósítani. Hibázik, s az élet sem túl kegyes hozzá. Ágnes nem tud beilleszkedni az új környezetbe, a Gyermekvárosban, idegennek és nem odavalónak érzi magát. Gyötrelmes út vezet a felismerésig, önmaga feltérképezése, érzéseinek , tetteinek utólagos magyarázatainak egyvelege. De mi, felnőttek sem mindig tudjuk, hogy mi a helyes. Vagy csak utólag jövünk rá. Egy emberpalánta hogy is érthetné maradéktalanul, mikor egy felnőtt sem tudja mindig . Önmagunkat megismerni az egyik legnehezebb utazás.

Anó P>!
Dániel Anna: Találkozások napja

Valahogy nem tetszett annyira, mint az írónő előző regénye, a Karambol. Azaz másképp tetszett. Itt a hangsúly a főhősnő lelki érlelődésén van. Ágnes fejében lassan állnak össze az események, időbe telik, míg megért egy csomó, a múltban zajló eseményt. Lassan feldolgozza viharos múltjának eseményeit, s megérti, miért is nem tudott beilleszkedni a Gyermekváros életébe, illetve miért nem fogadták be igazán, mit rontott el.Bízhatunk benne, hogy a visszaérkező Ágnes igyekszik majd helyrehozni társaival való kapcsolatát.
Tetszett a keret is, az Ágnes által kedvelt kisfiú rajza, amivel a „hazatérő” lányt várja.

AeS P>!
Dániel Anna: Találkozások napja

Ennek a könyvnek nagyon klassz az alapkoncepciója a gyermekotthonban élő gyermekek világával, és mindig szerettem is olvasni, egészen a londoni részig, ott menetrendszerűen kiábrándultam az egészből.
Aztán most, újabb pár évvel a hátam mögött látom azt, hogy Dániel Anna vagy rettenetesen stilizált képet fest az állami gondozott gyermekekről, vagy a hetvenes években valóban mindenki szent volt, és a közösség szolgálatába állította önmagát mindenekfelett.
Nem Ágnes tér el a nagy átlagtól, hanem a többiek, és sehol sincsenek Irén nénik.

mdmselle I>!
Dániel Anna: Találkozások napja

Elég fura volt ez.

Olyan összecsapott, befejezetlen és kidolgozatlan.

1 hozzászólás
Morn>!
Dániel Anna: Találkozások napja

Gyerekként talán jobban élveztem volna. Vagy akkor szimplán jobb ember voltam. Legszívesebben felpofoztam volna jó pár embert a könyvben. Egy kis könnyedség azonban így is volt benne, úgyhogy megmarad a polcon – gyűjteni kell a pöttyös és csíkosokat, magamnak is, no meg hátha lesz egyszer egy lányom…

ppeva P>!
Dániel Anna: Találkozások napja

Eléggé szocreálos volt, és a gyermekváros rész nagyon nem tetszett benn. Olvastam Bacsó Judit: Mintamókus c. könyvét a fóti gyermekvárosról, ez ahhoz képest egy kirakat.
Lehet, hogy csak az volt a baja, hogy nem olvastam kislány koromban?! Akkor biztos nagyon tetszett volna…

Linanita>!
Dániel Anna: Találkozások napja

Ez a 3. Dániel Anna könyv amit olvastam és ezúttal sem csalódtam. Egy fél pontot azért vonok le,mert persze megértem hogy direkt nyitott maradt a vége és képzeljük el mi a folytatást,de úgy is lehetett volna nyitott valamelyest,ha legalább csak egy icipicikét láthattunk volna Ágnes fogadtatásából a Gyermekvárosban.


Népszerű idézetek

G_H_Andrea >!

– Ami erősen fáj az embernek, arról hallgat, vagy sokat beszél.

29. oldal

G_H_Andrea >!

[…] irtó rossz, ha sokaságban vagyunk magányosak.

168. oldal

G_H_Andrea >!

– Szerintem a bátorságot is gyakorolni kéne, mint teszem föl, a helyesírást vagy a magasugrást.

77. oldal

mdmselle I>!

Az óvodás Tacsi eleinte, ha a tányérja kiürült, zokogásban tört ki, és a kezét tördelte, az óvó néni úgy csillapította le, hogy míg Tacsi az első adagot ette, odatett elé még egy tányérral. Hetekbe telt, amíg Tacsi megnyugodott: itt nem fog éhezni…

Harmadik fejezet

1 hozzászólás
G_H_Andrea >!

Az ajnározás ugyanolyan káros, mint a túlzott szigor. Talán még károsabb.

104. oldal

G_H_Andrea >!

Az emberek sok mindenre csak később jönnek rá, utólag, amikor újra meg újra végiggondolják mindazt, ami történt.

79. oldal

G_H_Andrea >!

Hóbundát öltöttek a fák – jegyezte meg Tacsinai, s azt is hozzátette, hogy a frissen hullott hónak kellemes illata van, de ezt senki nem észlelte rajta kívül.

121. oldal

G_H_Andrea >!

Az emberek gyakran egészen mások, mint amilyennek mutatkoznak.

218. oldal

G_H_Andrea >!

– Te úgy beszélsz, mint egy középkori hapsi, aki már a saját középkorában is ósdi alak volt.

37. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Fehér Klára: Bezzeg az én időmben
Padisák Mihály: Gyalog Juli
Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Padisák Mihály: A csúcs mindig fölöttünk van
Gion Nándor: Az angyali vigasság
Lakner Artúr: Édes mostoha
Donászy Ferenc: Buda hőse
Móra Ferenc: Rab ember fiai / Mindenki Jánoskája
Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán