A ​nyúlformájú kutya 78% 48 csillagozás

Dániel András nevéről a legtöbbünknek a kuflik jutnak eszébe, és hasonlóan vidám, zakkant történetre számítunk, amikor A nyúlformájú kutyát kézbe vesszük. Legalábbis ezt gondolom a molyos értékelésekből, mert csodálkozva vettem észre, hogy ez a könyv mindössze 67 %-os a molyon.
/Blogbejegyzésemkor 67 %-os, most 70%-on áll. :)/

Igaz, az értékelések között vannak 5 csillagosok is, és vannak jóval kevesebbek is. Már a könyv első oldala után éreztem, hogy nekem tetszeni fog Dániel András kutyája, azaz nyúlban kutyája. Vagy kutyanyula.

Önelfogadásról, saját magunk megismeréséről szól Károly története, aki igazán benne él ebben a könyvben, a rajzolt házak és gondolatok között, megpróbál ismerkedni a többi könyvbe rajzolt alakkal, de kutyanyusziként, nyuszikutyaként, nyutyaként vagy kusziként is elég nehéz, talán, ha saját magával tisztába jöhetne, akkor megtalálná a választ, hogy ki is ő valójában.

Ha egyáltalán fontos, hogy kik vagyunk. Mert az fontosabb, hogy bárkik vagyunk, fogadjuk el magunkat. És találjuk meg magunkban a hitet, hogy nagyon fontos Valakik vagyunk.

Szia. Szervusz. Szevasz. Hogy vagy? Köszi.

Bea vagyok. Jelenleg egy anyabőrbe bújt farkas. De tegnap például egy szorgos méhecske bőrébe bújt lajhár voltam, ami azt hiszem elég nagy ellentmondásra utal, és van még mit dolgoznom nekem is magamon, akárcsak Károlynak.

Bővebben: https://konyvutca.blogspot.com/2018/08/daniel-andras-ny…

Értem én, de nekem nem tetszett. Bár a maga bizarrságában szeretem DA szövegeit, a rajzait meg egyenesen imádom, de ez a kötet nem tudott utat találni hozzám. Esküszöm, nem amiatt, hogy bár nyári ruhában (szerintem egészen nőformának tűnök benne) dedikáltattam, férfinévre címezték a könyvet. És még rajzolni se rajzolt be a szerz ő. Tudom, hogy esett az eső, meg fújt a szél, de azért van, ami fáj. Na nem baj, majd elajándékozom valakinek. Az se baj, ha őt sem úgy hívják, mint amit beleírtak.

Filozófikus szöveg, formabontó rajzok, igazán érdekes kötet. Kamaszoknak, felnőtteknek, másságról, beilleszkedésről, arról, hogy néha a látszat csal. Sokszor szívszorító, de szerintem már azért is jó, hogy látja az ember, hogy más is érez így, nincs egyedül a problémájával.

A fülszöveggel nem kifejezetten értek egyet, bár nem hazudik, csak félrevezet.
Nem önmagunk megismeréséről informál, hanem önmagunk elfogadásáról és mások közt a hozzám hasonlók kereséséről, megtalálásáról és elfogadásáról.
A bolyongás és a keresgélés viszont igaz.
És az is, hogy nagykamaszoknak ajánlatos leginkább elolvasni, de a felnőtteknek, és a tanároknak meg kötelező! (Még egy óra sem kell hozzá!)
Sajnos, vagy nem sajnos, (nem kívánok állást foglalni), de divatos téma ez az identitáskeresés-kutatás-probléma is a mai kortárs ifjúsági könyvekben – döntse el mindenki, hogy Nyutya, azaz nyúlformájú kutya-e, avagy Kuszi, azaz kutyaformájú nyúl-e hosszúfülű, vakkantgató barátunk – szerintem a válasz ott van benn a könyvben, odabe.

"… a kutyát hidd el.
Ha sikerül, te leszel az első."

„Szeretek mondani mindenfélét. Beszélni jó. Néha megállok, csak úgy, belenézek a fehérségbe, és mondok dolgokat.”

„…ha egyszer találnék egy másik ilyet. Ilyet, mint én. Na, jó, nyilván nem, de ha mégis. Egy ugyanígy elrontott kutyát. Beszélgetnék egy kicsit. Hogy vagy? Köszi. Ahogy két kutya szokott. Semmi extra, két átlagos eb. Nyúlhoz beszélnénk, de igazából a kutyának mondanánk odabe.”

Elárulnátok, amúgy, hogy kicsoda Etike??? Pszichológus?

Bátor dolog egy ilyen melankolikus könyvet kiadni, de az egyedisége – témában és kivitelezésben is – borzasztóan vonzó. Rengeteg olyan élethelyzetet (és életkort) el tudok képzelni, amikor ez a könyv barátságosan vállon vereget, megszeretget egy kicsit, azt mondja, hogy ne aggódj, majd minden alakul valahogy, nem lesz baj. Képekkel és szavakkal is ezt csinálja, és ebben a nagy boldogság-fókuszban olyan sokan elfelejtik, hogy néha épp az segít, ha azt látjuk, másoknak is vannak hozzánk hasonló bánatai. Akkor már rögtön nem is vagyunk olyan egyedül, és könnyebb úgy.

Egyértelműen kamaszkönyv, ne várjatok tőle kuflis vagy kicsibácsis fílinget. Ki ne emlékezne az „idegennek érzem magam a saját testemben” érzésre? spoiler Ezt az idegenségérzetet kiválóan visszaadja, nem kényelmes olvasmány, szomorú és felkavaró, pici reménysugárral a végén.

Szomorkás, agyalós, nyúlkutyás, kutyanyulas, sehova se tartozós, kiradírozhatatlan, kívül-belül ez+az. Minden gondolkodó ember nyúl formájú kutya. Lala. Szerintem.

Valahogy az élt bennem, hogy szeretem Dániel András sztorijait, holott csak másodkézből ismerem őket – spoiler –, ezért megrázó első találkozás volt.

Szerintem ez nem gyerekeknek szól.

Elvontaknak, művészlelkeknek, spoiler rémillusztráció-rajongóknak, kutyaformájú nyulaknak, nyúlformájú kutyáknak, borzformájú macskáknak, nagy elefánt testben élő kis elefántoknak szól.

Én csak egy nagy női testben élő kicsi testű kislány vagyok, akinek nem jött be ez az egész.
Sajnálom.
Lala.

Ez a könyv nálam nagyon betalált. Az illusztrációk tökéletes megjelenítései annak, ahogyan az agyamban össze-vissza cikáznak a gondolatok. Nem értelmetlenek. Csapongók, keresők, megfejtők. De az enyémek. A probléma pedig amit Károly körbejár az egy az egyben a kamaszkorom. Amit látok az vajon tényleg az, ami van? Nagymamám sem azt látta amit én láttam. Pedig akkor éppen én is azt láttam, amit a többiek. Vajon kinek volt igaza? És miért nem értik, hogy én nem az vagyok akit látnak? Most, így 40+ évesen már azt mondom: nem baj. Elég, ha én tudom.

Örökzöld téma, látványos bevezetés-tárgyalás-befejezés.