A ​mi történetünk 82% 73 csillagozás

Úgy örülök,hogy nem kellett csalódnom ebben a könyvben! ❤ Pár éve olvastam Dani Atkins korábbi kötetét, az Összetörvét és abból kiindulva nagy reményekkel vettem le a könyvtár polcáról ezt a csodálatos borítójú regényt. Emlékszem, amikor először megláttam a könyvesboltban A mi történetünket. A borító teljesen megbabonázott, eredetileg meg akartam venni, végül csak kikölcsönöztem. És igazából nem bántam volna meg a vásárlást, utólag már látom. Olvasmányos, izgalmas és komoly témájú könyvnek bizonyult Emma története. Őszintén szólva nem is vártam mást. Vitt magával a történet, egy percig sem unatkoztam annak ellenére sem, hogy volt olyan momentum benne, amit szinte azonnal átláttam és csodálkoztam, hogy Emmának nem esett le a tantusz rögtön.
Teli van a regény érzelmekkel, fájdalommal és főhősnőnk, Emma sokszor bizonytalan, elkeseredett és nem tudja, mi tévő legyen. Volt olyan pillanat, amikor legszívesebben fejbe kólintottam volna, hogy álljon a sarkára végre és ne hagyja magát ennyire befolyásolni. De aztán a végén nagyon meglepett és örültem annak, ahogy döntött.

Voltak idegesítő karakterek is a könyvben, Richard és Caroline. Richard a pofátlanságával, Caroline pedig a barátnős rámenősségével, hogy mindenáron olyan irányba akarta terelni Emmát, amit ő a lány nem is annyira akart. Le tudtam volna csapni a csajt. Nem feltétlen így képzelek el egy legjobb barátnőt. Sokkal inkább volt Amy az igaz barátnő, aki spoiler.
A könyv két fontos és komoly témát taglal (a szerelem mellett természetesen): a halált és egy gyógyíthatatlan betegséget. Testközelből nézhetjük végig mindazt, ami a valóságban is bármikor megtörténhet velünk. Pont ezért volt ennyire felkavaró számomra Dani Atkins könyve. És akkor még nem is esett szó a Jack nevű forgószélről, aki teljesen felbolygatja Emma életét.
Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet,és ha minden igaz, akkor újraolvasós lesz a jövőben nálam.

Nem tudom, hogy miért adok rá 4,5 csillagot… talán azért is mert szétbőgtem a fejemet a végénél. Mi van mostanában velem? spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler

Azt akartam írni, hogy Édes f.szom… hagyjatok.
Emma… hát őt nem értettem, felesleges oldalak mentek el azzal hogy az író megírta hogy nem! Nem akarlak Richard, Jack -re vágyom… majd a végén újra ez a bizonytalanság. Jack meg… 36 évesen, Istenem már könyörögtem, hogy végre vágja gerincre, legyen férfi, térjen már magához és d.gja már meg… Hát megtette, majd ismét ez a se veled se nélküled kapcsolat.

És a barátai… milyen barátok az ilyenek? Lehet, hogy fájdalmat okoztak volna Emmának, és már nem lett volna olyan nagy a barátságuk, de hazudni évekig… majd egy haláleset után színt vallani… ez nem volt szép tőlük.

Dani Atkins: Összetörve könyvét ajánlanám elolvasásra, és csak utána ezt. Nem múlta felül, azt a történetet nem lehet… és ha ennek a vége nem így lett volna megírva, még a 3 csillagot sem adtam volna meg.

Nem tudok vitatkozni azzal, hogy ez nem volt olyan jó, vagy bravúros, vagy akkora hatással, mint az Összetörve, de azt azért mégsem érzem, hogy olyan rossz lenne, mint ahogy azt a százaléka mutatja. Igen, akadtak benne olyan momentumok, amik egyértelműek, kiszámíthatóak, és bizony bosszantóak voltak, de attól itt is meg volt Dani Atkinsnak az az elég sajátságos stílusa, történetvezetése, amit már előzőleg volt szerencsém megismerni. Ugyanúgy leizzasztott olykor, vagy a frászt hozta rám, hogy akkor most mi is van; ugyanúgy néztem egy nagyot a végén, sőt, épphogy megint meg nem ríkatott. Lehet, hogy nem lett olyannyira erőteljes, de igenis megmelengette a szívemet. Úgyhogy én mindenképpen bizalmat szavazok írónőnek, és várom a következő itthon is megjelenő könyvét.

Döbbenten olvasom az értékeléseket, hogy ennek a nőnek van egy remek regénye is.
Nehéz elképzelni az alapján, amit itt tapasztaltam.

A második oldaltól olyan átlátszó a sztori, mint a folpack – egyedül azért olvastam tovább, hogy megtudjam, hogyan szeretnek egymásba Jackkel.

Túl sok drámát szeretett volna beletenni spoiler és mégsem érzek semmit. Se részvétet, se fájdalmat… Mert iszonyú gyenge írás.

Az értékelések miatt kicsit nehezen szántam rá magam, hogy elolvassam, de nem bántam meg. Ebből is látszik, hogy mindenkinek más ízlése van, mert néhány értékelővel szembe nekem nagyon is tetszett, amit kaptam! (Senkit sem akarok megbántani!)
Nekem a karakterek is tetszettek.
Emma egy erős nő, akit nem lehetett rábeszélni arra, amit nem akart megtenni, és lebeszélni se tudták arról, amit tenni akart.
Richardot is megértettem, mert spoiler
Jack egy dögös álompasi.
Caroline egy olyan barátnő, aki néha idegesített, amiért spoiler

Annyit tudnék mondani még, hogy mindenki olvassa el, aki szereti az ilyen történeteket, mert nem biztos, hogy ami másnak nem tetszik nektek sem fog!

Dani Atkins az Összetörve című könyvével nagyon magasra tette a lécet, emiatt egy kissé aggódva álltam neki ennek a történetnek, bár titkon reménykedtem, hogy tudja hozni ugyanazt a színvonalat. sajnos nem így lett.
emlékszem, amikor a fent említett sztorit olvastam, nem bírtam lerakni, alig vártam hogy újabb oldalakat olvassak el, mert annyira tudni akartam, hogy mi lesz a vége…itt pont az ellenkezője történt. kiszámítható, sablonos könyv, arról nem is beszélve, hogy simán belefért volna ~250 oldalba.
a 3,5*-ot is csak a vége miatt kapja.. amit alig bírtam elolvasni, úgy bőgtem

Olvastam már az írónőtől, így amikor megpillantottam a könyvtárban ezt a könyvet, azonnal tudtam, hogy ki fogom kölcsönözni.
Nagyon tetszik az írónő stílusa, írásmódja és a történetei is remek kikapcsolódást nyújtanak számomra.

Nem mondhatni, hogy egy vidám dologgal indul el ez a történet, pedig akár lehetett volna az is, ha… Ha az a „ha” ott nem volna.
Az egész történetet átitatja a szomorúság és a fájdalom. Nyilván történnek jó dolgok is, de végig az volt az érzésem, hogy nem tud olyan dolog történni, ami miatt felhőtlen boldogságot lehetne érezni 100%-ban.

Emma, Richard és Jack
Tulajdonképpen előre kitalálható volt és számítani lehetett Emma és Richard kapcsolatának végkimenetelére, illetve az Emma-Jack románc is előre borítékolható volt.
Mindezek ellenére nagyon sokáig úgy éreztem, hogy ennél jobb történetet nem mostanában olvastam. A végére azonban egy kissé változtak az érzéseim, ugyanis a befejezés, több olvasóval ellentétben, nekem nem tetszett, ugyanis nem egészen erre számítottam.

Az író másik könyve miatt nagyon nagy lelkesedéssel álltam neki. Sajnos kissé csalódnom kellett. Igen, tudom, hogy nincs két egyforma történet és könyv, de valahogy mintha ezt egy másik ember írta volna.
Maga a cselekmény nem túl vidám, a baleset nagyon megrázó (érdekes, Atkins mintha rajongana a balesetekért) és azt kell mondjam a vidám részek sem vidámak. Az egésznek egy borongós hangulata van, tele van fájdalommal. A kis bibire az elején már rájöttem, nem is tévedtem. Egyértelmű volt. Richard szerintem egy borzalmas ember a lelke mélyén. Nem azért amit tett, nem, véletlen sem. Azért ahogy viselkedett. Egy igazi tapadós erőszakkal is rád nyomom a személyemet ember. Nem tudtam megkedvelni. Ott cseszte ki nálam teljesen a biztosítékot, amikor elment Emmaékhoz és úgy próbált csinálni mintha semmi sem történt volna. Emma szegényem, annyira naiv és kettőt nem szólok típus, valahogy úgy éreztem neki mindig mindegy mi történik, merthogy a száját azt ki nem nyitotta volna. Mondanám, hogy Jack kedvenc karakter lett, de sajnos nem. Az egész könyvben talán őt kedveltem a legjobban, de őt is inkább csak ilyen semleges szinten.
Értettem és átjött az egész, de valahogy számomra nagyon lehúzós hangulatú volt.

Vitt magával Emma története, alig tudtam letenni a könyvet. Tele volt érzelmekkel a könyv, valódi emberekkel, akik nem tökéletesek, hibáznak. Bár a történet kiszámítható volt, mégis lekötött, hála az írónő stílusának, és a szereplőknek. Emmát, Jacket hamar a szívembe zártam. De Richardot a rámenősségével és Caroline-t nem tudtam megszeretni.

Akármennyire is szeretném, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy az „Összetörve” milyen frenetikus hatással volt rám, ezért mennyire szerettem volna megint Atkins könyvet olvasni, hogy átélhessek egy újabb csodát. Sajnos ezt ennél a regényénél nemigazán éreztem. Annak ellenére, hogy az írónő stílusa most is olvasmányosan vitte előre az eseményeket és érdekesen váltotta helyenként az idősíkokat, a traumák feldolgozása néha vontatott volt, a megoldások pedig kiszámíthatóbbak annál, hogy nagy meglepetések értek volna a történet olvasása közben. De aztán jött az utolsó rövidke fejezet, és végre itt is megvillant Atkins zsenialitása, ahogy ezzel az utolsó alig 10 oldallal átértékeltette velem mindazt, amit a korábbi idősíkváltó részekről gondoltam a könyv olvasása közben.