Terror 17 csillagozás

Dan Simmons: Terror Dan Simmons: Terror

Azoknak ​a férfiaknak, akik a brit birodalom Terror és Erebus nevű hajóin indultak felfedezőútra, minden reményük megvolt a diadalra: Sir John Franklin 1845-ös felfedezőútján vettek részt – a kor technológiailag legfejlettebb expedícióján –, és ők indulhattak a világon először gőzhajóval a legendás észak-nyugati átjáró felkutatására.
De a hajókat most már majdnem két éve csapdában tartja a sarkvidéki jég. A szén és az élelem kezd kifogyni. Ugyanakkor nem a fehér, de folyamatosan átformálódó táj, a dermesztő hideg vagy a készletek felélése jelenti a legnagyobb fenyegetést a tengerészekre, sőt, még csak nem is az, hogy a hajóikat szép lassan összezúzza az óceán engesztelhetetlen ereje.
Nem, egy sokkal félelmetesebb veszély is leselkedik rájuk: valami, ami odakint vadászik a jeges sötétségben, ami követi a hajókat, és egyesével végez a legénység tagjaival, akiket megcsonkít és felfal. Egy névtelen valami, ami sehol sincs, és mégis mindenhol ott van: a tőle való rettegés… (tovább)

Eredeti mű: Dan Simmons: The Terror

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
720 oldal · ISBN: 9789634194354 · Fordította: Farkas Veronika
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
714 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634194347 · Fordította: Farkas Veronika

Kedvencelte 7

Most olvassa 46

Várólistára tette 138

Kívánságlistára tette 154


Kiemelt értékelések

>!
Razor SMP
Dan Simmons: Terror

Egy vallomással kell kezdenem: bár egy ideje már birtoklom a teljes Hyperioni énekeket ill. az Ílion-duológiát is, a terjedelmük végett még nem vitt rá a lélek, hogy el is olvassam őket. A Terror sem épp egy rövid olvasmány, de pont kapóra jött, hogy a húsvéti hosszú hétvége előtt jelent meg nem sokkal, így a négy napban szép kényelmesen elolvashattam.
Azt előre sejtettem, hogy nem egy vidám, a cukinyuszis ünnep hangulatához illő könyvet fogok olvasni. A Wikipédián már korábban olvastam az expedícióról, ezek után sok jót nem vártam.
A könyv eleje még két síkon játszódik. Egyrészt kezdetét veszi 1847 októberében és onnét halad ekkor még lassan előre, másrészt a másik idősík bemutatja a két hajó indulását és miként is kerültek az első fejezetben bemutatott helyzetbe. Innentől aztán a cselekmény már egyenes úton halad előre. Több nézőpontkarakter is felbukkan a regény során, de a többségük csupán epizódszereplő, Crozier kapitányon kívül egyedül Goodsir doki játszik nagyobb szerepet, ő is főként a naplóbejegyzésein keresztül.
A regény cselekménye viszonylag lassan hömpölyög – nem hiába a 700+ oldal! –, Simmons elidőzik a részletes leírásokkal. Itt-ott ettől kicsit vontatott volt a könyv, de elismerem, kellettek ezek, nagyon jól átadták a fagyott tájat, és jobban átérezhetővé tették a legénység kétségbeesését. Nagyon tetszett, hogy az elérhető tényekből sokat beépített a regénybe, így ha nem lenne a természetfeletti szál, simán megállná a helyét történelmi regényként. (Bár azért megnéztem volna Simmons arcát, mikor 2016 végén bejelentették, hogy egész jó állapotban megtalálták a Terror roncsait. :P) Mivel ilyen elérhető tényből kevés ismert, ezért a szerzőnek bőven maradt játszótere a cselekmény bonyolítására. Nem mondom, volt nem egy váratlan fordulat a történet során. Bizony nem egyszer nem a titokzatos lény volt a legnagyobb szörnyeteg…
Ha már lény. A természetfeletti szál, nos érdekes volt. Tetszett a rejtélyes szörny, ami apránként tizedelte a legénységet. A történet előrehaladtával is csupán villanásokat kaptunk belőle, így aztán az olvasó is vakarhatta a fejét, hogy egy szteroidokon nevelt Coca-Cola maci vágyik ennyire az emberhúsra (és van megáldva spoiler), vagy valami egyéb, őskori szörnyeteg vadászik fent Északon? A cselekmény vége felé aztán megkapjuk a választ, mi is ő, honnan is származik. Bevallom, itt egy picit hümmögtem azért, bár szó se róla, passzolt a képbe, illett spoiler, de én kicsit földhözragadtabb dologra számítottam. Emiatt kicsit még emésztenem kell a befejezést, főleg, hogy szívesen olvastam volna még a maradék legénység túlélési kísérleteiről, de Simmons inkább másfelé vitte el az egészet. (Bár lehet úgy volt vele, spoiler, mit ragozzunk ezen már?)
Összességében ajánlom ezt a regényt, de azt kiemelném, hogy nem tiszta történelmi regény (viszont nagyon alapos!), és nem is vérgőzös horror, így kizárólag egyik vagy másik rajongóit lehet csalódás érné.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
714 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634194347 · Fordította: Farkas Veronika
44 hozzászólás
>!
mate55 
Dan Simmons: Terror

spoiler Nagyon elfáradtam ettől a könyvtől. A végén sokkal inkább elkötelezettséget éreztem, mint szeretet. Ez a regény minden bizonnyal epikus méretű, de nem feltétlenül epikus hatású. Azt hiszem, Simmons egy tehetséges, kreativitást kereső író, egy fantáziadús világépítő, de inkább prédikátor, aki zavaros megközelítést alkalmaz a prózájához. Ez nem az a könyv volt, amit az olvasó könnyen bedarál, sőt az első felében sokszor kifejezetten nem olvastatja magát. Egy kicsit „vegyes zsák” volt nekem, sokkal inkább egy esszé, mint bármi más. A húzónév megvan, az izgalmas (valós) esemény megvan, de egy kis csalódás is megvan, hiszen a „Terror” távolról sem egy rossz könyv, sőt, kifejezetten szórakoztató, de azt a fajta titokzatosságot és adrenalint képtelen volt az író becsempészni, amit elvártam volna tőle. Legfőbb törekvése az elszigeteltségből, az ismeretlentől fakadó félelem gerjesztette feszültség érzékeltetése volt. Számomra a célja sajnos megrekedt a gondolati szinten. Olyan, mint az a kaja, amelybe főzés közben a szakácskönyvben megemlített összes alapanyagot beletuszkolják. Elképzelhető, hogy külön-külön valamennyi ínyencség, de együtt csak egy menzaszintre felhozott főzet. A műfaj szerelmeseinek éhségét átmenetileg képes csillapítani, de az ínyencek, nem egy igazán minőségi horror könyvként búcsúznak tőle.

17 hozzászólás
>!
Amadea
Dan Simmons: Terror

Az élet magányos, nehéz, brutális és rövid. Főleg akkor, ha valaki sarkköri felfedezésre adja a fejét.

Majd' kiugrottam a bőrömből örömömben, amikor a kiadó közzétette a hírt, hogy nemcsak az Olümposz jelenik meg 2018-ban, hanem ez is. Csak annyit tudtam róla, hogy horror, van benne valami szörny, rohadt nagy hidegben játszódik és Dan Simmons írta – nos, aki olyan elvetemült, hogy egymás után küldi le a vaskos regényeit, arról sejteni lehet, hogy tökmindegy neki, miről szól az adott könyv, ha ő írta. Joggal lehet rólam feltételezni, hogy nem vagyok normális. Tisztában vagyok a szétböködött vesével bíró utastársaim véleményével is a reggeli heringjáratról, de abban reménykedni, hogy ott lesz ülőhely, kb. annyira reménytelen, mint az, hogy egy hajó nem esik a jég fogságába a sarkkör közelében, olvasni meg muszáj. Statikus izomfejlesztésnek sem volt utolsó.

[Nemsokára folytathatom az edzést a Lelkek labirintusával.]

A Terror olvasása előtt vajmi keveset tudtam a Franklin-expedícióról. Tipikusan az a vállalkozás volt, mint amilyen varennes-i szökés; az utókor a fejét fogva teszi fel a szónoki kérdést, miszerint HOGY CSESZHETTÉK EL ENNYIRE? Nincs menekülési terv? Indulás előtt egy ismeretlen, gyanúsan olcsó konzerveket kínáló kereskedő ajánlatát fogadják el? Nem lesz elég szén a kazán fűtéséhez? Elfogyhat az ennivaló? Évekre befagyhatnak a jégbe?

Nem kívánom megkérdőjelezni Sir John és az expedíció felett bábáskodó emberek szellemi képességeit. Utólag, a Wikipédia szócikkeiből informálódva igazságtalan lenne, de nem értem, hogy ha több mint száz ember élete múlik rajta, miért nem lehet kapcsolatba lépni az őslakosokkal, akik birtokában vannak a túléléshez szükséges tudásnak, ergo, láthatóan nem fáznak és a tengerészekkel ellentétben képesek levadászni a ravasz fókákat. De hát ők nem keresztény angol úriemberek. Valóban roppant fontos szempont a -52 fokos hidegben. Sir Johnnak egyszerűbb volt abban reménykedni, hogy a felesége majd megmenti.
Az ember, aki megette a cipőjét.

Váltakozó nézőpontok és idősíkok révén ismerhetjük meg az eseményeket. Az író a fontosabb szereplők közül Francis Rawdon Moira Croziert, a HMS Terror kapitányát ruházta fel szimpatikus tulajdonságokkal, az ő gondolkodása áll a legközelebb egy értelmes 21. századi olvasó mentalitásához; ő tesz észszerű javaslatokat a tanácskozások során, emberként bánik a matrózokkal, a tisztekkel és a civilekkel udvarias, a személyes ellenérzéseit háttérbe szorítja – holott csak egy ír senkiházi. A származását még azok is felróják neki, akik elismerik a képességeit. A felelősségteljes vezető azonban alkoholista is, aki azt tervezi, hogy whiskykészlete felélése után főbe lövi magát. Ismert sztereotípia, hogy a tengerészek nagy piások, de elképesztő volt számomra, hogy a legénységnek mennyire létszükséglet a napi grogadag és ezáltal mennyire irányítható.

Szokatlan volt egy ennyire realista könyvet olvasni Simmonstól. A humor érthető módon egyáltalán nem jellemző a felfedezők fogcsikorgató, embertelen küzdelmére, akiket nemcsak az éhezés, a fagyási sérülések, a kihűlés, a kimerültség és a skorbut tizedel, hanem egy emberevő szörnyeteg is, ami természetfeletti lényként csap szét az emberek között, majd tűnik el.

A könyv azonban nem a teremtmény körüli misztikumra van kihegyezve; nem más, mint a Franklin-expedíció… krónikája, némi fantáziával kiegészítve. A szörny sokszor annyira háttérbe szorul, hogy az is megfordult a fejemben, csupán metaforikus szerepe van, vagy a szereplők kimerült elméjének szülötte.

Igazából nem volt jó élmény. Hiába a fehér ember számára kellemes időjárás, a napsütés és a citromok a hűtőben, jóformán depressziós lettem a több mint 700 oldalnyi szenvedéstől, az elfagyott lábujjaktól, a vérző, gennyedző sebektől. Habár az ember ismeri az igazságot, imát rebeg magában, hogy legalább néhányan éljék túl ezt a befagyott poklot. Többször felmerült bennem a kérdés, hogy miért vállalják a tengerészek a sarkköri utakat, ugyanis többeknek nem ez volt az első jeges kiruccanása. Oké, pénz beszél, de ilyen mértékű mortalitás és a szinte magától értetődő kannibalizmus mellett kit érdekel a pénz? Felfedezés, kaland? Ilyen, ismerten rettenetes körülmények között?

Lehet, hogy az értékelésen nem érződik, de a Terror nagyon jó regény; Simmons egy hihetetlenül részletgazdag, árnyalt karakterekkel teli történetet írt az elveszett expedícióról. Olyan érzékletes, hogy az ember szinte érzi a tüdejét maró hideget, a szörnyeteg alvadt vér és dögkút-szagát, a mosdatlan testek keserű kipárolgását és a kétségbeesett kapaszkodást az utolsó szalmaszálakba.

Ui.: Nem vagyok babonás, de a kihajózók helyében kétszer meggondoltam volna, hogy egy ilyen nevet viselő hajóval indulok-e útnak. Bár, ha jól emlékszem, a Terrornak és társának, az Erebusnak nem ez volt az első sarkköri útja, de akkor is baljós név. Eredetileg hadihajó volt (ágyúk nélkül…).

2 hozzászólás
>!
robinson P
Dan Simmons: Terror

Naturális leírásai fájón borzongatóak, képi világa valóban látványos, sci-fi és horror elemekkel fűszerezett a regény cselekménye. Itt már az emberi teljesítőképesség határán túl jártak ezek az emberek. Tény, hogy kissé hosszú, de hatásosan megírt regény.
https://gaboolvas.blogspot.hu/2018/04/terror.html

>!
Marion_Cobretti
Dan Simmons: Terror

Dan Simmons egy, az Északnyugati Átjárót kereső expedíció kudarcát írta meg fikcionalizálva, és olyan mesterien elegyítette a történelmi eseményt a misztériummal, hogy a végeredmény gyakorlatilag hibátlan lett. Ez elsősorban egyébként az író hihetetlenül precíz, részletgazdag történetvezetésének köszönhető, másodsorban a végig fenntartott feszültségnek és a végletekig feszített emberi drámának. Így hiába az eposzi hosszúság, nem érezni vontatottságot, felesleges időhúzást (mivel időnként a cselekményvezetés nem lineáris, flashbackek és első, második, harmadik, stb személyek szemszögéből bemutatott események követik egymást, szinte minden, egyébként enyhén feleslegesnek tűnő fejezetnek is megvan a maga jelentősége a későbbiekben). Maga a történelmi esemény olyan részletesen, naturalisztikusan van leírva, ahogy az a valóságban is megeshetett, a háttérben zajló, majd a könyv vége felé nagy szerepet kapó eszkimó népi misztérium olyan borzongató felhangot ad, ami bőven kielégíti minden horror rajongó igényeit. Az emberi tragédiák, vesszőfutások, szenvedések, a jég fogságába esett hajók legénységének borzalmai a kezdeti idegtépő előjelektől a végső, őrületbe, kegyetlenségbe és kannibalizmusba fulladó reménytelenségig zsigeri részletességgel vannak taglalva, nagyon sok szereplő szemszögéből, míg végül a Terror kapitánya előtt válik világossá, némi bújtatott társadalomkritikával, hogy ez a kontinens nem tűri a fehér embert…
Nem tudom, ezt a hátborzongató, szinte a csontig hatoló jeges hideg hangulatot vissza tudja-e adni legalább nyomokban a tv sorozat, de kétséges. Maga a fagyos pokol időnként a regény, azon ritka könyvek egyike, ami szinte az események színhelyére varázsolja az olvasót… csakhogy ez a hely, az örök sötétséggel, a -54 fokkal, és a hatalmas jégmezőkön kóborló gonosz lélekkel az utolsó, ahová bárki kívánkozna.

1 hozzászólás
>!
Praetorianus P
Dan Simmons: Terror

    Azt hiszem, most el kéne kezdenem méltatni ezt a monumentális, szinte eposzi könyvet, de olyan friss az élmény, hogy úgy érzem, a Tuunbaq elvette a nyelvem spoiler.
    Fiatalspoiler koromban imádtam a kalandregényeket. Karl May, Cooper, Jack London, egyre megy. Most, így a negyvenhez közeledve sem hagyhatam ki egy ilyen stílusú könyvet, az pedig, hogy ez kicsit idősebb korosztályt céloz meg, mint a Kincses sziget, méginkább emelte a szememben az ázsióját. Ebből a szempontból azonban kicsit csalódott vagyok. SK dícsérő szavai a borítón misztikus horrort ígértek. Nos, én csak egy remekbeszabott, aprólékosan kidolgozott kalandregényt olvastam, megbolondítva némi misztikummal, amiben a legnagyobb szörnyeteg ismét az ember volt. Az eszkimó mítoszok beleszövése telitalálat volt, a horror viszont (egy-két titokzatos-szörnyes-üldözős-öldöklős-libabőrös rész kivételével) lélektani szinten kimerült. Gusztustalan jelenetekben ugyan nem volt hiány, de a legfélelmetesebb részek mégis a szereplők fejében játszódtak le.
A könyv felépítése (több nézőpont, több idősík) szintén nagy kedvenc, ezen a téren sem tudok belekötni a végeredménybe. Kicsit féltem a monotonítástól, mert azért fehérségről és hidegről olvasni 700 apróbetűs oldalon keresztül, valljuk be, nem hangzik túl izgalmasnak. Simmons azonban megbírkózott a feladattal, nem is akárhogy. Egy pillanatig sem unatkoztam, nem hiányoltam a tájleírásokat (tecciktudni, magas és fehér), sőt, a monotonítás számomra feszültté és nyomasztóvá tette az egészet.
    A szereplők… Hát, igen, az író itt arra épít, amire Martin, vagy Tolkien is annak idején. A rengeteg különböző szereplő ad szeretni- és utálnivalót is a kedves olvasónak, a főbb szereplők karakterei pedig korrektül ki vannak bontva. Egyik-másik talán túlságosan is, hiszen nem nagyon van értelme egy tízoldalas flashback-nek, ha az adott szereplő pár oldal múlva meghal.
    Két dolog nem tetszett, és ezeknek szól a fél csillag levonás. Az első, hogy elég sok, szerintem a kornak nem épp megfelelő káromkodás került a történetbe. Nem hinném, hogy 170 éve ezek ebben a formában elhangozhattak. Ilyenkor kicsit forgattam a szemem, és kizökkentem pár percre. A másik, ami nem annyira az író, mint inkább a kiadó hibája, hogy nagyon sok hibával sikerült a polcra küldeni a kötetet. Betűkihagyások, szórendi hibák, szóduplázások, bár nem mondom, hogy oldalanként, de minden fejezetre jut belőlük kettő-három. Ezeket meg sem szoktam említeni az értékelésekben, persze, emberek, hibáznak, megértem. Itt azonban egy nagyon exkluzívnak tűnő, szép kivitelű, tartalmas, és nem túl olcsó könyvről beszélünk, ami miatt kevésbé tudok elnéző lenni. Persze ez a történet értékéből nem vesz el semmit, de nagyon idegesítő.
Szummázva: senkit se riasszon el a méret és a hossz, napi laza ötven oldallal is két hét alatt áteshet élete egyik legnagyobb kalandján.
10/9

>!
kratas P
Dan Simmons: Terror

Végre vége. Érdekes volt, de túl hosszú. Nagyon-nagyon túl lett tolva, megint olyan érzésem volt, hogy az írót oldalszámra fizették. Ismétlések, miszticizmus, túl sok részletes információ a korszakra jellemző hajóépítési eljárásokról… az első 300 oldalt elég lett volna 100 oldalban megírni és akkor kapná az ötöst tőlem.

7 hozzászólás
>!
basa
Dan Simmons: Terror

Nekem az jutott először eszembe hogy micsoda kínok, erőfeszítések,mennyi küzdelem és emberi élet árán fedezték fel a világunkat amelyet szemernyit sem becsülünk…Monumentális, picit túlírt könyv az emberi erőfeszítés végső határairól és még azon is túlról…amit hiányolok: az egy térkép a többévnyi útról,ami az eredetiben megtalálható….szerintem a könyv árába belefért volna,..

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
mate55 

Arcán lassan az olyan ember hideg mosolya terült el, akit nemcsak hogy szándékosan kihagytak a mókából, hanem akinek az is kezd megfordulni a fejében, hogy ő a vicc csattanója.

134. oldal

>!
Wiggin77 P

A kis darab fókaháj betöltötte a hadnagy száját. Irving rágott, és közben megpróbálta a háláját túlzó arckifejezésekkel és bólogatással a nő értésére adni a magasba emelt hájcsík és a kés mögül. Olyan íze volt, mint a Temze fenekéről, a woolwichi csatornák alatt fogott tízhetes pontynak.

363. oldal

2 hozzászólás
>!
mate55

Drága jó Istenem, ez tényleg alvilági sötétség.

106. oldal

>!
robinson P

Az eszkimó lány csuklyás, prémes kabátjában, nadrágjában úgy fest, mint egy alacsony, dundi medve.

>!
Razor SP

A fekete szobában valaki rémülten felüvöltött. Francis Rawdon Moira Crozier soha nem hallott az utána következő másik üvöltéshez foghatót; sokkal inkább illett volna egy korábbi, hybóriai korszak dzsungelébe, mint a 19. század sarkvidékére.

311. oldal, 25. Crozier

10 hozzászólás
>!
mate55

Az ifjú hölgy, Emily, olyan személyes intimitásokat engedélyezett, sőt, kezdeményezett, amelyekért a legtöbb fiatalember a bal golyóját adta volna ebben a korban.

352. oldal

>!
nagyange P

A hőmérséklet –45 fok, és gyorsan csökken.

>!
robinson P

Sir John Franklin kapitánynak sok barátja volt; őt mindenki kedvelte. De senki nem tisztelte.

>!
robinson P

Innentől fogva még a viharedzett bálnavadászok számára is elérhetetlenek leszünk. Ami a rettenthetetlen expedíciónkon túli világot illeti, ahogy Hamlet mondta: A többi néma csend.

>!
robinson P

Crozier kapitány arra ér fel a fedélzetre, hogy a hajóját megostromolták az égi szellemek.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Anne Rice: A múmia
Margaret Mitchell: Elfújta a szél
Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon
B. S. Aldrich: A múlt dala
Mark Twain: Egy jenki Arthur király udvarában
Mark Twain: Jeanne d'Arc
Anita Diamant: Szajhák és boszorkányok
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Francine Rivers: Hang a szélben