Terror 278 csillagozás

Dan Simmons: Terror Dan Simmons: Terror

Azoknak ​a férfiaknak, akik a brit birodalom Terror és Erebus nevű hajóin indultak felfedezőútra, minden reményük megvolt a diadalra: Sir John Franklin 1845-ös felfedezőútján vettek részt – a kor technológiailag legfejlettebb expedícióján –, és ők indulhattak a világon először gőzhajóval a legendás észak-nyugati átjáró felkutatására.
De a hajókat most már majdnem két éve csapdában tartja a sarkvidéki jég. A szén és az élelem kezd kifogyni. Ugyanakkor nem a fehér, de folyamatosan átformálódó táj, a dermesztő hideg vagy a készletek felélése jelenti a legnagyobb fenyegetést a tengerészekre, sőt, még csak nem is az, hogy a hajóikat szép lassan összezúzza az óceán engesztelhetetlen ereje.
Nem, egy sokkal félelmetesebb veszély is leselkedik rájuk: valami, ami odakint vadászik a jeges sötétségben, ami követi a hajókat, és egyesével végez a legénység tagjaival, akiket megcsonkít és felfal. Egy névtelen valami, ami sehol sincs, és mégis mindenhol ott van: a tőle való rettegés… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
720 oldal · ISBN: 9789634194354 · Fordította: Farkas Veronika
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
714 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634194347 · Fordította: Farkas Veronika

Enciklopédia 21

Szereplők népszerűség szerint

Francis Rawdon Moira Crozier · dr. Harry Goodsir · William Fowler


Kedvencelte 61

Most olvassa 38

Várólistára tette 251

Kívánságlistára tette 250

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 MP
Dan Simmons: Terror

„Kit anya szült, az mind csalódik végül,…”
Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy Dan Simmons opusz értékelése kapcsán elsőként József Attila sorai ugranak be. És mégis… Monumentális küzdelem, oldalak százain keresztülvonuló, érzékletesen megfestett véres-verítékes harc a könyörtelen természettel, az emberi aljassággal, a belülről szivárgó, reménytelenül kicsinyes humanoid gonosszal, és még valamivel, ami talán maga a sötétség, de lehet, hogy csak a legősibb gyíkagyunk által önmagunk számára kreált félelem non plus ultrája. Hiszen ez az egész nem több, mint foggal-körömmel vívott értelmetlen csaták sora, ahol már rég nem tudjuk, miért is vívjuk azt. Miért akarunk túlélni valamit, amibe mint értelmes ember, mint érző humán lélek, már réges-régen nyomorultul belepusztultunk? És mégis… Visszaköszön az örök igazság, mely szerint a halál közelsége drámai mértékben ritkítja egy közösségben a gyakorló depressziósok és szuicid gondolatokat dédelgető egyedek számát.
Elfogult vagyok Simmons írásaival kapcsolatban. Ez nem titok, mégis meglepetés volt számomra, hogy a Terror (amely a molyon indokolatlanul sok – huszonegy! – címkével van telitűzdelve), bár az általam megszokott írásaitól alapjában különbözik, mégis meghatározó alapművé vált a polcomon. Ez nem egy dokumentumregény. Annak ellenére, hogy a féltéglában bőven elfér néhány száz oldalnyi részletes és tárgyszerű (de nem érdektelen, és főképp nem unalmas!) leírás, melyben ezer apró dolgot tudhatunk meg a valós expedíció tényeiről, korabeli dokumentumok alapján ránk maradt számadatokról a közel százharminc szerencsétlenül járt tengerész tragédiájáról. Mégsem ettől válik irodalmi remekművé a regény. Ami azzá teszi, az a tanulhatatlan zsenialitás, amivel a nyers történeti tények lapról lapra belemosódnak a reménytelenség és hiábavaló küzdelem által megfertőzött, beteges képzelet rémséges teremtményeinek világába. Attól válik mesterművé, ahogyan a szerző tolla alatt magától értetődő módon, lágyan ölelkeznek a valós, megtörtént események a misztikus hiedelemvilág elemeivel.
Három rettenetes évet mesél el Simmons úgy, hogy mindvégig ismerjük a végkifejletet, mégis az utolsó pillanatokig hiszünk benne, hogy máshogy történt, hogy végül kiderül az igazság, és mi leszünk az elsők, akik megismerhetik az igazi történetet, ami majd bizonyára nekünk tetsző lezárást ad a nyers, hideg, közel kétszáz éve megkérdőjelezhetetlen tények helyébe.

Számomra többek között ettől válik zseniálissá a mesélő produktuma. És akkor még nem ejtettem szót a karakterek mesteri felépítéséről, a cselekmény csodálatosan nagyvonalú ívéről, a szerkesztés tökéletességéről, és még annyi minden másról, aminek birtokában egy irodalmi alkotás a tökéletesség piedesztáljára kapaszkodhat, vagy amelyek hiányában elmerülhet a fércmunkák határtalan tengerében.
Crozier alakjának megrajzolása, jellemének, emberségének és gyengeségeinek megörökítése önmagában is megállná a helyét és quasi életrajzi regényként is mestermű lehetne. Ám a Terror és az Erebus tisztjeinek és matrózainak heroikus küzdelme, történetük nagyívűsége olyan csodálatosan illeszkedő keretet ad Crozier személyes tragédiájának, amelytől a kagyló csillogó gyöngyszeme a regény végére észrevétlenül felkerül a koronaékszer központi helyére.

Összességében úgy vélem, hogy a Terror – az idei évem „simmonsiádája” – a szerző életművének meghatározó darabja, kihagyhatatlan a rajongók számára, de bárkinek értékes, szórakoztató olvasmány lehet. Természetesen ajánlom, és külön köszönöm az Agavénak, hogy még egyszer (talán mégsem utoljára!) ilyen méltó módon, kiváló minőségben, szép magyar nyelven kiadta egyik kedvenc szerzőm, Dan Simmons alkotását.

Végezetül álljon itt egy rövidke idézet a könyvből, mely egyszerre szól nekem a változhatatlanba való reményvesztett belenyugvásról és az ember örök harcáról a létezésért, az életért, a veszteséget el nem ismerő győzni akarásról:
"Hallgasd meg az imánkat, Ó, Uram, Tengerésztársainkért és Ennenmagunkért, és mindnyájunk Lelki Üdvéért. És nyisd ki füleid a szavunk előtt; lásd meg könnyeinket. Gyakorolj egy kis irgalmat felettünk, hogy visszanyerhessük az erőnket, mielőtt mi is elporladunk és nem leszünk többé.
Ámen."

7 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Dan Simmons: Terror

Dan Simmons azoknak ír, akik szeretnek olvasni, nem feltétlenül a történet kedvéért, hanem csak úgy, öncélúan, elheveredve, órákon át, lustán és kényelmesen. Ez a könyv is 700 oldal, csak az kezdjen bele, aki az ilyet bírja.
A regény egy Herman Melville: Moby Dick idézettel kezdődik, de ez itt a molyon láthatólag nem jelent semmit, legalábbis egyetlen értékelésben sem említik ezt régi monstrumot. Mint ahogy a másik kézenfekvő előd Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró neve sem merül fel. Dan Simmons mai olvasói inkább a sci-fi és a fantasy felől érkeznek, ezért aztán egyedül vagyok azzal, amikor egy újabb klasszikus nevét említem:

Joseph Conrad: A sötétség mélyén című könyve jutott róla az eszembe, amiről egyszer ezt írtam: Az egész olyan volt, mint egy iszonyú, nyomasztó álom. A természet, mint a kérlelhetetlen, kíméletlen és minden ellenállást legyűrő idegenség. A BORZALOM.
Hogy miért? Például ezért:

Az emberek tudták. És Crozier is tudta, mit tudnak. Azt tudták, hogy maga az Ördög van odakint a jégen, nem pedig csak valami nagyra nőtt jegesmedve.
Francis Crozier kapitány nem vitatta a legénység véleményét, bármilyen fellegzős dolgokat is mondott a minap késő éjszaka Fitzjames kapitánynak a brandy felett. Ő tudott valamit, amit az emberei nem; méghozzá azt, hogy az ördög, ami meg akarja ölni őket idefent, az Ördög Birodalmában, nem csak az a fehér bundás valami, ami egyesével megöli és megeszi őket, hanem minden – a hajthatatlan hideg, a jég szorítása, az elektromos viharok, a fókák, bálnák, madarak, rozmárok és egyéb állatok hátborzongató hiánya, a jégmező folyamatos mozgása, a szilárd, fehér tengeren végigkúszó jéghegyek, amelyek még egy hajónyi nyílt csatornát sem hagynak maguk mögött, a jégtorlaszok váratlan, fehér, földrengéshez hasonló felrobbanása, a csillagok tánca, a hevenyészve lezárt konzervek, amelyek szép lassan méreggé váltak, a soha el nem érkező nyarak, a soha meg nem nyíló csatornák – minden. A jégen tomboló szörnyeteg csak egy manifesztációja az Ördögnek a sok életükre törő lény közül. És ami azt akarja, hogy szenvedjenek.
Dan Simmons: Terror 181-182. oldal

Ezen kívül nem ragoznám túl a dolgot, számos remek értékelés szerepel a könyv adatlapján, például @rheinfuss értékelése nagyon tetszett spoiler, különösen az, hogy szóba hozta Simmons egyik korábbi hősét, Shrike-et, ő nekem is az eszemben járt.
Befejezésül még néhány spoileres megjegyzés:
spoiler
spoiler
spoiler

kis kalandregény, ajánlom!

3 hozzászólás
>!
Riszperidon P
Dan Simmons: Terror

Egy ékes bizonyíték arra Joe Hill Spórája után, hogy ha valami vastag és hosszú kerül a kezembe, az nyújthat élvezetet is, és nem csak szenvedést. :D
Nem tudom, ki az, aki egy ilyen útra induló hajót Terrornak nevez el. Kissé morbid, és ironikus, hogy az expedíció végkimenetelét tekintve végül sajnos találó is lett. Esetleg annyi, hogy x idő után simán átmázolhatták volna „Horror”-ra.
Rendkívül érzékletesen írja le azt, hogy mi történik akkor, ha az XIX. század közepén bennragadsz egy hajóval a hideg északon. Kegyetlen könyv, és az embert nem csak a néha mínusz 65-70 fok (!) miatt rázza ki a hideg, hanem azért is, mert szép lassan és hitelesen az író leír minden problémát szép sorban, amik óhatatlanul be fognak következni,
ha évekre befagysz a hajóddal.Tetszett, hogy több ember szemszögéből mentünk végig a történeten, és az, hogy a hatalmas mennyiségű valós történéseket hogy fonta össze a számomra eddig teljesen ismeretlen inuit mondavilággal. Külön dicséretet érdemel részemről, hogy az egyes betegségeket és halálokokat a tudomány azon állása szerint ír le, ahogy azt 1848-49-es években tudták. Pl a skorbut kialakulásáról is annyit ír le az orvos szemén keresztül, hogy úgy gondolja, valamilyen anyag hiánya okozza, csak még nem tudja, melyiké. Vagy mondjuk a romlott konzervek okozta problémákat.
A vége egy kicsit fura volt. Egyrészt itt ismerkedhettünk meg a mondavilággal, és, hogy az itteni őslakosok hogy élik az életüket, milyen technikáik vannak a kegyetlen, fagyos világ túléléséhez, de kicsit hirtelen és éles volt az utolsó kb. 80 oldal váltása az azt megelőző 630-640-hez képest. Ezért a fél csillag levonás, mert ez kicsit fura érzéseket hagyott bennem, de mindenképp örülök, hogy elolvastam, biztos vagyok benne, hogy az író további műveire is sort kerítek majd!

15 hozzászólás
>!
Razor SMP
Dan Simmons: Terror

Egy vallomással kell kezdenem: bár egy ideje már birtoklom a teljes Hyperioni énekeket ill. az Ílion-duológiát is, a terjedelmük végett még nem vitt rá a lélek, hogy el is olvassam őket. A Terror sem épp egy rövid olvasmány, de pont kapóra jött, hogy a húsvéti hosszú hétvége előtt jelent meg nem sokkal, így a négy napban szép kényelmesen elolvashattam.
Azt előre sejtettem, hogy nem egy vidám, a cukinyuszis ünnep hangulatához illő könyvet fogok olvasni. A Wikipédián már korábban olvastam az expedícióról, ezek után sok jót nem vártam.
A könyv eleje még két síkon játszódik. Egyrészt kezdetét veszi 1847 októberében és onnét halad ekkor még lassan előre, másrészt a másik idősík bemutatja a két hajó indulását és miként is kerültek az első fejezetben bemutatott helyzetbe. Innentől aztán a cselekmény már egyenes úton halad előre. Több nézőpontkarakter is felbukkan a regény során, de a többségük csupán epizódszereplő, Crozier kapitányon kívül egyedül Goodsir doki játszik nagyobb szerepet, ő is főként a naplóbejegyzésein keresztül.
A regény cselekménye viszonylag lassan hömpölyög – nem hiába a 700+ oldal! –, Simmons elidőzik a részletes leírásokkal. Itt-ott ettől kicsit vontatott volt a könyv, de elismerem, kellettek ezek, nagyon jól átadták a fagyott tájat, és jobban átérezhetővé tették a legénység kétségbeesését. Nagyon tetszett, hogy az elérhető tényekből sokat beépített a regénybe, így ha nem lenne a természetfeletti szál, simán megállná a helyét történelmi regényként. (Bár azért megnéztem volna Simmons arcát, mikor 2016 végén bejelentették, hogy egész jó állapotban megtalálták a Terror roncsait. :P) Mivel ilyen elérhető tényből kevés ismert, ezért a szerzőnek bőven maradt játszótere a cselekmény bonyolítására. Nem mondom, volt nem egy váratlan fordulat a történet során. Bizony nem egyszer nem a titokzatos lény volt a legnagyobb szörnyeteg…
Ha már lény. A természetfeletti szál, nos érdekes volt. Tetszett a rejtélyes szörny, ami apránként tizedelte a legénységet. A történet előrehaladtával is csupán villanásokat kaptunk belőle, így aztán az olvasó is vakarhatta a fejét, hogy egy szteroidokon nevelt Coca-Cola maci vágyik ennyire az emberhúsra (és van megáldva spoiler), vagy valami egyéb, őskori szörnyeteg vadászik fent Északon? A cselekmény vége felé aztán megkapjuk a választ, mi is ő, honnan is származik. Bevallom, itt egy picit hümmögtem azért, bár szó se róla, passzolt a képbe, illett spoiler, de én kicsit földhözragadtabb dologra számítottam. Emiatt kicsit még emésztenem kell a befejezést, főleg, hogy szívesen olvastam volna még a maradék legénység túlélési kísérleteiről, de Simmons inkább másfelé vitte el az egészet. (Bár lehet úgy volt vele, spoiler, mit ragozzunk ezen már?)
Összességében ajánlom ezt a regényt, de azt kiemelném, hogy nem tiszta történelmi regény (viszont nagyon alapos!), és nem is vérgőzös horror, így kizárólag egyik vagy másik rajongóit lehet csalódás érné.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
714 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634194347 · Fordította: Farkas Veronika
44 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Dan Simmons: Terror

Immár teljesen egyértelművé vált, hogy én szeretem ezeket a fázós, szenvedős, erőszakos, „ember a természet/a többi ember/saját maga ellen” típusú történeteket (arról majd máskor mélázok, hogy ez vajon mit mond el rólam).
Úgyhogy persze, nagyon élveztem belemerülni a Terror borzalmaiba is; a riasztó mennyiségű szöveghalom ellenére sem tűnt hosszúnak, unalmasnak vagy fárasztónak. A tematikai kötődés miatt főként az Északi vizeken jutott eszembe róla, bár míg McGuire-höz egy nagy lélegzet kell, és a végére lehet jutni, addig Simmons-nál ez közel sem elég. Legyűr, beszippant – tényleg furcsa, egyszer sem éreztem, hogy nehéz lenne visszatérni hozzá, meglepően gyorsan elröppent ez a hétszáz oldal.
Egyedül a végével nem voltam annyira kibékülve: én jobban szerettem volna a határon egyensúlyozni, mint véglegesen átkerülni az egyik oldalra.
Most viszont elolvasnék még hétszáz oldalt arról, hogy jelen állás szerint mit tudunk, mit történt valójában a Terror és az Erebos fedélzetén.

3 hozzászólás
>!
Amadea
Dan Simmons: Terror

Az élet magányos, nehéz, brutális és rövid. Főleg akkor, ha valaki sarkköri felfedezésre adja a fejét.

Majd' kiugrottam a bőrömből örömömben, amikor a kiadó közzétette a hírt, hogy nemcsak az Olümposz jelenik meg 2018-ban, hanem ez is. Csak annyit tudtam róla, hogy horror, van benne valami szörny, rohadt nagy hidegben játszódik és Dan Simmons írta – nos, aki olyan elvetemült, hogy egymás után küldi le a vaskos regényeit, arról sejteni lehet, hogy tökmindegy neki, miről szól az adott könyv, ha ő írta. Joggal lehet rólam feltételezni, hogy nem vagyok normális. Tisztában vagyok a szétböködött vesével bíró utastársaim véleményével is a reggeli heringjáratról, de abban reménykedni, hogy ott lesz ülőhely, kb. annyira reménytelen, mint az, hogy egy hajó nem esik a jég fogságába a sarkkör közelében, olvasni meg muszáj. Statikus izomfejlesztésnek sem volt utolsó.

[Nemsokára folytathatom az edzést a Lelkek labirintusával.]

A Terror olvasása előtt vajmi keveset tudtam a Franklin-expedícióról. Tipikusan az a vállalkozás volt, mint amilyen varennes-i szökés; az utókor a fejét fogva teszi fel a szónoki kérdést, miszerint HOGY CSESZHETTÉK EL ENNYIRE? Nincs menekülési terv? Indulás előtt egy ismeretlen, gyanúsan olcsó konzerveket kínáló kereskedő ajánlatát fogadják el? Nem lesz elég szén a kazán fűtéséhez? Elfogyhat az ennivaló? Évekre befagyhatnak a jégbe?

Nem kívánom megkérdőjelezni Sir John és az expedíció felett bábáskodó emberek szellemi képességeit. Utólag, a Wikipédia szócikkeiből informálódva igazságtalan lenne, de nem értem, hogy ha több mint száz ember élete múlik rajta, miért nem lehet kapcsolatba lépni az őslakosokkal, akik birtokában vannak a túléléshez szükséges tudásnak, ergo, láthatóan nem fáznak és a tengerészekkel ellentétben képesek levadászni a ravasz fókákat. De hát ők nem keresztény angol úriemberek. Valóban roppant fontos szempont a -52 fokos hidegben. Sir Johnnak egyszerűbb volt abban reménykedni, hogy a felesége majd megmenti.
Az ember, aki megette a cipőjét.

Váltakozó nézőpontok és idősíkok révén ismerhetjük meg az eseményeket. Az író a fontosabb szereplők közül Francis Rawdon Moira Croziert, a HMS Terror kapitányát ruházta fel szimpatikus tulajdonságokkal, az ő gondolkodása áll a legközelebb egy értelmes 21. századi olvasó mentalitásához; ő tesz észszerű javaslatokat a tanácskozások során, emberként bánik a matrózokkal, a tisztekkel és a civilekkel udvarias, a személyes ellenérzéseit háttérbe szorítja – holott csak egy ír senkiházi. A származását még azok is felróják neki, akik elismerik a képességeit. A felelősségteljes vezető azonban alkoholista is, aki azt tervezi, hogy whiskykészlete felélése után főbe lövi magát. Ismert sztereotípia, hogy a tengerészek nagy piások, de elképesztő volt számomra, hogy a legénységnek mennyire létszükséglet a napi grogadag és ezáltal mennyire irányítható.

Szokatlan volt egy ennyire realista könyvet olvasni Simmonstól. A humor érthető módon egyáltalán nem jellemző a felfedezők fogcsikorgató, embertelen küzdelmére, akiket nemcsak az éhezés, a fagyási sérülések, a kihűlés, a kimerültség és a skorbut tizedel, hanem egy emberevő szörnyeteg is, ami természetfeletti lényként csap szét az emberek között, majd tűnik el.

A könyv azonban nem a teremtmény körüli misztikumra van kihegyezve; nem más, mint a Franklin-expedíció… krónikája, némi fantáziával kiegészítve. A szörny sokszor annyira háttérbe szorul, hogy az is megfordult a fejemben, csupán metaforikus szerepe van, vagy a szereplők kimerült elméjének szülötte.

Igazából nem volt jó élmény. Hiába a fehér ember számára kellemes időjárás, a napsütés és a citromok a hűtőben, jóformán depressziós lettem a több mint 700 oldalnyi szenvedéstől, az elfagyott lábujjaktól, a vérző, gennyedző sebektől. Habár az ember ismeri az igazságot, imát rebeg magában, hogy legalább néhányan éljék túl ezt a befagyott poklot. Többször felmerült bennem a kérdés, hogy miért vállalják a tengerészek a sarkköri utakat, ugyanis többeknek nem ez volt az első jeges kiruccanása. Oké, pénz beszél, de ilyen mértékű mortalitás és a szinte magától értetődő kannibalizmus mellett kit érdekel a pénz? Felfedezés, kaland? Ilyen, ismerten rettenetes körülmények között?

Lehet, hogy az értékelésen nem érződik, de a Terror nagyon jó regény; Simmons egy hihetetlenül részletgazdag, árnyalt karakterekkel teli történetet írt az elveszett expedícióról. Olyan érzékletes, hogy az ember szinte érzi a tüdejét maró hideget, a szörnyeteg alvadt vér és dögkút-szagát, a mosdatlan testek keserű kipárolgását és a kétségbeesett kapaszkodást az utolsó szalmaszálakba.

Ui.: Nem vagyok babonás, de a kihajózók helyében kétszer meggondoltam volna, hogy egy ilyen nevet viselő hajóval indulok-e útnak. Bár, ha jól emlékszem, a Terrornak és társának, az Erebusnak nem ez volt az első sarkköri útja, de akkor is baljós név. Eredetileg hadihajó volt (ágyúk nélkül…).

2 hozzászólás
>!
Kawaii_vIVIv
Dan Simmons: Terror

Láttam a sorozatot ami szintén ment a kedvencek közé, a könyv pedig szintén nem okozott csalódást. Akár a könyv volt az ami után lefeküdtem aludni, akár a sorozat, nem jött könnyen álom a szememre, mert folyton magam előtt láttam a jeleneteket.
A könyv valós történetet dolgoz fel, nyilván rengeteg minden a képzelet szüleménye, de mégis lehetetlen nem szeretni ez a könyvet. Jelen esetben a „szeretni” szó olyan furán hangzik, de mégis így van. Én megmondom őszintén tuti nem bírtam volna ki ennyi időt a jég fogságában. A hideget szeretem, de ami ott volt na az már nekem is sok lett volna. És mégis, ezek az emberek kitartottak. Pedig gyengítette őket többek között a skorbut is, ennek ellenére képesek voltak nem feladni. Igazi hősök voltak, mind egytől egyig, ez vitathatatlan. Persze eljön egy pont az ember életében spoiler
Sok volt a szemszög, ezáltal még érdekesebb lett az egész történet. Hickey-t itt is utáltam, bár a sorozatban az elején még kedveltem, ez később változott ott, itt pedig egyáltalán nem nőtt a szívemhez. spoiler
Ez egy olyan könyv, amit nem lehet könnyen elfelejteni.

>!
mate55
Dan Simmons: Terror

spoiler Nagyon elfáradtam ettől a könyvtől. A végén sokkal inkább elkötelezettséget éreztem, mint szeretet. Ez a regény minden bizonnyal epikus méretű, de nem feltétlenül epikus hatású. Azt hiszem, Simmons egy tehetséges, kreativitást kereső író, egy fantáziadús világépítő, de inkább prédikátor, aki zavaros megközelítést alkalmaz a prózájához. Ez nem az a könyv volt, amit az olvasó könnyen bedarál, sőt az első felében sokszor kifejezetten nem olvastatja magát. Egy kicsit „vegyes zsák” volt nekem, sokkal inkább egy esszé, mint bármi más. A húzónév megvan, az izgalmas (valós) esemény megvan, de egy kis csalódás is megvan, hiszen a „Terror” távolról sem egy rossz könyv, sőt, kifejezetten szórakoztató, de azt a fajta titokzatosságot és adrenalint képtelen volt az író becsempészni, amit elvártam volna tőle. Legfőbb törekvése az elszigeteltségből, az ismeretlentől fakadó félelem gerjesztette feszültség érzékeltetése volt. Számomra a célja sajnos megrekedt a gondolati szinten. Olyan, mint az a kaja, amelybe főzés közben a szakácskönyvben megemlített összes alapanyagot beletuszkolják. Elképzelhető, hogy külön-külön valamennyi ínyencség, de együtt csak egy menzaszintre felhozott főzet. A műfaj szerelmeseinek éhségét átmenetileg képes csillapítani, de az ínyencek, nem egy igazán minőségi horror könyvként búcsúznak tőle.

17 hozzászólás
>!
Bibi_️3
Dan Simmons: Terror

Ez volt az a könyv, amit nagyon nehéz volt elengedni a végén!
Olvastam volna még tovább!!!
Volt benne minden, borzongás, történelem, mitológia, „letehetetlenség”.

ajánlóm:
https://youtu.be/tTYu4oGJz70

1 hozzászólás
>!
EssentialHencsi MP
Dan Simmons: Terror

spoiler
Kaland, meg történelem, meg horror, sok igazság, kis hozzátoldás, hogy ne egy sima kalandregény legyen: meg is van a Terror. Ha szeretném a történelmi kalandregényeket, akár ötös is lehetett volna, de én már Vernével sem voltam puszipajtás. Túúúl fiús.
Ez viszont az én problémám és nem Simmons-é, szóval egyébként zseniális könyv, csak nem biztos, hogy jókor találkoztunk. Az elején nem is értettem, hogy mi az ábra, aztán rájöttem, utána már gyorsabban fogyasztottam. Most, hogy jobban belegondolok, nagyon is tetszett.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
FreeAngel

Azok, akik sokat olvasnak, általában érzékenyebb természetűek, tette hozzá.

Kapcsolódó szócikkek: érzékenység · olvasás · olvasó · William Fowler
>!
mate55

Arcán lassan az olyan ember hideg mosolya terült el, akit nemcsak hogy szándékosan kihagytak a mókából, hanem akinek az is kezd megfordulni a fejében, hogy ő a vicc csattanója.

134. oldal

>!
robinson P

Az eszkimó lány csuklyás, prémes kabátjában, nadrágjában úgy fest, mint egy alacsony, dundi medve.

>!
Wiggin77 P

A kis darab fókaháj betöltötte a hadnagy száját. Irving rágott, és közben megpróbálta a háláját túlzó arckifejezésekkel és bólogatással a nő értésére adni a magasba emelt hájcsík és a kés mögül. Olyan íze volt, mint a Temze fenekéről, a woolwichi csatornák alatt fogott tízhetes pontynak.

363. oldal

2 hozzászólás
>!
robinson P

Sir John Franklin kapitánynak sok barátja volt; őt mindenki kedvelte. De senki nem tisztelte.

>!
robinson P

Innentől fogva még a viharedzett bálnavadászok számára is elérhetetlenek leszünk. Ami a rettenthetetlen expedíciónkon túli világot illeti, ahogy Hamlet mondta: A többi néma csend.

>!
mate55

Drága jó Istenem, ez tényleg alvilági sötétség.

106. oldal

>!
Riszperidon P

„Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?”

477. oldal (Agave, 2018)

1 hozzászólás
>!
Razor SMP

A fekete szobában valaki rémülten felüvöltött. Francis Rawdon Moira Crozier soha nem hallott az utána következő másik üvöltéshez foghatót; sokkal inkább illett volna egy korábbi, hybóriai korszak dzsungelébe, mint a 19. század sarkvidékére.

311. oldal, 25. Crozier

10 hozzászólás
>!
Riszperidon P

Ez maga volt a pokol. És én is benne voltam.

321. oldal (Agave, 2018)

Kapcsolódó szócikkek: dr. Harry Goodsir

Hasonló könyvek címkék alapján

Michael Crichton: Ködsárkányok
Michael Crichton: A 13. harcos
Justin Cronin: A szabadulás
Stephen King: A Setét Torony – Callai farkasok
Michael Crichton: Kongó
Mark Lawrence: Tövisek Hercege
Alma Katsu: Éhség
Ernest Shackleton: Endurance
Ernest Shackleton: Dél
Patrick O'Brian: Kapitány és katona