Kuflik ​a föld alatt (Kuflik 11.) 89% 95 csillagozás

„– Mennyivel fárasztóbb szánt szándékkal nem csinálni semmit, mint csak úgy!”

Biztos velem van a probléma, de kissé becsavarodtam ettől a könyvtől.
A két mese közül, az első a kedvencem. Volt története és még kacagásra is futotta tőlem.
A második kissé zavarossá vált és bár nem untam magam, de nem is csináltam semmit.
Bár az olvasás határozottan tevékenység. „Leülni, egyes!”
Ettől függetlenül csak szeretni lehet, ezek a rajzok pedig nagyon a szívemhez nőttek!
Egy élmény volt az olvasása.

Imádtam, mint mindig.
Az első történeben a manótevék világát ismerhetjük meg. Igazán barátságos és kedves lények, hamar a szívembe lopták magukat.
A második mesében a Kuflik nem tudják, hogy maradjanak otthon az odúikban, vagy menjenek valahová, ezen aztán jól el is tanakodnak egy ideig. Erről a meséről nem is mondok többet, csak annyit, hogy cickánycucc.
A bejegyzésben kuflis társasjátékról is írtam.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2019/05/jatszik-csalad-ku…

Aranyosak ezek a kuflik, igazából nem is a történet, ami legjobban tetszik, hanem az illusztráció. Cukik nagyon, főleg a kis micsodák „szájába adott” szövegek. :-)

Kuflik a föld alatt – igazából Hilda történetének igérkezik, de Zödöné lesz végül, aki soha nem mond nemet Hildának és segíteni szeretne neki hernyótökmagot ültetni, azonban bonyodalomként beleesik egy lyukba. Innen viszont már nem is bonyodalom a történet, hanem kaland, hisz épp egy éléskamra kellős közepén találja magát, és ezzel új ismeretségek nyílnak és új felfedezések teremtődnek spoiler számára és a többi kufli számára is.
Míg Zödön lent ismerkedik, fent a többi kufli majd frászt kap, mi lehet vele odalent, Titusz bátorítja őket, hogy eredjenek utána, megmenteni – hisz bajban van. spoiler. A kuflik kalandjuk során megismerkednek a végtelenül szimpatikus manótevékkel, föld alatti labirintusukkal, Kleofárd, elvezeti őket a legizgalmasabb helyre, a strandjukra – nagyon menő hely: süti, büfé, frissítők, csúszda, ruglipálya – uralkodó nélkül! Látogatás után ismét felérkeztek a földfelszínre, spoiler, és keretes lett az elbeszélés, mert Hilda alapszabályai közül az egyiknek engedelmeskedni kell: „Ha egy történet ültetéssel kezdődik, azzal is kell végződnie!”; ha másnak nem is, mint Zödönnek; a többi kufli, élén Bélabával, derekát fogdosva elpályázott kipihenni a kirándulás fáradalmait.
A keretes történet nem csak formailag lett olyan, hanem igazából is. Jah, májusban voltunk itt. Jobban tetszett, mint az utána következő.

Mi újság, kuflik? – havas a kép, hát ismét itt az unalmas, akciótlan tél a kuflik életében. Olyan hó esett, hogy hómunkásfelvétel van, és a hócsigák nem bírnak lelassulni a hó alatti mászásban… Pofánka is azért nem szereti a telet, mert unalmas, Bélabá elmondja neki, hogy ez azért is lehet, mert az élőlények egy része a színe miatt nem látszik, mert fehér, vagy téli álmot alszik vagy melegebb vidékre költözött. A kuflik azon tanakodnak, mit tegyenek unaloműzés ellen: utazzanak? nem igazán jó ilyen időben Pofi szerint; játszani lenne jó vmit. off Bélabá javasolja a jégcsapgyűjtő versenyt, amiről meg kiderül hogy Titusz kedvenc téli szórakozása, és Valér szerint a kis mozgás is jót tesz…már épp indultak volna, amikor a beszélő fatuskó figyelmezteti őket, legyenek óvatosak, mert egyébként meg mindig történik velük valami – ez amúgy fel sem tűnt eddig a kufliknak – emiatt gyorsan átgondolják, és arra a döntésre jutnak, hogy ezt csak úgy előzhetik meg, ha el sem indulnak; természetesen kipróbálják, de az unalom megmarad, amit legyűrni úgy tudnak, ha legyőzik előbb félelmüket, hogy valami rossz történik velük, ha kimozdulnak – szóval előbb túl, ill. át kell lépni a beszélő fatuskó sötét mondásán, és tényleg elindulni mondjuk jégcsapokat gyűjteni… Akkor aztán ez a kedves kis mohamanyi majd megkérdezheti tőlük tényleg, hogy Mi újság, kuflik?
Hú, ennek most nagyon nem volt sok értelme… :-D

Fityirc ismét olvas: a Téli berek-et. És kiderül az is, hogy Fityirc csak kettőig tud számolni, spoiler, és hogy a számolás Zödönnek sem erős oldala.
Fityirc ismét filozofikus igazságot fogalmaz meg: „Ha nem történik semmi, akkor ráadásul nincs is rólunk semmi mesélnivaló” Tituszról meg kiderül, hogy erős a szólásokban, elmondja, hogy aki itt sincs, az: „Láthatatlan, mint fehér teve hóban.”

Főleg az első történet volt számunkra nagyon kedves, a föld alatti manótevékkel, de a második sem volt rossz. Egy kupac kufli mindig jól jön. Még akkor is, ha először el sem akarnak indulni. :)

Erre a kötetre sem lehet ötnél kevesebb csillagot adni.
Újszerű, ötletes, nincs még egy ilyen sorozat…
Függők vagyunk, na:)

Mennyivel fárasztóbb szánt szándékkal nem csinálni semmit, mint csak úgy!
Eme Pofánka által kimondott bölcselet az esszenciája a második mesének, midőn a beszélő fatuskó tanácsára kipróbálják a kuflik a semmittevést, nehogy baj történjen velük. Mert itt van a másik mese is kérem, ahol egy hernyótökmag elültetési vágya a föld alá kényszeríti hőseinket. Ez is csak a fentebbi állítást bizonyítja, mert csak nyert vele a hét kufli: új ismerőst (manóteve – lásd borító jobb alsó sarka), és új látásmódot.
Új kedvenc indítómondatom lett: cickánycucc! És már tudom, hogy spoiler :-D

Jól megkonzultáltam a nagylányunokámmal, hány csillagot is kapjon ez a két mese.
Az az igazság, hogy ő már ismeri – az öccsével együtt – ezeket a történeteket. De annyira tapintatos volt, hogy leintette a kisebbet, amikor az előre mondani akarta, mi fog történni, mondván: a nagyi ezt még nem tudhatja.

Szóval jó dolog, hogy az unokáim ezeken a történeteken nevelkednek-növekednek.

A két dolog, ami sokkal jobban tetszett, mint minden más; Kleofárd neve, és a jégcsap-gyűjtő verseny, mint ötlet.

Eddig ez a legkedvesebb kuflim. Mindkét történet maradéktalanul tetszett, szórakoztatott, egy egészen kicsikét sem fárasztott – talán a hangulat volt jó, talán megedződtem Kufli-ügyben.
Imádom az aprólékos illusztrációt, a háttérben felbukkanó apró poénokat – most épp a hófelhők voltak a kedvenceim.