A ​világ első kuflizenekara (Kuflik 8.) 92% 116 csillagozás

Nagyon szeretem ezeket a tüneményes kis lényeket, akik a maguk kis egyszerűségükben képesek belopni magukat az olvasók szívébe.
Mindegyik kufli egy külön egyéniség és bizony még a külsöjükben is teljesen eltérőek.
Van kicsi és nagy, kerekebb vagy oválisabb, idős és fiatal, de mindegyikük kedves és nagyon kíváncsi természet.
A mostani két történet közül meglepő módon a másodikat jobban szerettem.
A kuflizenekart túl zűrösnek éreztem, néhol már komolyan elgondolkodtam hol vagyok éppen.
De ettől függetlenül nagyon örülök, hogy olvashattam és ebben a nehéz időszakban is sikerült kicsit mosolyt csalnia az arcomra.
Egy élmény volt

Mi kezdetektől fogva nagy rajongói vagyunk a kufliknak is. Korábban Jakabot, Matildot és Margarétát pakoltuk az ágyak mellé lefekvés előtti meséléshez. Két és fél évest nagyon lekötik az apró pici részletek, éppen, ki mit mond, ki merre tart, hol bújik meg egy-két zsizsik, ki lehet a bokor mögött, éppen mire gondolhatnak, mit énekelnek, örülnek-e vagy szomorúak, ki kivel mi célból találkozik, és ezeket mindig tovább gondolja, elemzi, amit lát, amit olvasok neki. Dániel András kuflis könyvei igazi böngészők is, jó sokáig el lehet időzni egy-egy oldalon. Ezt a kuflis könyvet azért is tartjuk nagy becsben, mert zenélős időszakunkat éljük, így nálunk is minden hangszerré növi ki magát. Zene az életünk, ha akarjuk, ha nem.
Sosem unjuk elővenni kufliékat, és jó sokáig képesek vagyunk elcsámcsogni rajtuk. Szeretjük a közvetlenségüket, a humorukat, a kedvességüket. Fityirc és Béla bá nálunk verhetetlen.

A világ első kuflizenekara, amely csaknem Kuflikupac Kisegyüttes nevet kapja Titusztól, nagyszabású nagyzenekari fellépéssel* kedveskedik elsősorban saját maguknak, ezen kívül a láthatatlan rét összes lényének, amely végül színes zenélő kígyóba megy át, kornyikáló rétlakói kísérettel. A kuflik rájönnek, hogy még sosem próbálták az éneklést és a zenélést, spoiler, Bélabá elárulja, hogy a kuflik nem az énekhangjukról híresek, de ez sem veszi kedvüket ahhoz, hogy mindenki elkezdjen keresni valami hangot kiadó szerkenytűt – spoiler összeáll(hat) a láthatatlan rét nagyzenekara.
Ez egy igazi örömzenélést eredményez, de egyben a rétlakó lények örömére is szolgál, mert mindenkit jó hangulatba hoz ez a kezdeményezés. Aranyos mese, mindenkire pozitív hatással van: kuflikra, állatokra, lényekre, növényekre egyaránt – és persze rám is; a jó hangulat mellett a virágokon kívül még az időjárás is tarkabarka volt…
Titusz vezényelte az Egy-két-há!-t, Zödön megpróbált rájönni, mit is jelenthet a há, amire Pofi adta meg a frappáns választ; Hilda választotta a dalt, amit énekeltek: Csiga csápján csábos csákó; Titusz elnevezte a zenekart, Fityirc pedig megtanult békául spoiler.
* spoiler

Odalent a fűben – ha lehet fokozni a kuflizenekar által keltett pozitív és magasrahágó hangulatot, az ebben a sztoriban, – bár lent, odalent játszódik – megtörténik – mégpedig hatványozottan!
Valér és Zödön megpillantják Bélabát, a fűben heverve és társulnak a szemlélődéshez. Kivételesen érdekes, szép, és szórakoztató jelenetet látnak a fűben élő aprónép mindennapjaiból, ami még tanulságos is. Bélabá pedig elmagyarázza nekik mit látnak.
Édes-cuki állatkák ezek a macskalegyek bojtbogyóval a fejükön ülik őszi báljukat. off Amely közben fellép egy felettébb kellemetlen „alak”, a levernyó, akit a kócféreg le akar szerelni segítvén a macskalegyeknek megvédeni a mulatságukat – nem akar sikerülni, amikor éppen jókor felbukkan egy rózsaszinke aranyosság: a nevetke – és mindent megold nevét nem hazudtolva meg!
A sztori hatalmas, a hangulat a tetőfokán, az őket szemlélődőkre is átragad a jó hangulat, a nevetés, a három jelenlévő kufli közül ki a nevetéstől könnyező szemét törölgeti, ki röhincsél, ki mindjárt megpukkad, másnak a válla rázkódik „csak” amikor megjelenik a többi kufli is – akikre szintén átragad a nevetés és az ebből kifejlődő jókedv. :-) De a tanulságot ők is átélik pozitív tapasztalatként, amit Titusz szavakban is megformáz: „Sosem gondoltam volna, hogy effélék történnek a fűben! közelről… A kupacunkról nézve nincs idelent semmi különös.” off
Még egy tapasztalatból szerzett, a posteriori tudás, avagy ismeretelméleti konzekvencia a végére: ha valakinek a gyomra megkordul, egyesek azt hihetik, spoiler vihar készülődik.
Majd minden kuflitörténet tetszik, de ez most különösen hatalmas!

A világ első kuflizenekara ugyancsak jó szórakozást ígér már csak a címéből kiindulva is.

„- Szerintem akármi jó lehet hangszernek – mondta Bélabá. – Egyszer ismertem egy pézsmatulkot, aki világhírű fületlenbögre-virtuóz volt.”

A hangszerkeresés egy cseppet sem unalmas kufliéknál, nem is eredménytelen, és a végén egy jó buli kerekedik belőle, mint mindig.

Úgyhogy azt hiszem teljesen érthető, hogy szívesen lennék kufli, örömmel léteznék néha /sokszor/ az elhagyatott réten néhány jófej kufli társaságában.

http://konyvutca.blogspot.com/2018/10/daniel-andras-kuf…

Kufli-szüzességemet veszítettem el ezzel a könyvvel, és nem bánom. :-) Sokat hallottam más a kuflis mesékről, de eddig nem éreztem késztetést, hogy olvassam a könyvet. Most azonban biztos vagyok benne, hogy szeretnék további kufli-meséket olvasni a nem is olyan távoli jövőben. :-)
Dániel András illusztrációi megvettek maguknak. Imádom.

Én nem tudom megunni a kuflikat! Élveztem a kvartyogó, pampogó, mammogó, vakogó stb. koncertet is (kíváncsi lennék a Csiga csápján csábos csákó dal szövegére is! :-)) És együtt zajongani zenélni, nincs is ennél nagyobb öröm!
És ha nagyon unatkozik valaki, csak hasaljon le bátran a fűbe, mert olyan csodadolgokat lát, mint például hatlábú szirénázó mentőautó a macskalegyek őszi bálja, az undok levernyó (szagokra érzékenyek itt vigyázzanak!), a szőrös kócféreg és egy nevetke bevásárlószatyorral! És ha még eddig nem nevetett volna valaki, hát bizony ezt a részt nem ússza meg szárazon: ugyanis ha egy nevetke leteszi a bevásárlószatyrát…
A még apróbb részleteket pedig már nem is említem… :-)
Ja, és ha megvan valakinek a Pók patáján pöttyös papucs dal, kérem, ne kíméljen! :D

Jó lenne pihentetni a sorozatot amíg új ötletek támadnak. Bár jobban belegondolva így se rossz csak hiányzik valami a hangulatból.

Ezt a két mesét most egy kis családi összejövetelen olvastam.

    Jópofa dolog ez a kufliság. Szeretem a különös-játékos, hangutánzó szavakat, a folytonosan megjelenő (nem is létező) mellékszereplőket, az eget szántó repülőgépet az idegenvezető tudósításaival együtt.

    Nagyon tetszik az, hogy ezek a figurák annyira emberiek, azaz nem is, mert a kuflik barátságosak, megértőek, szeretettel vannak egymás iránt.

    Azért valljuk be, van abban is valami különleges, ha az ember óvodás unokája ajánlja a nagyinak, merthogy ő már hamarabb elolvasta a könyvet.

Ez a rész most annyira nem jött be. Persze a kuflikról olvasni mindig kellemes, de valahogy most nekem kicsit szétestek a mesék, nem kötöttek le annyira.

Ha az első kufli könyv lenne ami a kezembe akad akkor imádnám. Ötletes és kellően abszurd (Jutott még eszébe valakinek esetleg olvasás közben ő? http://old.seattletimes.com/ABPub/2014/10/08/2024731370.jpg), viccesek a kuflik és a rét minden lénye is. De ez már a nyolcadik könyv, ráadásul egy éven belül a harmadik. Nem bánnám ha a kuflik most elvackolnák magukat a kupacukban egy kiadós téli álomra.