Olümposz ​I-II. (Ílion-duológia 2.) 75 csillagozás

Dan Simmons: Olümposz I-II.

Görögország ​és Trója dicsőséges seregei összecsapnak az istenek figyelő tekintete előtt, gondosan követve Homérosz időtlen narratívájának forgatókönyvét. De ez még azelőtt történik, hogy egy megfigyelő — Thomas Hockenberry, a huszonegyedik századi — fel nem kavarja a véres állóvizet; azelőtt, hogy a felháborodott Akhilleusz egyesítené erőit a nemezisével, Hektórral; és azelőtt, hogy a gyorslábú férfiölő Zeusz, Héra, Athéné, Afrodité, Apollón és a többi manipulatív isten ellen fordítaná a dühét.

Dan Simmons, a Hyperioni énekek-ciklus többszörösen díjazott szerzője ezzel a várva-várt befejezéssel tér vissza, amely a kritikusok elismerését is elnyerő Ílion-duológiát zárja le. Ez a koncepcióját és mélységét tekintve önmagában is lélegzetelállító regény egy zseniálisan elképzelt katasztrofális jövő képét vetíti elő, amelyben a halhatatlan “poszthumánok” a saját szórakoztatásukra újraalkotják a marsi Olympos Mons tetejéről a trójai háborút, miközben az emberiség megmaradt… (tovább)

Eredeti mű: Dan Simmons: Olympos

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
798 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193777 · Fordította: Huszár András, Farkas Veronika
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
800 oldal · ISBN: 9789634193784 · Fordította: Huszár András, Farkas Veronika

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Most olvassa 6

Várólistára tette 44

Kívánságlistára tette 77


Kiemelt értékelések

>!
pat P
Dan Simmons: Olümposz I-II.

A Kvantum az új abrakadabra! (Ekkora egy parasztvakítást, de komolyan már…)

Én értem, hogy Dan Simmons a Világ Teteje, és rá aztán végképp nem vonatkozik semmiféle szabály a világon, és még a tavaly májusi bevásárlásainak a listáját is megtiszteltetés elolvasni / kiadni, de azért a kvantum rúgja meg!

Komolyan nem volt ebben az n darab oldalban 5x néhány sor arra, hogy megmagyarázzon ezt? Vagy azt? Vagy legalább a kvantumot? Meg a fluktuációt? Esetleg a teleportot? Netán a poszthumánokat? Vagy legalább azt a nőt? Netán az O-betűs hőst? A zek-eket meg a szobrokat? A fekete lyukakat???
És volt valami pályázat a legfélresikerültebb, legalkalmatlanabb, legértelmetlenebb Főgonosz megalkotására, különdíjjal a legbénább kiiktatási módszert kitalálónak?!

Jó, persze, tudom, én is imádom minden betűjét, meg moravecek és Pentheszileia, és igazából egyszer se vágtam falhoz a könyvet (csak 30-szor akartam), és nyilván ide nekem az összes Dan Simmonst de rögtön, hol az előrendelés gomb, most akarom megnyomni! :)

8 hozzászólás
>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
Dan Simmons: Olümposz I-II.

Dan Simmons könyveit mindig nagy lelkesedéssel várom, olvasom. Most sem volt ez másképp. Az Ílion a kis moracevkeivel, csodáival, monumentalitásával hamar a szívembe lopta magát. Rengeteg karakterével, helyszínével, rejtélyeivel magába szippant, nem ereszt.
(https://moly.hu/konyvek/dan-simmons-ilion/en-es-a-konyv/buzanszky_virus_david)

Folytatásnak lenni egy ilyen kezdés után biztos nem könnyű. Amikor az olvasó nagy elvárásokkal nekiesik, szegény könyv szíve csak úgy kalapál attól félve, hogy nehéz lesz megfelelnie az elvárásoknak. Hisz ahol rejtély és lezáratlan szálak hada gyűlik fel, ahol rengeteg szereplő sorsáért kell izguljunk, ott a csalódás és értetlenség is felütheti a fejét, megosztva a közönség érzéseit. A sok száz oldal lehetséges veszélyeiről nem is beszélve.

Az Ílion olvasása után két évvel kicsit nehéz volt belerázódnom a folytatásba. Biztosan könnyebb feldolgozni a két könyvet, ha nincs ennyi kihagyás a kötetek olvasása között. Aki még teheti, az inkább így essen neki. Ennyi karaktert, motivációt, eseményt nehéz évekig fejben tartani. Szerencsére az író néha segít, itt-ott pár mondatban ügyesen összefoglalja egy-egy szál történéseit.

Bármennyire kedvelem a munkásságát, vagy hirdetem zsenialitását, volt pillanat, amikor azt mondtam magamban, hogy „ezt kicsit most túltoltad, Dan”.
Itt nem arra gondolok, hogy néha soknak, túlírtnak éreztem egy-egy jelenetet, mert ilyen is volt, de ezt a magam számlájára írom. Inkább arra, hogy néha az agymenésnek is kell, hogy legyen határa. Ez tőlem furcsán hangozhat, hisz rajongok az elszállt, beteg ötletekért; főleg ilyen magaslatokban, de azért úgy is van bőven mit feldolgozni, hogy nem jelenik meg sok karakter sokadik formájában, vagy más bőrében, vagy a hatodik nevén.
Szóval Dan nem könnyíti meg története feldolgozását. De hát ismerjük, szereti villogtatni írói tudását, megbocsátható.

Összességében nekem nem okozott csalódást, még ha az előző rész jobban a szívemhez is nőtt. Egy kicsit több Mahnmutnak örültem volna.
A történet vége, a rejtélyek feloldása nem hagyott rossz érzést vagy hiányérzetet bennem. Mondjuk volt mit átgondolni, átrágni, visszaolvasni, hogy „tisztázódjon”, de összességében határozottan elégedett vagyok a lezárással.

Mellékesen van egy olyan hatása a könyvnek, hogy felkeltheti az érdeklődésed más könyvek, írók, művek után is, kedves olvasó. Talán az sem túlzás, hogy tanulhatunk is belőle.

Végül, ha számít, hogy kinek ajánlanám ezt a könyvet, akkor elmondom: Mindenkinek.
Nem scifiseknek, nem irodalmároknak, nem fiataloknak vagy nemeknek. Szerintem ebben a műben legtöbb olvasásért rajongó ember megtalálja amit keres.
Hátborzongató, hogy milyen bámulatos monstrum születhet egymástól ilyen távol álló témáknak elegyéből.
Hozzávalók:
Görög mitológia, háború, kvantumfizika, Mars (bolygó), sci-fi, tudományos, űropera.

https://moly.hu/idezetek/911430
https://moly.hu/idezetek/911433
https://moly.hu/idezetek/911434
https://moly.hu/idezetek/911429
https://moly.hu/idezetek/911426

3 hozzászólás
>!
B_Petra
Dan Simmons: Olümposz I-II.

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Akhilleusz megszivta, pedig szoritottam neki, lehet a hősi halállal jobban járt volna.
Alig vártam ezt a folytatást, azt gondoltam idei legjobb sci-fi lesz ami magyarul megjelent, bár már vannak kihivói.
Átfogóan értékelni cselekmény és szereplők terén képtelenség, túl komplex, és bonyolult, de megvagyok elégedve.
Simmons számomra jól megirta, lezárta meg minden.
Volt itt hard sci-fi, humor, Shakespeare, Trója, szerelem, meg áldozat, harc minden féle, űr, harckocsik, politikai, titánok kontra istenek, robotok kontra szörnyek, emberek kontra technológia/ szörnyek, féreglyukak, dimenzió lények, jól összegyúrva.
Kit kedveltem jobban? volt választék, Hockenberry-t és a görög trójai bandát, talán legkevésbé az ódivatú embereket, a nők közül Helénét mert minden szituációból kihozta a maximumot.
Tetszett.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
800 oldal · ISBN: 9789634193784 · Fordította: Huszár András, Farkas Veronika
>!
kvzs P
Dan Simmons: Olümposz I-II.

Minden tiszteletem Simmons mesteré, de ezt a könyvet kicsit túltolta. Az előző rész után még reménykedtem, hogy mindenre kapunk választ, le lesz zárva a történet, és lesz értelme mindennek, amit belepakolt a duológiába. Az Olümposz-t azonban kicsit csalódottan tettem le. Mert tényleg csodálatos az ötletkavalkád, amit felvonultat a történetben, de… De néhány szereplő és szál csak van, alapvető kérdésekre nem kapunk választ, és sok minden csak lóg a levegőben. Közben meg érdekes, és izgalmas a történet, és annyi utalás és mélység van benne, hogy valószínűleg csak a töredékét fogtam fel az egésznek. Ja, és elérte, hogy újra Shakespeare-t olvassak.
A csalódottságom ellenére még mindig úgy gondolom, hogy Simmons korunk egyik legzseniálisabb sci-fi írója, akit kötelezően olvasni kellene mindenkinek akit kicsit is érdekel a műfaj (és azoknak is, akiket nem).

>!
NewL P
Dan Simmons: Olümposz I-II.

Nagyon élveztem ezt a könyvet. Olvasmányos, tele zseniálisnál zseniálisabb ötletekkel. Ugyan volt a végén egy kis hiányérzetem, mert nem mindenre kaptam magyarázatot, és pár karakter sorsáról nem kaptunk semmit, és túl gyorsan lett befejezve, de a történet nagyon jól meg lett írva (megjegyzem a fordítás nagyon jó volt, ezért tudott végig lekötni a könyv).

>!
Spaceman_Spiff IP
Dan Simmons: Olümposz I-II.

Pentheszileia? Az a tehén?
Simmons regényével az a baj, hogy részleteiben zseniális, de amikor össze kellene passzintani ezeket a részeket, akkor valahogy nem sikerül a pontos illesztés. És ez akkor lesz egyértelmű, amikor a könyv végén a szemfüles olvasó végiggondolja, mennyi kérdés maradt megválaszolatlan spoiler Lehet azzal védekezni, hogy nem kell egy regénynek mindenre válaszolnia, és ez így is van. De a Nagy Koncepció itt inkább olyan, mint egy ementáli sajt, tele van lyukakkal.
Annyira sokrétű és szerteágazó a világ, hogy itt-ott még a könyv magyar kiadása is összezavarodott az időtávlatok helyes használatában, de ezt nem rovom fel hibának, mert néha azt gondoltam, maga Simmons sincs tisztában azzal, mit hová akar rakni ezen a szőttesen. És hát van ő már akkora író, hogy megengedheti magának, hogy a saját szórakozására írjon, nincs az a szerkesztő, aki bele merne nyúlni egy ilyen méhkasba, mint egy Simmons regény. spoiler
Ennek ellenére tényleg nem lehet nem imádni az ötleteit. Akhilleusz minden jelenete zseniális, ez a bárdolatlan tuskó halhatatlan félisten igazi one man showt tol a könyvben. A moravecek még mindig imádnivalóak. A poszthumánok történelme és a Föld múltja megdobogtatja minden sci-fi olvasó szívét. És azok a seregszemlék! Így lehet kifigurázni Homéroszt (még akkor is, ha olvasóként a nemtomhanyadik trósz fővezér emlegetésénél már tikkelni kezd a szeme mindenkinek).
Szóval ja, vagy el tudja engedni az ember az elvárásait és az olvasói igényeit, és megpróbál legalább azon szórakozni, amit kapott, vagy leállíthatatlan búgócsigaként pörög a történeti lyukakon és fennmaradó kérdéseken. Még nem döntöttem el, én melyik lehetőség mellett teszem le a voksomat.

>!
ponty
Dan Simmons: Olümposz I-II.

Ez bizony kisebb csalódás. Az Ílion után örültem, mikor újra a trójai háború Simmons féle verziójába csöppentem, és a brutál hosszú Olümposz úgy háromszáz oldalig meg is tudta ismételni az előzmények kiemelkedően jó olvasmányélményét, de aztán egyre kevésbé éreztem, hogy a szerző egyben tudja tartani gigantikus építményét, és hiába volt a sok jó ötlet, ha a történetvezetés egyre gyakrabban kísérelt meg az unalom, langyos pocsolyájába fojtani. Közben Simmons a humor javát is kivonta a sztoriból, vagy csak én nem voltam már vevő rá, mert egy háború az örök életű Istenek ellen, szerintem abszurd bohóckodás kellene legyen. Ezt azonban nem éreztem, az egyéb szereplők drámájába pedig nem tudtam eléggé bevonódni, miután úgy tűnt, nem egy történetet olvasok, hanem egy nagyzási hóbort szüleményét. A kiapadhatatlan fantázia dacára az Olümposz leginkább egy tűzijátékra hasonlított, ami hangos és színes meg minden, de én kevés valódi látványosságot találtam benne.

>!
Morpheus
Dan Simmons: Olümposz I-II.

Az előző részben minden szál elért a tetejére a dolgoknak, majd ebben a (két) kötetben azt látjuk, hogyan gördülnek le a maguk útján, majd nyugvópontra kerülnek. Nem mondom, hogy nem volt érdekes ez a legördülés, de mégis, az a frissesség, az újdonság varázsa már megszűnt, és a „maguk útja” bekorlátozta a történetet. Sok kérdésre nem kapunk választ sajnos, a figyelmünket szándékosan máshová irányítják a sok akcióval. És ami válaszokat kapunk, nem mondom, hogy nem ötletes, spoiler de nem képes a hátán elcipelni egy egész történetet.

>!
Sai_home
Dan Simmons: Olümposz I-II.

Az első rész nagyon tetszett, így már nagyon vártam a folytatást, aztán miután megjelent mégsem estem neki egyből, mert egy kicsit hosszú, ki kellett várnom, hogy legyen elég szabadidőm akár pár nap alatt elolvasni. Így is történt, megérte várni egy kicsit, bár nem volt annyira jó, mint az Ílion, mégis remek szórakozás.
A legfontosabb: nem baj, ha nem igazán emlékszünk az Ílion részleteire, Simmons remek író, néhány mondatban mindig utal a fontosabb mozzanatokra, amikből aztán beugranak a dolgok, sőt, akár önmagában is megállja a helyét a könyv, bár úgy sokkal nehezebben értelmezhető.
Az Olümposzban már nincs az az érzésünk, hogy a szálak elmennének egymás mellett, szépen összefolynak, már csak válaszokat kell kapnunk a felmerült kérdésekre és megoldásokat a felmerült problémákra. Ezen felül persze felmerülnek az új problémák, ezek is érdekesek és persze még egy lépéssel elborultabban, mint a korábbiak. Van pár történés a könyvben, aminél azt gondoltam, hogy (végre) kezd nagyon beteggé válni, de ezután visszatért az eredeti kerékvágásba, így a többségnek is fogyasztható marad.
Nagyon érződik, hogy az író jól ismeri az irodalmat, rengeteg művet (különböző szerzőktől, sőt korokból) köt össze, vagy csak idéz tőlük. Nem is ismertem fel az idézeteket (nem vagyok a klasszikus irodalom ismerője), de ez az én hibám, nem az íróé.
Negatívumként azt tudnám felhozni, hogy túl hosszú lett, rövidebben is meg lehetett volna oldani, vannak szálak, amik inkább csak helykitöltésre valók (esetleg akciót hoznak a történetbe), szerintem ezek nélkül is teljes lenne a mű.
Az Ílion után mindenképpen érdemes elolvasni!

>!
shizoo I
Dan Simmons: Olümposz I-II.

„Haragot, istennő, zengd Péleidész Akhilleuszét, vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak, mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette, míg őket magukat zsákmányul a dögmadaraknak és a kutyáknak dobta. Betelt vele Zeusz akaratja, attól kezdve, hogy egyszer szétváltak civakodva Átreidész, seregek fejedelme s a fényes Akhilleusz…” Így ér véget az Olümposz, az Ílion szerves folytatása – mondhatnám: szinte pontosan úgy, ahogyan egykor elkezdődött. Mondhatnám, csak rögvest hozzá kéne tennem, óriási ajándék a történetben, ha valami olykor úgy ér véget, csaknem úgy, ahogy kezdődött: a nyitva hagyott lehetőségek tovább gondolható boldogságában…

Haragot zengj, Múzsa, Dan Simmons haragját – mert teljesen érthető okokból és miértünk haragszik. Csak mivel büszke rá (szokta volt mondani), hogy bármit képes megírni, a haragját is többszörös attrakcióba csomagolta, ahol a csomagolás legalább akkora érték, mint a belegöngyölt ajándék harag. Ajándék harag olvasni tudó, érdeklődő embereknek, akik (ha nem ismerik) legalább utánaolvasnak a rövidített verzióknak a neten, az Íliásznak, az Odüsszeának, Shakespeare hőseinek – olyanoknak ajándék ez a duológia, akik az első értetlenség sokkja után (ki a 'tosz például az a Prosperó) legalább beütik a nevét a keresőbe. Mert azoknak ezen a sajátságos kerülőúton, filozofikus-irodalmi űroperán át nyikorogva kitárul a kultúra könyvtárának olajozatlan ajtaja is. Szeretném hinni, hogy ez a kötet vírus lehet, hogy terjesztheti a harag másik, szintén értetlenség szülte testvérke-arcát: a puszta kíváncsiságot.

Mert ez a könyv egy csavaros, ezer szinten a már elmesélt kincseink testén Setebos módjára élősködő harag-attrakció – a felejtés ellen. Dan Simmons szerintem felmérte, ebben a rémületes sebességű száguldásban immár egyre több morzsolódik le belőlünk; az ember felismeréseiből egyre több pazarul megfogalmazott vízió fakul elmosódott, egy pillantásnál többet nem is érdemlő óriásplakáttá az információs sztráda mentén. Ugyan hány diáknak van ereje és ideje tényleg hozzálassulni egy olyan, maga tempóját olvasóra követelő eposzhoz, mint az Íliász? Vagy hánynak van türelme és kíváncsisága egy olyan sokrétű, figyelmet feszítő drámát a virtuális jelenlét, mobilozás nélkül végigülni, mint A vihar? Nekem egyértelmű, hogy ezek az erős utaláshálók, amiket az író szinte az életműve egészében (kevésbé nyilvánvalóan a Hyperion történeteiben, de valamilyen szinten még a Terrorban is) aláfeszít a mindig akció- és feszültségdús cselekménynek, ezek az olykor drótkötél-vastagságú megidézések oda irányítanák a figyelmed: a forráshoz. Hogy megállj mellette, kortyolj és gazdagodj. S hogy lásd minél több kísérletünket válságok megoldására – hogy valójában kisebb legyen benned a világ-száguldás adrenalin-lökete keltette harag…

tovább is van:
http://konyvvizsgalok.blogspot.com/2018/09/dan-simmons-…


Népszerű idézetek

>!
Buzánszky_Vírus_Dávid

Azt tudjuk, hogy az emberi agy nem számítógép, és nem is olyan vegyi memóriagép, mint azt a letűnt kor emberi gondolták. Az emberi agy… az elme… egy kvantumállapotú holisztikus állóhullám.

86. oldal, II. kötet (Agave Könyvek, 2017)

>!
Buzánszky_Vírus_Dávid

    – Mi más lenne a valóság, mint egy álló kvantum-hullámfront, amely összeesik a valószínűségi állapotok között? Hogyan működne az emberi elme, ha nem egyfajta interferométerként, ami ezeket a hullámfrontokat észleli és omlasztja össze?

87. oldal, II. kötet (Agave Könyvek, 2017)

3 hozzászólás
>!
Buzánszky_Vírus_Dávid

(még egy ok, ami miatt habozom belekezdeni ebbe az epikus történetbe – soha nem értettem a metaforákhoz és a hasonlatokhoz. Ahogy Nightenhelser mondta egyszer, én egy nyet-afora vagyok. Mindegy.)

325. oldal, II. kötet (Agave Könyvek, 2017)

>!
jaspi

Szép Helené nem sokkal pirkadat előtt ébred a légiriadó szirénázására.

(első mondat)

>!
NewL P

Az óceán feletti égbolt is elevenen tündökölt a fénytől – ezúttal nem a levegőből lecsapó villámoktól, hanem a felhők belső villámaitól, a néma robbanásoktól, amelyek megmutatták a gomolygó vízgőzképződmények fraktális bonyolultságát, belülről megvilágítva azokat. Ezek a fényvillanások és robbanások némák voltak – semmi nem utalt rá, hogy akár egy villám is elérhetné Harman kis hálózsákját az Atlanti-törésvonal fenekén –, úgyhogy a férfi összefonta két karját a feje mögött, és egyszerűen csak élvezte a fényjátékot, miközben a felhővillámok tükröződését is értékelte a még mindig viharos óceánfelszínen.
Minták. Minták mindenütt. Az egész természet és az univerzum a káosz peremén táncol, csak a fraktális peremek és a mindent és minden interakciót átszövő milliárdnyi rejtett algoritmikus protokoll tartja vissza, de azért gyönyörű – ó, milyen gyönyörű. Harman ráébredt, hogy legalább egy, általa eddig nem vizsgált protokoll létezik, amelyik sokkal ügyesebben képes ezeknek a mintázatoknak a legnagyobb részét szétválogatni, mint az egyszerű evolúciós emberi érzékszervek, ám az valószínűleg egy műhold alapú, pillanatnyilag működésképtelen funkció lehet, és egyébként is… Harmannak nem volt szüksége génmódosításokra ahhoz, hogy képes legyen értékelni ennek a néma, atlanti-óceáni műsornak a tiszta szépségét, amit csak ő láthatott.

70. fejezet

>!
Buzánszky_Vírus_Dávid

– A poszthumánok bránlyukakat nyitnak az alternatív univerzumokba, amelyek a korábban létező holografikus hullámfrontok fókuszált lencséjén keresztül jöttek létre, vagy legalábbis azokon át váltak érzékelhetővé. Az emberi képzelőerőn át. Az emberi géniuszon.

87. oldal, II. kötet (Agave Könyvek, 2017)

Kapcsolódó szócikkek: poszthumán
>!
NewL P

Mégis…
Harmannak nem volt szüksége a fulladás általi megvilágosodásra ahhoz, hogy tudja – bármennyire is megváltoztatták őket genetikailag és nanocitákkal –, miszerint a faja az emberszabásúakkal közös ősből fejlődött ki. A kíváncsiságba már számtalan nemes, szembefordítható hüvelykujjú őse belehalt, ugyanakkor a szembefordítható hüvelykujjukat is ennek köszönhették.

72. fejezet

>!
Nate

– Úgy, hogy az emberek testének, lelkének és személyiségének minden adatát lekódolták és eltemették, és ezt képesek elsugározni bárhová, ahol újra összeállítják, pont úgy, mint abban az elveszett kori régi televíziós sorozatban, a Star Trükkben. – Trek – javította ki Beh bin Adee tábornok. – Aha – kiáltott fel iói Orphu diadalittasan. – Szintén rajongó.

547-548. oldal (Agave könyvek, 2017)

>!
NewL P

– Mit gondolsz? – kérdezte Prospero. A varázsló megállt az útvesztő közepén nyíló, egyelőre még homályba boruló belső helyiség díszes bejáratánál a boltozat alatt.
– A feliratról vagy a csarnokról?
– Mindkettőről – felelte a varázsló.
Harman megvakarta az állát, majd borostás arcát.
– Ez a síremlék… nem való ide. Túl nagy. Túl gazdagon díszített. Aránytalan. A könyveket leszámítva.
Prospero elnevette magát. A hirtelen hang oda-vissza verődött a falakról.
– Egyetértek, ardisi Harman. Lopták az épületet: az ötletet, a tervrajzot, a berakást, az udvar sakktáblaszerű elrendezését. Nincs benne semmi eredeti, kivéve a karzatokat és a könyveket, amelyekkel hatszáz évvel később egészítette ki az épületet Néma Radzsahár, a retteget Hotep kán távoli leszármazottja. A kán mindössze annyit tett, hogy az eredeti Tádzs Mahal terveit tízszeresére nagyította. Az az épület meseszép volt, az örök szerelem emlékműve. Ma már semmi nem látható belőle, a kán ugyanis a földdel tette egyenlővé, hogy csak az ő mauzóleuma maradjon meg az emberek emlékezetében. Ez a csarnok tehát leginkább az ízléstelen mértéktelenségnek állíthat emléket.
– Mondjuk… érdekes helyet választott – dünnyögte Harman.
– Valóban – tűrte fel kék kabátujját Prospero. – Van, ami sosem változik, az ingatlanokra például máig igaz az, ami Odüsszeusz korában. Minden az elhelyezkedésen múlik.

48. fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

James S. A. Corey: Kalibán háborúja
Pierce Brown: Vörös lázadás
Andy Weir: A marsi
Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája
Philip K. Dick: Időugrás a Marson
Edgar Rice Burroughs: Mars hadura
C. S. Lewis: A csendes bolygó
Michael J. Martinez: A Daedalus-incidens
Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú Mars
Piers Anthony: Az emlékmás