Ilium (The Ilium/Olympos Duology 1.) 9 csillagozás

Dan Simmons: Ilium Dan Simmons: Ilium Dan Simmons: Ilium

Taking the events and characters of the Iliad as his jumping-off point, Dan Simmons has created an epic of time travel and savage warfare. Travellers from 40,000 years in the future return to Homer's Greece and rewrite history forever, their technology impacting on the population in a godlike fashion. This is broad scope space opera rich in classical and literary allusion, from one of the key figures in 1990s world SF. Ilium marks a return to the genre for one of its greats.

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
HarperCollins, London, 2009
752 oldal · ISBN: 0380978938 · ASIN: B000FC129Q
>!
HarperCollins, New York, 2005
732 oldal · ISBN: 9780380817924
>!
Gollancz, UK, 2004
656 oldal · ISBN: 9780575075603

2 további kiadás


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Hackett IP>!
Dan Simmons: Ilium

Régi olvasmány, de imádtam minden oldalát, Simmons legalább akkora regényt írt, mint a Hyperion, és nem a méretére gondoltam, hanem a tartalomra.
Egy 20. századi történelemprofesszor, Thomas Hockenberry, akit az ógörög istenek arra kényszerítenek, hogy a Trójai háborút tanulmányozza, és vesse össze Homérosz szövegével a változásokat. Ahol nanotechnológiával játszadozó, kvantumteleportáló görög istenek szórakoznak a két sereggel, amíg Hockenberry prof titokban nem kap egy kvantumteleportert az egyik konspiráló istentől.
Egy másik szálon a Jupiter környékéről moravecnek nevezett mesterséges lények utaznak a Föld felé, hogy kivizsgálják a Mars környékén érzékelt veszélye kvantumaktivitást, és közben Shakespeare-szonettekről és Proustról beszélgetnek. Természetesen ők is belekeverednek Trója ostromába, sőt, a Marson a zöld emberkékkel is kapcsolatba lépnek.
A harmadik szál a Föld jövőjében játszódik, az emberek utódai tudatlan, dekadenciában élő nők és férfiak. Életük 100 évben van korlátozva, és 20 évenként automatikusan felfaxolják őket a bolygó körüli mesterséges gyűrűre, ahol feljavítják a testüket. Aztán egy nap oda keveredik hozzájuk maga Odüsszeusz…
Évek távlatából eléggé homályosak már a cselekmény részletei, de egy biztos, a könyv minden eleme zseniális, fergeteges ötletekkel teli, pláne ahogy a szálak elkezdenek összetartani.
Kár, hogy a folytatás, az Olympos nem tudja ilyen színvonalon lezárni a kétrészes ciklust.
Én mindenesetre nagyon szívesen újraolvasnám magyarul mindkét kötetet.:)

1 hozzászólás
Noro>!
Dan Simmons: Ilium

Dan Simmons ismét rendesen bedobta magát… meg az olvasókat a mélyvízbe. Homérosz találkozása Shakespeare-rel, Wellsé Nabokovval.

Az emberiség valamikor a jövőben több ágra vált szét: a poszthumánokra, a magukat „hagyományosnak” tartó emberekre, és a külső bolygókat kutató kiborg-lényekre. A poszthumánok – már ha tényleg ők azok – azt játsszák, hogy ők az Olümposz istenei. Az Olympos Mons (Mars) csúcsán berendezett lakhelyükről rendszeresen visszautaznak az időben, hogy beleszóljanak a trójai háborúba – már ha ez az igazi Trója! De elkövetik azt a hibát, hogy félig-meddig beavatnak néhány közönséges embert is. Ilyen Dr. Hockenberry, XX. századi Iliász-kutató, akinek csak annyi lenne a dolga, hogy élőben tanulmányozza az eseményeket. De kilenc évnyi háború után, akármennyire is nem egy hős-alkat, már eléggé tele lesz a hócipője ahhoz, hogy belepiszkáljon az eseményekbe… és ekkor kezd igazán érdekes lenni a történet.
A Földön maradt emberek – már ha ők igazi emberek – ezzel szemben semmiféle életcéllal vagy kultúrával nem rendelkeznek, legyen az eredeti vagy utánzat. Esznek, isznak, játszadoznak, és kiszolgáltatják magukat a robotokkal – már ha azok tényleg robotok! De azért akad köztük is néhány kivétel, akikben kérdések és kétségek fogalmazódnak meg. Kutatásaik során pedig kénytelenek rájönni, hogy tulajdonképpen semmi sem volt igaz, amit a világról tudni véltek. Kezdetben eléggé ellenszenves figurák, de idővel ez is megváltozik.
Végül a moravecek. (A név élő embert örökít meg, Hans Moravec robotika-professzort. És amikor utánanéztem, hogyan szól az általa megfogalmazott paradoxon, rögtön megértettem azt is, miért önreplikáns kiborgok szerepelnek a regényben, és nem „egyszerű” Neumann-gépezetek. Zseniális.) Ők a józan gondolkodás képviselői ebben a világban, akikkel a legkönnyebb azonosulnia az olvasónak. A belső bolygókra indított expedíciójuk pedig jóval fontosabb, mint amilyennek kezdetben tűnik.

Akárcsak a Hyperion könyvekben, Simmons itt is klasszikus irodalmi alkotásokat épít bele a regény minden szintjébe. Az Iliász persze nyilvánvaló – a szerző gyakran még a stílust is átveszi az idevágó fejezetekben, bár Hockenberry tolmácsolásában ennek van némi ironikus szinezete. Az egész „üzenete” ugyanis itt nem annyira a hősiesség, mint a bronzkori brutalitás…
Shakespeare kezdetben csak egyik moravec barátunk hobbija, és eléggé nehéz elképzelni, ugyan mi jelentősége lehet (bár a „lándzsarázó” jó epithenon lenne egy trójai harcosnak, nem? :D) Aztán egyszer csak beszivárog a történetbe a komplett Vihar, Prosperóval és a kis zöld emberkékkel az élen. (Bár Shakespeare-nél eredetileg mintha nem szerepeltek volna marslakók… mostanáig :)
Ahogy fentebb is célozgattam rá, nagyon sok olyan eleme van a könyvnek, amiről nem lehet tudni, hogy valóban az-e, aminek látszik. De ha valaki hozzám hasonlóan azt gondolta Heinleintől a Fenevad számáról, hogy egy jó ötlet rosszul megírva, akkor talán érdemes megjegyeznem, hogy Simmons is hasonló ötlettel játszik, csak egy nagyságrenddel elegánsabban. Az Ilium van olyan jó könyv, mint a Hyperion, és csak egy hangyányival hosszabb a szükségesnél.

Marcus>!
Dan Simmons: Ilium

Azt hiszem, az Iliumnak – legalább egy kicsit – mindenki úgy kezd neki, hogy vajon eléri-e majd a Hyperion szintjét. És ahogy az lenni szokott, végül rájövünk, hogy egy jó író nem ugyanazt próbálja meg még jobban megírni, hanem mást ír.

A regény alapvetően három szálon fut, amelyek teljes valójukban csak nagyon későn találkoznak, de mindvégig hatással vannak egymásra. A Földön pre-poszthumánok tengetik mindennapjaikat, gépek és fura teremtmények szolgálják ki őket, és mindenki arra vár, hogy száz évesen majd bekerül az „igazi” poszthumánok közé. Kérdéseik nincsenek is e testileg és lelkileg tespedt életmóddal kapcsolatban – kivéve persze a főszereplőket.

Eközben ugyanezen (?) Föld múltjában, az antik görög világban dúl a trójai háború, melyben az Iliásznak megfelelően hősök és istenek harcolnak és kavarnak. Csak éppen az istenek a legmodernebb kvantumtechnológiát használó lények, akik a Marsról teleportálgatnak kedvenc héroszaik mellé. Hockenberry, a történelemprofesszor pedig az ő megbízottjuk, aki megfigyeli a történéseket. És ő lesz az, aki a duológia eseményláncolatát elindítja. (Ez egyébként egy különösen szép szál, ugyanis a görög eposzokban megszokott kavarás miatt kényszerül Hockenberry arra, hogy ő még durvábban kavarjon, melynek hatására egészen brutális kavaráshullám indul el. :) )

Akik az egész eseménysort a naprendszer széléről aggódva figyelik, azok pedig a moravecek, önálló intelligenciával rendelkező kiborgok, akiket valaha az emberek (pre-pre-poszthumánok :) ) hoztak létre, aztán önnön egyre növekvő tudásuk/képességeik birtokában el is felejtkeztek róluk. Gyakorlatilag ők a legnormálisabbak és legszimpatikusabbak az egész regényben, ami jól mutatja, hogy Simmons mennyire idegen környezeteket alkotott meg még a jól ismertnek vélt emberi világok képében is.

A történet alapvetően sokkal egyszerűbb, mint a Hyperioné, ahogy az irodalmi utalások is közvetlenebbek – tulajdonképpen egész hosszú idézeteket kapunk például Az elveszett idő nyomábanból. Ehhez kapcsolódóan a mondanivalót is közvetlenebbül kapjuk a szereplőkön keresztül. A legizgalmasabb talán a lassan kibontakozó alapkoncepció, ahogy a legnagyobb alkotó elmék – legfőképpen Shakespeare és Homérosz – szüleményei kölcsönhatásba kerülnek a mi világunkkal.

Izgalmas, magas színvonalú sci-fi ez, ami talán nem olyan komplex és nem annyira magas koncepciójú, mint a Hyperion, de mindenképpen a műfaj legjobb művei közé tartozik.

(Egy érdekesség: talán Simmonsnak is a Hyperion járhatott az eszében írás közben, mivel egyszer az egyik főszereplő neve – Savi – helyett Siri szerepel.)

>!
HarperCollins, New York, 2005
732 oldal · ISBN: 9780380817924
nyerw>!
Dan Simmons: Ilium

A könyvmonstummal még szemezni sem mertem teljes mellbedobással, mikor megláttam a fiúm polcán, de mivel felmerült bennem a Hyperion-Endymion újraolvasásának vágya/igénye, és meg szeretném várni a Rise of Endymion magyar megjelenését (angolul már megvolt), és nagyon lelkesen ajánlgatták, megszólítottam a srácot.

Ezt az izzadságszagú metaforát félretéve – az Ilium tetszett. Nem dobtam hátast tőle, mint anno a Hyperiontól, és még nem is érzem azt a bizonyos olvasás utáni ürességet (nyilván azért, mert még ott van a második rész, az Olympos), de nem igazán tettem le az elmúlt egy hétben. A regény dramaturgiája eléggé kiszámítható volt számomra, pedig tényleg spoilermentesen olvastam végig. A fejezetek végi cliffhangerek egy idő után kicsit bosszantóvá váltak – olyan izgalomgeneráló eszköz ez, amely most egy alapvetően lassú regényben túl sokszor lett odapakolva az egyébként helyszíneket és narrátorokat hálistennek sűrűn cserélgető részek végére. De ez csak apróság ahhoz képest, hogy bár sejtettem, mi lesz a vége, nem lett mégsem vége a sztorinak, és el is felejthetem azt az aggályomat, hogy mi lesz a következő 970 oldalon.

Emellett rettentően élveztem Hockenberry belső monológjait és a moravecek párbeszédeit; ez a fajta humor számomra azt jelenti, hogy a könyv nem veszi véresen komolyan magát. Hockenberry lehetett volna olyan hollywoodi hős is, aki egyszer csak kiáll magáért, meghódítja a legszebb lányt, és mindenki boldog – de hálistennek ez csak félig teljesül. Ugyanezért volt szimpatikus a földi szál.

Egyébként ami végleg meggyőzött arról, hogy kezdenem kell valamit ezzel a könyvvel, az az, hogy ez is intertextualitásosdit játszik a Hyperionhoz hasonlóan. Nem csak „literary fiction”, hanem szövegszinten is érezhető az eredeti művek hatása. Ráadásul hangsúlyossá válik, hogy az emberi kultúrának, még ha nem is leginkább az emberek között, de értéke van. Ez a könyv annyival kevesebb lenne Proust kifigurázása, a Shakespeare-szonettekről szóló eszmefuttatások és a kultúra hiányában élő, folyton kérdezősködő emberek nélkül.

flynn>!
Dan Simmons: Ilium

Dan Simmons hasonlóan grandiózus dologra vállalkozott az Iliummal, mint korábban a Hyperionnal, és ismét hozta a papírformát. Az Iliász története találkozik az ismeretlen világegyetemmel és az emberiség jövőjével, ahol ember, isten és gép esik egymásnak egy végső, gigászi csata keretében. Nanotechnológiával felturbózott, quantum-teleportációt használó istenek, lebutult, vegetációban élő emberek és különleges robotok története az Ilium, aminek igazából az egyetlen hibája, hogy elférne 150 oldallal kevesebb szövegben is. Ettől eltekintve azonban egy kiváló regény, ráadásul Simmons úgy fejezi be, hogy minden adott egy nagyszabású folytatáshoz.

ideali_zed>!
Dan Simmons: Ilium

Több mint egy hónapot nyüstöltem ezt a könyvet. Nem mintha unalmas lett volna, dehogy, csak az egyetem harmadéve elveszi az energiáimat, a szakszövegek után nem sok kedvem volt angol szöveget látni még ha olyan embertől is származnak, mint Dan Simmons.
Megértem, hogy díjat kapott, nagyon összetett és aprólékos munka. Leginkább az életközelisége ragadott meg, a homéroszi emelkedettség kigúnyolása, ha úgy tetszik. Viszont érdeklődve olvastam az igényesen leírt sci-fi részeket.
Azt hiszem, túlságosan elfogult vagyok, a Hyperion emléke még mindig élesen él bennem. Bocsánat ^^"

Fundy>!
Dan Simmons: Ilium

Az Iliumot már nagyon régóta el akartam olvasni, konkrétan emiatt vettem kezembe évekkel ezelőtt a Hyperiont, mert az már megjelent magyarul, és ha már az Iliumot nem lehet, hát olvassuk el azt Simmonstól. Aztán most, hogy az Agave bejelentette, hogy idén sem jelenteti meg, elfogyott a türelmem, gondoltam, lépjünk eggyel nagyobb kategóriába az idegen nyelvű olvasás terén, és próbálkozzunk meg vele angolul. Az értékelésével egy kicsit bajban vagyok, mert 3,5-5 csillagig mindenre gondoltam már olvasás közben, végül 4-nél állapodtam meg. Magát a könyv ötletét egyszerűen imádtam, azóta fel is lángolt a mitológiai témájú regények után a vágyam. Tetszett ez az alternatív trójai háború, az istenek, a moravec szál (ők messze a legszimpatikusabbak a történetben) és ahogy ezt a két szálat összekötötte. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a harmadik hogyan fog becsatlakozni. Viszont voltak a regénynek olyan gyengeségei, amik miatt nem tudtam többet adni a 4 csillagnál.
A legnagyobb negatívum számomra a karakterek voltak. A moravecek kivételével az egész történet során úgy éreztem, mintha a Hyperion és az Endymion újrahasznosított szereplőit látnám viszont, hiányzott belőlük az egyéniség, egy darab emlékezetes sincs köztük. Ráadásul nem értettem, hogy milyen alapon választotta ki Simmons, hogy éppen kinek a szemszögén át meséli a történetet. Pl. minek kellett kb. 2 oldalon át Hannah fejében lennem, hogyha semmi érdemleges nem történt vele ez idő alatt, soha többé nem lesz ő a mesélő, és nincs semmire ráhatása a későbbiekre a gondolatainak. Azt sem szeretem, amikor szereplők normális magyarázat nélkül átmennek szuperhősbe, mint Daemon, akiből két hét éhezés után kibújik a hős, mindenre képes megmentő, vagy Hockenberry, aki 3 hét alatt saját bevallása szerint a kard és az íj mesterévé válik.
Több helyen túlírtra is sikerült az Ilium, nem értettem pl., minek kell nekem tudnom, milyen fák nőnek az erdőben, pláne, ha éppen olyan szereplő fejében vagyok, akinek dunsztja sem lehetne róla (megint az a fura narratíva). Ezek a dolgok sajnos levontak a regény élvezeti értékéből.
Mindenesetre kíváncsi vagyok az Olympusra, sor fog rá kerülni biztosan,bár most rögtön nem fogok neki ugrani, egyszerre egy ilyen nagyságú történet elég lesz. Még soha nem olvastam ilyen hosszú könyvet angolul, pláne nem sci-fit, úgyhogy jelenleg megveregetem a vállam, hogy sikerült, és megnyugszom, hogy ezek után a Winds of Winter is tutira menni fog, nem kell 1 évet várnom pluszba majd a fordításra :)


Népszerű idézetek

Noro>!

Oh, and sing of me, O Muse, poor born-again-against-his-will Hockenberry — poor dead Thomas Hockenberry, Ph.D., Hockenbush to his friends, to friends long since turned to dust on a world long since left behind. Sing of my rage, yes, of my rage, O Muse, small and insignificant though that rage may be when measured against the anger of the immortal gods, or when compared to the wrath of the god-killer, Achilles.

On second thought, O Muse, sing of nothing to me. I know you. I have been bound and servant to you, O Muse, you incomparable bitch. And I do not trust you, O Muse. Not one little bit.

Chapter 1

2 hozzászólás
Noro>!

According to Homer, sent Orphu, “Attendants” are sort of androids created in Hephaestus’ forge from human parts and used like robots by the gods and some mortals.
Are you telling me that the Iliad has androids and moravecs in it? demanded Mahnmut.
The Iliad has everything in it, said Orphu

Chapter 61

Noro>!

It’s easy being a god. If you have the right equipment.

Chapter 11

Noro>!

When you’re teleporting something large, say a small slice of cheese, just the amount of random quantum data being transmitted shoots the shit out of space-time.

Chapter 35

flynn>!

Apollo shouts some amplified warning even as he raises his right arm – either to warn Hector or to unleash some godly lightning – but Hector doesn't wait to discover the god's intentions. Swinging his heavy sword in a two-handed backhand that reminds me of Andre Agassi in his prime, Hector slices off Apollo's right arm in a spray of golden ichor.

529. oldal


A sorozat következő kötete

The Ilium/Olympos Duology sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Frank Herbert: Dune (angol)
David Brin: The Uplift War
Orson Scott Card: Speaker for the Dead
Joan D. Vinge: The Snow Queen
Ann Leckie: Ancillary Sword
Frederik Pohl: Gateway
Larry Niven: Ringworld
Scott Westerfeld: Leviathan
James Lovegrove: The Age of Zeus
Orson Scott Card: Ender's Shadow