Ílion (Ílion-duológia 1.) 152 csillagozás

Dan Simmons: Ílion

Javában dúl a trójai háború a Marson, az Olympus hegy lábánál. A csúcsról Zeusz és halhatatlan családja figyeli és alakítja az eseményeket. Thomas Hockenberry, a 21. századi professzor, előbb krónikásként, majd egy fontos küldetés végrehajtójaként bosszúszomjas istenek és istennők ármányos magánháborújában találja magát.
A Földön az utolsó túlélő emberek kis csoportja az elveszett múlt és egy pusztító igazság után kutat, míg négy érző robotszerű lény elhagyja a Jupiter vidékét, hogy megtalálja és felszámolja egy katasztrofális sugárzás forrását valahol egy hegy csúcsán, kilométerekkel a terraformált vörös bolygó felszíne felett.

Hat évvel a Hyperion Cantos lezárása után Dan Simmons visszatért a sci-fihez, és az Ílion-duológiával ismét bemutatta, hogy képzelete és stílusa felülmúlhatatlan. Az Ílionban minden megtalálható, ami a Hyperion-sorozatban, sőt még annál is több. A regényt 2003-as megjelenése után Locus-díjjal tüntették ki.

Dan Simmons: Ilium

Eredeti mű

Dan Simmons: Ilium

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
668 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155522321 · Fordította: Huszár András
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
672 oldal · ISBN: 9786155522338 · Fordította: Huszár András

Enciklopédia 16

Szereplők népszerűség szerint

Hádész / Pluto · Odüsszeusz / Ulysses · Akhilleusz / Achilles · Mahnmut


Kedvencelte 35

Most olvassa 10

Várólistára tette 206

Kívánságlistára tette 142

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Dan Simmons: Ílion

Úgy gondolom, hogy az Ílion tökéletesre sikeredett. A legnagyobb problémát az jelenti most, hogy megtaláljam a leginkább ideillő méltató szavakat, amelyek még nem csúsznak bele a nyáladzás kategóriájába. Hiszen én nem tudok hitelesen olyan költői kifejezésekkel élni, melyekben a hajnal is rózsaujjúvá, vagy a tenger borszínűvé válik spoiler, vagy olyan díszítő jelzőket használni, mint a gyorslábú Akhilleusz, vagy a kígyónyelvű Odüsszeusz. Mindenesetre Dan Simmons már a Hyperion Cantos első két kötetében is bizonyította számomra, hogy meseszövése és hangulatteremtő képessége kivételes, a maga nemében utolérhetetlen.
Az Íliont nem tudom és nem is akarom címkézni, hiszen ebben a regényben olyan zsánerek, stílusok, műfaji elemek elegyednek, hogy valójában fogalmam sincs igazából a hard-scifi határmezsgyéjén járó űroperát, kvantum technológiával felturbózott alternatív történelmi kalandregényt, vagy valami egészen mást olvastam-e. Minden elem, amelyekből ez a mű összeáll, így együtt valóban „csak rázva, nem keverve” válik emészthetővé. Ezek az összetevők a regényben olyan varázslatos, harmonikus egységgé válnak, amelyek talán más – kevéssé avatott – szerző tolla alatt csupán silány próbálkozást, valami zavaros, rosszízű giccs-koktélt, egy katyvaszt eredményeztek volna. Úgyhogy számomra ez a regény műfajában, stílusában, zsánerében egyszerűen spoiler Simmonsiáda.
A szerző különböző idősíkokban és helyszíneken mozgatja fantasztikus biztonsággal többszáz szereplőjét. Ráadásul ezek a mozgások olyan magától értetődően stabil szerkezetben történnek, hogy még a hard scifi elemektől általában ódzkodó olvasók spoiler is teljesen természetesnek érzik az eposzi hősök, vagy istenek kvantumteleportálását, féregjáratok keletkezését, vagy összeomlását, a téridő szerkezetének torzulását, esetleg öntanuló mesterséges intelligenciák megjelenését az Olümposz lábánál, elegyedve az emberfeletti elnemenyészőkkel, vagy a férfiölő Akhilleusz rettentő mürmidónjaival. Tökéletesen harmonizál a harcban erős hangú Diomédész és a hangvezérelt, erőtérrel rendelkező repülő alkalmatosság egy lapon említése.
Simmons „becsípődése”, amellyel régvolt klasszikusok alkotásaiból, karakterei közül emel be alkotásaiba, már a Hyperionban is nagyon bejött spoiler. Az Ílion-t is mélyen átszövik az irodalmi párhuzamok. Ötletes, helyenként könnyeden humoros megoldásai egyszerűen zseniálisak, pimaszul vagányak és mégis tisztelettel teljesek. Ahogyan a homéroszi ihletésű alapvetésbe beleszövi Shakespeare drámai elemeit és karaktereit, vagy a Proust-i utalások, mind-mind tökéletesen a helyükön vannak és ott „ütnek”, ahol kell.

Mindez azt eredményezi, hogy összességében megfoghatatlan, mitől képes varázsolni Dan Simmons, de hogy megteszi, az vitathatatlan. Ahogyan azt már @phetei MolyTársunk, a korábbiakban roppant találóan megjegyezte, ez a regény ünnep – az irodalom (és nem kimondottan a scifi irodalom) ünnepe.
Az Ílion képében új kedvencet avattam, és természetesen ajánlom mindenkinek (nem csak a tudományos-fantasztikum szerelmeseinek!). Alig várom a duológia második kötetének magyar megjelenését.

13 hozzászólás
>!
phetei
Dan Simmons: Ílion

Így kell ezt csinálni kérem. Persze milyen könnyű ezt leírni és milyen nehéz kivitelezni. Eddigi olvasmányaim közül talán az Ílion áll legközelebb ahhoz amit a lassan elcsépelté puffogtatott és marketing jelzővé degradált zseniális jelzővel lehet illetni.

Az Ílion őrült száguldás téren, időn, műfajokon és az olvasó képzeletén keresztül. Tökéletes szintézise a klasszikus irodalomnak és a kvantumtechnológiának. Szétfeszíti, összegyűri, ledarálja, atomjaira bontja és teleportálja egy másik valóságba a megszokott kereteket, hogy aztán újra felépítsen mindent egy elképesztő látomásban, ami nem hasonlítható semmihez.

Átlép minden ismert és ismeretlen határt, sőt leginkább figyelembe sem veszi őket és teszi mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem engedi kényelmetlenül feszengeni az olvasót. Elképesztően olvasmányos, addiktív stílusban szívja be a közönségét egy – csak látszólag gyorsuló, de valójában végig féktelenül száguldó – örvényben, úgy dorombolva meséjét, mintha egy régi szerelem százszor hallott anekdotáját hallgatnánk. Igazi fúziós mű, ami igénybe veszi az összes irodalmi érzéket, úgy játszik a képzelettel és a tabukkal, akár spoiler.

Kereshetnék nagyítóval hibákat, ellentmondásokat, bosszantó apróságokat és következetlenségeket, de minek. Már az elején éreztem, hogy jóban leszünk, hagytam hát magam, hogy átrángasson vérgőzös öldöklésen, áruláson, barátságon, a valóság illúzióján és a képzelet realitásán.

Az Ílion a sci-fi irodalom ünnepe. Hagyjátok magatokat elcsábítani. Nem fogtok csalódni.

5 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Dan Simmons: Ílion

Szórakoztató. Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége. Az alapötlet tetszett, gyerekkoromban én is szerettem volna időutazó lenni, visszamenni az ókori görögök idejébe, a mai tudással és fegyverekkel hőst játszani, de az – bevallom –, nekem nem jutott az eszembe, hogy spoiler. Már csak azért sem, mert nem tartottam volna sportszerűnek.
Shakespeare-t meg szeretem, ezért bejött Prospero-Caliban szál. A robotok aranyosak voltak, a földi történet is érdekes, bár ez mind így együtt nekem kicsit sok volt. Elképesztő fantázia-agymenés, de talán kevesebb – jobban kidolgozva – több lett volna. Nekem még mindig a Hyperion a csúcs. De ha hozzájutok a folytatáshoz, biztos elolvasom azt is.

1 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis P
Dan Simmons: Ílion

Dan Simmons agyát közkinccsé kéne tenni.

Amikor az Íliont olvastam, egyik ámulatból estem a másikba. Nem egyszerű egy jól ismert mítoszból valami egészen újat kihozni, de Simmons-nak sikerült.

A történet három szálon fut, és bár eleinte nehéz összerakni, mi közük is van egymáshoz, a végén szépen összefutnak és egymásba simulnak. Talán nem meglepő módon hozzám Thomas Hockenberry szála állt a legközelebb, nem csak azért, mert neki köszönhetően láthatjuk testközelről a trójai háborút és az isteneket, hanem mert valami fergeteges humora van. Az író remekül ötvözi az intelligens és a szókimondó poénokat.

Nagyon sokrétegű regényről van szó, nekem nem is kevés időbe telt elolvasnom, annyira sűrű, de ez nem negatívum, hanem abszolút pozitív. Élvezettel lubickoltam az ókorban, a különböző mítoszokban és legendákban ugyanúgy, mint az elképzelt jövő technológiai csodáiban. Ami nagyon megfogott még, az, ahogy a Föld sorsa alakul, mert sajnos el tudom képzelni, hogy akár külső beavatkozás nélkül is hasonló sorsa juthatunk, mint Simmons szereplői.

Természetesen semmi sem úgy alakul vagy történik, ahogy várnánk, csavarosabbnál csavarosabb fordultok vannak a regényben, a végére pedig nem győzi kapkodni az ember a fejét, úgy begyorsulnak az események. És hiába több, mint hatszáz oldal, az ember azt érzi a végén, hogy még, még, még! Szóval részemről jöhet az Olympos.

9 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff IP
Dan Simmons: Ílion

Arma virumque cano – tudom, hogy ez Vergilius és Aeneis, de Homérosztól nem tudok idézni
Simmons úgy látszik mégsem felejtett el írni, ahogyan azt a rossz emlékű Endymion-kötetek után gondoltam. Persze nagy hátrányban indult nálam, de sikeresen visszatornázta magát.
Mert hát nem lehet nem szeretni egy olyan könyvet, amiben kvantumfizikával bűvészkedő istenek újrajátszatják (?) a trójai háborút, mindezt Homérosz szerint, így a szerző szépen kifigurázza az Íliászt, már csak azért is, mert az egészet egy XX. századi kisszerű tudós szemszögéből látjuk. És ez még nem minden, vannak itt szerethető robotok, akik talán a legemlékezetesebbek a sci-fi történetében, meg rengeteg titok a jövőbeli Földön, dinoszauruszokkal, orbitális gyűrűkben élő poszthumánokkal, és még ki tudja, mennyi mindennel! Simmons odatette magát, az ember egyre jobban elmerül ebben a furcsa világban, az újabb és újabb információk pedig nem hogy közelebb vinnének minket a megoldáshoz, de újabb rejtélyekre nyitnak kaput. Közben meg érckelevézekkel verik egymást fejbe a trójaiak, az istenek ármánykodnak, zöld emberkék császkálnak a Marson, és a titokzatos vojnixokról még nem is beszéltünk!
Az Ílion egy remek játék, ahol Simmons újra az egész emberi kultúrát felhasználja eszközül, és szemmel láthatóan élvezi, hogy az olvasó néha a falat kaparja izgalmában. Egy-két apróságtól eltekintve – így nem lehet befejezni egy könyvet, még akkor sem, ha szervesen összefügg a folytatással – egy, a Hyperionhoz mérhető (bár az én szememben attól gyengébb) grandiózus sci-fit kapunk, ami igazi fun ride minden olvasó számára.
Bővebben itt:
http://www.prozanostra.com/iras/egy-eposz-kvantumfizika…

10 hozzászólás
>!
Hackett IP
Dan Simmons: Ílion

Az Ílion szerintem az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb, magyarul megjelent sci-fi regénye, mondom ezt úgy, hogy vagy tíz éve már volt szerencsém a könyvhöz és folytatásához eredeti nyelven, de most ugyanúgy izgultam végig ezt a furcsa, már-már tudathasadásos távoli jövőben játszódó fél/történetet.
Mert mi is vár a gyanútlan olvasóra?
Kvantumteleportáló ógörög istenek az Íliászból, akik belepiszkálnak a Trójai háború menetébe, közben pedig a Mars Olimposz hegyén heverésznek, és rég halott tudósokat támasztanak fel, hogy dokumentálják, minden úgy történik-e, mint az Íliászban.
Dekadens ódivatú emberek, akik már olvasni is elfelejtettek, és miközben a Földet elhagyó poszthumánok gépeit használják, csak lakomáznak, partiznak, és szeretkeznek. A Jupiter holdjain és a környező űrben élő mesterséges lények, akiket még a poszthumánok küldtek ide felfedezni a holdakat, de aztán megszakadt a kapcsolat, és új civilizációt alapítottak, most pedig gyanús jelenségekre figyelnek fel a Marson, ezért expedíciót indítanak, kideríteni, hogy mi van.

Simmons rengeteg minden mást is beleszőtt a regénybe, így akinek van türelme, végezhet egy kis kutatómunkát, hogy feltérképezze az irodalmi és egyéb utalásokat. A moravecek Shakespeare-szonettekről és A viharról, valamint Proust Az eltűnt idő nyomában regényéről beszélgetnek (utóbbi talán inkább a második kötetben lesz hangsúlyosabb), miközben a Vihar egyes szereplői felbukkannak a történetben. A Földön élő Ada, otthona, az Ardiss Hall, valamint a régi emberek dekadens életstílusa Nabokov Adájából köszön vissza, és még egy darabig lehetne sorolni.

Hogy mindezek pontosan hogyan is forrnak össze egésszé, arra a duológia második kötetéig, az Olymposig várni kell. Megkockáztatom, nekem nagyobb élmény volt az Ílion, mint a Hyperion. A trójai részek kifejezetten pimasz módon forgatják ki az ismert történetet, és ugyan a karakterek nem túl mélyek (főleg a görög hősök és istenek nem többek egy-egy jelzőnél, de ez eredetileg sem volt másként), néhányszor inkább a cselekmény, sem mint a jellemük diktálta irányba mennek, de ez semmit nem von le a regény értékéből.
És az Íliász még sosem volt ennyire szórakoztató.

Bővebben: http://sfmag.hu/2015/10/01/dan-simmons-ilion/

3 hozzászólás
>!
pat P
Dan Simmons: Ílion

Nanotechnológiától csöpögő, isteni poszthumánok, itt a piros, hol a piros jeligére.
Jófalú Trója lakói, a trószok, és Atreidészek uralta akhájok, a barna hajókkal.
Proust, Shakespeare, és még sokan mások munkásságával feltöltött memóriájú, cuki moravecek.
Nagycsoportos bölcsődésekhez hasonló tudásanyaggal és kezdeményezőkészséggel rendelkező emberek.
Tökéletesen titokzatos nemistudommik, vagy -kik, igen viharos jelenetekben ábrázolva.
KZE-k.
Nagyívű történet, gyakorta váltogatott nézőpontok a leggenyóbb fajtából.
Sziporkázó ötletek.
Kreativitás.
A komplett európai kultúrkincs gyöngyszemei újratöltve.
A Végső Válasz a „Mi a bánatért kell nekem kötelezőket olvasni?” kérdésre.

Csak az a vég! Csak azt tudnám feledni!*
Még ha legalább cliffhanger lenne! De nem! Csak úgy… Áh, mindegy is, majd két év múlva elmagyarázom.
Én most akkor nem tudom eldönteni, hogy Dan Simmons olyan gonosz, mint Hókuszpók* és Mr. Teufel* együttvéve, vagy csak a dramaturgiához van annyi érzéke, mint Matula bácsi* macskaprémes kesztyűjének.

*Mert ilyen intertextuális vendégszöveg műveltség-cameókért nekünk sem kell ám a szomszédba menni minden második mondatban, hah.

5 hozzászólás
>!
Madama_Butterfly P
Dan Simmons: Ílion

Ejha! :)
Nem váltunk barátokká a könyvvel az elején, sőt… kimondottan mostoha volt a viszonyunk – ha nem kihívás miatt kellett volna elolvasnom, valószínűleg félbehagyom, dühösen behajítom a sarokba és igyekszem elfeledkezni róla. És itt hibáztam volna, méghozzá nagyot.
Mert ez a könyv jó, még akkor is, ha néha agybajt kap az ember a számtalan megjegyezhetetlen nevű görög szereplőtől (most komolyan muszáj volt az ábécé minden betűjével legalább 5 kimondhatatlan görög nevet beleírni?!), még akkor is, ha a cselekmény legalább 200 oldalnyi teljesen felesleges történést is tartalmaz, sőt még akkor is, ha a bonyolult fizikai és mindenféle tudományos leírás miatt a napi 50-60 oldalnál nem bír többet olvasni az ember.
Cserébe viszont kapunk egy több, látszólag teljesen eltérő szálon futó sztorit, amely a végén zseniálisan összekapcsolódik, és a végén tényleg nem bánja meg az ember az időt amit az elolvasásra fordított.
Azért a folytatásra még gyúrok egy kicsit… :)

2 hozzászólás
>!
ViraMors P
Dan Simmons: Ílion

Egyik oldalról nézve: az Ílion remek könyv. Lenyűgöző világokat tár elénk, parádés ötletorgia, kultúr- és irodalomtörténeti körutazás. spoiler mitológia találkozik a spoiler világgal és az egyre gyűlő kérdésekre három szálon, három teljesen eltérő módon keressük a válaszokat.
Őrült, elképesztő, elgondolkodtató.
Mégis…

Másik oldalról szemlélve ugyanazt a képet, az Ílion egy rémségesen bosszantó könyv. Vannak pillanatai, néha egészen hosszú, több tízoldalas pillanatai, amiket meglehetősen öncélúnak, vagy feltűnősködésnek éreztem. spoiler

Összességében tetszett. Érdekes volt, a nagyja igazi csemege és nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mit hoz ki a folytatásból, de azért néha tényleg elég bosszantó volt…

>!
Chöpp 
Dan Simmons: Ílion

Nem fogom összehasonlítani a Hyperionnal. Önálló alkotásként kedvelem. A seregszemlék homéroszi hosszadalmasságát is elnézem neki. Nagyon megkedveltem a főszereplő irodalomkedvelő moraveceket! Határozottan aggódtam az „életükért”. Nagy örömmel fogom elolvasni a duológia befejező darabját is.


Népszerű idézetek

>!
gesztenye63 P

(…) Őrült világ… de van benne rendszer.

29. fejezet A Candor-szurdok

1 hozzászólás
>!
NewL P

A megfelelő felszerelések birtokában bizony könnyű istent játszani.

11. fejezet

>!
gesztenye63 P

(…) jobb mindig a szép egyetértés, mint a garázda viszály.

30. fejezet Az akhájok tábora a trójai síkon

2 hozzászólás
>!
ppayter

Cseppet sem bánnám, ha ebben a szent minutumban feltűnne egy B-52-es az égen, és atomot dobna a görögökre meg a trójaiakra. A nyavalyás hősök elmehetnek a picsába, a fából ácsolt harci szekereikkel egyetemben.

14. oldal, 1. A trójai sík

3 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

Az Íliászban mindent megtalálsz, ami szem-szájnak ingere (…)

>!
gesztenye63 P

– Az areté alatt a kiválóságot értjük, melyre az élet valamennyi területén mindenkinek törekednie kell (…) – Annyit tesz, hogy minden egyes cselekedetünk ugyanazt a célt, a kiválóság elérését szolgálja;

– (…) sértés rád nézve, ha olyasmit cselekszel, melynek során nem tartod tiszteletben az areté parancsát. Éhes vagy? Egyél úgy, mintha ez lenne az utolsó vacsorád. Úgy készítsd el, mintha nem maradna utána élelem a világon. Áldozatot mutatsz be az isteneknek? Áldozz teljes erőbedobással, odaadással, összpontosítással, mintha a családod élete függne a sikerétől. Szeretet? Ó, igen! Szeress úgy, mintha ez lenne a legfontosabb dolog a világon, de ügyelj rá, hogy ez csak az egyik csillag legyen a kiválóság csillagképében. Ez az areté.

Kapcsolódó szócikkek: Odüsszeusz / Ulysses
>!
gesztenye63 P

– (…) Gyűlöletes nékem Hádész kapujával egyenlőn, az, ki szívében mást rejt, s ismét más van a nyelvén.

30. fejezet Az akhájok tábora a trójai síkon

Kapcsolódó szócikkek: Akhilleusz / Achilles
>!
gesztenye63 P

– Még most is imával könyörög – tápászkodott fel Odüsszeusz. – De kedvemre való volt, mikor azt mondta, hogy a neve: Senki Se. Ezt megjegyzem.

Kapcsolódó szócikkek: Odüsszeusz / Ulysses
1 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

– Legjobb tudomásom szerint a világ Zeusz akaratának engedelmeskedik, és ki van téve a Sors néven ismert hatalom szeszélyeinek. Azonban rajtuk kívül a khaosznak is van némi beleszólása az emberek és istenek sorsának alakulásába.

6. fejezet Olümposz


A sorozat következő kötete

Ílion-duológia sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Ann Leckie: Mellékes kegyelem
Scott Westerfeld: Leviatán
Orson Scott Card: Ender árnyéka
John Scalzi: Vének háborúja
Robert N. Charrette: A határvidék farkasai
Matthew Stover: Töréspont
Greg Egan: Karantén
Kim Stanley Robinson: Vörös Mars I-II.
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva
Kim Stanley Robinson: 2312