A ​kuflik és a pofavágóverseny (Kuflik 12.) 85% 76 csillagozás

Fel nem foghatom, hogy az Alice Csodaországban/Tükörországban százaléka miért olyan alacsony, amikor ez annak a magyar rokona, és felnőtt fejjel tömör gyönyör, nagyobb gyerekfejjel meg jópofa. Pszichedelikusan elmés sorozat amőboid létformákkal és csodásan posztmodern nyelvújítmányokkal. Megtanít rugalmasan gondolkodni, kilendíti kreativitásunkat a szokványosból, kapudrog drMáriás dadaista költészetéhez. Aztán nem biztos, hogy mindenki ennyire rá fog pörögni, de szerintem az egyik legeredetibb világú sorozat jelenleg a piacon.

Rém cuki volt!
Legjobban a kutyanyelvbokor tetszett, nagyon ötletes, és jól is néz ki.

Az első történetet, A kuflik és a zsibbadó dudor-t kb. két éve hallgattuk meg Dániel András előadásában, a debreceni Pagonyban egy író-olvasó találkozón. Azelőtt nem sokkal írta, a „kéziratból” olvasta fel. Akkor készítettem vele ezt a beszélgetést:
https://kulturleny.wordpress.com/2017/11/06/kuflitorten…
Meglepő egy kicsit, hogy másfél év kellett ahhoz, hogy könyvalakot öltsön. Azóta is sokszor visszaköszön, hogy ugródudor-zsibbadásra teknőctokabogyót kell szedni… és most itt olvasom. Vigyorgom, de már nem üt akkorát.
A két történet közül, a második tetszett jobban, A kuflik és a pofavágóverseny. Nem, nem azért, mert van benne fóka.:) (jaaa … ebben is van tapír:D). Mindenesetre nagy tanulság, hogy pont reggeli előtt nem érdemes fagyizó mókust utánozni, mert olyankor a felhő megpróbál lábujjhegyen repülni.
A kiegészítő állatsereglet még mindig zseniális, és a beszólásaik is.

Mindig meglepődöm azon, hogy ezek a mellékalakok is milyen jópofa szövegeket vágnak oda…
Nanáhogy az unokáimmal tartott kuflimaraton :) eredménye volt ennek a könyvnek is az elolvasása.

Olyannyira maratoni volt, hogy ezt már a vacsoraasztal mellett fejeztem be közkívánatra.

Bővebb értékelés a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2020/11/daniel-andras-…

Már megint jól megcsináltam! Ugyanis ez a kötet, egy sorozat tizenkettedik része. A szerencsém csak annyi, hogy nem kötődik össze. Külön is olvashatóak. Ezt a kötetet egy fontos lista alapján választottam olvasásra.

Mint látható, egy nagyon egyedi figurákról szólnak a történetek. A borító érdekes, talán kicsit morbid hatást kelt. A könyv illusztrációi is illeszkednek a történethez, és a maguk módján nagyon tetszetősek.

A kuflik egy kis „család” formájában élnek a földbe ásott mélyedésekben. Formájukat és nemüket tekintve látványosan eltérnek, de néhol számomra azonosíthatatlanok. A két történet eltér egymástól, viszont a címadó mese a második a sorrendben. Számomra az első nyerte el a tetszésemet. Vicces, kedves és néhol tanulságos a maga morbid világában. A második sajnos nagyon bugyutának találtam. Ami még különlegessége eme kis világnak, hogy a rajzokon mindig van egy egyedi hozzászólás, vagy megjegyzés, és pont ezért sokszor vigyorogva olvastam….

Ez most nem volt olyan csont nélküli, mint a többi, de persze imádtuk.
Felőlünk Dániel András bármit írhat.

Néha már kezdem érezni, hogy túl hosszú egy-egy mese. De egy pofavágóverseny, na az nagyon-nagyon kellett már!

Az eddig olvasott egy-két kufli-könyvnél kevésbé tetszett, habár a rajzokat itt is szerettem.

Zseniàlis, mint mindig.

Leginkább csak a gyerekek miatt vesszük/olvassuk a kuflikat most már, a kisebbik töretlenül rajong értük. Pár benyomás erről az epizódról:
– vagy Zödön és Hilda lesz egyre nagyobb, vagy pedig Pofánka és Valér mennek össze.
– Fityirc nagyon menő, hogy mindenféle klasszikusokat olvas.
– Valér meg nagyon cuki, ami miatt szomorkodik (tudom, tudom, Titusz ezerszer megmondta, hogy nincs cukizás az elhagyatott réten).
– továbbra se tudom ásítozás nélkül mesélni.

Szeretnék azért egyszer egy nemkuflis mesegyűjteményt is Dániel Andrástól, amiben mindenféle hosszabb-rövidebb, egymástól független meséi vannak.