Amíg ​én a csillagokkal álmodtam 86% 136 csillagozás

„Vannak hazugságok, amelyeken túl lehet lépni. Vannak hazugságok, amelyeket sunyi módon a szőnyeg alá söpörhetsz, és vannak hazugságok, amelyek olyan hatalmasak, mint a hegyről legördülő óriási sziklák, amelyek összezúznak téged.”

Erre a kötetre legfőképp a csodaszép borítója és a címe miatt figyeltem fel. Hatalmas lelkesedéssel vetettem magam bele a sztoriba, majd az első pár fejezet után arra jutottam, hogy lehet mellényúltam. Ennek pedig az volt az oka, hogy a fülszöveg alapján én teljesen másra számítottam, és egy kicsit átverve éreztem magam. Végül győzött a kíváncsiságom, és mégis olvastam tovább, amit egyáltalán nem bántam meg, ugyanis imádtam ezt a könyvet. Az Amíg én a csillagokkal álmodtam egy igazán szívszorító és csodálatos történet, ami gyönyörűen van megírva. Dani Atkins nagyon ért ahhoz, hogyan törje apró kis darabokra az ember szívét. Magam is meglepődtem milyen sok érzelmet váltott ki belőlem. Nevettem, sírtam, dühős voltam… Spoilermentesen annyit még hozzátennék, hogy volt pár dolog a regényben, amik talán képtelenségnek, vagy túl elrugaszkodottnak tűnhetnek, de én ezektől teljes mértékben el tudtam vonatkoztatni. :)
A karakterek közül Maddie és Chloe nagyon közel kerültek hozzám, bár Chloe eleinte kifejezetten ellenszenves volt. Szerintem igazán jó döntés volt az írónő részéről, hogy kettejük szemszögéből ismerhettük meg a történéseket. Ryan-re sokszor rettentően mérges voltam, és egyáltalán nem tetszett, ahogy bizonyos helyzetekre reagált. Azt viszont sajnáltam, hogy Mitch nem kapott nagyobb szerepet, pedig ő sokkal szimpatikusabb volt, mint Ryan.
Mindenképp szeretnék még olvasni az írónőtől a jövőben, mert igencsak megtetszett a stílusa. :)

Igazából nem azt kaptam, amit vártam. Egy könnyed, könnyen olvasható romantikus regényre számítottam, ehhez képest már viszonylag az elején jött egy elég komoly kérdés spoiler Sok mindent ki lehetett volna hozni ebből a témából, de – szerintem – nem sikerült. A vége meg… Hagyjuk is, csak jól felbosszantottam magam rajta. Ami viszont még a történetnél is jobban zavart, az a fordítás… Tele volt a könyv értelmetlen mondatokkal, félrefordításokkal. Olvasás közben úgy éreztem, 3 csillagot se fogok adni rá, de végül az utószónál az író saját kis összefoglalója, köszönetnyilvánítása megint elgyengített. :) De azért ne dőljetek be a négy csillagnak, ez a könyv messze van attól a helyzettől, amikor a majdnem tökéletesnek van egy kis hibája.

Dani Atkins rég nem ismeretlen számomra, a már korábban két megjelent könyvével beírta nevét a kedvenceim közé. Mivel specialitása a szívszorító, sorsszerű történetek, immár lelkiekben felkészülve vágtam bele ezen könyvébe, amivel azt illeti, most sem hazudtolta meg magát. Megint egy érdekes szituációt, képtelen helyzetet teremtett meg, melyet két nő, két anya szemszögébe belehelyezkedve követhetünk végig. Mert bár Ryan is hangsúlyos és kikerülhetetlen szerepet kap, ez elsősorban róluk szól és egy kislányról, a hatalmas szívű Maddieről, akivel istenesen $@!% az élet, és Chloéról, akivel nem akartam szimpatizálni, akitől el akartam zárkózni, mégis ténylegesen nehéz bármi rosszat mondani róla és távol maradni tőle. Néhol abszurd volt, de az érzelmeivel kegyetlenül leránt a földre, és olykor hatalmas kiszúrás, mégis szépséges. Kíváncsi vagyok, mi lapul még az írónő tarsolyában!

A történet egy hosszú ideje kómában élő nő felébredésével kezdődik, illetve visszaemlékezése a balesete napjára.
A reakciói egy idő után elég ellenszenvesek voltak .
A gyermeknek hiába vér szerinti anyja valaki, az én értékrendem szerint mélységes hála és köszönet annak , aki felnevelte 6 éves koráig.
Aztán meg tudtam érteni mindhárom főszereplőnk érzéseit.
Az ,hogy egy kómában fekvő nőt éveken keresztül minden nap meglátogat valaki , órákat tölt az ágya mellett, felolvas neki, a haját befonja, a körmét reszeli és még sorolhatnám mit tettek az ágya mellett, az példaértékű.
Aztán rendeződik a két nő és a férfi kapcsolata, mindhárman szeretik a kislányt .
Újabb problémák adódnak, a betegség felülír minden ellenséges gondolatot.
Már-már jól alakul minden , amikor olyan fordulatot talál ki a könyv írója, ami a világon nincsen.
De tényleg.
Ha nem is a kedvem szerint fejeződött be, akkor sem húzom le ezért , próbáltam mindhárom felnőtt bőrébe bújni, szerintem ez egy jól megírt könyv , pedig nem sok reményt fűztem hozzá, hiszen egy pocsék könyvet olvastam tőle előzőleg.

Alapjában véve tetszett a stílus, de ez a könyv még két másikra elegendő drámát tartalmaz.
Jó lett volna egy szerkesztő vagy rokon vagy barát, aki szól az írónak, hogy „na most már azért elég lesz”. spoiler
Kedvenc szereplőm Chloe, szerintem fantasztikus nő volt az egész történet során. Maddie olyan volt számomra, mintha nem felnőttként, hanem hisztis gyerekként esett volna kómába. Ryan sem igazán tetszett meg, bár voltak kedves húzásai, de ő is túlságosan hirtelen és irracionálisan reagált elég sok dologra.

Úgy a könyv hàromnegyedéig biztos voltam abbam, hogy egy öt csillagos olvasmányt tartok a kezemben. Aztán nekem a vége picit lehúzta. A kevesebb több lett volna ebben az esetben is.

Egy gyönyörű szerelmi történetre számítottam a borítóból ítélve, ehhez képest teljesen mást kaptam, és igazából csalódtam, mert bár megbarátkoztam a helyzettel, mégis elég hibát sorakoztatott fel így is a könyv. El kell mondanom ,hogy a címe és a borítója keltette fel az érdeklődésem, de főleg a cím. Még ilyen szép címmel még nem találkoztam.

Maddie-nek csodás élete van, hisz nyakán az esküvő és babát várnak a párjával, Ryannel, aztán egy nap minden megváltozik, mikor óvatlanul cselekszik és baleset éri őt. Kómába kerül és 6 év telik el, mire felébred és bár számára olyan minden, mintha tegnap lett volna, mégis minden megváltozott körülötte, amivel meg kell birkóznia.

Igazából Ryan és Chloe sem volt szimpatikus, a cselekedeteikkel, gondolataikkal és bár végig Maddie-vel szimpatizáltam a végén úgy éreztem ,mintha egy mártírt, szerencsétlen lányt faragott belőle az írónő, akivel csupa rossz dolgok történnek. És be kell valljam, hogy ez idegesített. Értem én ,hogy az írók szeretik megkínozni a karakterieket (hisz én is szoktam az enyéimet, hehe), de van egy határvonal, aminél már inkább idegesítő, mintsem szórakoztató. És dühös vagyok ,mert különben maga az írás nagyon olvasmányos, pedig mondtam ,hogy majd' 600 oldalas könyvvel el fogok lenni egy ideig, de kicsivel több, mint egy nap alatt kivégeztem. És ez mindent elárul arról, hogy amúgy mennyire élvezetes volt az írónő írása és milyen könnyen lehetett vele haladni. Még az eseményekkel sem volt problémám ,azok is szuperül meg lettek oldva. Nem, itt tényleg a karaktereket rontotta el az írónő, úgy ahogy voltak. Pedig maga a téma, ahogy leadta, tényleg minden klappolt.

Többre számítottam és az elvárásaim elég magasra lettek téve a cím és a borító által. Nem zárkózom el az írónő többi könyvétől, de ez most nem úgy jött össze.

Nem! Nem, és nem!!!
Ennek nem Így kellett volna történnie! Csalódott vagyok és rettenetesen dühös… Igazságtalan volt ez így! Ha mindenki boldog véget kap, akkor meseszerűvé vált volna a történet? Vagy már eleve meseszerű volt? Nem tudom…egy viszont biztos, hogy ez egy nagyon különleges történt.
A szereplők… Mind-mind a szívembe zártam őket. Persze nem mindig voltam elégedett a cselekedeteikkel, vagy amit éppen kiejtettek a szájukon, de ez ugye nem is fontos.
Chloe. Szerettem volna gyűlölni, ahogyan Maddie is szerette volna gyűlölni…ám csúnyán elbuktunk.
Chloe szerette a lányát, mindene volt az a gyerek már az első pillanattól kezdve. Ryan-t pedig imádattal szerette.
Chloe is szerette volna gyűlölni Maddie-t, de neki sem sikerült. És, hogy miért? Hope miatt. Mert mind azért voltak, hogy az a gyerek boldog legyen, hogy mind részesei legyenek az életének.
Maddie. Szurkoltam neki, hogy valami igazi, valami valós alakuljon ki közte és a főbérlője között. Szeretettem volna ha „él” egy kicsit, ha saját magát is néha az első helyre teszi azon a bizonyos fontossági listán. De nem. Az élete volt Hope. A mindene. Ezért is vagyok annyira csalódott a vége miatt…
Rettenetesen haragudtam Ryan – re amiért nem várt…holott milyen igazságtalan már ez is? Hiszen várt, csak éppen nem eleget…
Imádtam a könyvet, mégis a vége miatt nekem ez így nem volt az igazi. Nagyon de nagyon sajnálom.
@Zso89♥ volt az aki miatt felfigyeltem az írónő műveire. Méghozzá az Összetörve c. könyv ajánlása miatt. Sajnos azt még nem olvastam de nagyon szeretném, az összes magyarul megjelent könyvét szeretném olvasni az írónőnek. ;)

Nagyon nehéz mindezek után egy értékelést írni.
Picit másra számítottam, de az egész történet sokkal jobb volt, mint amit eltudtam volna képzelni. Teljesen összetörte a szívem.

A könyvtár egyik polcán figyeltem fel erre a regényre. Ismeretlen volt előttem az írónő, de a regény borítója valamiért megfogott, így kikölcsönöztem. Illetve a fülszöveg is kellőképpen felkorbácsolta a kíváncsiságomat.

Az olvasás megkezdése előtt egy teljesen más történet volt a gondolataimban, mint amit végül kaptam.
Tulajdonképpen nem is igazán találom a szavakat, mert Maddie története annyira szívbe és lélekbe markoló volt, hogy nem nagyon tudok mit írni.
Ami biztos, hogy nem egy laza romantikus lányregény ez.

Folyamatosan csak a miértekre kerestem a válaszokat az olvasás során. Sokszor bármennyire is nehéz volt az olvasás, mert egy-egy résznél a szívem egy darabja maradt ott és sokszor a könnyeimmel kellett küzdenem, tudni akartam minél hamarabb, hogy mi fog történni a következő oldalakon.

Maddie egy rendkívüli és különleges nő volt, aki minden élethelyzetben ember tudott maradni.
Ryannel kapcsolatban sokszor inkább dühöt éreztem, annak ellenére, hogy egy rendkívül gondoskodó társa volt Maddie-nek. Egy olyan férfi, amilyen a való életben nincs is vagy talán csak nagyon kevés ilyen ember létezik. Nem ítélem el, hogy egy idő után feladta a reményt, mert ki ne gyengülne el és veszítené el ennyi idő után a hitét, mint amin ez a férfi keresztül ment? De ettől függetlenül az elején azt gondoltam, hogy kitart a végsőkig a nagy szerelem mellett és miatt.

Az írónő zseniálisan vezeti végig az olvasót az egész történeten. Ebben a regényben nincsenek üres szavak vagy töltelék oldalak. Ennek ellenére az utolsó fejezeteknél úgy éreztem, hogy az, ami ott történt már nem hiányzott. Nem mondom, hogy vidám befejezést vártam, mert nem… az abszolút nem illett volna ide. Így viszont csak még jobban belegázolt Dani Atkins a lelkembe, ami már amúgy is szinte darabokban van.